A darab első felvonása 2017 pünkösdjén, a második 2019-ben, a pápalátogatás idején, a harmadik a 2020-as pünkösdi időszakban játszódik
II. felvonás, 4. jelenet
(a pápalátogatás előtt) Lajos érkezik.
LAJOS (közbirtokossági elnök) Jó estét mindenkinek! Milyen jó látni így együtt a társaságot! Anti bácsi, hát megérkezett!
ANTI BÁCSI (moldvai, lujzikalagori zarándok) Amíg bírják a lábaim, jövögetek.
LAJOS Magdikám, készíts elő még pokrócokat, zsákvásznat, a csűrben is fognak aludni zarándokok. Az a direktíva, hogy ahová csak lehet, be kell fogadni a szálláskeresőket. A környéken nincs már egy szabad ágy sem. Attila majd segít.
ATTILA (Lajos fia) Szuper.
LAJOS Apropó, az autót a bejárat elől vidd arrébb. Mintha már szóltam volna.
Megszólal Lajos telefonja. „Hol vagytok, székelyek, e földet bíztam rátok, Elvették tőletek, másé lett hazátok” – szól a csengőhang.
LAJOS (a vendégeknek) Bocsánat, ezt fel kell vegyem.
MAGDOLNA (Lajos felesége) Ha Teri az, a harangozóné, mondjad, hogy az éjjel már kivasaltam a papi ruhákat, Venci kivitte a segrestyébe.
LAJOS (a telefonba) Mondjad, Venci! Igen. Igen… Az úriskoláját, még nincsenek ott a kenyerek? Akkor erigygyetek gyorsan, hozzátok el! Jó. Jó. Szerusz, szerusz.
ZOLTÁN (magyarországi zarándok) Gyere, Lajos bátyám, kóstold meg ezt a pálinkát. Ezt külön neked hoztam.
ASZTRIK ATYA (ferences szerzetes) Lajos, sürgősen beszélnünk kéne.
LAJOS Azonnal, atyám, csak előbb egyet koccintsunk. Isten hozta mindannyiukat erre az örömteli eseményre, örülünk, hogy ismét a házunkban fogadhatjuk magikat, azaz titeket, a múltkor már megittuk a pertut. Történelmi pillanat előtt állunk! Köszönöm a Jóistennek, a csíksomlyói Szűzmáriának, hogy megélhetem ezt, hogy itt fogadhatjuk, láthatjuk a pápát Csíksomlyón. Egészségünkre, mert az a legfontosabb!
ASZTRIK ATYA És a hitünk, Lajos, a hitünk. LAJOS Ma elég nagy hitem kellett legyen, atyám, ahhoz, hogy ne küldjek el mindenkit a p… pokolba.
(Ismét szól a telefon, Hol vagytok, székelyek…)
LAJOS Mi az? Ne, ne oda. Tegyétek a kürtőskalácsok mellé, a többit intézik. (leteszi a telefont) Szóval, átmentem a hegyen Hallámfalvára, onnan visszajöttem a dubával. Kicaplattam a nyeregbe, megcsinálunk egy dolgot, egy fél órára rá kiderül, hogy nem kell. Vagy másképp kell. Vagy át kell alakítani. Hogy ne ide tegyük a kordont, hanem oda, azt miért visszük odébb, nem oda kéne stb. Ráadásul úgy beszéltek velünk, mint egy utolsó kapcaronggyal. Hajszál híján múlt, hogy meg nem ütöttem valamelyiket. Úgy parancsolgattak, mintha itt minden az övék lenne. Így ment ez egész nap. Ahol tudnak, csak keresztbe tesznek ezek a… ezek. Az egy dolog, hogy letakartatták a magyar feliratot a pápa ruháján, de ez nem elég, ma be se engedtek a Jakab Antal házba, mert ott fog pihenni a szentatya valamelyik szobában. Átvilágítás van – azt mondták, senki nem mehet be, de ők úgy nyüzsögtek bent, mint a nyüvek, és én, somlyóiként, becsületes székely emberként, a közbirtokosság választott elnökeként, egyik fő szervezőként nem mehettem be!
ZOLTÁN A fővárosból jöttek?
LAJOS Onnan, hogy a ráksúly enné meg őket.
ASZTRIK ATYA Lajos, most már tényleg beszélnünk kéne.
LAJOS Mindjárt, atyám, csak még egyet koccintsunk a kedves barátainkkal, akiket mindig szívesen látunk itt. Egészségünkre!
MINDANNYIAN Egészségünkre!
(Hol vagytok, székelyek…– szól a telefon)
LAJOS Szerusz, polgármester úr. Persze, minden a legnagyobb rendben. A köményest leküldtem a kultúrba. Az újságíró asszonyt elintéztem, igen. A Dunásokat is, hogyne. Kéne még két ágy? Jólvan, jólvan, hallám, mit tudok intézni. (leteszi) Hát a gyergyóiak kitalálták, hogy a látogatás emlékére pápaparkot hoznak létre. Neki is fogtak, elültettek három kocsányos tölgyet. Hármat. Erre én hamar felhívtam a csíki közbirtokos szövetséget, s kiköböztük, hogy az ezévi erdősítési progamunkat a pápa csíksomlyói látogatásának tiszteletére ajánljuk fel, szimbolikus ajándékféleképpen úgymond.
