Katona Zoltán: Az ember, aki „befutballozta” Adyt Udvarhelyre – 75 éve hunyt el Szabó Dezső

Ha egyebet nem is, de egyik ikonikus mondatát mindenki ismeri: „minden magyar felelős minden magyarért”. Szerb Antal 1934-ben ezt írja róla: „Történelmi tény, hogy a húszas évek kezdetén Szabó Dezső volt a szellemi Magyarország legfontosabb embere. Egy egész nemzedék az ő könyvein keresztül alakította ki életformáját, az ő szemével nézte a szellem jelenségeit; előző korok vívmányaiból, a Nyugat-mozgalomból, ami maradandó, még Ady Endre is csak rajta keresztül jutott el a magyar ifjúság nagy részéhez.” A fiatal Szabó Dezső 1909 őszén került a Székelyudvarhelyi Állami Főreáliskolába tanárnak, és ő volt az, aki először tartott Ady-estet a székelyföldi kisváros közönségének.

Ady költészete, messianisztikus póza már korábban mély hatást gyakorolt Szabó Dezsőre, aki 1908-ban Nagyváradra kerül. Az Életeimben így ír a vele való találkozásról: „a kiállítás termében Ady-matinét rendeztek a költő részvételével. (...) Ekkor láttam először Ady Endrét. Legbenső nagyváradi hívei hozták be a terembe. A költő nagyon megviselt, átéjszakázott állapotban volt. Úgy lépett, mintha Contra-Anteus volna, és minden érintkezése Gaea nénivel mérhetetlen szenvedéseket okozna neki. Kissé komikus az volt, hogy kísérői arcán ezek a szenvedések megmalacoztak, és mindenik olyan keservesen császkált, mintha most rángatták volna le a Krisztus balján vagy jobbján álló keresztfáról. (...) A költő hangja igen rekedt és igen fátyolos volt, de igen tanulságos volt, hogy tagolta elő verseit. Már ekkor láttam, hogy Adynak természete, vagy talán helyesebben: állandó fedezéke, dzsungele: a póz.”

Tivornyák, bohémlét, Himnusz éhes hassal

Néhány hónap múlva viszont úgy távozott Váradról Székelyudvarhelyre, hogy átvitt értelemben magával vitte Adyt és az „új irodalmat”.

Székelyudvarhelyen feltűnő jelenség volt szőke göndör hajával, elegáns ruháival, bohém életvitelével. Harmincévesen diáklányoknak csapta a szelet, de az is előfordult, hogy a Kossuth utcán végigvonuló disznócsordát lakása ablakából rothadt almákkal etette úgy, hogy spárgára kötözte és aláengedte a disznók közé. Lakásában rendszeresek voltak a tivornyák, cigányzenekar húzta a Marseillaise-t az ablaka alatt. A Flórián-ház, ahol egykor lakott, ma is áll, 1999 óta fémdombormű és felirat emlékezik az íróra. („A XX. századi magyar irodalom klasszikusa, Szabó Dezső emlékére, aki 1909 ősze és 1913 nyara között Székelyudvarhelyen élt, tanított és küzdött az igazságért.”)

Érdemes megemlítenünk, amit a városról írt: „Székelyudvarhely! Székelyudvarhely! Kicsike székely városka, apró emberfészek, melyben az oda száműzött nagy madár négy évig verdesett fiatal szárnyaival, ahol már lemondott a szabadulás lehetőségéről, a végtelen horizontok hívásáról: azután, hogy otthagyhattalak, milyen kedvessé otthonosultál az emlékemben! (...) A sétatér egyik oldalán folyt a Küküllő, mikor vize volt hozzá, ami nem mindig történt. (...) Ketten voltunk a kis város szertelenje, de én aztán messzibb áradtam.”

Udvarhelyen írta 1911-ben egyik leghíresebb mondatát. A középiskolai tanárok elégedetlenkedtek a kevés fizetés miatt, a minisztériumnak küldött tiltakozó levelet ő fogalmazta: „De meg kell gondolni, hogy a Himnuszt éhes hassal csak egy bizonyos ideig lehet énekelni”. A levélre Tisza István válaszolt, a viszontválasz pedig megjelent a Nyugatban – Szabó Dezső ettől a mondatától vált közismerté, hiszen akkoriban még nem írt szépirodalmat.

Ugyanebben az évben egy igen nagy hatású előadást tartott Ady Endre költészetéről az udvarhelyi megyeháza dísztermében (a mai Szent István-teremben). Az Életeimben úgy vall erről, hogy az összes akkor megjelent Ady-kötetet megvásárolták az udvarhelyiek. „Az öreg vármegyeházán mindent lehengerlő diadalt aratott az új költészet”– írja, majd sporthasonlattal él: „befutballoztam Adyt és az új irodalmat a város figyelmébe és érdeklődésébe”. Az írótól tudjuk azt is, Székelyudvarhelyen háromszor annyian járatják a Nyugatot, és ötször annyi Ady-kötetet adnak el, mint egész Kolozsvárt!

Az ingerült Ady

1913-ban áthelyezték Sümegre, ahonnan könnyebben jár fel Budapestre. A már beteg Ady Endrével a Három Holló kávéházban találkozik, erről így ír: „Ott vártunk vagy öten már egy órája az asztalnál. Egyszerre csak megnyílt az ajtó s én először nem is Adyt, hanem a betegségét láttam. Szenvedő arc, nagy, szenvedő fekete seb-szemek, szenvedésre elernyedt, széles száj, szenvedő mozdulatok, mintha minden lépésével megnyílt sírokat kerülne ki. Kissé komikus az volt, hogy apró tisztelői, kik követték, éppen úgy mozogtak, s mintegy eleven uszálya voltak szenvedésének. (…) Akkor összes vacsora gyanánt egy lágy tojást pohárban és egy főtt almát rendelt. Mikor meghozták, a főtt almát végtelen szenvedéssel szétkente a pohár tojásban. S három széken szenvedve úgy csipegette egy kiskanállal az így előállított keveréket, mintha minden mozdulattal végtelen áldozatot hozott volna. Közben nagy szemhéjai alól felém lesett, hogy ez a különös vacsora nem bámít négykézlábra. És mert én kedélyesen tovább beszélgettem ismerőseimmel, egyszerre ingerült lett, s ez a hangulata megmaradt egész este. Velem szemben pedig örökre.”

Az első világháború és Ady halála után befutott író lesz Az elsodort falu című regényével. Irodalmi-újságírói, közéleti tevékenységére széles körben felfigyelnek. Élete utolsó heteiben is írja az Életeim című önéletrajzi műve utolsó részeit. Egy fekete táskában kétezer oldalnyi kézirat maradt meg. Sajnálatos módon a körúti lakását feldúló orosz katonák a lapok egy részét ablaktömésre és vécépapírként használták.

Szabó Dezső 1945. január 13-án halt meg Budapesten, a József körút 31. szám alatt. Javában zajlott a város ostroma, a ház alatti óvóhelyen többedmagával tartózkodott, éhezett, nagyon beteg volt. Halála okaként fertőző betegséget is említenek a források, az ostromlott városban ugyanis nem nagyon volt gyógyszer. Szomszédjai egy vendéglői szekrényben temették el néhány nap múlva, de 1949-ben kihantolták, és a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra, ahol Ady is nyugszik.

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. márciusi számában)