Egy rozoga sörpadon ültek és úgy várták a hamburger menüt, ahogy a megváltót szokás. Ez idő alatt megittak két liter limonádét, amit ott helyben ki is izzadtak. Geri, a tornatanár és Csilla, a rajztanár mindent együtt csináltak, amióta Geri az első osztályban megverte osztálytársát, amiért az rágót ragasztott Csilla hajába.
– Ha még egy délelőttöt krepp-papírok vagdosásával kellene töltenem, beleugranék a büfé fritőzébe – jegyezte meg Geri, mire Csilla felhorkantott.
– Akkor is megenném a burger mellé járó csónakburgonyát, ha melletted sülne. Pokolian éhes vagyok, de én is örülök, hogy végre vége ennek a nyári tábornak. Egy örökkévalóságnak tűnt ez a két hét.
Geri nyöszörögve felemelte jobb kezét.
– Lehet, hogy a cikk-cakk olló nyoma örökre az ujjamon marad.
– A jegygyűrűd nyoma se bizonyult tartósnak, pedig hat évig minden áldott nap viselted – somolygott Csilla, miközben arra gondolt, hogy bár a cikk-cakk olló úgy áll Geri kezében, mint mondjuk a magas sarkú bőrcsizma egy gorillán, még mindig jobban illett hozzá, mint a házasság. Ezt persze a férfi is tudta, máskülönben nem suhant volna végig az arcán egy mosoly. Ugyan Geri idősebb lett, a mosolya gyerekkora óta ugyanaz maradt.
– Szerinted a gyerekkori énünk büszke lenne ránk? – kérdezte Csilla szórakozottan.
– Nem akarlak megsérteni, de van rajtad vagy húsz kiló súlyfelesleg, ami gyerekkorodban nem volt ott, úgyhogy...
– Nem akarsz megsérteni, ugye?
– Bocs, a tornatanár beszél belőlem.
– Pont ezért nem mentem hozzád feleségül.
– Nem is kértelek rá.
– Miért is nem? – Rosszak a statisztikáim. Kétszer váltam, és még negyven se vagyok. Ettől függetlenül az egyezségünk még áll: ha özvegyen jutunk el egy öregotthonba, akkor majd ott összeházasodunk, hogy olcsóbb legyen a lakbér.
Régi vicc volt ez kettejük között. Olyan, amivel csak az igazán jó barátok gyötörhették egymást sértődések és következmények nélkül.
Geri végül visszakanyarodott Csilla eredeti kérdéséhez. Olyan volt, mint egy drogkereső kutya: száz bőrönd közül is kiválasztotta azt, amelyikben a tiltott szer lapult, csak ő Csilla kérdései közül hámozta ki azokat, melyek valóban választ igényeltek.
– Szóval, mi van a gyerekkori éneddel?
– Ma reggel, miközben vártuk a bábszínházasokat, hallottam, ahogy a másodikos Gurabi Hanna azt mondta, ha nagy lesz, akkor képregényeket fog rajzolni és írni. Erről eszembe jutott, hogy régen én is azt akartam, te meg állatkerti gondozónak készültél. Ehhez képest gyümölcstálakat rajzoltatok olyan gyerekekkel, akik röhögőgörcsöt kapnak attól, ha a banán két narancs közé kerül. Te mindenféle szőrös, tollas, pikkelyes dögöket akartál, erre a zokniszagú tornateremben kínzod futással meg kötélmászással a diákokat. Eltávolodtunk azoktól, akik lenni akartunk. Ez annyira elszomorított, hogy a délelőtt hajtogatott origami békáim mind furcsák lettek. Pedig százat csináltam, mert mindig volt valaki, aki elakadt.
– Ovis koromban T-Rex idomár akartam lenni, úgyhogy igazából boldoggá tesz, hogy annak az énemnek csalódást okozok.
Csilla behunyta a szemét és felsóhajtott. Hirtelen annyi emlék gyülemlett fel benne, hogy szinte szétfeszítették a mellkasát. Boldog és szomorú pillanatok gondolatfoszlányai tekeredtek a szívére, hol fojtogatva, hol puha takaróként betakarva. Hajlamos volt arra, hogy a régmúlt idők rabja legyen, ezért Geri megfogta a kezét. Mint már annyiszor mostanában, visszahozta a jelenbe.
– Szerintem gyerekkorunkban elsősorban arra vágytunk, hogy boldogok legyünk. Így azzal képzeltük el a jövőnket, ami éppen boldoggá tett minket. Szóval nem az a kérdés, hogy a gyerekkori éned büszke lenne-e rád, hanem az, hogy a mostani éned boldog-e?
– A tiéd az?
Mielőtt Geri válaszolhatott volna, a büfés a sistergő húspogácsák fölött kihajolt az ablakon, és elkurjantotta magát:
– Elkészült a két hamburger menü csónakburgonyával és koviubival!
Geri felpattant, majd Csillára mosolygott.
– Nem mondom, hogy minden tökéletes, mert olyan nem létezik, de jövő nyárig nem lesz a kezemben cikk-cakk olló, és elkészült a burgerem. Ennél boldogabb nem is lehetnék.
Csilla nevetve felnézett a szikrázóan kék égre, amit éppen átszelt egy repülőgép. Olyan gyorsan húzott el fölöttük, ahogy a gyerekkor tűnik el az ember életéből. Bár egy darabig ott marad utána egy kondenzcsík, de az hamar elhalványul, mint ahogy a régi emlékek és bizonytalanságok.
Csilla jelene abban a Gerivel és a hamburgerrel töltött pillanatban jó volt, és erre az a múltbéli Csilla is büszke lett volna, aki másképp képzelte el a jövőt.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. szeptemberi számában)
