Farkas Wellmann Endre: Olyan ő

– Pár srác összeáll zenélni. Mikortól nevezzük őket zenekarnak, mitől? Egyébként az elejétől céltudatos elhatározás volt, hogy épp így, ebben a felállásban akarsz zenélni?

Bagossy Norbert: – Amikor Alfaluban zenéltünk az öcsémmel, csak ketten voltunk, és már akkor Bagossy Brothers néven léptünk fel. Az a projekt ebben a formában futott pár hónapot, fene tudja már, hogy miért is lett vége. Voltak előzmények is, sok zenekarban játszottunk mindketten, és emlékszem egy estre, amikor Marosvásárhelyen léptünk fel a Hot Snow Storm nevű formációnkkal, de a fellépés reggelén a zenésztársak bejelentették, hogy nem tudnak eljönni… Aztán elmentünk ketten és rockkoncert helyett előadtuk akusztikusan azokat a dalokat, amikről szó volt. De szerették az emberek. Pár hónap szünet után megszületett az Add vissza című dalunk – akkor még Add vissza a játékom címen futott –, aztán az egyik egy szál gitáros esten meghallotta ezt Ata (Tatár Attila), és odajött hozzám, hogy mi ez az új Intim Torna Illegál-dal? Mondtam, hogy saját. Ő meg azt, hogy ezt játszani kellene másfelé is. Az öcsém felvette a dalt otthon, a kisszobánkban, de ez a dal még a saját nevem alatt ment ki a YouTube-ra, majd ennek a sikere hívta életre a zenekart, eköré épült fel a csapat.

– Amikor az ember tehetséges és fiatal, vagy legalábbis tele van ambíciókkal, honnan tudja, hogy tényleg érdemes-e folytatnia a pályát? Sikeres dolgokról szoktunk hallani, de sikersztoriról, mint a tietek, nagyon ritkán.

B. N.: A reakciókból. Ez dönt el mindent. Amikor nem azt mondják, hogy ezt így vagy úgy kellene, hanem amikor szeretik és újra és újra kíváncsiak arra, amit csinálsz.

– Emellett azért a tesóság Lacival szilárd alap és erő a munkához. Jól látom?

B. N.: Együtt kezdtünk annak idején zenélni – egy gitáron. Öcsém balkezes, én jobbkezes vagyok, de jobbkezes gitáron tanultunk mindketten.

– Laci, akkor te most jobbos és balos gitáron is játszol?

Bagossy László: Nem, de voltak ilyen gitárosok is, például Jimmy Hendrix. A gitárok kilencven százaléka amúgy jobbkezes, a balkezesek drágábbak is. Én is így tanultam meg, így játszom. Norbi szerint meg azért fürgébbek az ujjaim a gitáron, mert eredetileg balkezes vagyok.

B. N.: Egyébként minden egyes formációban, amiben játszottam, benne volt Laci is. Ez egy ilyen tesóság.

B. L.: Norbi amúgy zenekari témákban mindig is nagyon tudta, mit akar. Az első perctől megvolt az elképzelése, hogy zenekar kell, nem otthon akar gitározgatni…

B. N.: Igen, amit csinálsz, csináld rendesen, ezt gondolom ma is.

B. L.: Norbi már az első időkben beszerzett az egyik osztálytársától egy kiszuperált dobfelszerelést kölcsönbe, azt cipeltük fel a kétszobás apartmanba és püföltük a szomszédok nagy örömére.

– Az alkotási folyamatot hogy érinti ez a jótesóság?

B. N.: Úgy, hogy kiegészítjük egymást. A dalokat én írom, a szövegeket is – úgy gondolom, hogy ez így van rendjén –, de Laci mindig tudja, hogy pontosan mit akarok. Igazából érzi. Ezt egészíti ki az ő tudásával, ő hangszereli meg a dalokat, ő ad atmoszférát nekik.

– Mi történt az Add vissza után?

