A hiéna dögevő. Tudniillik az oroszlánok, párducok, meg a franc tudja, milyen nagymacskák nem esznek meg mindent a zsákmányból. Ilyenkor jönnek a hiénák, megeszik a zebra seggét, az elefánt ormányát, meg azt, ami még marad.
Közülünk sem lehet mindenki alfa. Abból kell gazdálkodni, ami számunkra megmarad. Mi vagyunk az internet dögevői. Pontosabban én. Pár hónapja határoztam el, hogy én leszek a hiénák falkavezére.
Első lépés: telepítettem a Tindert. Soha nem bíztam a netes társkeresőkben, most sem az volt a célom, hogy becsajozzak. Nem, uram, a célom a bosszú volt.
Második lépés: megkerestem a legátlagosabb, mégis jóképű férfimodellt, akit a Google képkeresője feldobott. Persze nem az első oldalról, igyekeztem minél kevésbé átlátszó lenni. Leszedtem az összes képet a srácról, meg még egyet-kettőt más modellekről, akik hasonlítottak rá. A képekből pedig összeállítottam egy profi – de látszólag természetesen amatőr – Tinder-profilt.
Eddig győzelem. A bemutatkozó szövegem és az érdeklődési köröm természetesen pusztán olyan dolgokból állt, amiket egy belvárosi alfahím elmondana magáról. Sport, autók, egy-két videójáték – persze a címük mellett emojik, hogy lássák, nem veszem komolyan az ilyesmit –, aztán belevágtam.
Harmadik lépés, első fázis. Minden csajt, akit ismerősnek ajánlott az oldal, azonnal bejelöltem. Persze nem írtam senkinek, az a fazon, akinek ilyen a profilja, nem kezdeményez, csak várja, hogy a legyek rázsongjanak. Vissza is jelöltek, Mr. Átlagospasasanetről vonzóbb volt, mint terveztem. Az első üzenet még aznap délután jött. Szép arcú, húszas kiscsaj, aki csak nyaktól felfelé tett fel fotókat, ebből tudtam, hogy dagadt. Sebaj, kezdésnek megfelel. A harmadik üzenetben már bele is ment a randiba. Délelőtt várt a Kicsi Írnél – Mr. Átlagospasasanetről este nem ér rá, kondizni jár –, fél órával előtte ott voltam. Öt percet várt, amikor először rám írt, merre vagyok – a szomszéd asztalnál, persze ezt nem tudhatta –, azonnal válaszoltam: dugóban, pocsék a forgalom, de igyekszem, ahogy tudok, ne haragudjon... bla... bla... Rendeljen bármit, hamarosan ott vagyok, és kárpótolom. Nem hittem a fülemnek, amikor a lány berendelt egy pohár viszkit a két latte mellé. Lehajtotta, újabb üzenet Mr. Átlagospasasanetrőlnek: merre jársz már? Két perc, most fordultam be, csak nincs parkolóhely a környéken. Széparcúhúszashusi újabb viszkit rendel, a latték kezdenek kihűlni. Pia lehajt, újabb üzenet, de arra már nem válaszoltam, kifizettem a kávét, és indultam, távozóban még megálltam a lány asztalánál:
– Szia, vársz valakit?
– Nem téged – válaszolta.
Hát jó, te akartad.
Széparcúhúszashusira még visszatérek, gondoltam, de ideje tovább szűkíteni a genderszakadékot. Lám, szép bizonyíték, mégsem csak a nők rázhatnak le minket.
Másnap a munkahelyemről válaszoltam a következőnek. Egyedülálló anyuka. Este a McDonald’snál. Aznap végtelenített Starcraft-maratont tartottam. A nő folyamatosan üzengetett, az elején még viszszaírtam, kértem, hogy rendeljen nekem valamit, mindjárt ott vagyok. Aztán kikapcsoltam a Messengert, bezavart a játékba. Másnap néztem vissza az üzeneteit: fizessek ki neki egy Big Macet és a bébisintért. Még mit nem! Le is tiltottam.
Újabb üzenet – vidéki lány, de felutazna hozzám. Oké, megadtam a Meki címét. Másnap rám írt, hogy jó poén, elnézést kértem, mondtam, hogy elírtam, közben újabb chatelés Széparcúhúszashusival, elnézést kértem, simán ment minden, megbeszéltünk egy újabb randit, nem volt hajlandó kimozdulni, de nincsenek otthon a szülei, nézzek be hozzá. Oksa, megadtam a címét Vidékilánynak, az utcáról végignéztem, milyen is, amikor szar kerül a palacsintába.