ASZTRIK ATYA Ez nagyon szép gesztus, Lajos, a Szentatya többször hangsúlyozta a természet iránti felelősségünket.
LAJOS Ez konkrétan 122 hektáron 646 ezer facsemetét jelent. 646 ezer! Gyergyóban meg három, höhö. Az is valami.
ATTILA Zsófi is három fát ültetett el itt a kertben.
Csend.
ATTILA Ma ott ültem az egyik alatt.
Csend.
ELVIRA (magyarországi zarándok) Ki az a Zsófi?
ATTILA Zsófia…
LAJOS Róla ebben a házban nem beszélünk!
ATTILA Találkoztam vele Németországban. Csend.
MAGDOLNA Képzeld, Lajos, Attila Németországban rendez.
LAJOS Ühüm. És mit rendeztél legutóbb?
Csend.
ATTILA Az epreket és a spárgákat.
ELVIRA Formabontó cím.
MAGDOLNA Hogy mit?
ATTILA Az epreket rendezgettem a ládákba, édesanyám.
Csend.
MAGDOLNA Végül is az egy szép szakma.
LAJOS Magdikám, kérlek, főzz egy kávét.
MAGDOLNA De Lajos…
LAJOS Kérlek! ELVIRA Segítek a konyhán.
MAGDOLNA De ne bántsd… (el Elvirával)
LAJOS (pénzt vesz elő, csendesen mondja) Menj, fiam, tankold meg az autódat, hogy tudj félreállni a bejárattól.
Attila el, a telefon ismét megszólal. Lajos nem veszi fel.
LAJOS Miről akart beszélni, atyám?
ASZTRIK ATYA Lajos, ma éjjel ki kell vigyük a kegyszobrot a nyeregbe.
ANTI BÁCSI Édesjószűzanyám! (sűrűn veti a kereszteket)
ZOLTÁN Lajos bátyám, miben segíthetek?
A telefon ismét szól.
5. jelenet
ELVIRA Sajnálom, Magdika. Kérsz egy cigit? Jajj, ne sírj. Te egy nagyszerű nő vagy! Te vagy a ház lelke! Csak szükséged lenne egy kis énidőre.
MAGDOLNA Ó, hogy tud fájni egy anyának a szíve. Két gyönyörű gyermekem, s mivé lettek? Hová lettek?
ELVIRA Kettő?
MAGDOLNA Zsófi a lányunk. Ő is nagyon tehetséges. Szépen táncolt, énekelt, hangja mint a csalogányé. Amikor a Mária-énekeket énekelte a kórusban, a templom népe zokogott. Valósággal zokogott. Aztán történt valami. Ejsze szerelmes lett, vagy csak elvágyódott innen. Mindenki beszélt mindent utána. Pedig tisztességre neveltük, templomba járni, mindent megtanítottam neki, ami egy gazdasszonynak kell. Egy januári este aztán… Azt mondta, bemegy a barátnőivel a városba pizzázni. Pedig volt vacsora itthon. És nem jött haza. Az apja azóta nem akar hallani róla. A szeme fénye volt, az ő kicsi lánya. Én egyszer találkoztam utána még vele, vízumért jött haza Kolozsvárra, felutaztam, úgy, hogy Lajos ne tudja. Azt mondja, már nem tudna itt élni, ebben a porfészekben. Hogy sötétség van itt, korlátozottak az emberek – igen, így mondta, beszűkültek. Hogy szabadságra vágyik, és normális életre. Néha telefonon felhív, és szokott küldeni képeket interneten. Ezért jó a Facebook. De Lajos azóta sem… Pedig tudom, hogy nagyon szenved emiatt. Az én szívem minden nap megszakad.
ELVIRA De most itt van legalább Attila!
MAGDOLNA Már ő sem a miénk. Még velem beszélget, úgy-ahogy, de az apjával, ha nagy ritkán hazalátogat, mindig csak civakodnak. Lajos azt szerette volna, ha jogász lesz belőle, hogy itt majd a közbirtokosság ügyeit intézi. Taníttattuk, de abbahagyta az egyetemet. Elment a komédiásokhoz – ahogy Lajos mondja. De elfogadtuk, legyen boldog, csinálja, amihez kedve van. És most kiderült, hogy mindvégig hazudott nekünk. Hát olyan rossz emberek, olyan rossz szülők vagyunk mi?
ELVIRA Drága Magdika, csodálatos emberek vagytok. Csak… csak néha ilyen az élet. És ha el is esünk, egy királynő feláll, megigazítja a koronáját, és továbbmegy. Ezt én is ma olvastam a Facebookon.
MAGDOLNA Milyen igaz! Isten csak annyi terhet ró ránk, amennyit elbírunk. De egy anya szíve örökre szeret és örökké aggódik. A gyermek áldás Istentől.
