Már ébredéskor belényilallt az öröm, hogy ma csütörtök van. És még holnap is csak péntek – sóhajtott megkönnyebbülten. Nincs itt baj. Egyedül a hétvégékkel nem tudott mit kezdeni. Szombatonként rendszerint nem is volt kedve felkelni, sokáig forgolódott az ágyban, amíg nagy nehezen elszánta magát. Gépiesen végezte a napi teendőket. Fahordás, tűzgyújtás, vízmelegítés. Ha tegnapról maradtak koszos edények, azokat elmosogatni. Miközben a kés nyomán a krumpli héja ruganyos spirálformában hullik le, végigpörgeti magában az előtte álló napot: a közszolgálatin este az a kórházas amerikai sorozat lesz, előtte az a spanyol vagy olasz: A bosszú csapdájában. Persze a kereskedelmin egész nap sorozatok folynak, nézheti azokat is, mert valamit nézni kell. Végül is azok sem rosszak. De egyik sem olyan, mint A szerelem ára. Azt viszont csak hétköznap adják.
Amíg a paplan még tartotta az éjjeli meleget, hosszan elgondolkodott a tegnapi esti részben a betétdal indulásán, ahogy előbb a zongora kezdi lassan, utána lép be a zenekar. Sokáig ízlelgette magában ezt a hangzást. Meglepően élesen emlékezett. A lány, Defne ahogy felveszi a zene ritmusát, a gitáros felé dob egy kacér pillantást, csak úgy. Aztán, amikor belekezd a dalba, már csak Ömernek énekel. Defne teljesen átadja magát a zenének, miközben a dallal üzen. Kirobbanóan élvezi, hogy hatással van a férfira. A férfi szemében, ahogy a lányt nézi kitartóan, ott az őszinte elbűvöltség. Órákig lehetne nézni ezt a tekintetet.
Ezen a reggelen sehogy sem ment a tűzgyújtás. Hiába a gondosan válogatott aprófa, a rengeteg összegyűrt újság- és kartonpapír, a láng nem éledt fel. Pedig a filmben is van egy jelenet, amikor a lány és a férfi abban az erdei faházban találkoznak, a tisztáson egy hatalmas tábortűz, és a tűz mellett a férfi gyengéden ráteríti a kabátját a lány vállára, majd a kezét a kezébe fogja, fújja, dörzsölgeti. Köröskörül minden hófehér. A máglya, ahogy ég, úgy zúg, mint a szél. Ő is ezt a szélzúgásra hasonlító hangot várta, de a vékony lángocska csak nyüszített, vinnyogott, kormozta a fát, már-már úgy tűnt, hogy felülkerekedik, majd mégis megadta magát, fújta pedig, a kezével is igazította a hasábokat, de a vége csak az lett, hogy a füst a kályha ajtaján csapódott ki, és a kezét is sikerült megégetnie. Biztosan a széljárás – gondolta. Persze egy ilyen decemberben nem is csoda. Semmi sem mutatta, hogy tél lenne. Legfeljebb annyi, hogy a szomszéd tyúkjai csapatostul kapirgáltak a kertben, mivel ilyenkor, a már teljesen lepusztult földön nem tesznek kárt. Volt, hogy el-elkódorgott egy tyúk, vagy a múltkor is az a nagy bamba bábakokas, ilyenkor a szomszédasszony – nincs még talán ötven sem, de hetvennek látszik – rajta követeli. Hogy nem látta-e, mert vasárnapra azt akarja húslevesnek. Minden vasárnapra egy kokas – hogy lehet ennyit enni? Ráadásul azt a kevés füstöt is leveri a szél, fojtó füstszag terjeng az udvaron, a nyitott ajtón is bevág. Ki tudja, mikor lesz itt meleg. Kinéz az ablakon, mintha valahonnan tanácsot kérne. Az ilyenkor túlságosan zöld gyepen egy borzas, felpüffedt hasú macska lépeget óvatosan, a meggyfán most is az az elárvult gerlepár gubbaszt, mint télen-nyáron mindig.
