Jakubecz Márta: A fekete

2021. február 27., 08:10
Rippl-Rónai József: Vöröskontyos női fej (olaj, vászon, 41 × 32 cm, 1891) - Forrás: Wikimedia Commons

Régóta szeretett volna egy olyan kávéfőzőt, amilyet a reklámokban látni. Ez ma már minden valamire való háztartásban megtalálható. Csak belerakják a kávét és a vizet, megnyomnak rajta egykét gombot, s máris kész a kávé. Illatozik, mint az előkelő kávéházakban (elvégre ettől kávéház a kávéház), és így otthon sem hiányzik az igazi fekete aromája.

Mivel mindez egyre gyakrabban jutott eszébe, betért egy szaküzletbe, hogy megvásárolja végre az áhított kávéfőzőt. Noha sietett, türelmesen megvárta, míg elmagyarázzák neki a gép működését, biztos, ami biztos. A boltos hölgy szerencsére nem teketóriázott, elég gyorsan ismertette, miként kell a szerkentyűvel kávét főzni, végül illedelmesen hozzátette:

– Minden rendben? Számlázhatom?

– Hogyne! – vágta rá enyhe gőggel, maga sem tudta, honnan jött ki belőle ez a hangnem, holott akkor már feltámadt benne a sanda gyanú, hogy mégsem olyan egyszerű a dolog.

Amúgy nemrég jött rá, hogy boszorkányos megérzései vannak. Nem egyszer előfordult, ha valakivel álmodott, másnapra az illető eltörte a bokáját, vagy akut megbetegedés miatt szállította el a rohammentő. Olyan is volt, hogy reggeli kávézás közben váratlanul és indokolatlanul eszébe jutott egy falubeli, majd néhány óra múlva megtudta, valami tragédia történt a illető családjában.

Ilyenkor el-elborzadt, komolyan eltűnődve azon, miként jutottak pont ők az eszébe. Amúgy is irtózott az önjelölt látnokoktól és a mindentudó jósoktól, ezért a saját sejtései is ellenérzést váltottak ki belőle. Vöröses árnyalatú hosszú haját mindenesetre inkább szőkére festette, hogy még önmaga előtt se látszódjék a tükörben titokzatosnak, a vörös hajhoz előítéletek tapadnak, megérzéseit pedig elhessegette. Ilyen gondolatok kavarogtak benne, amikor a kávéfőzőt a hóna alá csapva kissé bizonytalan léptekkel elhagyta a boltot.

– Igazi kávét főzök! – dörzsölte össze otthon a tenyerét, s nemsokára „vérszagra gyűlt az éji vad”: érdeklődve pillantott be a konyhába egy-két családtag. Igaz, kávéillat még nem volt.

Hangsúlyozni kell, hogy „még”.

Leutánozta a boltos mozdulatait. Semmi. A gép hallgatott, meg se pisszent. De hát mire való a használati utasítás? A cirill betűs szöveg mellett még legalább öt nyelven ott állt, így magyarul is, hogy ez a gomb, az a gomb... Pofonegyszerű.

Elindult a kávéfőző! Vertyogott egyet, majd tompán búgott, de korai volt az öröm: kávé helyett víz csepegett a pohárba. Kristálytiszta, bacilusoktól mentes, kávéfőzőben desztillált igazi víz. Ez is valami, legalább „mentes”, garantáltan egészséges. A kávé békésen szundikált az adagolási helyén, meg sem moccant, még csak készenlétet sem színlelt, hogy lám, lám, a lévé változás előtti állapotban leledzem.

Művelet ismételve. A víz immár szétcsordogált, nagy tócsa lett az asztalon. Mit is várhatott technikai antitalentum létére?! Amúgy meg hallgatnia kellett volna a belső hangra, ami már a boltban azt súgta, mégsem annyira világos számára az előadott működési elv. Semmi sincs rendben. A dolgok bonyolultak, meg kell tanulni a menetüket, pontokban. Mindenhez és mindenkihez külön útmutató kell. Hogyan és milyen gombra, s az egész milyen sorrendben működik.

Vegyük csak szép sorban, szemüveg elő: ismét használati utasítás, gondos tanulmányozás. De hiszen mindent így csinált! Ettől megnyugodott: mégsem teljesen „anti-”. Ez a gép egyszerűen selejt!

– Van ilyen – hümmögött. A boszorkányos megérzések félretéve, ez a gép rossz!

A bölcs felismerés után békésen iszogatta szokásos forrázott kávéját. Kávéfőző ide vagy oda, nagyon ízletesnek tűnt, sokkal jobbnak, mint máskor. Beleszagolt a pohárba, tökmagot ropogtatott mellé, újságokat lapozgatott. Teljesen megbékélt a világgal.

Másnap a hóna alá csapta a gépet a gyári csomagolással meg a számlával együtt, s az üzlet felé vette az irányt. Biztosan kicserélik. Ugyanaz a hölgy fogadta gépiesen mosolyogva. De mintha enyhe gúny is lett volna a szája szögletében. („Nos, mégsem értette meg, hogyan működik?”) Mondta neki, rossz a gép.

– Hagyja itt, megvizsgáljuk – válaszolt a nő szórakozottan, hangjában semmi cinizmus.

A vizsgálat mindig fontos. Megvizsgáljuk, aztán félredobjuk. Leszoktunk a dolgok megjavításáról. Holott még az emberi kapcsolatok is javíthatóak – morfondírozott. Szeretett okoskodni. Elégedetten távozott: lám, ügyesen intézkedett a kávéfőző sorsáról. Végül úgyis kicserélik. Három napot adott a boltos.

Képzeletbeli kávéillat lengte körül, amikor a határidő elteltével újfent betért a boltba, immár otthonosan célozva meg a reklamációs pultot. A gyorsforralót már csak teafőzésre fogja használni, biztosan új kávéfőzőt kap.

– Ennek itt semmi baja. Három napja isszuk belőle a feketét. Ezt használtuk ebédszünetben, hogy teszteljük – mondta a hölgy vidám-diadalittasan, és már csomagolta is a gépet. Aztán eszébe jutott:

– Megmutassam, hogyan kell használni?

– Nem, köszönöm, nem kell. Még csak az kellene! Mit képzel! Még hogy három napja itt kávézgatnak?! Biztosan volt valami galiba vele, csak hallgatnak róla. Pofátlan hazugság. Újra a hóna alá került a doboz, megszégyenülten távozott. De most már kimondottan haragudott a dobozban lapuló hűtlen kávéfőzőre. Csalfa, cserben hagyta. Mi több: megalázta! Képes volt a boltosoknak kávét osztogatni.

Otthon az egész dobozt dacosan a spájzba hajította. Csak azért is forrázott kávét iszik! Elszántan szürcsölgette a „törököt”, most viszont már kimondottan pocséknak érezte. Rettenetes, kész hashajtó. Ilyet ivott eddig?! Bezzeg a boltosok!

Mérgében aztán elővette a kávéfőzőt. Kerülgette jobbról-balról. Szemüveg fel. Kávé be, víz feltöltve, gomb ide, kattintás amoda. Várakozott. Nézte bűvölően, bájosan. Bevetette magabiztos kacér mosolyát. A női fortély sohasem hagyja cserben. És igen is vörös hajú!

Csordogál immár a színtiszta fekete.

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. februári számában)