Csend.
ELVIRA Csak nekünk nem akar adni.
A szerző a mű megírásának idején a Petőfi Irodalmi Múzeum Örkény István-ösztöndíjasa volt.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. májusi számában)
Nem tudtam meg, milyen becsmérlő kifejezés lett volna, melyet dühöngő elméje és a mentálhálójába ültetett Hermes 6000 nyelvi program kigenerált volna a megsértésemre. Amikor beütöttem a manuális irányításhoz szükséges vizuális felületet megjelenítő kódot, és az űrhajóm elülső ablaka elől felhúzódott a Tannhäuser-acél védőmembrán, mindketten felordítottunk. A megaüvegre fekete, sűrű szemipermeábilis anyag bőséges adagja csapódott.
Alig nyitott be a második emeleti lakásba, már az előszobából érezte azt a markáns szagot. Valami új tisztítószer? Vagy Melinda mosószert váltott? A lakásban szokatlanul nagy volt a csend – a felesége általában zenét hallgat, ha egyedül van –, lehet, hogy még haza sem ért a bevásárlásból? Hétvégén mindig hosszabb a sor a kasszáknál, futott át a fején, miközben hátizsákját felakasztotta az előszobafogasra, és cipőjét behajította a gardróbba.
Sofőrként értem a dolgom, mégis sikerült koccannom farolás közben. Annyira minimális volt a súrlódás, szinte észre sem vettem. A visszapillantó tükörben pedig azt láttam, hogy integetnek nekem. Jó, gondoltam, milyen kedves, s én is hevesen visszaintegettem, majd kiszálltam. Mosollyal az arcomon. Az integető nő hisztijét látva ez a mosoly egyre csak terebélyesedett.
A vármegyei áthelyezésekkel járó gyakori vándorlások során is megmaradt a családban az a határozott felfogás, hogy az életben csak úgy lehet érvényesülni, ha a férfiember orvosnak tanul. Bárhová kerüljön is, tanyacsoportokra vagy nagyvárosba, mindig szükség lesz rá, és mindenütt megbecsült tagja lesz a közösségnek, amelyben él. Így került haza nagyapa is az isonzói csatából a század elején, s így lett apám is a front mögötti Alekszejevka hadiorvosa a Donkanyari csatának, ahonnan a visszavonulókkal menekült meg.
Az építész nem értett sokat az egészből. Csak ült és bambán hörpölte a sörét. Hogyan lett egyszerre adósa az adóhatóságnak, ha másfél hete még azzal a jó hírrel ajándékozta meg a könyvelője, hogy jelenleg nincsen tartozása, tehát se pozitív, se negatív irányba nem billen az a rusnya mérleg. Akkor még, abban a mérsékelten vidám pillanatában Albee darabjának a címe is beugrott neki: Kényes egyensúly. Most meg itt ül, a söre egyre keserűbb. Már nem is igen ízlik. Ahogy semmi se körülötte.
Az öregasszony görnyedt háta és botjának koppanásai hangtalan sikolyt tükröztek, habár a járókelők csak egy keresztet láttak, ha messziről követték tekintetükkel az útját. A temető felé botorkált. Néha egy-egy jajszó elhagyta ugyan az ajkait, de ezt senki sem hallotta. A felhők föntről figyelték a jelenetet. Rámosolyogtak, amikor széttárták uszályukat, s hagyták, hogy a nap megsimogassa meggyötört csípőit.
Amikor anyám azt mondta, gonosz vagyok és kíméletlen, megrendültem, mert magamtól is foglalkoztatott a dolog. Nem volt dühös. Nyugodtan mondta. Mint aki alaposan megrágta, át gondolta a dolgot.
Te senkit sem szeretsz. Magadat sem. Gonosz vagy és kíméletlen.
Már háromnegyed éve ül éjjelenként ebben a cigarettafüsttel átitatott, rosszul világított, kopott őrszobában. Ide is csak ismeretsége révén, gyermekkori barátjának közbenjárásával alkalmazták, amikor a történtek után a gyülekezet érthető módon nem fogadta be, igaz, ő sem érezte volna már jól magát az új parókián. A püspökségben is nagyot csalódott, hiszen számára érthetetlenül a legkisebb segítő szándék nélkül teljesen magára hagyta, egyházon kívül, munka nélkül.
Anyám azt mondta, hogy menjünk, már az első nap. Először csak én jöttem. Akkor még nyitva volt a határ. Erzsike, a feleségem, és a kislányunk, Vicuska otthon maradtak édesanyámmal. Sor volt a határon, legalább öt órát kellett állni, mire átértünk. Az ukrán határőr mogorvább volt a szokottnál, de átengedett. A magyar oldalon meglepően kedvesen fogadtak. Kint, a határ szélén több ezer ember állt. Oroszok, ukránok, magyarok. Fotósok, tévések tolakodtak. Civilek szendvicset és vizet osztogattak. Bármerre néztem, kamerák vettek körül.