Ilyés Krisztinka: „A dalszövegírás minden esetben problémamegoldást jelent”

2023. december 11., 08:53

Interjú Bodor Áronnal, az Esti Kornél énekesével

„Rockzenész akartam lenni” – mondja Bodor Áron, amikor gyerekkoráról, illetve a zenével való találkozásáról kérdezem. A rockzenészi lét – a rengeteg gyakorlásnak köszönhetően – többféleképpen is rátalált Áronra: először a Sántakutya zenekar alapító tagja volt, ma már viszont az Esti Kornél énekese. Az Esti Kornél különlegessége a leghétköznapibb szavakkal megfogalmazott mély mondanivalóban rejlik, melynek hatására a koncerteken „levetkőzzük magunkat a bennünk lévő Esti Kornéllá”. Az énekes a rituáléként is értelmezhető jelenség során az Esti Kornél-koncerteken tombolók lelki megkönnyebbülésében bízik. S még mielőtt én is megtapasztalhattam a rendhagyó koncertélmény pillanatait, beszélgetés formájában próbáltam megérteni, mi történhet odafent a színpadon. Bodor Áronnal a dalszövegek születéséről, a rockzenei hatásokról, frissességről, de még a versírásról is beszélgettünk.

Bodor Áron/Fotó: Magyari Lukács

– Az Esti Kornél együttest Mezőtúron 2006-ban alapították Lázár Domokosék, akkor még gimis fiatalokként. Te Nagy István helyére, énekesként 2012-ben kerültél be a csapatba. Elég sok interjúban úgy nyilatkoztál, hogy először meg sem akartad próbálni, végül viszont nagyon hamar megtaláltátok a közös hangot a fiúkkal. Ebben az időben te már egy másik zenekar, a Sántakutya énekesként több koncerten is felléptél. A kezdeti fázisban milyen különbségeket tapasztaltál a két zenekar működése között?

– A két zenekar két különböző generáció, így két eltérő zenei világban nőttek fel. A Sántakutyát a középiskolai töritanárommal alapítottuk, miután tizenegyedikben rendeztem egy István, a királyt az iskolában – természetesen én voltam Koppány. Hallás alapján leszedtem a kottákat, szerveztem zenekart, kerestem énekeseket. Tudtam, hogy a történelemtanár, Csikós Balázs dobol – méghozzá helyi szinten neves zenekarokban –, így felkértem, hogy játsszon a darabban is. Ebből az ismeretségből alapítottuk meg később a Sántakutyát. A zenekar tagjai tíz-húsz évvel voltak idősebbek nálam, így természetes, hogy elsősorban nem kortárs zenét hallgattak. Apám engem is a „rendes” régi magyar rockzenék hallgatására nevelt, de Kornéléknak köszönhetően képbe kerültem az aktuális zenekarokkal is, és már nem gondoltam, hogy régen minden jobb volt. Meg persze ők addigra már profi körülmények között játszottak, bele kellett rázódnom. De azért nekünk is voltak tapasztalataink, felléptünk például a Veszprémi Arénában is egy össznépi fesztiválszerűségen. A kérdésedre válaszolva: a zenei hatások voltak nagyon mások, és hálás vagyok az Esti Kornélnak, hogy kitágították a horizontomat.

– Ezeket az új impulzusokat, új tapasztalatokat sikerült beépíteni a Sántakutyával felépített zenei világba?

– Egy darabig igen, és jól is fogadták, de – ahogy már szó volt róla – ők a régi rockzenét szerették jobban, és kicsit teherré vált számukra az, hogy újítani akarok. A koporsószögeket is ez verte be a dologba. Nagyon szeretjük egymást mind a mai napig, és szerettünk együtt zenélni, én viszont annak örültem volna, ha vérfrissítést csinálunk mind hangzásban, mind pedig a dalok terén. Hogy ne olyan stílusban írjunk dalokat, amiben mások már mindent megírtak.

– Erre mondtad egy korábbi interjúdban, hogy „a veszprémi Sántakutyával is klasszikus rockot játszottunk, aztán ezért is oszlottunk fel, én frissítettem volna a stíluson, ők kevésbé”. Mit jelent még ez a frissítés?