Eljött az ideje az igazi nagy dobásnak. Csináltam egy újabb profilt, ezúttal kicsit átlátszóbb, sokkal jóképűbb, és kevesebb kép. Ennek ellenére bejött. Tíz csaj, köztük Egyedülállóanyuka – akit kíváncsiságból jelöltem be másodszor is, szegény gyerek közben legózhat egyedül –, egy este, egy helyszín, egy asztal. Közben odamentem anyámmal vacsorázni. Már csak azért is, mert jó fiú vagyok, no meg szerettem volna élesben látni az egészet, és ki gyanakodna a jófiúra, aki vacsorázni viszi az anyját. Sorban érkeznek, egyre dühösebbek. Megmutatják egymásnak az üzeneteimet, szinte felrobbannak. Egyedülállóanyuka fut be utoljára. Ráírok, hallom a sikoltást:
– A szemét képes volt rám írni!
– Mit mond a köcsög?
Kis híján elájul, amikor elolvassa az üzenetet: Jövök egy Big Mackel. Kezdtem úgy érezni magam, mint egy képregény főgonosza. Megállíthatatlan voltam. Legyőzhetetlen. A társkereső oldalak réme. Mr. Átlagospasasanetrőlnek hamarosan OkCupid-, Facebook- és Instagram-profilja is volt. Még egy meleg társkeresőre is regisztráltam, szívjanak a buzik is. Ez utóbbihoz az egyik kollégám Facebookprofilját használtam fel, nyitva hagyta az irodában, és sosem kedveltem. Egyik este, amikor különösen felhúzott, megbeszéltem a nevében egy randit az irodánk elé. Azóta mindenki azt hiszi a cégnél, hogy homokos.
A legnagyobb élmény mégis az igazi ribancok szívatása volt. Azoké, akik elhitték, hogy egy vagány alfahím, egy valódi csődör várja őket, aztán ott maradtak egy kifizetetlen számlával vagy mozijeggyel.
A mai nap is egy ilyet néztem ki. Bombacsaj, igazi tíz-per-tíz, de a vártnál sokkal könnyebben bedőlt, ő adta meg a címet, szóval ezzel nem tudtam mit kezdeni, de eszembe jutott egy sokkal jobb megoldás: fogtam a csaj képeit, és felmentem vele a melegtárskeresőre, mint travi mutatkoztam be, aki szereti, ha a külseje ellenére férfiként viselkednek vele, mert egy igazi bika az ágyban. A jelölések közül kikerestem azt a buzit, aki a leginkább hasonlított Mr. Átlagospasasanetrőlre, és megbeszéltem vele a randit a csaj által megadott címre és helyre. Szerencsémre a hely szabadtéri volt, így a szemközti kocsmából végignézhettem az egészet.
Az utolsó szabad asztalhoz ültem, rendeltem egy sört, és vártam. Az én buzim meg is érkezett, fél órával a megbeszélt időpont előtt, semmi gond, reméljük, kitartó lesz.
– Bocs, leülhetek?
A lány, aki az asztalomhoz lépett, az átlagos nő fogalmának megtestesítője volt. Alacsony, szőke, szemüveges, cuki mosol lyal és malacarccal.
– Persze – válaszoltam, zavart egy picit.
– Akarsz valami vicceset hallani? – kérdezte.
– Jah, igen, miért ne.
– A szemközti kocsmába mindjárt belép egy pasas, aki még nem tudja, de most lesz randija egy homokos sráccal.
Majdnem félrenyeltem a sörömet.
– Bombacsaj, igazi tíz-per-tíz? – kérdeztem.
– Mr. Átlagospasasanetről?
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. februári számában)
Amúgy nemrég jött rá, hogy boszorkányos megérzései vannak. Nem egyszer előfordult, ha valakivel álmodott, másnapra az illető eltörte a bokáját, vagy akut megbetegedés miatt szállította el a rohammentő. Olyan is volt, hogy reggeli kávézás közben váratlanul és indokolatlanul eszébe jutott egy falubeli, majd néhány óra múlva megtudta, valami tragédia történt a illető családjában.
(1908) Az abszint még lötyögött a pohárban az előző pillanat emlékeként. Jó volna újra meglöttyinteni – gondolta Ady. Pisszenni sem szabad. Czigány kezében megroppant az ecset, és festék fröccsent a vászonra. Még több barnát kellett felvinnie. Oda a szeme köré. Endre nem mozdult. Ő nagyon is csúnyának vallotta magát, de Dezső keze és az ecset most még ocsmányabb külsőt adott a költőnek, akinek ez tagadhatatlanul imponált.
