Gulyás Andrea: Kapcsolatok II. (akril, falemez, 70 × 70 cm, 2019)
Apokrif ős(vers)
(Palimpszeszt)
Mint a gonosz farkas hasában a kővel,
Harcra kelek régen volt zord időkkel.
Apám, szalmacsóvát gyújt a kezemre,
Kukoricán térdepelek, kegyét keresve.
Elmehetnék a jó francba, értelme nincs,
Unikornisnak jó lesz a függönykarnis!
Mélyre áss! Ne legyél felszíni statiszta,
A tenger mélye még tán kristálytiszta!
A rokkantak futóversenyén is van cél,
Éremgyűjtő vécésnéni valahogy megél.
Nem marad más csak a szűzanyai jóság,
Szögesdróttal körbekerített szabadság.
Koraszülött vének – koravén újszülöttek,
Hepehupás sírhalmokon táncra kelnek.
Fecskendőtűn felnőtt ifjak szánt serege,
Telített a börtön, s a kurvák menhelye.
Palackban szilvaágyon érlelt víg ördög,
Krumplicukor, krumplinyomda, füstköd
Mert a lét, nem körülmetélt dús ígéret,
Hátsó szándék, – előre fuss, vezérnek!
Öngyötrő és önmarcangoló körpirulák,
Soha meg nem bocsátható bűnök, hibák.
Az Ősvers Isten beszéde az emberhez, –
De lesz-e még, ki válaszol, s ki kérdez?
Marad-e a vétlennek valami mentsége,
Ha a némáké a megszólalás szentsége?!
Múltat bevallottuk magunknak, másnak,
Mindig lesznek, akik nekünk sírt ásnak!
S maradhat még ezernyi elvarratlan szál,
A kárhozat az utóinkra mind visszaszáll.
A legújabb korokban sem titkolt érdem,
Térdig gázolni a mocsokban, a vérben.-
Isten beszéde emberhez az Ősvers lenne,
Szemembe nézz, nézhessek a szemedbe!
Imánkhoz lesz végtelenített rózsafüzér,
Kultúrharcokhoz toborzott magyar tüzér.
Mint a gonosz farkas hasában a sok kő, -
Maradnék még a mesékben főszereplő!
Tenger mélyén, hol a világ kristálytiszta,
Csak fehér sirályok hozhatnának vissza!
Ősverset mondj Istennek emberhangon,
És valaki néked szól majd – a túlparton!
(HH) – Hazugságok hálója
Csörgősipkás telihold motyog holtan,
Akárha hangot fojthat meg a csönd!
Vérben fürdet, és lángban lovagoltat,
Szeméremcsontig felhasít s köszönt!
Számtalanszor hívott hűlt ezüstsugár,
Imbolyogtak sápadt árnyak s fények.
Csókot csókra ígért, nem vesszőfutást,
Angyalok szákjában hogy megtérjek!
Szivárványt hazudott, de eső sem volt,
Nap helyett sötétség királya tombolt, –
S nem szállt sziklákra rakamazi turul!
Addig van helyed, ameddig szeretnek,
Nem vagyok hűtlen, elveszett eretnek,
Egy kavics a hegyről a völgybe gurul!
Keresztelő szent vizek
(Az Ember és a Tenger)
Búvok, mint egy kis patak, de a sziklát
Is parány kaviccsá morzsolom, ha kell!
Vizet gyűjtenék, és folyammá innám,
Hiszem, egyszer a tengert érhetem el!
Szétszakadt földrészeket egybe fonom,
Távolok medremben fussanak össze!
Még a pajkos Napot is lépre csalom,
S az embert, földöntúli fény fürössze!
Bújócskát játszom, rejt az éji homály,
El nem ragadhat semmilyen gyilkos ár,
Ám, ha szeretnéd, lábad elé szaladok!
Széttépett lelkeket, mind összerakom,
Mindenség vízében megkeresztelem,
Legyen a tenger, és az ember végtelen!
Földlabda
(Szabadulási filonometriák)
Ha bolondot sütnek, sültbolond lesz,
Függőágyban függős(égi) viszony,
Kiégett villanykörte, s úgy bizony,
Az Ősanyag gyúrt földlabdává tesz!
Szeml(élőknek), az élettárs-iszony,
Megtermékenyített kőszobor test –
Ragasztott bolygó, mi mindig ereszt,
Ha vizet prédikálsz – s aszút iszol!
Szaporítom magam, jó anyag vagyok,
Míg én élhetek, mást is élni hagyok,
Nap (éj) egyenlőség – (Test) vériség!
Bár mindenki háromszor megtagadott,
De, míg lélek és szellem maradhatok,
A test csak egy Földlabda, semmiség!
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. április 18-i számában.)