– A frissítés azt jelenti, hogy nyitott szemmel jársz és nyitott füllel fordulsz az aktuálisan legnépszerűbb és persze minőségi zenekarok felé. Most is vannak zenekarok, amelyek ugyanolyan tökös rockot játszanak; az egyik legnagyobb kedvencem a Queens of the Stone Age. Többek között őket mutattam meg a Sántakutyának is, mondván, hogy mi is elindulhatnánk hasonló irányba. Persze nem az volt a szándékom, hogy lemásoljuk őket, hanem felhasználva a kreativitásunkat – ami ugye azt jelenti, hogy meglévő dolgokat másképp rakunk össze –, összegyúrhattunk volna valami újat, valami frissebbet.

– Ha már itt tartunk: a mai világban mi a küldetése, mi a feladata a rockzenének?

– A rockzene feladata alapvetően a lázadás és az olyan ügyek kimondása, képviselete, ami a társadalomban feszültséget okoz(hat). A rockzene egy olyan médium, ami annyira vad, hogy lehetőséget biztosít ezeknek a feszültségeknek a feloldására, az ezekről a dolgokról való kommunikációnak teremt közeget.

– Az Esti Kornél együttes alapjáraton alternatív rockzenét játszik. Legalábbis a legtöbb helyen ezzel az alműfajjal vagytok felcímkézve. De – s ez főleg a fiatalok körében nélkülözhetetlen kérdés – mi a fontosabb: a dalszöveg vagy maga a dallam?

– Ugyanolyan fontos mindkettő: hiába írok egy szerintem jó szöveget, ha azt érzem, hogy nem elég erős a zenei alap hozzá. Ez esetben valószínűleg nem fog tudni eljutni annyi emberhez a szöveg sem. Ugyanez történik akkor, ha egy brutálisan jó zenei alap születik, de a szöveg gyenge, az is az egésznek a minőségérzetét fogja csökkenteni.

Bodor Áron/Fotó: Magyari Lukács

– Még mielőtt jobban beleásnánk magunkat az Esti Kornél együttes világába, előbb a te fiatalkori élményeidre vagyok kíváncsi. Azt állítod, hogy az általános iskola vége felé sem tudtál énekelni, borzasztó kappanhangod volt. Sokszor bennünk van az a kétely, hogy ez a fajta képesség nem tanulható. Ezek szerint mégis?

– Gyakorolni nagyon sokat lehet. A nagy énekesek sem úgy kezdték, hogy kiadtak egy hangot a torkukon, és az már tökéletes volt. Nálam úgy kezdődött, hogy bíztam abban, hogy van egy jó alapom, és jó hallásom is volt hozzá. Éveken keresztül napi három-négy órát ordibáltam a szobámban. Ha egy könnyebb Queen-dal már ment, akkor addig kínoztam magam, amíg az eggyel nehezebb is sikerült. Látszólag sok energia és kitartás volt ebben, pedig csak szerettem csinálni, és ennek köszönhető, hogy most elviselhető a hangom.

– Bár az előbb már beszéltünk egy keveset a klasszikus rockról, most újból előhozom. Te tulajdonképpen a régi magyar rockzenéken nőttél fel. Kiskorodban, amikor még csak hallgatója voltál ezeknek az együtteseknek, melyik zenei szférában képzelted el magad, ha a jövődre gondoltál?

– Rockzenész akartam lenni. Akkor még a Sántakutya-vonalban gondolkodtam, és bár abban is lehetett volna fantázia, örültem, hogy az életem részévé váltak Kornélék. Az alapján, hogy mennyire zúzunk a koncerteken, az is ugyanannyira rock, viszont érzem bennük azt a frissességet is, amit a Sántakutyában nem.

– Tudatos emberként jellemzed magad. De ez a tudatosság hogyan tud érvényesülni akkor, amikor írsz?

– A tinglitangli dalszövegekkel azért sem tudok mit kezdeni, mert nekem és a zenekarban mindenkinek a dalszövegírás minden esetben problémamegoldást jelent. Ha van valami nehézség az életünkben, azt terápiás jelleggel próbáljuk megfogalmazni. Ha ki tudod mondani azt, ami bánt, az már sokat segít a feldolgozásában. Sok embert megtalálunk, vagy ők találnak meg minket, akik hasonló helyzeteket élnek át, és jólesik nekik felismerni, hogy nincsenek egyedül az érzéseikkel.

