Amikor 2021. december közepe táján a téglából épült, régi tömbház második szintjének nekiütközött a hatalmas vasgolyó, és kidöntötte az egyik tartófalat, a munkások megdöbbenésére az összetört, lezuhanó téglák közül egy fekete koporsó bukkant elő. Csillogóra lakkozott felületén karcolás sem esett, mire a bontás vezetője odaért, a szél a téglaport is elfújta róla. Úgy feküdt ott, mint valaki elfeledett emlékműje.
– Hát ez? – kérdezte a vezetője meglepetten.
A munkások a vállukat vonogatták. Napnál is világosabb volt, hogy a koporsó tekintélyes méretei jóval vastagabbak a tömbház falainál, márpedig a lerombolás előtt az épületet kiürítették, alaposan átkutatták.
– Be lehetett építve a falak közé – vélekedett egy munkás, mire a többiek azonnal letorkolták, hogy észrevették volna, ha a falak vastagsága eltér a szokványostól, mivel méréseket végeztek az öreg épületben. Törvény volt erre, gyakran fordultak elő különféle üregek, rejtekhelyek, melyekben a legtöbb esetben értékesnek vélt limlom volt, de bukkantak már értéktárgyakra, pénzre, kábítószerekre vagy éppenséggel emberi maradványokra is.
– Rendőrt hívok – sóhajtott a vezető.
– A beígért bónusz? – kérdezték a munkások.
– Mire befejezik a helyszínelést, karácsony is elmúlik. Nincs mit tenni.
Telefonált.
– Eszünkbe ne jusson bármit is változtatni a helyszínen – mondta a beszélgetés végeztével.
– Jó lenne felbontani. Fene tudja, találunk valamit, ami kárpótlásnak megteszi.
A felügyelő szétnézett. Három emberén kívül senki nem volt a helyszínen.
– Elő a feszítővasakkal. Gyorsan!
Ám hiába próbálták felnyitni. Szerszámaik elcsúsztak, kicsorbultak a lakkozott felületen, nyomot sem hagytak rajta. Sőt azt sem látták, miként van összeillesztve. A hasztalan próbálkozások után úgy vélték, belülről zárta magára valaki.
– Legalább rázzuk jól meg, a hang csak elárul valamit – mondta egyikük.
Nekiestek. Mozdítani sem bírták.
– Ilyen Isten nincs – verejtékeztek.
– De van. Itt fekszik előtted – nevetett az egyikük, mire úgy néztek rá, hogy azonnal elkomolyodott.
Megérkezett a rendőrség. Gőgös okvetlenkedéssel kezdődött a kivizsgálás, újra és újra ugyanazokat a kérdéseket tették föl, aztán amikor kiderült, hogy a munkások ugyanannyit tudnak a koporsóról, mint ők, úgy döntöttek, laboratóriumba szállítják.
– Fogják, hozzák az autóhoz – rendelkeztek.
– Nem lehet mozdítani – vonta meg a vállát a munkavezető.
– Olyan Isten nincs.
Vigyorogtak a munkások.
Kis idő elteltével csorgott a verejték mindenkiről.
– A darut – rendelkezett az egyik detektív.
Leszerelték a falbontó vasgolyót a drótkötelekről, áthúzták a koporsó alatt, rögzítették. Emelni próbálták. Kínlódott a daru, az emberek megszeppenve nézték, ahogy elpattannak a kötelek.
– Ez nem lebeg, mint Mohamed koporsója – súgta az egyik munkás a másiknak.
– Hülye – förmedt rá az. – Mohamedet a földbe temették. Koporsó nélkül, saját ruhájában, lepelbe csavarva.
– Jaj de okos…
– A nagyapám muszlim volt.
A rendőrség lezárta a környéket. Szakértőkkel vizsgáltatták meg a koporsót, de az anyagát nem tudták megállapítani, rést képtelenség volt ütni rajta, a röntgengép sugarait elnyelte. Egy fizikus néhány kísérlet után azt állította, tömege akkora, hogy lassan a Föld középpontjába fog süllyedni.
