Ruszuly Dénes bácsi minden évben kifőzi a szilvafa termését pálinkának. Az almát is ki szokta.
Amikor a szilva lehull, akkorra jól meg van érve, jó lesz a cefrébe, de amelyik penészes, azt ott kell hagyni. Egy műanyaghordóban bedögleszti a gyümölcsöt. Többféle szilvát tesz bele, hidegben tartja, míg összegyűjtögeti, s csak akkor teszi ki a napra, amikor megtelt a hordó, hogy ezután induljon be az erjedése.
Az almapálinkához az almát csak akkor szedi össze, ha meg van fagyva, mert nagyobb lesz a cukortartalma, ekkor beviszi a melegbe, a főzőkéskályha mellé, ott megenged. A szilvát is beviszi, miután megérkezik a hóharmat, különben megáll az egész folyamat. Az almához egyébként nem nyúlhat más, senki, csak néha dob be egy-egy vödörrel a disznóknak azokból a darabokból, amiről úgy gondolja, hogy csak rontanák a végeredményt. Amikor felenged az alma, akkor összetöri, pépet csinál belőle. Tesz hordónként egy-egy kiló cukrot hozzá.
Minden héten egyszer egy nagy karóval megkevergeti a cefrét minden hordóban, amíg azok le nem tisztulnak, ez úgy másfél hónap. Amikor a tiszta lé feljön a tetejére, kezdődhet a tulajdonképpeni főzés. Hogy biztosra menjen, egy keveset mer belőle egy kannával, azt felteszi a kályha tetejére melegedni. Rátesz egy tölcsért, a feltörekvő anyagot meggyújtja, s ha jó kék lángon ég, akkor áll készen.
Beletölti a saját kezűleg barkácsolt, rézből készült pálinkafőzőjébe, óvatosan rakja alatta a tüzet, hogy ne égjen oda, és állandóan kevergeti, akárcsak egy jó tokányt.
Amikor elkezd csepegni, vagyis ahogy ő mondja, amikor megcseppen, akkor előbb metil-alkohol keletkezik, ugyanis annak kisebb a forráspontja, mint az etil-alkoholé, így előbb az csepeg le. Az alkohol leoldja az oxidot a rézcső faláról, ezért is, meg azért is, mert a metil-alkohol mérgező, az első cseppeket nem szabad elfogyasztani, ez az úgynevezett rezes, rézelő, ennek más a színe. Fejfájást, vakságot, sőt halált is okozhat. Ez egy jó borospohárérő, el kell önteni. Mondjuk, ő nem szokta elönteni, annak is megvan a helye, azt mondja, még jó lehet. Például pásztortáskát tesz bele, és a fájós lábára keni, de hosszú távon ez sem ajánlatos, a kenegetés, ugyanis idegméreg, és bőrön át felszívódik. Ha valaki mégis meginná, igyon rá rendes pálinkát, akkor bizonyosan megússza fejfájással, esetleg vaksággal.
Tovább figyelni kell a lecsepegő anyagot. Van egy hűtőrendszer, ebben hideg víz van, és ahogy a szeszes pára megy keresztül a csövön, ettől válik újra cseppfolyóssá. Nézni kell, hogy meddig van szeszessége a lejövőnek. Az első csepegés nagyon erős, ilyen hetvenfokos, ezt félreteszi, később hígítja a gyengéjével. Ha belemártja valaki az ujját, azt odakeni a szeméhez és csíp, akkor még van szeszessége. A harmadik lé, ami már nem csíp, az az ondója, így mondják neki, ez már nem tartalmaz alkoholt. Amikor lefőtt az egész massza, a lecsepegett italt újrafőzi, ez a második lejáratás. Úgy vegyíti, hogy körülbelül ötvenfokos legyen, az ő szája ízének megfelelően.
Elmondása szerint nem ördöngös dolog ez a mesterség, mégsem tud senki más ilyen finom pálinkát főzni a faluban, pedig sokaknak elmesélte már az egész folyamatot. Így készül, és így készül, így kell tölteni, és erre kell vigyázni. Az a hír járja, hogy tesz bele valami különleges hozzávalót, amit senkinek sem árult még el. A rossz szájak szerint tyúkürüléket. Különben ő tagadja, hogy így lenne.
Mindenki vásárol tőle pálinkát, még azok is egy keveset, akik otthon szintén nekifognak előállítani a télre valót.
Ruszuly Dénes bácsi szerint a pálinka valuta, fizetni lehet vele.
Készít direkt nőknek is, pirosat. Tízliter almapálinkához három kiló kokojzát tesz, ahhoz előtte való nap rak három kiló cukrot. Összetölti őket. Jó hónapig hagyja, hogy vegyék fel egymást egy tölgyfahordóban. Ezt a nedűt Dénes bácsi Boldogasszonynak nevezte el, mert a kokojzát július végén vagy augusztusban szokta szedni hozzá, de a falubeliek valamiért inkább Asszonytörvénynek hívják.