B. N.: Egyszer Kolozsváron játszottunk egy silent partyn, és kihívták a rendőrséget, olyan hangosan üvöltötte a közönség a refrént, pedig csak fülhallgatóban hallották a zenét. Ez igazi sikerélmény volt, és már a kimozdulást is jelentette, hogy Gyergyótól 200 kilométerre játszhattunk sok ember előtt. Szóval magától indult el a dolog…

– Akkoriban már láttad a jövőt? Megvolt az a tudatosság, ami az együttest tovább építette?

B. N.: Igen, megvolt – nagy álmodozó vagyok. Hiszem, hogy semmi nem lehetetlen. Nyilván már akkor is arénában szerettünk volna játszani, csak akkor még nem látszott az út. Az igényességben és a munkában bíztam. De egyből a legnagyobbat kell álmodni, mert az hajt előre.

– Magyarország mikor jött képbe? Nagyon hamar ismertté váltatok. Mi kellett hozzá?

B. N.: Az a két év kellett. Tizenötben jöttünk át, de nem akartunk félkészen megmutatkozni, felvettük újra ezt a kislemezt, és egy új nagylemez részeként maradt meg, ezzel az anyaggal jelentkeztünk rádióknál, menedzsereknél. De visszalépés is volt valamilyenképpen, hiszen otthon már több száz fős állandó közönségünk volt, itt pedig senki sem ismert. Volt olyan, hogy a Punnany Massif előzenekaraként léptünk fel és négyen álltak a színpad előtt, aztán nekik meg telt házas koncertjük volt. A nevünkre be se jöttek az emberek. Újra tapasztaltuk azt, amivel elindultunk 2013-ban.

– És mi a siker kulcsa?

B. N.: Ata szerint kellenek a jó dalok. Általában a kezdőkre jellemző, hogy feldolgozásokat játszanak, legtöbbször angolul énekelnek – ez egyébként velünk is előfordult a legelején –, de kell a bátorság a saját magyar dalokhoz, azokkal tudod igazán megérinteni a közönséget.

– Hogyan épült fel a magyarországi Bagossy Brothers Company?

B. N.: Valahogy szerencsénk is volt, mindig jó helyen voltunk jó időben. A Cseh Tamás-programmal kezdődött a magyarországi korszakunk, nyertünk a pályázaton, és a későbbi mentorunk, Szalai Attila, pedig a menedzserünk maradt. Azóta is ő. Otthon Ata intézte a menedzsmentet, ő találta meg a Cseh Tamás-program pályázatát is.

B. L.: Eredetileg fél évre szólt a szerződés a Cseh Tamás-programban. Aztán Attila lendített előre: jó menedzser, kapcsolatai voltak és tapasztalata. Nekünk semmi tudásunk nem volt, hogy hol kell elkezdeni a kopogtatást, milyen klubokat, rádiókat érdemes felkeresni. Ő is szervezett olyan koncertet, ahol három emberből állt a közönség, de olyan helyen, ahova viszont visszahívtak, és a következő alkalom már teljesen más volt.

B. N.: Kaptunk egy hatodik tagot a menedzserünk személyében, aki tudta, hogy nekünk milyen pályát kell bejárnunk, mire kell figyelnünk, és minden helyen, amit leszervezett, hál’ Istennek ugyanez volt a reakció, hogy jöjjünk még, és újabb koncerteket szerveztek. Szóval a tipikus történet: a rockbanda kinövi magát a Volkswagen kombiból… és nem azért, mert rengeteg támogatás van mögötte, hanem egyszerűen a régi, emberi módszerrel, hogy eljövök, elzenélem a zenémet, és annyira tetszik az embereknek, hogy legközelebb elhívják a koncertre a barátaikat is.

– Melyik volt az itteni befutó dalotok?

B. N.: A Van egy ház. Fura, mert ez a dal egy időben született az Add visszá-val, de azt például a rádiók nem is akarták játszani, míg az előbbit igen. Nagyot is ment.

– Melyik az a pont ebben a műfajban, amikor túllép az ember a kezdeti önmegmutatás, önkifejezés igényén, és megérzi a felelősséget azért a több ezer emberért, akik a színpad előtt rajonganak? Amikor már nem mindegy, hogy mit csinálsz a színpadon.