Miután erős kerítést vontak a koporsó köré, a bontás folytatódott. A régi tömbház helyére több tízemeletes tömbház épült, melynek lakói idővel tudomást sem vettek a fekete tárgyról. Teltek az évek, s ahogy a fizikus jósolta, a koporsó a földbe süllyedt, idővel teljesen eltűnt.
*
József Ábrahám két tönkrement, gyermektelen házassága után kutyát vásárolt. Logikus lépés volt egy olyan embertől, aki gyakorlatilag életében nem aludta ki magát segítség nélkül, annyira gyötörték a rossz álmok. Csecsemőként állandóan sírt, szülei kétségbeesetten rohangáltak vele orvostól orvosig, akik enyhe gyomorgörcsökön kívül semmit sem tudtak megállapítani, idővel azt vetették a szülők szemére, hogy gyerekük helyett ők a hipochonderek. Magára eszmélést követően, öt-hat éves korában gyakran elhagyták a szülei – álmában. Ez aztán valósággá is változott, a problémás gyerek tönkretette a házasságot. Ábrahámban ebből mi sem tudatosult, csak a gyerekkor nagyon érzékeny műszerei éreztették vele, hogy valami nincs rendben, és ez egyfajta bűntudattal töltötte el.
Valójában a harmincas évei közepén, abban a korban, amikor néhány ember számára megadatik a traumák megértésének kegyetlen ajándéka, első házassága végén értette, miért váltak el szülei. Kamaszkori nedves álmok helyett élőhalottakat látott, gyakran üldözték is, vagy – szerencsésebb esetben – csak szemlélője volt valami egészen hihetetlen kimenetelű, ijesztően életszerű történetnek. Húszas éveiben az alkohol biztosított néhány óra kellemes alvást, ami szintén bűntudatot okozott, melléje rettegést is, hogy esetlegesen alkoholista lesz. Ekkor fordult az orvosokhoz, akik hosszas és eredménytelen kivizsgálás után beutalták egy csöndes helyen lévő szanatóriumba, ahol intenzív pszichoterápián vett részt, teljesen feleslegesen. Mondhatni, helyzete még romlott is, mert rákapott a nyugtatókra, melyek kiütötték néhány órára. Alig fél év alatt komoly függősége alakult ki, évekbe telt, amíg szabadulni tudott a szerektől.
Húszas évei végén az alváshiány miatt paranoiás víziók gyötörték. Gyakran azon töprengett, kit gyilkolt meg, hova ásta el a tetemet, álmaiban rejtekhelyeket készített, ahová elrejtette a holttesteket, ritka, gondosan bebugyolált értékes könyvek közé (mert rengeteget olvasott, mi mást is tehetne egy inszomniás ember, az évek alatt remek könyvtárat hozott létre, így a könyvek az álmaiba is belopták magukat), hogy aztán valami hirtelen nyomozás rá ne vezesse a detektíveket a tettére, s csak pillanatokon múljon, hogy föl ne fedezzék borzalmas tettét.
Első felesége csöndes, vékony alkatú, vastag szemüveges, a városi könyvtár kölcsönző részlegén dolgozó, több évvel idősebb nő volt. Házasságuk eleinte csendesen folydogált a szokványos mindennapok sekélyes medrében; éjszakánként, amíg a nő magzatpózba kuporodva aludt a hitvesi ágyon, addig férje a hálószoba sarkában meghúzódva olvasott a sápadt fényű éjjeli lámpa fényében. Neje a gyakori szeretkezéseik ellenére sem fogant meg. Ábrahám már a háta közepére kívánta az orvosokat, de nem húzhatta ki magát egy újabb sor vizsgálat alól, melyek kiderítették, hogy képtelen a gyereknemzésre. Az eredmény után felesége azonnal beadta a válási kérelmet. Mire a férfi észbe kapott, már egy kis albérletben kuporgott. Volt élettársa hatalmas tartásdíjat követelt, amit az együttérző bíró ítélt meg neki. Szerencsére kevés ideig tartott az áldatlan állapot, mivel egy asztalos feleségül vette az asszonyt, így a tartásdíj semmissé vált. Persze hamarosan gyerekük is született.