– A Rohadt eső című dalotok alapja egy általad írt versszöveg. Arról viszont nagyon kevés információ van, hogy néha verseket is írsz.

– Régen volt olyan szándékom, hogy verseket írjak, később viszont rájöttem, hogy minden téren kielégít az, ha dalszövegeket írok. Ráadásul ha megfogalmazódik bennem valami, az általában dallammal együtt szokott beugrani. Verset írni félelmetes: ott minden egyes betűnek a helyén kell lennie.

– Ha már a költészet is szóba jött, beszéljünk egy kicsit az Esti Kornél dalszövegeinek világáról. Vannak olyan pillanataim, amikor verseket szeretnék olvasni, viszont épp nem megfelelő a környezetem az olvasáshoz, például utazom valamerre. Ilyenkor mindig Elefánt- vagy Esti Kornél-dalokat hallgatok, és szerintem vagyunk még ezzel így páran. A dalszövegeitek líraisága kétségtelen, de ez mennyire tudatos?

– Nem mondanám, hogy tudatos, egyszerűen csak ez jön. Ha tényleg lelkiismeretesen akarunk gondolkodni a világról, lelkiismeretesen akarunk gondolkodni magunkról, és mindezt minőségi formában szeretnénk megfogalmazni, akkor az ilyen lesz.

– A szöveg líraisága szokott rontani annak az esélyén, hogy egy dalból sláger legyen?

– Szerintem nem, bár mi egyre jobban törekszünk arra, hogy ne költőieskedjünk a szövegekben, tudatosan egyre letisztultabb dalszövegek kerülnek ki tőlünk. Azzal vagyok a legelégedettebb, ha a lehető leghétköznapibb szavakkal sikerül mély mondanivalót megfogalmazni. Nem szeretem, ha a szövegből az sugárzik, hogy a szerzője meg szeretné mutatni, hogy milyen tehetséges a szövegírásban.

– „A művészetnek viszont szerintem feladata, hogy olyan lenyomatot készítsen az adott korról, amiben az emberek érzései is megjelennek.” Erre a gondolatodra reagált úgy Dodi, hogy amit csináltok, arra nem lehet azt mondani, hogy objektív. Mindezek ellenére a jó zene is olyan, mint egy jó vers: bárki hallgatja, azt érzi, hogy az elénekelt sorokat egy kicsit magáénak tudhatja, róla is szól. 

– Van ennek is egy tudatos technikája. Ha van egy konkrét élményanyagunk, amit fel szeretnénk dolgozni, akkor azt nem érdemes úgy megírni, hogy öncélú legyen. Le kell csupaszítani az élményt annyira, hogy gyakorlatilag csak azt az érzést írjuk le, amit kivált belőlünk az adott szituáció, hogy mások is könnyebben rá tudjanak csatlakozni. Ettől válik élővé egy szöveg.

Az utóbbi lemezek dalszövegeit amolyan workshop-jellegű munkaként, közösen írtátok az együttes tagjaival. Szerintem ez nemcsak a csapaton belüli bizalmat erősíti, hanem az egyéni alkotóképességeiteket is fejleszti. Tanultok egymás visszajelzéseiből, kritikáiból. Van olyan történeted, amely ezt támasztja alá?

