Száraz Pál: Hiúság – szerelem

2021. május 17., 07:51
Vorzsák Gyula: Síró férfi (50 × 35 cm)

Egy verőfényes őszi délelőttön, amely már mintha megélte volna az idei nyár minden pompáját, három már nem éppen fiatal, de magát még javakorabelinek érző férfinak azonos tartalmú levelet hozott a posta:
„Kedves barátom! Elég bátor vagyok ahhoz, hogy ma is így szólítsalak Téged, bár tudom, hogy tizenkét év nagy idő. Hiszen tizenkét éve, hogy nem is láttuk egymást, sőt nem is hallottunk egymásról. És mégis, ha a szerelem nem puszta bolondság, most, amikor ezeket a sorokat olvasod, a Te szívednek is gyorsabban kell dobognia. Hogy mi a szándékom? Egyetlen apró kérésem lenne, amelyet nagyon könnyű teljesíteni. Szombaton ünneplem harmincharmadik születésnapomat. Születésnapi ajándékul azt szeretném, ha régi barátaim meglátogatnának. Ha eljössz, ott lesz még néhány férfi , aki annak idején épp olyan közel állt hozzám, mint Te. Tulajdonképpen ez azt jelenti, hogy én annak idején valamennyiőtöket becsaptam, megcsaltam. De tizenkét év nagy idő, és azóta bizonyára behegedtek a sebek. Nagyon kérlek, gyere el, és adjál módot a felejthetetlen szerelem egy röpke fájdalommentes feltámadására. Őszinte barátsággal, a Te Verád!“
Az első címzett, egy ügyész, elolvasta a levelet és elmosolyodott, mintha hájjal kenegetnék.
– Igen, akkor még egész talpraesett fickó voltam. Olyannyira, hogy egy asszony még tizenkét év után sem felejtett el. Feltétlenül valami ajándékról kell gondoskodnom. Nos, egy csinos kristályváza bizonyára megteszi.
Hármuk közül a második férfi t, egy vállalatigazgatót, egy másodpercre elöntötte a méreg.
– Miért kell egy asszonynak, akit az ember valaha szeretett, tizenkét év múlva bevallania, hogy nem ő volt az egyetlen? És vajon mit vigyen az ember a hölgynek? Rózsát, az most nem is annyira drága.
A harmadik gavallér, egy építész, többször is végigolvasta a levelet, és a fejét csóválta.
– Sajátos – morogta. – Egészen különös!
De mégis úgy határozott, eleget tesz a meghívásnak.
A délután éppen olyan ragyogó volt, mint a szépasszony, aki minden elfogódottság nélkül, kedvesen üdvözölte látogatóit. A férfiak valósággal megmámorosodtak a gondolattól, hogy valaha ezt a vonzó asszonyt magukénak vallhatták.
Az asszony kávét és szendvicset hozott, utána finom bort, és elbűvölően csevegett:
– Emlékszel még – kérdezte Vera asszony az ügyészt – a Kék Kancsóra? Oda jártunk legszívesebben, ott ittuk a legjobb murcit. Többnyire alig volt vendég rajtunk kívül.
– Ez volt a legszebb az egészben – fűzte hozzá az ügyész átszellemülten, és megcsókolta Vera kezét.
– És mi ketten? – kérdezte a vállalatigazgató féltékenyen.
– Téged voltaképpen, hogy őszinte legyek, talán még egy árnyalattal jobban szerettelek – vallotta be Vera halkan. – Emlékszel még a strandra és a kirándulásainkra?
– Hogy kérdezhetsz ilyet? Hálátlan fajankó lennék, ha ilyesmiről csak úgy megfeledkeznék.
Emlékeik egész sorát cserélgették ki ilyen módon. Csak az építész hallgatott kitartóan.
– És veled mi van? – kérdezte Vera.
– Nekem rettentően kínos – panaszkodott az építész.
– Már egy órája töröm a fejem, de én egyáltalán nem ismerlek téged, aranyos asszony. Az ember egy szerelmet nem felejthet el ilyen nyomtalanul, s különösen nem egy nagy szerelmet. És te olyan szép vagy, hogy ez igazán csak nagy szerelem lehetett volna. Minél tovább nézlek, annál bizonyosabb vagyok benne, hogy én sajnos még sohasem láttalak.
– Ez erős volt! – kiáltott fel Vera.
A másik két férfi megdöbbent. Kinn csengettek.
– Bizonyára a férjem jött meg – mondta Vera, és felállt.
– Maradjatok csak nyugodtan, majd bemutatlak benneteket egymásnak.
Jó külsejű férfi lépett a szobába. Vera bemutatta őt:
– Férjem, az író.
A hangulat elromlott, végül az urak jobbnak látták, hogy elbúcsúzzanak.
– Adj máskor is hírt magadról – suttogta távozáskor a vállalatigazgató a szépasszonynak.
– Boldog lennék, ha egyszer újra kettesben… Persze csak a legtisztességesebb formák… – mormogta az ügyész.
Az építész mélyen a szépasszony szemébe nézett, meghajtotta a fejét, s annyit mondott: „Milyen kár!” – és eltűnt. Vera visszatért a szobába.
– Nos? – kérdezte az író.
– Az egész dolgot kísérletnek szántam, és vadidegen embereknek küldtem a levelet. A három közül csak egy becsületes akadt, az építész.
– És mit óhajtottál az egésszel bizonyítani?
Vera asszony mélyet sóhajtott:
– Ó, talán csak azt, hogy milyen istenadta nagy hatalom a szerelem. Hogy az órák, amelyeket egy szerető asszonnyal töltöttetek, még akkor is felejthetetlenek, ha soha nem éltétek át őket. És hogy a hiúság és a férfi gőg nemetek alapvető tulajdonsága, még akkor is, ha a kalandokból más sem marad, mint a hazug emlékezés…

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. májusi számában)

Legfrissebb hírek
Legnézettebb
2021. június 16., 06:44
2021. június 22., 08:53
2021. június 21., 10:06