B. N.: Hirtelen nem tudnék megjelölni egy ilyen pontot a történetünkben, de kétségkívül van: talán az utolsó Budapest parkbeli koncertünk volt ilyen, ahol ezt nagyon érezni lehetett. Ezt inkább a saját bulikon lehet és kell érezni, mert különbség van a fesztiválok és a saját bulik között: az előbbieken esetleges, hogy ki a közönséged, az utóbbiakon pedig egyértelmű, hogy a te zenédért van ott minden ember.

B. L.: Ilyenkor tudod, hogy az utolsó sorban az utolsó ember is kifizette azt a pénzt azért, hogy téged hallgasson, amikor látod, hogy az utolsó sorban is mindenki felemelt kézzel bulizik, akkor megérezhető ez a felelősség is.

– A Vele utazom című, legutóbbi lemezeteket ma többször is meghallgattam, nagyon egésznek érzem: jól megszerkesztett, jól felépített album. Olyan, mintha megérkeztetek volna valahova.

B. N.: Mi is így gondoljuk, de már a negyedik lemezen jár az agyunk. Van már hét olyan dalunk az új lemezről, ami nincs is még meghangszerelve, de alig várom, hogy készen legyenek, előre imádom őket. Remélem, ez még kerekebb, még egészebb lemez lesz, és előrelépést fog jelenteni ez is. De azt is tudom, hogy amikor majd kiadjuk, megint a következőn fogok agyalni…

– Követhetőek a siker állomásai az életetekben? Alig pár éve két srác Gyergyóban elkezdett gitározni, most meg lányok tömege sikoltozik a színpad előtt, fesztiválokra, nagykoncertekre hívnak… Melyek voltak ennek a pályának a stációi?

B. L.: Ezeket a stációként megjelölhető alkalmakat nem mi határoztuk meg, hanem a menedzserünk. Neki köszönhetően léptünk nagyobb és nagyobb közönség elé, ilyen volt az első önálló A38-as tetőteres koncert, az Akvárium, a Budapest Park. Szalai Attila bátorított mindig és szervezte az újabb és újabb koncerteket. Bátor volt, jól látta a dolgokat mindig és jó döntéseket hozott. De mérföldkő volt az is, hogy egymás után háromszor sikerült megtölteni az Akváriumot.

– Az Olyan ő című dalotok a leghíresebb. Tavaly szinte mindenik rádió naponta többször játszotta, azt hiszem, a népszerűségetekhez is sokat hozzá tett. Van benne valami mágikus erő. Mi a története?

B. N.: Véletlenül lett duett. Mindig úgy írom a dalokat, ahogy később megszólalnak, vagyis elejétől a végéig – nem egy refrént vagy egy verzét, amire aztán felépítem a többit, hanem egészben, de az elején nem mindig tudom, hogy mi lesz a vége. Amikor ezt a dalt elkezdtem írni, az első pár szó után beugrott, hogy válaszolgatós, párbeszédes kellene hogy legyen. Az öcséméknek már úgy is mutattam meg, hogy vinnyogtam a női részt. Mondtam, hogy kellene ide valami csaj…

– És így lett Barbi kakukktojás a zenekarban?

B. N.: Ez külön történet. Laci meg én el tudtuk képzelni, hogy milyen ez női hanggal. De a többiek ragaszkodtak ahhoz, hogy végre egy női hang énekelje fel a női részt – hallják ők is, hogy szól, milyen lenne „adogatósban”.

B. L.: Végiggondoltuk, ki volna a legalkalmasabb erre, a legjobb duettpartner, akit ismerünk is. Mi mindig olyan emberekkel dolgozunk, akik közel állnak hozzánk valamennyire, ez nagyon fontos. (A zenekar esetében sem a legjobb zenészeket kerestük, hiszen folyamatosan tanul az ember, és egyre jobb lesz, hanem olyan embereket, akikkel jó együtt dolgozni, akikkel megértjük egymást.) Aztán Ata meg a menedzserünk mondták, hogy valaki már énekelje fel végre, így jött a képbe Barbi [Bagossy László menyasszonya]. Van otthon egy kis házi stúdióm, ott vettük fel először az ő hangjával.