Az elemes falióra teszi a dolgát, már csak nyolc óra a kezdésig. Tapasztalatból tudta, az a nyolc óra egy-kettő eltelik. Előbb a déli harangot kell várni, ami – mint valami figyelmeztetés – a napot ketté vágja. A délután már csak percenként növekvő sötétség, készülődés az estére. Este már nem is tud belefogni semmi dologba, folyton az órát lesi. Ugyan ez azóta van így, amióta itthon van. Amikor még kasszásnőként dolgozott, különösen az elején, az a nyolc óra kínkeserves volt. Robotüzemmódban egyszerre figyelni a vevőkre, a termék pontos leszámlázására, a visszajáróra, és közben még csak át sem adhatja magát a kedvenc jeleneteinek gondolatban sem. Volt, hogy csak azért is újra és újra végigpörgette magában a film este látott képkockáit, de ilyenkor rendszerint vagy a visszajárót tévesztette el, vagy köszönni felejtett el a klienseknek. Na, meg az is, hogy kávészünetekben úgy kellett tenni, mintha nagyon érdekelnék a kolléganői problémái, család, válás, drágaság, mit tudom én. Bólogatni, hozzászólni. Azt is látta, hogy a főnök a szeme sarkából mindig őt figyeli, volt, hogy egyszer a raktárban kapta rajta, ahogy a kolléganőknek odasúgott valamit, miközben őt nézte. Azt hitte, nem veszi észre. Mocsok egy munkahely volt. Csak úgy bírta ki, hogy miután véget ért a műszak, megkönnyebbülten lerogyott a tévé elé teljesen elmerülve Defne és Ömer szövevényes kapcsolatában. A plazmatévét is, ami most a háttérben állva várja, hogy bekapcsolják, akkor vette részletre. A film kezdő szignálja előtti percekben már belefészkelte magát valami különös izgalom. Ünnepi hangulat lengte be a szobát. A félhomály titkos, sokat sejtető. A főcímzene a csúcspont. Az ismerős dallamra, arcokra teljesen ellazult. Szerette volna hosszan elnyújtani, mint valami kéjes előjátékot. Aztán ahogy kúszott előre a nagymutató a faliórán, fokozódó nyugtalanságot érzett. Már csak tíz perc, és vége a mai résznek. Az utolsó perceket már egyáltalán nem tudta élvezni. Félt. Amikor hirtelen felhangzott a záró szignál, összerezzent. Nehezet sóhajtott. Megint egy teljes napot kell várni a folytatásra.
*
Mennyi időt, hány hetet, hónapot veszített el hiába! És a megoldás végig itt volt az orra előtt! – futott át az agyán, miközben a lelkesedéstől felhevülten böngészte az újonnan bekötött internetet, amiből természetesen a korlátlan csomagot választotta. Főleg hogy megnyugtatták, ezzel akár éjjel-nappal filmezhet, nem fog leállni, megakadni. Gyorsan feliratkozott egy olyan videómegosztó csatornára, ahol a sorozat három évadának minden része hiánytalanul fent van. Nem hitt a szemének. Nemcsak hogy előre mehet, és nem kell várakoznia estéről estére, amíg egy újabb részt leadnak, hanem vissza is nézheti a nagy néha elmulasztott részeket. Ha úgy tartja kedve, akár egy teljes évadot megszakítás nélkül végignézhet, mondjuk azért kisebb szüneteket tartva, mert budira menni, a szobában le-föl sétálni kicsit muszáj. Na, meg jó néha elgondolkodni, magában újraélni egy-egy jelentősebb jelenetet, ezzel is felfokozva a következő rész élvezetét. Ha csak egy-egy érdekesebb részre kíváncsi, ott vannak a mixelt, összevágott videók. Zenével, zene nélkül, szinkronizálva vagy eredeti nyelven.
