(Palimpszeszt)
Mint a gonosz farkas hasában a kővel,
Harcra kelek régen volt zord időkkel.
Apám, szalmacsóvát gyújt a kezemre,
Kukoricán térdepelek, kegyét keresve.
Elmehetnék a jó francba, értelme nincs,
Unikornisnak jó lesz a függönykarnis!
Mélyre áss! Ne legyél felszíni statiszta,
A tenger mélye még tán kristálytiszta!
A rokkantak futóversenyén is van cél,
Éremgyűjtő vécésnéni valahogy megél.
Nem marad más csak a szűzanyai jóság,
Szögesdróttal körbekerített szabadság.
Koraszülött vének – koravén újszülöttek,
Hepehupás sírhalmokon táncra kelnek.
Fecskendőtűn felnőtt ifjak szánt serege,
Telített a börtön, s a kurvák menhelye.
Palackban szilvaágyon érlelt víg ördög,
Krumplicukor, krumplinyomda, füstköd
Mert a lét, nem körülmetélt dús ígéret,
Hátsó szándék, – előre fuss, vezérnek!
Öngyötrő és önmarcangoló körpirulák,
Soha meg nem bocsátható bűnök, hibák.
Az Ősvers Isten beszéde az emberhez, –
De lesz-e még, ki válaszol, s ki kérdez?
Marad-e a vétlennek valami mentsége,
Ha a némáké a megszólalás szentsége?!
Múltat bevallottuk magunknak, másnak,
Mindig lesznek, akik nekünk sírt ásnak!
S maradhat még ezernyi elvarratlan szál,
A kárhozat az utóinkra mind visszaszáll.
A legújabb korokban sem titkolt érdem,
Térdig gázolni a mocsokban, a vérben.-
Isten beszéde emberhez az Ősvers lenne,
Szemembe nézz, nézhessek a szemedbe!
Imánkhoz lesz végtelenített rózsafüzér,
Kultúrharcokhoz toborzott magyar tüzér.
Mint a gonosz farkas hasában a sok kő, -
Maradnék még a mesékben főszereplő!
Tenger mélyén, hol a világ kristálytiszta,
Csak fehér sirályok hozhatnának vissza!
Ősverset mondj Istennek emberhangon,
És valaki néked szól majd – a túlparton!
Csörgősipkás telihold motyog holtan,
Akárha hangot fojthat meg a csönd!
Vérben fürdet, és lángban lovagoltat,
Szeméremcsontig felhasít s köszönt!
Számtalanszor hívott hűlt ezüstsugár,
Imbolyogtak sápadt árnyak s fények.
Csókot csókra ígért, nem vesszőfutást,
Angyalok szákjában hogy megtérjek!
Szivárványt hazudott, de eső sem volt,
Nap helyett sötétség királya tombolt, –
S nem szállt sziklákra rakamazi turul!
Addig van helyed, ameddig szeretnek,
Nem vagyok hűtlen, elveszett eretnek,
Egy kavics a hegyről a völgybe gurul!
(Az Ember és a Tenger)
Búvok, mint egy kis patak, de a sziklát
Is parány kaviccsá morzsolom, ha kell!
Vizet gyűjtenék, és folyammá innám,
Hiszem, egyszer a tengert érhetem el!
Szétszakadt földrészeket egybe fonom,
Távolok medremben fussanak össze!
Még a pajkos Napot is lépre csalom,
S az embert, földöntúli fény fürössze!
Bújócskát játszom, rejt az éji homály,
El nem ragadhat semmilyen gyilkos ár,
Ám, ha szeretnéd, lábad elé szaladok!
Széttépett lelkeket, mind összerakom,
Mindenség vízében megkeresztelem,
Legyen a tenger, és az ember végtelen!
(Szabadulási filonometriák)
Ha bolondot sütnek, sültbolond lesz,
Függőágyban függős(égi) viszony,
Kiégett villanykörte, s úgy bizony,
Az Ősanyag gyúrt földlabdává tesz!
