– Fiatal alkotó vagy, de az életutad máris sok mondanivalóval bír: egy fél évet voltál diák a Károli bölcsészkarán, szakképzett gyógypedagógus vagy, gyerektáborokat vittél, jelenleg pedig műsorvezetést tanulsz Budapesten. Mesélj egy kicsit a gyerekkorodról – milyen álmokkal, vágyakkal indultál neki a felnőtt életnek?
– Miután abbahagytam az egyetemet, teljesen elveszett voltam, célok, jövőkép nélkül tengődtem. Elcsigázottan néztem a meghirdetett OKJ-s képzéseket, és megakadt a szemem a gógypedagógiai asszisztens tanfolyamon. Gyakorlatilag onnantól datálom a költővé, íróvá válásomat. Bár jelenleg nem dolgozom, se itt, se a médiában, meghatározó tapasztalatokat szereztem mindkét szférában. Előbbi szakmában alázatot, tiszteletet, elfogadást kaptam, az utóbbiban pedig azt az attitűdöt, hogy nem elég várni a sült galambot, gyakorlatba kell ültetni az elképzeléseinket. Az önmenedzsment normális keretek közötti használata nélkülözhetetlen az előrelépéshez. Élsportoltam, ezért olimpikon szerettem volna lenni. Serdülőkorom napjai edzéstől edzésig tartó fázisban teltek. Holtidőben olvastam, barátaimmal jártam csavarogni. Összességében szép gyerekkorom volt, social media nélkül, nyugodt mederben csordogáltak az évek.
– Miért döntöttél úgy, hogy otthagyod a bölcsészettudományt?
– Nem voltam a helyemen. Az élet folyamatosan küldte a jeleket, volt, hogy kiraboltak a vonaton, máskor az éjszakában ért egy támadás. Végül megértettem, hogy haza kell jönnöm és szembe kell néznem a démonaimmal. Kitalálni, ki vagyok és hogyan tovább. Valamint a szak is érdektelen volt számomra, így nem volt nehéz döntés.
– Mit kell tudni a gyógypedagógus Milánról? Mire tanított meg ez a szakma?
– Megszűnnek a belső monológok, átadom magam a másik félnek. Fesztelenebb vagyok és többet hallgatok, ítéletmentesen figyelek. Arra tanított meg, hogy ki kell bújnom a páncélomból ahhoz, hogy rájöjjek mi az, ami tényleg számít. Az önzetlen, feltétel nélküli szeretetnél nincs nagyobb erő.
– Az első versed az első szerelem érzéséhez kötődik. Hány éves voltál akkor, és milyen megoldást nyújtott neked az alkotás?
– Tizenöt-tizenhat év körüli lehettem. A hátsó padban körmöltem a vallomásaimat. Először ódát, amit rendszerint plátói szöveg követett, hogy a folyamatot lezárjam egy dühös, viszonzatlan szerelemből születő patetikus, rímkényszeres verssel. A nagy szám ellenére elég félénk fiú voltam, így nem volt mit tenni, az irodalomhoz kellett nyúlnom, hogy észrevegyenek a lányok.
– Azóta viszont már nem csak a szerelem témája kerül bele a verseidbe: a hétköznapok, visszaemlékezések is helyet kapnak. Azt érzem, egy nagyítóval vizsgálod a környezeted, minden apró részletre, zajra és moccanásra odafigyelsz.
– Nagyon jól látod, sokszor kényszeresen analizálom, monitorozom a környezetemet. Ez áldás és átok is egyszerre, de ezt a keresztet kaptam. Ha már cipelem, igyekszek erényt kovácsolni ebből az érzékenységből, képességből.
– Az internet segítségével több ezer emberhez is eljutnak a verseid. Az egyik olvasód a következő visszajelzést írta: „a Visszatérés című versét többször elolvastam már. Nagyon nagy a hatása. Hogy tud mindent ilyen fiatalon?” Mit gondolsz erről?
– Valaki nagyon jó asztalos, más valaki istenien főz. Én verseket írok. Ez az utam, ez a dolgom, életfeladatom. A tehetség önmagában féllábú óriás, a rengeteg gyakorlás és szorgalom nélkülözhetetlen a kiaknázásához.
– Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia diákja vagy, májusban pedig leadtad az első köteted kéziratát. Mit szabad előre megtudni a kötetről?
– Kapunyitási pánik a címe. Először a mentorom bődületes baromságnak gondolta, aztán olvasva a verseket meggondolta magát, és azt mondta, ennél találóbb nem is lehetne. Figyelemfelkeltő hívószó kellett, hiszen a versek is kendőzetlenül őszinték, direktek. A felnőtté válás nehézkes, embert próbáló időszakáról szól. Amikor a kezed már a kilincsen van, de mögötted várnak a feldolgozásra váró traumák: lezáratlan kapcsolatok, családi perpatvarok, félbeszakadt álmok. A kötet már készen van, csupán arra vár, hogy megfelelő ruházatot – kifejező borítót – kapjon. Aztán mehet a nyomdába.
– Ha jól tudom, te a versírás mellett regényírással is foglalkozol. Hogy jutottál el a versírástól a regényírásig?
– A Kapunyitási pánik után kifogytam az ötletekből, önismétlővé vált a lírám. Mindig is szerettem volna regényt írni, de nem volt meg hozzá a témám, élettapasztalatom. 2020-ban bő egy évig mozgó antikváriusként segítettem édesapám munkáját, dacolva az időjárási körülményekkel. Olyan események láncolata indult el, amire a mentorom, Horváth László Imre hívta fel a figyelmemet egy ebéd alatt: „Milán, kész a regény, már csak meg kell írnod.” Megfogadtam a szavát, szeptember óta dolgozom rajta.
– A Fiatal szerzők sorozatunk interjúalanyait szeretem az irodalom–zene viszonyáról faggatni. Nálad ez a téma, ez a viszony sokkal komolyabb egy egyszerű véleményalkotásnál, hiszen dalszövegeket írsz és előadóként is sokan ismernek. Nemcsak az életben, emberként vagy nagyon sokszínű, hanem a művészetek terén is. Hogyan segíti az önkifejezést a zene?
– Még csak egy komolyabb projektem látott napvilágot, ezért az ismertséget erősen idézőjelbe tenném, de ez hamarosan változni fog, folyamatosan gőzerővel készültek a dalok a fióknak. Ideje stúdióba mennem. Ha ezt olvasod, Ati, készülj. Vannak olyan ötleteim, amik dalként jobban működnek, mint versként. Ezek többnyire kevésbé kidolgozottak stilisztikailag, inkább a közléskényszer, az érzés intenzitása a hajtóerő.
– Hogyan tudnád összehasonlítani a zenei közeget az irodalmival?
– A social media okos használata (Facebook, Instagram, TikTok) a kulcs. Az utóbbi időben főleg a TikTok, az azonnaliság miatt a zenei szegmens jobban érvényesül egyelőre. Az irodalmi réteg egyre szélesebb, ugyanakkor még mindig zártabb világ. Egy jó dal nagyobb hatást gyakorol ott helyben a színpadon, mint egy emlékezetes vers. De semmiképpen se szeretném temetni az irodalmat, járjatok felolvasóestekre, támogassátok az írókat, költőket, rengeteg tehetséges kortárs alkotó él közöttünk. Ne akkor ébredjünk rá a munkásságuk jelentőségére, amikor már meghaltak.
Hegymegi Mátéval a vajdasági közönség 2013-ban találkozhatott először, amikor a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata és a budapesti Katona József Színház közös, Vörös című előadásában szerepelt. Azt a produkciót koreográfusként is jegyzi. Nemrég újra hallatott magáról, a Desiré fesztiválon két általa rendezett előadást láthattunk, a Kosztolányi Dezső Színházban pedig színpadra állította A föld fia című darabot.
Elérkezett a pillanat, amikor egy vérbeli bölcsésszel beszélgethettünk, aki nem mellesleg még költő is. Ráday Zsófi gyermekkora óta az irodalom szerelmese, az évek során könnyedén átvészelte az ELTE BTK magyar alapszakát, most pedig az irodalom- és kultúratudomány mesterképzési szak záró időszakát élvezheti. Kislányként arról álmodozott, hogy egyszer majd énekes, sárkány, szurikáta, kocsmatulajdonos, irodalmár vagy esetleg denevér – és még sok minden más is – lesz, majd költővé vált, hogy bármivé, még akár egy játszótéri haditudósítóvá is átalakulhasson.