Az élvezetek felmérhetetlen gazdagságú kertje tárult ki előtte. Nem is merte elhinni. Mintha ez mind-mind valami jutalomként érte volna, de hogy mivel érdemelte ki, arra nem tudott rájönni. Az igazat megvallva nem is töprengett ezen sokat, mert egy ültében rögtön végignézte az első évad első öt részét. Újraélte az egykori izgalmakat. Aztán átugrott egy nagyobb részt, nem bírta ki, a legutolsó, tévében látott rész után folytatta. A következő ötös szériánál már besötétedett. Fázni kezdett, mivel reggel a tűz hamar kialudt. Nem baj, majd magára terít egy pokrócot. Amikor vége lett, nem tudta, hogy éjfél van-e vagy reggel, mert semmi álmosságot nem érzett. Biztosan azért, mert az utolsó részben Defne elszökött Ömertől, senki se tudja, hogy hol van, de Ömer keresteti és már-már a nyomán jár. Ezt nem lehet ennyiben hagyni. Látni kell, mi lesz. Az utolsó rész közben, amikor Defne hegedül a téren, és körülötte senki sincs, csak a galambok, és a megszólal a betétdal, fel kellett állnia a fotelból. Le-föl járkált a szobában izgatottan, maga sem tudta, meddig. Teljesen kimelegedett, érezte ahogy a szíve is hevesen kalimpál. Mert a betétdal közben újra megjelentek azok a képek, ahogy a lány és a férfi egymás mellett ülnek az autóban, és a jóval idősebb férfi a tenyerébe veszi a lány arcát, mint egy galambfiókát. Micsoda szemek, atyaég, egyenesen az ember lelkébe hatol, ahogyan nézik egymást sokáig. Ömer tekintete tetőtől talpig végigborzongat. Nem lehet szabadulni tőle. Micsoda szálfaegyenes férfi, amikor kiszáll a kocsiból! Meg ott van az a jelenet is, amikor együtt táncolnak a hóban. Mindene száll, repül a lánynak, a haja, a sálja, az oversize pulóvere, és közben ezek a mocskok le is lassítják az egészet. Hát lehet ezt kibírni? Hogy izgalmát csillapítsa, kiment a konyhába valami rágcsálnivalóért, de néhány szelet kenyéren, állott vajon és ráncos héjú almán kívül semmit nem talált. A kávésüveg aljára beszáradt a neszkávé, a teásdoboz is üres. Kicsit lelombozódott ezen, de hamar fel is vidult, ha arra gondolt, még előtte áll az egész évad.
Épp kezdett jóra fordulni a dolog, a férfi és a lány már kéz a kézben, amikor hirtelen összerezzent, mintha lopáson kapták volna. Rossz érzések környékezték, mint mindig, amikor valaki be akart jönni hozzá. Megint elfelejtette kulcsra zárni az utcaajtót. Pedig csak a postás kocogtatta az ablakot, az üvegen át mutatta, hogy ajánlott levelet hozott. „Ide kérem az aláírást” – mutatta fontoskodón az ujjával. Ahogy átfutotta a levelet, valami olyasmi állt benne, hogy utolsó felszólítás, miszerint ha továbbra se jelenik meg a bizottság előtt, a munkanélküli segélyt megvonják tőle. Kinyitva a postaládát, valóban ott fehérlett néhány boríték a komolykodó hivatalos címzéssel. Meg se nézte, az egészet a szemétkosárba dobta.