Ruszuly Erzsébet néni, azaz Bözsi néni, a felesége, nem nagyon törődik a Dénes bácsi tudományával, szerinte az öreg csak mutyukál össze-vissza, csak takarítani kell utána, legfőképpen a kályha környékét. Egész hónapot zsummog, míg férje a pálinkáit lefőzi. Egyébként Dénes bácsi jóember, csak néha kicsit durva, főleg amikor a frissen főzött pálinkáját kóstolgatja. Úgy tartja, hogy a dió is csak törve jó.
Két fiuk van, mindkettő megnősült már. Ha otthon vannak a szüleiknél, a nők elvonulnak, hogy ne hallgassák, a férfiak miket mondanak. Meg aztán, ha véleményt formálnának is, arra azok csak legyintenek, hogy asszonybeszéd.
E két nagy férfi, kik szerelemgyermekeknek éppen nem mondhatók, gyakran élcelődnek az apjukkal, ízes tréfákat sorolnak fel férfiasságról, közösülésről, s megkérdik, hogy ityeg-e a fityeg még, mert a faluban a rossz nyelvek azt mondják, szóval hogy, tudja na.
– Édesapám, a magáé is csak a bakancs orrát nézi már ejsze – s felhajtanak egy pohárral az ideiből.
– Dancs beszéd, fiam, nem ember szájából való – zárja le a témát minden alkalommal Dénes bácsi, és ilyenkor egy pár másodpercig a körmeit piszkálja csak.
Ruszuly Dénes bácsi korábban az öntődében dolgozott, s mikor nyugdíjba jött, felszaporította a juhait, és vásárolt hozzájuk még négy tehenet. Disznót, azt mindig is tartott. Az első években ő maga járt az állatokkal a havasra, ő fejte, ő intézte, aztán a kezei, ahogy erőtlenedtek, s nem tudta már megfejni a teheneket, felfogadott egy pásztort, Oláh Matyit.
Matyi árva gyerek, korán meghaltak a szülei. Az anyját egy román jegyzővel hozták hírbe, attól maradt terhesen még a kollektívben, aztán az apja elvette feleségül nagy hassal, Matyit a neve után íratta. Olyan szépen tudott szavalni az iskolában, a tanárok szerették, fejből tudta a János vitézt, de ki kellett maradnia onnan, mert muszáj volt dolgozni. Feltették az erdőre egyedül, egy kicsi házban lakott, akkor még itthon sem volt villany, nem hogy ott, őrizte a teheneket. Faragott az állatok mellett, míg besötétedett. Hogy az anyja meghalt, a hír is odafent érte, de akkorra már el is volt temetve. Az apja tovább nem foglalkozott vele, de az is meghalt nemsokára, a fene tudja, mi vitte el.
Bözsi néni titokban sokszor ad a fiúnak egy-egy doboz zsírt, egy szál kolbászt, de a fiai otthon hagyott legényruháiból is szokott odaajándékozni.
Matyi nagyon szereti a Dénes bácsi pálinkáját, s ha ősz végével hazaköltöznek a havasról, akkor is minden nap átmegy hozzájuk, hogy segítsen elvégezni az állatokat, az öreg pedig tölt neki a finom szilvapálinkából. Ha valami nagyobb munka kerül, együtt ebédelnek, ilyenkor Bözsi néni igyekszik a nagyobb falatokat juttatni neki, mert igencsak sajnálja őt. Máskor tilos neki a házba bemenni.
Ha nincs otthon, és Matyira marad a reggeli vagy az esti dolog, akkor kitesz az ablakba egy feles műanyagpalackot, abba tölt úgy két deci pálinkát, Matyi pedig intézi magát. Dénes bácsi tesz mellé egy pohárkát is, hogy mégiscsak ember módjára tudja elfogyasztani.
Az utóbbi időben, ha otthon vannak, ha nincsenek, Matyira marad a munka, a palackba töltött pálinka azonban nem marad el. Dénes bácsi beleunt a gazdálkodásba ugyanis, már egy ideje gondolkodik rajta, hogy eladja a teheneket, és a juhokból is csak annyit hagy meg, hogy húsvétkor legyen, mit feláldozni. A kemencében sült bárányhúsról azért nem mondana le.
A feles palack mellé egy idő óta fel-felkerül a Boldogasszony is az ablakba. A pletyka szerint akkor kerül fel oda, amikor Dénes bácsi nincsen otthon.
Egy alkalommal azonban, hát Dénes bácsi is otthon, s a piros ital is az ablakban. A teheneket simogatja az istállóban a jó szolgálatukért, a sok leadott tejért, mert hármukért jön a vevő délután, egy pedig a vágóhídra kerül, mert az már kivénült. Matyi azonban meglátja a piros üveget, azzal törtet is be a házba, ahogy szokta.