Biró Barbara: Norbit beküldtem a fürdőbe, hogy ne hallja, mert nem mertem előtte énekelni. Mondtam, feléneklem, de ne küldjék el sok embernek, ha lehet. Csak az hallgassa meg, akinek muszáj. Mondta Laci, hogy betették a közös csoportba, és hallotta mindenki a társaságból, nekem meg égett a pofám. Aztán egyszer csak ott álltam a színpadon a Budapest Parkban, és több ezren énekelték velem a dalt.

B. L.: Amikor a menedzserünk meghallgatta a házi felvételt, azt mondta, hogy ez szinte kész van.

B. B.: Ez jólesett.

B. L.: Ez részünkről is merész döntés volt, mert ez a szakma nem arról szól, hogy egy zenekar beránt egy ismeretlen énekesnőt, nem tudtuk, hogy fog elsülni. Még a stúdióban sem volt biztos, hogy Barbi lesz-e a végső változatban.

B. B.: Már elkezdődtek a stúdiómunkálatok, amikor Laci egy éjjel hazajött, hogy van egy rossz híre. (Ha rossz hírt közöl, az mindig úgy néz ki, hogy bejelenti, hogy van egy rossz híre, aztán tíz perc csend…) Kérdem, mi a rossz hír? Az, hogy úgy gondoltuk, neked kellene felénekelned az Olyan őt. Kiröhögtem, hogy na jó, akkor mondd a rossz hírt. Mert én biztos, hogy nem vállalom. Ha akarjátok hallani, milyen női hanggal, feléneklem még egyszer, de ennyi. A lemezre nem. Ekkor gondoltam bele, hogy ha mégis feléneklem, s majd később koncerteken emberek elé kell lépni, úgy, hogy még Norbi előtt sem merek énekelni, az milyen lesz?

B. L.: A stúdióban is azt mondta Barbi, hogy amikor felénekli, a felvevőszobában nem lehet senki… A producerünk, a hangmérnök, akik látták egész héten, hogy ezen vívódunk, meghallgatták a demón Barbi hangját, és kérdezték, hogy ezen mit vívódtok, ez megvan, ez készen van… Hogy micsoda elemi erő, minden benne van, ami kell, nagyon vehemensen ragaszkodtak hozzá. Mi is így éreztük az első perctől, de nem mondhattuk ki, nehogy elfogultság legyen.

B. N.: Amikor kiadtuk, az első három napban még volt bennünk egy adag gyomorideg a reakciók miatt. Külön kérdés volt, hogyan tüntessük fel Barbit – aztán a címbe nem, csak a leírásba került bele, Barbi kérésére.

– Azt tudják a rajongók egyébként, hogy Laci menyasszonya vagy?

B. B.: Most már talán igen, de voltak tippek, hogy Opitz Barbi énekli-e a dalt, vagy a lány, aki a klipben játszik, aki egyébként Norbi barátnője. De kiderítik a rajongók mindig, amit tudni akarnak.

– És mi a dal története?

B. N.: A veszprémi Expresszó valamelyik termében írtam, egy eldugott helyen. Volt nálam egy gitár, elkezdtem pengetgetni, teljesen spontán született. Ilyen érzések kavarogtak bennem, amiről szól a dal is, hogy le szabad-e szedni a tiltott gyümölcsöt…

– Lesz még duettetek Barbival?

B. N.: Szerintem nem. Nem akarjuk ismételni magunkat. Azt, ami egyszer működött, nem kell addig utánozni, amíg kifárad az egész.

B. B.: Elrontaná ennek is a varázsát…

B. N.: Otthon sikeres lett az Add vissza című dalunk, de ennek a sikerét is ott hagytuk, ahol megszületett, nem akartunk még egy ilyet csinálni.

– Aranyos dolog, hogy mindkettőtök barátnője szerepet kapott ebben a dalban és a klipben.

B. N.: Nekem csak ezután lett ő a barátnőm, ott ismerkedtünk meg a klip forgatásán. De egyébként hiszek a családon belüli megoldásokban, abban, ha bármilyen munka van, mindig a hozzánk közeli embereket érdemes belevonni – a zenekar esetében is jól működött ez az elv.

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. augusztus 15-i számában.)