Játszik a fiam a fiával.
Ilyen szépet ritkán nézhetek –
A szőnyegen ül a két gyerek,
mindennapi gond a sarokban.
Meserétek tarka lepkéit
kéz a kézben, játszva kergetik,
és lábukban manó lépte dobban.
Játszik a fiam a fiával,
s velük táncol minden kis öröm,
a fénysugár szemük tükréből
gyöngyként gurul szét a szobában.
Majd forog, mint szédült körhinta
maga körül apa és fia,
majd a picit az ölében láttam.
Játszik a fiam a fiával,
s megnyílik felettük az égbolt,
valódi meséből egy régvolt
óriás a szőnyegre lábal.
Fel-felröppen az apaölből,
égre szállt madárként tündököl
fönn a fiú tündérszárnyával.
Játszik a fiam a fiával…
A pillanat örökkévaló,
hajgat a lovas, vágtat a ló,
kíséri játszi férfidal.
Keresik új titkok világát,
szellő ringatja így virágát
este tájt ágbogas karjaiban.
Játszik a fiam a fiával…
…közéjük lépdel emlék-lovon
a messze múltból gyermekkorom:
igaz játékra sokszor vágytam,
újra érzem, játszani volna jó,
együtt három generáció,
összefonódva egy gondolatban.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. január 13-i számában.)
Hogy hol lehet most Csokonai, 1796 nyarán? Éppen Sárospatakon időzik, de már innen is menni készült. Hogyan került ide Debrecenből? Hiszen már csak fél év volt hátra a tanulmányaiból.
Csokonait 1795 tavaszán perbe fogták, miszerint a Kecskeméten kapott 72 forintot, melyet a Kollégium számára küldettek vele, de azt állítólag Pesten engedély nélkül elköltötte. Azonban hazaérkezése után a pénzzel mégis el tudott számolni. Így nem értette a dolgot. Megérezte, hogy bárhogyan is védi magát, innen neki mennie kell. A Kollégium vezetőségének bögyében volt Csokonai, s fordítva is ez volt a helyzet. Mivel a tanulóifjúság szerette ezt a bohém
Armand Lanoux Ágyúpolka című könyvét ajánlom olvasásra azoknak, akik szívesen ismernék meg egy sokáig mítoszokba csomagolt történelmi esemény előzményeit és azok részleteit. A terjedelmes, de könnyen olvasható dokumentumregény a párizsi kommün előzményeit tárja elénk. Egy olyan történelmi eseményét, amit generációk számára politikai érdekeknek megfelelően értelmeztek és illesztettek a történelemkönyvekbe. Ebben a könyvben a mítoszteremtés helyett tényekkel találkozhatunk, olyan pergőn, ahogy egy mai hírcsatorna tárná elénk.
Jókai legszebb regényének tartom. Szép és gazdag, mint maga az élet: fényeivel, árnyoldalaival. Teljesség. Micsoda filmet tudott volna forgatni belőle egy Sára Sándor – nyugodjék! –, bár az ő filmjei sokkal szikárabbak, teli balladás káprázatokkal.