– Böske, Böske, drága jó Böském – fogja meg az asszony derekát hátulról, s egy meleg csókot hagy a nyakán.
De a csók még meg sem tud hűlni, azzal Dénes bácsi lépik be a házba.
– Mit csinálsz, Matyi a házban? A pálinkádat kitettem az ablakba, ahogy máskor, bent nincs keresnivalód.
Egy pillanatra meghűl a vér mindhármukban, de azzal Dénes bácsi folytatja a feleségére nézve:
– Te cefre! Ugye miattad jár be a házba ez az oláh, mert agyonütlek ebben a szent minutumban mindkettőtöket!
Dénes bácsi felemeli az öklét, nekiindul Böskének, s Matyi már szökne közéjük, mint egy hősszerelmes, amikor a nő a javára fordítja a helyzetet. A férfi felemelt karját megragadja és ölelésre kényszeríti, nem először teszi ilyen mérges helyzetekben, aztán cirógatni kezdi a férjét, csókolja, babusgatja, kedveskedik, Matyi még gyerek, mondja, ne vicceljen, hát hogy gondolja, meg hogy éppen őt keresi, hallotta, hogy eladja a teheneket, áldomást akar inni. Lenyomja mindkét férfit az asztalhoz, s jobb híján lekapja a Boldogasszonyt az ablakból, azt tölteni kezdi. Egyet a négy tehénért, egyet a sok tejért, egyet a juhokért, egyet az évekért. Ám a négy pohár után Matyi szemei keresztbe kezdenek nézni, s Bözsi néni elgondolja, hogy még az hiányzik, hogy oda összeessen, ott elaludjon, s akkor másnap kezdhetik elölről a tisztázódást. Az ötödik pohár pálinkát miután kitölti, a Matyiét hirtelen beleloccsantja a szék melletti filodendron edényébe, aztán sorra így tesz a hatodik, hetedik és nyolcadik pohárral is. Amikor már az anyósnyelv földjére is tölt, leszalad egy újabb üvegért, mert a férje edzésben van, egy liter pálinka aligha bánik el vele.
Még a földre is kerül egy-egy pohárral, amikor Dénes bácsi feláll az asztaltól, mert vizelnie kell, azzal meglátja a vörös foltokat a padlón, a filodendronon, az anyósnyelven, és újra ütésre emeli a kezét:
– Te cefre! – de csak ennyit tud mondani, azzal lábai összecsuklanak, és nyomban elalszik a földön.
– Böske, Böske, drága jó Böském – szólítja meg Matyi az asszonyt felszökve az asztaltól –, három éve hívlak, hogy szökjél el velem, három éve, hát most itt az alkalom, szedjed a holmidat.
Matyi húzni kezdi az asszonyt kifelé a házból, de az lekever neki egy úristenest, hogy merészeli őt ilyen helyzetbe hozni, leteremti, hogy ha látta is a jelet, a Boldogasszonyt az ablakban, de miért nem az istállóba ment először, ami a rendes dolga volna, akkor láthatta volna, hogy Dénes otthon van. A férje egyébként sem fog emlékezni semmire másnap, hát hogy hagyja itt a házat, a sok holmit, mindent, amit az évek alatt felhalmozott, mennyit dolgozott ide, mennyit tűrt, immár ha eddig eltelt így, ezután is eltelik, neki így jól van.
Bözsi néni kitessékeli Matyit a házból, de előbb kikukucskál, hogy valamelyik szomszéd nem figyel-e árgus szemmel, mert itt a faluban még a tyúkoknak is csúf szájuk van.
Ruszuly Dénes bácsi aztán másnap semmire sem emlékszik, sose szokott, ha alaposan felönt a garatra. Eladja a teheneket, mert a vevők ott voltak aznap, de nem volt kivel szóba állni. A negyedik tehenet elhajtja a vágóhídra, jóval kevesebbet kap érte, mint a többiekért, de ennek a pénznek is megvan a helye.
Matyi kihányja és kihordja a ganét a juhok alól, ahogy szokta. Az ablakból leveszi, és egy üvegcséből megissza a pálinkáját, ahogy szokta. Egy jó borospohárérőt.
Aztán Oláh Matyit négy nap múlva eltemetik.
Nem volt annak senkije a faluban, s máshol se, szegény gyerek volt. Csak a Böske keblein érezte otthon magát. Azt mondják, sokat ivott. Azt is hallottam, hogy mirigye szökött, már beteg volt rég. Nem lehet tudni.
A sírt Ruszuly Erzsébet néni gondozza, mert szegénynek Ruszulyékon kívül senkije se volt, hát ők kell gondozzák.
