Robert Șerban: Utcai vadász (Vânător pe stradă)

2021. október 22., 10:07
Szurcsik József: Kis bálvány (rézkarc, 210 × 300 mm, 1989)

Akkora volt a hideg, hogy néhány lehulló hajszálam a nadrág szövetébe fagyott. Teljesen össze voltam zavarodva. Egyetlen rend ruhám volt, az is tengerkék és nyári. A szilveszteri bulihoz pedig decens öltözet illik. Minden hülye tudja, hogy egy multinál az ajánlás (kiöltözésre): mézmázba csomagolt parancs. Alkalmazkodtam hát, felvettem az öltönyt, hozzá fehér inget és esti fényhez illő gránát nyakkendőt. Reggel volt, összekoccantak a fogaim, vacogtam kurta télikabátomban, amelyen vidáman süvített át a mínusz tizenhat Celsius. Sietve igyekeztem a munkahelyre: el ne késsek, s főleg hogy megmelegedjek.

Mikor megláttam húsos lábait, amint lassan mozogva mintha levegőmintát vennének a barna harisnya alól, megráztam a fejem, mint a rajzfilmek menekülésre kész figurái, mielőtt a hihetetlen látványtól elszörnyedve végsebességre kapcsolnának. Megálltam.

Bizonyára, mert már nem hallotta félcipőm kopogását, felém fordította a tekintetét. Iulia volt a könyvelési osztályról. Sarkiróka áncugba burkolózott, amely leért az alacsony sarkú kék csizmácskákig, fején pedig, a tetőn, ugyancsak sarkiróka-sapka vöröslött. Alig tudtam ráismerni.

Mosolygott, és folytatta útját. Öles léptekkel eredtem a nyomába.

Jó reggelt, előzött meg a köszöntéssel.

Kézcsókom.

Hideg van.

Á, nem vészes, nyári.

Élénkvörösre rúzsozott ajka Brad Pitt exnejét juttatta eszembe.

Jössz a bulira?

Hát, ha muszáj, kész örömmel.

Ha a karácsonyi buli is kész robot... Szilveszterkor mit csinálsz? Még nem tudom... Majd csak találok valamit... Az utóbbi években szerencsém volt. Tudod, mit mond Marin Preda egyik hőse: a véletlen murik a legeslegjobbak.

Lehet, de a valóságban más a helyzet.

Jó illata volt, igényes parfüm. Iceberggel szórhatta be magát, gondoltam, és összeszorítottam a szám, nehogy nevessek, mert akkor meghallja, amint összeverődnek a fogaim.

Fázol? kérdezte anyásan.

Nem bírom. Jó, hogy nem havazik is.

Ó, újévre biztosan lehull. A hegyekben leszek, csodás lenne a szilveszteri havazás.

Hát a hegyekben mindig van hó, ott vagány minden...

Igen, de néhány hópehely, épp újév hajnalára...

Majd a cég elintézi, ne izgulj.

Fejét kissé oldalra dűtve kacsintott. Lehet, még ma megoldom a szilvesztert, gondoltam, de erős csaholás vonta el a figyelmemet. Nem túl távol tőlünk gazdija pórázát rángatta egy német dog. A hölgy képtelen féken tartani, a kutya kitépi magát, és a pórázzal együtt hatalmas ugrásokkal érkezik felénk.

Menekülésre fogtuk, de alig tettünk meg három vagy négy métert, a megvadult állat Iulia hátára ugrott, földre döntötte és morogva harapdálni kezdte. Úgy tettem, mintha követ kapnék fel a földről, hátha megijed, hátrahőköl és békén hagyja kétségbeesve sikoltozó kolléganőmet; de vagy nem vett észre, vagy nem is törődött velem, ádázul szaggatta a sarki róka bőréből készült bundát, amelybe a könyvelőnő burkolózott.

A nő fejéhez kapva letéptem róla a rókasapkát, két keményet füttyentettem. A kutya felnézett, rám emelte a pofáját, én pedig teljes erőmből, magas ívben elhajítottam a süveget.

A dög utána. Nekirugaszkodott, valósággal kilőtte magát a kocsiútra, és éppen mikor elkapta a levegőben – mielőtt a fagyos aszfaltra suppant volna –, telibe találta egy Audi.

Az egyik tárgyaláson Iulia tanújaként vettem részt, a másikon vádlottként, mint Max halálának erkölcsi tettese.

 

Fordította Bölöni Domokos

ROBERT ȘERBAN (1970. október 4., Turnu Severin, Szörényvár) román író. Temesváron lakik.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. októberi lapszámában)