Béla a szombati munkájából késő este érkezett meg Anihoz.
– Ilyen sokáig elhúzódott? – tapogatózott Ani, de nem gyanakvóan, hiszen építkezni sötétedés után, lámpafényben is lehet, még akkor is, ha még be sincs kötve az áram. Minden mesterembernek van erre a célra hosszú hosszabbítója és egy-két jó lámpája, Bélának is.
A tovahenger rövidesen elnyerte méltó helyét a kunyhó sarkában, miután az öreg kanász gyűjtött annyi bátorságot, hogy ezt a radikális intézkedést megtegye. Ezután már nyugodtabban ment a disznóihoz. Egy ideig eléggé felületes kapcsolatot tartott fenn hengerével, reggelente, ébredés után tisztelettel köszöntötte, de mivel sosem kapott választ, idővel lemondott az udvariasságnak eme megnyilatkozásáról. Maradt a néma tisztelet, melybe jó adag elutasítás is vegyült.
Ekkor kopogtak, és bejött a sánta szomszédasszony, Paluskainé, egy csirkefejjel a kezében. Azzal mutogatott a szekrény felé, és mondta, hogy kapcsoljuk be a tévét, mert megváltozik a világ, nem kéne lekésni. Apám megkérdezte, hogy az öreg Gebefügi – Isten nyugtassa – jóslatára gondol-e. Igen, arra, mert a rádióban hallotta, hogy Csáut elfogták.
Éjszaka hazavezetni – ugyan, mi baj történhetne? Sok ember szájából hallottam már ezt a mondatot, volt köztük nagyzoló részeg és kezdő sofőr is, mindkettőt igyekszem lebeszélni a dologról. K. Róbertet nem sikerült, mivel nem is ismertem egészen addig, amíg tokától bokáig gipszben be nem tolták mellém a kórházi szobába.
Hogy én milyen okból feküdtem a losonci ispotályban, most mellékes, de annyit azért elárulhatok, hogy a dolognak van köze pár liter borhoz, egy agresszív macskához és a fekete mágiához, amiben egyébként nem hiszek.
Hajnal felé, amikor félálomban meghallom a szirénázó autót a tanya felé közeledni, arra gondolok, Rebit hozzák, mivelhogy őnagyságát a pásztori teendői éjnek évadján a ligetbe szólították. De nem őt hozzák.
Aj, aj! Ahogy telnek az évek, csak kerülget az álom, az éjszakáim félálomban, tépelődéssel telnek, régi dolgokon agyalok, aztán kábultan, zavarodottan ébredek, olyankor nem is tudom, hányadán állok magammal. Így találnak most ezek a hivatalos emberek, a szirénázó furgonjukkal.
Már szinte-szinte hazafelé indultam volna, a jó Transzilvániáuba, oda a Kárpátok ölelésébe, de most mégse.
Ver a balsors, de rendesen.
Hát most mondja a televízió, meg mindenki, hogy ott most ismét bezárnak a csapszékek, és ismét pusztít ez a koronavírus, amit én reggelire eszek, és hogy hát szájmacskot, bocsánat, szájmaszkot kell viselni mindenkinek.
Kőrösi Csoma Sándor amikor a magyar őshaza felé tartva az üzbégeknél járt, kis időre megállt egy karavánszerájnál. Szerette ezeket az útmenti fogadókat, sok irányból sok utazó fordul meg bennük, jó alkalom gyakorolni különféle nyelveket. De bármilyen nyelven szólt is ott akárki, rossz híreket mondott mindenki. Pusztai rablóbanda járja a környéket, annyian vannak, mint égen a csillag. Fosztogatnak, gyilkolnak, gyors lovaik elől nincs menekvés senkinek. Benyargalják az egész vidéket, ott vannak mindenütt, nincs hova bújni előlük. Akit nem ölnek meg, azt rabszíjra fűzik.
Az önjelölt írók egytől egyig elhullottak, csontjaikat a finom mészbe őrölték, azzal meg a palota repedéseit kenegették. Zengett is a torony egész nap, sírta-rítta minden baját: Nihil novi sub coelo! Senki sem olvas kortárs irodalmat! Dilettáns idióták, nem értenek! Miért ilyen drága az alkohol és a cigi?