*
Az utcán, a ház előtt egyre nagyobb tömeg csoportosult. Találgatták, mit kellene tenni. Mert lehet, hogy fel kellene feszíteni az ajtót, vagy legalább átmászni a kerítésen, de hogy ki legyen az, arra senki sem jelentkezett. Tanácstalanul álldogáltak, egyik ezt mondott, másik azt, méregették a kerítést, hogyan lehetne átjutni rajta. Utóbbi terv nem látszott egyszerűen kivitelezhetőnek, ugyanis a kerítés fölött három sor szögesdrót volt kifeszítve jó magasan. Belátni sem nagyon lehetett a vaslemezek miatt. Úgy látszott, nincs mit tenni, néhányan már kezdtek is hazaszállingózni, amikor valahonnan ott termett Cigány Gyula divatos szaggatott farmerben, hegyes orrú cipőben, hogy hát mi van itt, jóemberek. Cigány Gyulának használtruha-boltja volt a faluban, továbbá egy impozáns terepjáró parkolt a garázsa előtt, ezért úgy gondolta, lehet kisebb-nagyobb beleszólása a falu dolgaiba. Szegény rokonait, a „mezítlábasokat”, ahogy ő nevezte, akik az egysoroson laktak, le is nézte. Cigány Gyula már a megjelenésével mutatta, hogy beleáll a dologba. Mondta is, hogy megvan, mit csináljunk. Felhívja ő a polgármestert, Gicát, mint törvénytudó embert, hogy mi legyen a megoldás. Komoly arccal kikereste a polgármester számát, majd mikor nagy hangon beköszönt, hogy szerusz, komám, a tömeg fellélegzett. Minden szem Cigány Gyulára szegeződött. Ahogy zsebre tette a telefont, a fontos dolgok szóvivőjének öntudatával adta elő, amit hallott. Hogy hát nem úgy van az ám, hogy felfeszítjük az ajtót, és bemegyünk egy másik ember lakására erőszakkal, mert ha történetesen mégis él, sőt jól van, akkor simán feljelenthet betörésért, magánlaksértésért. Aztán mind’ bizonygathatod, hogy te csak aggódtál, hogy már egy hete nem láttad kijönni a házból, vagy elhiszi, vagy nem. Járhatod a törvényt, minden jószándékoddal csak te kerülsz bajba. „Különösen, ha egy olyan furcsa, magának való valakiről van szó, mint ez is” – kontrázott Vilma, a kártyavető. Cigány Gyula ezt meg se hallotta, egy vallatóbíró erélyességével elővette a szomszédasszonyt, Vojkicát, hogy mondja hát el, mit látott. Vojkica sarokba szorítva érezte magát, ezért a kelleténél emeltebb hangon bizonygatta, hogy amennyire ő látta, egy hete már nincs mozgás a ház körül, de hát ő nem figyeli egész nap a házat, elég, ha a tyúkjait rendben tartja, különben is megvan neki a maga baja, cukorbajjal, magas vérnyomással, kóros elhízással van lebetegnyugdíjazva, azt is csak annyit adnak, hogy attól éhen halhatsz, hogy a dög egye meg a húsukat – fűzte hozzá. „De hát csak ki kéne előbb utóbb jönnie a házból, ha jól lenne, legalább a budira, ha máshova nem” – szólt valaki a csoportból. „Meg lehet azt oldani a házban is” – tette hozzá bátortalanul Sánta Viorika, a másik szomszéd. Pipaszárlábú Filu most érezte alkalmasnak az időt arra, hogy védőbeszédet mondjon hosszan ecsetelve, hogy azóta lett ilyen zárkózott ez a nő, mióta apja, anyja meghalt szegénynek, habár már kicsi korában is kerülte az embereket. „De apja, anyja jó ember volt, isten nyugosztalja őket” – kapta le a micisapkáját. „Az apjával még halásztam is együtt, amikor…” „Van egy javaslatom” – fojtotta bele a szót Cigány Gyula Pipaszárlábú Filuba, mert látszott rajta, hogy épp most jutott eszébe. Valamelyik szomszéd egy újabb teljes hétig figyeli a házat, és ha ezen a héten sem lesz semmi mozgás, akkor valóban felfeszítik a zárat és behatolnak. Most már csak azt kellett eldönteni, melyik szomszéd legyen. Mivel Vojkica erőteljesen tiltakozott az ellen, hogy rá essen a választás, Sánta Viorika lett a feladat kiszemeltje, mivel ő kevésbé tudott erőteljesen tiltakozni. Sánta Viorika lehajtott fejjel beletörődött a megváltoztathatatlanba, pedig neki is lenne dolga elég, azt a disznót is pont ezen a héten akarják levágni.
