Perjész Mária: Versek

2020. május 07., 08:17
Nemes Fekete Edit: Nemes Fekete Edit: Fehér, izzó hullámok – Fotó: Molnár Edvárd
Ébredés

 

Pókhálós álmaimban

zsákutcák kopott kövein bukdácsolok.

Keresem az ellopott időt.

Csonka képeket próbálok összerakni.

Elsírt zokszavak helyett

madárdalos, tarka tavaszt.

Eltorzult mosolyokból

sárgán nevető, mézízű nyarat.

Rozsdaporos emlékfoszlányokból

muzsikáló őszi fuvallatot.

Fagyos telek havában

megleltem az eltűntnek vélt nyomokat…

 

Remegő kézzel megsimogatom

a befoltozott fájdalmakat.

Letörlöm az elmaszatolt könnyeket.

Fojtott torokból visszakiáltom

az el nem mondott szavakat.

 

A túloldalon pünkösdi hajnal hasad!

 

Már

 

– nem panaszkodom

– nem rimánkodom

– nem sírok

– nem toporzékolok

– nem fohászkodom

– nem bízom.

 

Megszoktam, hogy mindig

kirekesztett voltam.

A túloldalról néztem

– milyenek a boldogok (?)!

(én csak a magzatvízben voltam burokkal védett).

 

Ha a földre nézek,

széttaposom a feketeséget.

Az égen, a csillagok fényében

keresem az elveszett szeretetet.

 

(Mert) a remény még él:

– hogy kik eltemettek, a

síromra tesztek

egy szál megszentelt virágot.

 

Szögi Csaba: Mi a vers? A költemény? A lelke, lényege, esszenciája? Nehéz röviden „definiálni” – és persze botorság is lenne. Hogy milyen a vers, nos, annak eldöntése is némiképp szubjektív; persze azért létezik objektív mérce. Van olyan, amelyiknek szemétkosárban a helye, a másik maradhat a fiókban, egyesek elővehetők családi/baráti körben, mások bekerülhetnek emlékkönyvekbe… hosszú az út a megjelentetésig. Magyarcsernyei olvasónk, Perjész Mária elküldte nekünk munkáit. Legtöbb írása a „családi, emlékkönyvi” kategóriába tartozik, e kettő viszont publikálásra méltó. Mert mi a vers csírája? Egy érzés, egy benyomás, egy gondolat… Ez pedig itt is megtalálható, kétségkívül.

 

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2019. május 18-i számában.)

Legfrissebb hírek
Legnézettebb