Az egyik ablakban Zoom, a másikban Messenger. Áron éppen egyetemi óráját tartotta a diákoknak Kosztolányi költészetéről, amikor Lilla üzenete megérkezett. Az elmúlt időszak rányomta bélyegét kapcsolatukra, hiszen a csókos emotikonok és ölelős gifek nem helyettesíthetik azt, amit az ember élőben is meg tudna tenni. Kapcsolatuk még az első hullám előtt kezdődött, de a járvány minden oldalról áthúzta számításaikat. Néha nem tudták eldönteni, hogy ezáltal erősebb vagy gyengébb lett a kapcsolatuk.
Lilla képzőművészeti szakra jár, ahol Áron is tanít. Vegán életmódot folytat, néha belefér egy kis hal is. Nyári időszakban a szüleivel gyakran elutaztak a Balatonra, ahol megismerte Áront. Elég vicces helyzet volt. Mindketten ugyanazon stand előtt álltak, de már csak egy darab hekk maradt. Próbálták meggyőzni egymást, hogy kinek miért lenne jobb, végül Áron átengedte a lánynak, de zavarában beleejtette a halat a Balatonba. Így kezdődött az egész.
Áron évek óta az irodalomnak él. Néha szereti a munkáját, néha olyan érzése támad, mintha csak önmagát ismételgetné. Azelőtt más volt minden. Most megnyitott ablakokat lát a laptopján, de hang- és arcnélküli emberek vannak jelen. Áron még csak huszonnyolc éves, de mindig az volt az álma, hogy írjon egy regényt. Erre nem nagyon volt ideje az elmúlt évek alatt, mert karrierjét építette. Szegény családból jött, és megfogadta, hogy bármi is lesz, ki fog törni a régi kerékvágásból.
Az órából már csak tíz perc volt hátra, a diákok fele rég kijelentkezett. Lilla éppen azt írta, hogy kitalálhatnának estére valami kreatívat. Áron még megköszönte a figyelmet, majd bezárta az alkalmazást. Visszaírt a lánynak, és kiegyeztek egy esti időpontban. Általában megtalálják a közös hangot. Filmekről, zenékről, irodalomról és az emberi kapcsolatokról beszélgetnek úgy általában. A férfi különösen azt szereti, hogy a lány nem felszínes. Nem olyan, mint a többi pesti lány, akiknek az anyagiak számítanak. Lilla sokszor elcsodálkozik, hogy a fiú mennyire türelmes még egy nehéz nap után is, és nem olyan, mint a többi férfi, hogy rámenős lenne vagy erotikus képeket kérne tőle.
Még írnak egymásnak egy elköszönő üzenetet, majd Áron agya elkezd kattogni, mitől lehetne ez az este más, mint a többi. Előveszi telefonját, majd az applikáción keresztül felhívja Lillát. Fehér ingben ül a gép előtt, mellette egy üveg bor és egy pohár, közben a bakelitlemezről romantikus zene szól. Megkéri a lányt, hogy ő is nyisson ki egy üveget, és folytassák úgy a beszélgetést. Gyors rögtönzés, de hatásos, mert Lillának olyan érzése támad, mintha egy bárban lennének. Hosszú, kellemes perceket töltenek el. Áron közben nagyon izgul, mintha ez lenne az első találkozásuk. Ha valaki megfigyelné mellkasa emelkedését, láthatná, mennyire szaporán veszi a levegőt. Lilla közben a megkezdett merlot-ból kortyolgat. A férfi mindvégig a lány szemét nézi, nem tud betelni vele. Azt szereti a legjobban benne, hogy szeméből a természetesség és az őszinteség egyvelege tükröződik.
Elbeszélték az időt, hajnalodik. A beszélgetések során sok mindent megtudtak egymásról, amire lehet, hogy élőben nem lett volna mód. Egyikük sem szereti a horrorfilmeket, szívesen segítenek a rászoruló embereken, fontos számukra a család és nem utolsósorban otthonosan mozognak a konyhában. Néha mindkettejük napja úgy telik el, mint egy végeérhetetlen mókuskerék, de az este, amit együtt tölthetnek a virtuális térben, megadja azt, amiért érdemes felkelni.
