Némethy Alexandra: Újévi fogadalom

2022. április 16., 08:03
Kristó Róbert: Vonalkódok – árnyék és fény VI.

Levente eltökélt mozdulattal törölte le az asztalt. Egy porszem sem maradhatott. Bánkút legnevesebb sípanziója nem veszíthet a hírnevéből, pláne nem a főszezonban.

A morzsa a földre pottyant. Levente felsóhajtott, és az asztalhoz támasztott seprűvel seperte a lapátra. Hiába tologatja ide-oda, egyszer úgyis a helyére kerül. Akárcsak az ő újévi fogadalma. Amit már háromszor elodázott. De idén bevallja Anitának az érzéseit. Méghozzá ma reggel.

A hajnali napsugarak támogatásukról biztosítva hasítottak be az étterembe. Az éjjel hullott puha hótakaró felerősítette a fényt és éteri derengésbe vonta a fehér falú helyiséget. Tiszta lap volt kint is, odabent is.

Csilingelő kacagás lebegett le a lépcsőn, a hangot egy bájos mézszőke nő testesítette meg, aki három barátnőjével elsőként érkezett a reggelihez. Leventét elöntötte a forróság, megremegett a keze és beleütközött egy rúdba. A seprű. Nem vallhat szerelmet ilyen hétköznapi tárgy mellett. Megragadta és hátravitte a raktárba.

A szűk, fémpolcokkal zsúfolt helyiségben alig kapott levegőt. Ökölbe szorította a kezét és erősen behunyt szemmel koncentrált arra, hogy lecsillapodjon. Higgadt ember benyomását akarta kelteni, márpedig abban a vörös foltos arc nem segít. Mélyeket lélegzett, majd résnyire nyitott ajtón keresztül kikukucskált a piros kockás terítőkkel tarkított szobába. Már hat asztalnál ültek. Hogyan kelt fel mindenki ilyen hamar? Talán jobb volna… Nem! Ma megteszi.

Levente bólintott magának, fehér ingét fekete nadrágjába rendezte, ujjaival végigszántott gesztenyebarna haján, és kihúzta magát. Aztán fülelt a résen át. A kásás hangon beszélgető családok és a kávédaráló ropogásán keresztül is tisztán hallotta Anita lelkes elbeszélését.

– Hihetetlen, hogy ekkora hó esett! Micsoda szerencsénk van! Gyönyörű, ahogy a fenyők meghajlanak alatta, nem igaz?

– Tényleg nagyon szép – helyeselt fekete hajú barátnője, miközben a csontos ujjai közt tartott késsel pirítóst kent. A sercegés után közelebb hajolt a társasághoz, lehalkította a hangját. – Olvastátok, hogy már új a tulaj?

– Nem. Hogyhogy?

– Tavasszal egy szerencsétlen baleset érte az előzőt, és meghalt. A fia nem akarta megörökölni ezt a helyet, ezért eladta.

Anita a homlokát ráncolta, majd kisimult.

– Emlékszem már, pedig rendes ember volt. Kár, hogy sosem kérdeztem meg a nevét.

– Majd az újnak megkérdezzük, érdemes – kacsintott rá a barátnője, és állával az ajtó felé bökött. Ott egy napbarnított, szögletes állú, vonzó férfi tűnt fel.

Levente görcsösen kapaszkodott az ajtókeretbe. Még azelőtt kell színt vallania, hogy Anita szóba elegyedik azzal a férfival! Ismét kihúzta magát, majd a kis asztalok közt elsuhanva könnyedén megállt a társaság előtt. Ők továbbra is a másik irányba fordultak, és a tulajt figyelték, aki minden asztalnál bemutatkozott, és váltott néhány kedves szót a vendégekkel.

Levente megköszörülte a torkát. A fekete hajú nő félig felé fordult, de miután felismerte a dolgozói egyenruhát, ismét az új tulajnak szentelte minden figyelmét.

– Anita.

Levente hangja remegett, még saját maga is alig hallotta a tányércsörömpölés és sercegő virslik között. Vetélytársa feltartóztathatatlan csapásként közeledett. Levente ökölbe szorította a kezét, megköszörülte a torkát, és immár hangosabban mondta ki az áldott nevet:

– Anita.

 Mézszőke loknik hulltak a bájos arc elé. A nő füle mögé simította a tincseket, mintha jobban akarná hallani őt. Profilban látni engedte mosolyát, mintha csak incselkedne vele. Levente megesküdött, hogy addig nem megy el, amíg be nem vallja az érzéseit. Ebben sem a többi szállóvendég, sem az a jóképű férfi nem akadályozhatja meg. A szíve a torkában dobogott, lángoló arccal kiáltotta olyan hangosan, hogy mindenki hallhassa:

– Anita, szeretem!

A kis helyiségben egy csapásra csend lett. Az emberek értetlenül néztek egymásra. Anita is körbenézett, majd Leventén állapodott meg a tekintete. A szája elnyílt, tengerkék szemét csodálkozás töltötte be. Röviden kapkodta a levegőt.

– Úgy tűnik, angyal szállt el a szobában – zengett a tulaj baritonja, mire a vendégek felnevettek, és folytatták az evést, mintha mi sem történt volna. Anita pislogott egyet, majd porcelántányérjára sütötte a szemét.

Levente úgy érezte, mintha tagjairól láncok pattantak volna le, egyszeriben megszűnt a szívét szorító érzés és mámoros, szinte euforikus állapotba került. Anita végre ránézett, egyenesen a szemébe! Most már tudja a legmélyebb, legbensőbb titkát. Felkacagott és felemelte a kezét. Az ujjai hópiheként szálltak a mennyezet felé, majd egész teste opálosan áttetszővé vált, és mire az új tulaj az asztalhoz ért, teljesen elhalványult.

Legfrissebb hírek
Legnézettebb
2022. május 15., 10:00
2022. május 16., 08:47