Második nejével az anyja temetésén találkozott. A jól menő temetkezési vállalat tulajdonosa életvidám, groteszk humorral rendelkező, csúnyácska nő nem vetette meg a jó italok, férfiak társaságát, ráadásul néhanapján egy kényelmes koporsóban töltötte az éjszakát. Hálószobája leginkább egy modern, kényelmes ravatalozóra hasonlított, ami Ábrahámot meghökkentette, de hamar elfogadta, mert tisztában volt vele, hogy nem tartozik a nők kegyeltjei közé.
Ekkor történt meg a csoda.
Felesége kérésére Ábrahám koporsóba feküdt egy éjszakára. Reggel meglepve tapasztalta, hogy álma meglehetősen csendes volt, pihentető, a szokásos három óra helyett négynél is többet aludt egyhuzamban. Nejét ugyancsak fölizgatta a koporsóban ébredő férj, azonnal ráugrott, hogy a kedvét töltse.
Minél több éjszakát töltött Ábrahám a koporsóban, annál mélyebben, pihentetőbben, hosszabban aludt. Ahogy teltek az évek, a férfi kivirult, nem volt szüksége erős szemüvegére, pocakja szétolvadt, előtűntek feszes izmai, barna haja sűrűbbé vált, sötétszürke szeme élénk kékké világosodott. Ezzel ellentétben neje egyre pockosabb, ráncosabb, gondozatlanabb lett, ami leginkább az italnak volt tulajdonítható. Egészsége hanyatlásnak indult, májzsugorodásban, aritmiától szenvedett, ami végül el is vitte. Temetésén sok férfi a felesége nélkül jelent meg, megerősítve ezzel az arcpirítóan túlzó pletykákat. Ábrahám ezzel mit sem törődött, sokkal fontosabb volt neki az alvás öröme. Munkáját is abbahagyta; megtehette, néhai felesége vagyonából okos beosztással akár haláláig is megélhetett. Hogy ne érezze annyira társtalannak magát, egy pulit vásárolt. Nőkhöz már nem volt ereje, holott fordult a kocka, sokan flörtöltek vele. Ha nem aludt, a kutyával a közeli erdőt járta, majd úgy tért meg éjszakára a koporsóba, mint valami nappali vámpír.
Amikor az utolsó rémálma is eltűnt, nem ébredt fel többé. Teste lassan-lassan beleolvadt a fekete koporsó fehér, puha kelméjébe, aztán a koporsó megkezdte utazását a föld középpontja felé. Mire a szomszédok a szörnyű bűz után kutatva felfedezték a puli oszladozó tetemét, már csak egy nagy fekete folt volt a szoba padlóján.
Lakók jöttek, lakók mentek (örökös nem akadt, ezért minden értéktárgy az államra maradt), néhányan közülük megpróbálták felsikálni az egyre kisebb foltot a hálószoba padlóján, persze teljesen hiábavalóan. Általában nem sokáig bírták a lakásban, állandó hideglelésre panaszkodtak.
Mikor megérkezett a daru, hogy lebontsa az öreg tömbházat, és előbukkant a romok közül a fekete koporsó, már senki nem emlékezett József Ábrahámra.
A magára hagyott, elkerített halottas láda, sok más halottas ládával együtt, elindult a Föld középpontja felé, hogy örökké ott keringjen.
Mindegyik koporsó a saját pályáján sodródik, másikkal még véletlenül sem ütközik össze.