Áron gyakran elképzeli, hogy a járvány után elviszi a lányt a Balatonra, majd naplementekor hajóra szállnak. Lilla titokban arra vágyik, hogy visszatérhessenek arra a helyre, ahol minden elkezdődött. Egyiküknek sem volt még komoly kapcsolata. Néha bizonytalanok a másikban, igazából nem is tudják, mennyire összeillenek.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. augusztusi számában)
Aki a nagypapa hagyatékát hozta ide, vagy a lomtalanításkor megmentett kacatokat próbálta eladni, nyilván nem hozott annyi bevételt, mint egy milliós forgalmat bonyolító áruház. Pedig a bolhapiac igazi látványosságnak számított, turisták is gyakran megfordultak itt, a világ összes nyelvén beszéltek, kamerájuk ott lógott a nyakukban.
Apropó, szerelem. Dolgom volt egyszer egy lengyel lánnyal Szombathelyen. (Dolgom volt? Úgy értem, táncoltunk. Ő igazából egy vidám némettel szeretett volna, de csak én jöttem össze. Úgy hívták, Slawomira. Van a lengyeleknek ez az áthúzott ell betűjük.) Ebből is mi igaz? Tényleg táncoltam (még a múlt században) egy Slawomira (áthúzott ell) nevű lengyel lánnyal Szombathelyen.
Hunya tisztelendő jól ismerte az ernyicseieket. Egyes pletykák szerint mind a négyezer lakost név szerint. – Ha arra kérik őt, még ábécérendben is felsorol mindenkit – mondta Kapory Oszkár a hivatali asztala mögött. – Ha egyszer elfelejteném valamelyik nevem, csakis nála kérdeznék utána!
A szűz hóra egy vércsepp hullt. A vörös folt lassanként terjedt szét a fehér kristálytakarón. A vércsepp és a várpalota bejárata között friss lábnyomok követték egymást. Apró, piros topánkák süppedtek a kitaposott cipőlenyomatokba, és a lány így jutott el a bejáratig anélkül, hogy átnedvesedett volna a lába.
Bíró János lógó orral baktatott befelé a dombtetőről, az erdő alól. Telefonálni ment ki, lejjebb, a házuknál nem volt rendes térerő, ha fel akarta hívni a testvéreit, csak így tudott érvényesülni. Régebb leveleztek, de annak egy hét is kellett, amíg megérkezett, aztán ahogy a mobil terjedni kezdett, átálltak erre. Igaz, a szolgáltatók nem kényeztették el az ilyen eldugott, dombvidéki tanyasiakat: egyesek jelerősítőt szereltek fel a háztetőre, Bíró János megelégedett azzal, hogy kisétált a gerincre.
Ő mindig valami nagyon fontosat tud mondani. Egy lépéssel vagy tán kettővel is a többiek előtt jár. Sokszor beszél olyasmiről, amit csak a felnőttek tudnak. Például hogy a majorban kölcsönt lehet kérni házépítésre, vagy hogy nemsokára háború lesz. Ez utóbbiért a tanító néni megszidta, mert nem szabad rémhíreket terjeszteni. De hát ez nem rémhír, dédapám mondta, védekezett Kati.
Harmadnap a sikeres és elégedett író délben tért magához. Hasogatott a feje, hányinger kerülgette. Az ágyban fekve fogott hozzá az íráshoz, a fején vizes borogatással. Újra leírta a címet („A csend”), mivel előző nap elmulasztotta a dokumentum mentését. Ekkor elkezdődött a padláson a futkározás. Töprengett, hogy macska, nyest vagy menyét lehet-e.
Angyalnak születtem, és koraszülöttként jöttem a világra. A földi anyám szerint kész csoda, hogy életben maradtam, amikor ezt mondta, én mindig mosolyogtam, mert tudtam, hogy valódi csoda történt akkor. Az orvosok tehetetlenül álltak fölöttem, és azt mondták az anyámnak, hogy készüljön fel a legrosszabbra, mert szerintük a halál a legrosszabb. Semmit nem tudnak.