Balajthy Ferenc: Versek

2020. április 18., 10:32
Gulyás Andrea: Kapcsolatok II. (akril, falemez, 70 × 70 cm, 2019)
Apokrif ős(vers)

(Palimpszeszt)

 

Mint a gonosz farkas hasában a kővel,

Harcra kelek régen volt zord időkkel.

Apám, szalmacsóvát gyújt a kezemre,

Kukoricán térdepelek, kegyét keresve.

Elmehetnék a jó francba, értelme nincs,

Unikornisnak jó lesz a függönykarnis!

Mélyre áss! Ne legyél felszíni statiszta,

A tenger mélye még tán kristálytiszta!

 

A rokkantak futóversenyén is van cél,

Éremgyűjtő vécésnéni valahogy megél.

Nem marad más csak a szűzanyai jóság,

Szögesdróttal körbekerített szabadság.

Koraszülött vének – koravén újszülöttek,

Hepehupás sírhalmokon táncra kelnek.

Fecskendőtűn felnőtt ifjak szánt serege,

Telített a börtön, s a kurvák menhelye.

 

Palackban szilvaágyon érlelt víg ördög,

Krumplicukor, krumplinyomda, füstköd

Mert a lét, nem körülmetélt dús ígéret,

Hátsó szándék, – előre fuss, vezérnek!

Öngyötrő és önmarcangoló körpirulák,

Soha meg nem bocsátható bűnök, hibák.

Az Ősvers Isten beszéde az emberhez, –

De lesz-e még, ki válaszol, s ki kérdez?

 

Marad-e a vétlennek valami mentsége,

Ha a némáké a megszólalás szentsége?!

Múltat bevallottuk magunknak, másnak,

Mindig lesznek, akik nekünk sírt ásnak!

S maradhat még ezernyi elvarratlan szál,

A kárhozat az utóinkra mind visszaszáll.

A legújabb korokban sem titkolt érdem,

Térdig gázolni a mocsokban, a vérben.-

 

Isten beszéde emberhez az Ősvers lenne,

Szemembe nézz, nézhessek a szemedbe!

Imánkhoz lesz végtelenített rózsafüzér,

Kultúrharcokhoz toborzott magyar tüzér.

Mint a gonosz farkas hasában a sok kő, -

Maradnék még a mesékben főszereplő!

Tenger mélyén, hol a világ kristálytiszta,

Csak fehér sirályok hozhatnának vissza!

 

Ősverset mondj Istennek emberhangon,

És valaki néked szól majd – a túlparton!

 

(HH) – Hazugságok hálója

 

Csörgősipkás telihold motyog holtan,

Akárha hangot fojthat meg a csönd!

Vérben fürdet, és lángban lovagoltat,

Szeméremcsontig felhasít s köszönt!

 

Számtalanszor hívott hűlt ezüstsugár,

Imbolyogtak sápadt árnyak s fények.

Csókot csókra ígért, nem vesszőfutást,

Angyalok szákjában hogy megtérjek!

 

Szivárványt hazudott, de eső sem volt,

Nap helyett sötétség királya tombolt, –

S nem szállt sziklákra rakamazi turul!

 

Addig van helyed, ameddig szeretnek,

Nem vagyok hűtlen, elveszett eretnek,

Egy kavics a hegyről a völgybe gurul!

 

Keresztelő szent vizek

(Az Ember és a Tenger)

 

Búvok, mint egy kis patak, de a sziklát

Is parány kaviccsá morzsolom, ha kell!

Vizet gyűjtenék, és folyammá innám,

Hiszem, egyszer a tengert érhetem el!

 

Szétszakadt földrészeket egybe fonom,

Távolok medremben fussanak össze!

Még a pajkos Napot is lépre csalom,

S az embert, földöntúli fény fürössze!

 

Bújócskát játszom, rejt az éji homály,

El nem ragadhat semmilyen gyilkos ár,

Ám, ha szeretnéd, lábad elé szaladok!

 

Széttépett lelkeket, mind összerakom,

Mindenség vízében megkeresztelem,

Legyen a tenger, és az ember végtelen!

 

Földlabda

(Szabadulási filonometriák)

 

Ha bolondot sütnek, sültbolond lesz,

Függőágyban függős(égi) viszony,

Kiégett villanykörte, s úgy bizony,

Az Ősanyag gyúrt földlabdává tesz!

 

Szeml(élőknek), az élettárs-iszony,

Megtermékenyített kőszobor test –

Ragasztott bolygó, mi mindig ereszt,

Ha vizet prédikálsz – s aszút iszol!

 

Szaporítom magam, jó anyag vagyok,

Míg én élhetek, mást is élni hagyok,

Nap (éj) egyenlőség – (Test) vériség!

 

Bár mindenki háromszor megtagadott,

De, míg lélek és szellem maradhatok,

A test csak egy Földlabda, semmiség!

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. április 18-i számában.)