Szeml(élőknek), az élettárs-iszony,
Megtermékenyített kőszobor test –
Ragasztott bolygó, mi mindig ereszt,
Ha vizet prédikálsz – s aszút iszol!
Szaporítom magam, jó anyag vagyok,
Míg én élhetek, mást is élni hagyok,
Nap (éj) egyenlőség – (Test) vériség!
Bár mindenki háromszor megtagadott,
De, míg lélek és szellem maradhatok,
A test csak egy Földlabda, semmiség!
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. április 18-i számában.)
Mi, a modern kor emberei többek között az eredetiség kétségbeesett kutatása miatt értékelünk jobban egy olyan művet, amit még nem alkotott meg előttünk senki. Mégis érdemes megjegyeznem, hogy még a régmúlt korokban is nagyobb népszerűségnek örvendtek azok a művészek, akik munkájukba valami hamisíthatatlanságot voltak képesek csempészni. De vajon miért?
Csontváry legelső festménye, a Pillangók, a pécsi Csontváry Múzeum egyik állandó kiállítási tárgya. 2019-ben időszakos kiállításon szerepelt a pécsi Janus Pannonius Múzeum Modern Képtárának folyosóján, (...) hetekkel a megnyitó után a falon függő Pillangók közvetlen szomszédságában egy addig nem létező, egyszerű kivitelű tárló jelent meg. Olyan, mint egy oktatási szemléltető eszköz. Benne a Csontváry-kép 21 lepkefajának a természetben előforduló eredeti példányai sorakoznak.
Az ősz búcsúja eseményszerűen bár nem a világháborúhoz kapcsolódik, de a háború után kialakult helyzethez annál inkább. Amikor is a korábbi világ elmerült egy addig nem látható süllyesztőben. A gondolkodó emberek többsége is csak a háború után jött rá, hogy valami nincs rendben a közgondolkodással és általában a kultúrával.
Valamikor a 20. század negyvenes éveinek elején Közép-Finnország egyik szegényes falujából egy csendes vasárnapon felkerekedik egy fiatalember, Mäkinen Valte, és elindul „az őszi reggel fagyott útján” a nagyvárosba gyári munkásnak. Szinte látástól vakulásig gürcöl, közben hatalmas tapasztalatokat halmoz fel az élet árnyoldalán a hétköznapok kiábrándító valóságából.
Sorkatonai szolgálatom utolsó hónapjaiban, 1972-ben megvettem Borisz Leonyidovics Paszternak Éjszakai szél című verseskötetét. Vácon, a főtér közeli könyvesboltban az egyik eladó, történetesen korábban leszerelt katonatársam azt mondta, ez igazán neked való. Igaza lett.
A nép szava Isten szava – állítja a régi latin mondás, de vajon népnek nevezhető-e az a tömeg, amely végveszélyben Istenhez nem tud szólni, templomai üresek, sem testi, sem lelki ereje nincs a veszély elhárítására? És nép-e az az iszonyatos csőcselék, amely egy nagy múltú kultúra teljes megsemmisítését hajtja végre valamely idegen, vérszomjas isten nevében?
Mintha napilapjaink valamelyikét olvasnám. Pandémia, halálos vírus, szupernátha. A főhős Eric Alleaume doktor víruskutató egy vidéki virológiai intézetben. Elkötelezett, egymással szolidáris kollégák és a sikereikre féltékeny adminisztratív nagyfőnökök. A szakmai környezet leírása a laikus számára félelmetes.
Mindemellett A szolgálólány meséjében és Testamentumokban egyaránt találunk érvet a férfigyűlöletet szóvá tevő kritikákhoz. Először a Fredét körülvevő „szemekről” és a szolgálólányokat erőszakkal megtermékenyítő „parancsnokról” olvashattunk, a Testamentumokban pedig már kiforrott diktatúrába nyerünk betekintést.