Takács Bálint első novelláskötete Bad Trip címmel jelent meg 2020-ban. Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanul forgatókönyvírás szakon. A szépirodalom és a filmművészet együttes világa határozza meg mindennapjait. Az íróval a forgatókönyvírásról, a filmkritikákról és a humorról beszélgettünk, de két új regényének kézirata is szóba került.
Gerencsér Anna első, Az ajtó másik oldalán című novelláskötete 2020-ban jelent meg, majd egy seregnyi félresöpört regénytörténet után elérkezettnek érezte azt a pillanatot, hogy végre útjára engedje egyik szövegét. Az írónő Kimondatlan kívánságok című regénye nem is olyan rég, 2022 decemberében látott napvilágot, s így mi nem csupán egy remek alkotással gazdagodhatunk, hanem Gerencsér Anna tapasztalataival, élményeivel is, melyek példaként szolgálhatnak az írni vágyóknak.
Regős Mátyás első verseskötetét, a Patyik Fedon élete címűt két regény követte, a Tiki, valamint a Lóri és a kihalt állatok. 2022-ben Gérecz Attila-díjat kapott. Jelenleg a PPKE-BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, és két kislány édesapja. A fiatal költő-íróval az olvasási igényekről, az írás munkafolyamatáról beszélgettünk, de szóba került az is, hogy negyedik könyve újból versekkel lesz teli.
Tavaly augusztusban jelent meg a csallóközi Makki Lajos, alias Maquet Ludovic könyve, Ludo, egy hontalan idegenlégiós címmel, amely csakhamar sikerkönyvvé vált. Az önéletrajzi ihletésű, gazdagon illusztrált és magyarázó jegyzetekkel ellátott kalandos történet nemcsak az olvasók, hanem az újságírók érdeklődését is felkeltette. Sőt, többen is jelezték már, hogy szeretnének dokumentumfilmet készíteni a szerző életéről.
Gere Nóra Éva Csíkszeredában született, jelenleg Prágában él. Egy évet volt diák a kolozsvári BBTE Bölcsészettudományi Karán, egy év múlva viszont felköltözött Budapestre, hogy a MOME design- és művészetelmélet tanulója legyen. Első alkotása három-négy éves korában született. Gere Nóra Éva néven publikál, de barátai – a teljes név összevonásából létrejövő becenevén – Genovévának szólítják.
Leczo Bence egykötetes szerző, újságíró, de ami még ennél is izgalmasabb, szereti a vonatokat. 2021-ben jelent meg A falu összes férfija című novelláskötete, amelyben sok más mellett a természet és az ember viszonya is megjelenik. Főként ezen az íven haladva beszélgettünk az említett kapcsolat különféle megnyilvánulásairól, de szóba került még az alkotó első (még megírásra váró) története, az irodalmi díjak és irodalmi élet, a közösségi média által kondicionált instaversek, majd az interjú végéhez közeledve az is kiderült, hogy a költő milyen más művészeti ágban alkotna még szívesen.
Gál János muzeológusként dolgozik a budapesti Mezőgazdasági Múzeumban, a Vajdahunyadvárban. Történészként abban látja munkája izgalmas oldalát, hogy elsőként tárhat fel összefüggéseket, amelyekből később történetek szövődnek. 2021-ben jelent meg első verseskötete Az eltűnt hírnév nyomában címmel, melynek egyik alappillére a humor. Jelenleg az Iván báró című verses regényén dolgozik. A költővel a paródiáról, a kötött versformákról és a versmegzenésítésről beszélgettünk, de az is kiderült, kivel beszélgetne szívesen, ha időutazásban vehetne részt.
Pejin Lea a Vajdaságban, Zentán született, a SZTE BTK Szociológia Tanszék volt hallgatója. Eddig két verseskötete jelent meg, az első 2017-ben Nyugati csiga körfűrésszel álmodik címmel, a második, a Hogy meg sem érte című 2021-ben került olvasók elé. Több alkalommal és több kategóriában is ért el helyezést az Énekelt versek fesztiválján. A szerzővel a versmegzenésítésről és az identitáskeresésről is beszélgettünk.