– Inkább úgy fejlődünk, hogy nagyon kritikusok vagyunk egymással, miközben tudjuk, hogy ebben semmi egózás nincs. Régen még erősködtem, ha nagyon hittem egy ötletemben, most viszont, ha a zenekarban hatból öten azt mondják rá, hogy nem jó, akkor tudom, hogy nem jó. Utólag ki szokott derülni, hogy a többségnek van igaza. A workshop-jellegű szövegírás is egy hosszú folyamat eredménye, sok év alatt, nagyon mély bizalomnak kellett kialakulnia közöttünk hozzá. Ez úgy néz ki, hogy valamelyikünk hoz egy szövegkezdeményt, közösen gondolkodunk róla, és a hiányzó részt együtt egészítjük ki. Felhúzzuk a mondandó ívét, és amikor megvan, hogy mit akarunk mondani, például a harmadik versszakban, akkor elkezdünk ötleteket bedobálni. És tízből kilenc ötlet ilyenkor nem jó. Tehát tízből kilenc ötletedre azt mondja ilyenkor a másik két ember (hárman véglegesítjük a szövegeket Lázár Dodival és Veres Imivel), hogy rossz. És nem az van, hogy az előző kilenc ötlet elutasítása miatt megsértődünk, hanem örülünk, ha néha összejön egy jó. A legutolsó lemezünk dalszövegeivel már elégedettebb vagyok, nem szívom a fogam, amikor újrahallgatom őket. Ennek ellenére az is nagyon fontos nekem, hogy tudom, abban az állapotomban, azokkal a képességeimmel, amikor írtam egy-egy szöveget, a legjobbat akartam kihozni az egészből, tehát nem szégyellem a korábbi esetlen megoldásaimmal írt dalokat sem.

Bodor Áron/Fotó: Magyari Lukács

– Ez is kicsit olyan, mint az irodalom belső rituáléja. Az író mögött mindig ott van a szerkesztő, lektor, korrektor – nélkülük nem ugyanaz lenne az összkép. Most elmondtad, hogy nálatok hogyan néz ki ez a munkafolyamat. Vannak olyan témák, motívumok, amelyekkel mindig egy adott személy rukkol elő a csapatból?

– Lassan meg lehetne csinálni az Esti Kornél-szöveggenerátort olyan motívumokból, mint az idő, az éjszaka, a sodrás meg a szív. Az utóbbi az utoljára megjelent dalban is fontos helyen szerepel. Én először ellenkeztem, mondván, hogy ne szívezzünk megint, aztán Dodinak igaza volt abban, ha egyszer azon akarunk könnyíteni, akkor rendszeresen előkerül. Úgyhogy, mondtam, jól van, akkor szívezzünk. Különben személyre jellemzőek szerintem nincsenek, hasonlóan gondolkodunk, hasonló motívumok kerülnek elő Dodinál, Iminél és nálam is.

– Sokan úgy emlegetnek titeket – cseppet sem negatív értelemben –, mint a szomorú, depresszív élethelyzeteket megéneklő zenekar. Dodi úgy fogalmazott, hogy inkább emberiek vagytok. Az Esti Kornél a saját élményanyagaira támaszkodik, mégis minden egyes koncerten érezni az együttérző áramlatokat, a közönség tiszta szívből üvölti a Boldogság, te kurva, a Rohadt eső vagy a Sűrű köd van című dalokat. Miért van ez így?

– Mindenkiben van valami feszültség. Akár csak napi feszültségek, amik felgyülemlenek, a legboldogabb embert is fel tudják húzni a munkahelyén. Ilyenkor pedig este nagyon jó együtt kiüvölteni magunkból ezeket az érzelmeket, és bízom benne, hogy az emberek könnyebb lélekkel távoznak egy Esti Kornél-koncertről, mint ahogyan érkeznek.

– „Az én szomorú számom még mindig vidámabb, mint az Esti Kornél legvidámabb száma” – mondta tavaly Csorba Lóránt, a Lóci játszik frontembere. Mégis, mindkét zenekar telt házas és pörgős koncerteket ad. Ez azért is érdekes, mert a két rajongótáborban elég nagy az átjárás. De akkor mi alapján döntjük el, hogy milyen zenére van szüksége egy mai fiatalnak?

– Valószínű, hogy te sem csak Esti Kornél-dalokat hallgatsz. Az ember egyedül is egy nagyon sokszínű lény, a különböző hangulataihoz, a különböző élethelyzeteihez más-más zenék illenek, ebbe simán belefér mindkét zenekar szöveg- és dallamvilága.

Te melyik zenekart érzed magatokhoz a legközelebb, melyik együttessel egészítitek ki egymást?

– Először azt hittem, nem tudok top 3-at mondani, de mégis. Az első a 30Y. Kicsit már össze is bútoroztunk, gyakorlatilag ők a menedzsmentünk, az ő menedzserük, Koncz Balázs, aki a mi menedzserünk is, őt is nagyon szeretjük. Ahogy elkezdtünk Beck Zolival együtt dolgozni a 2019-es müpás műsorunkon, egyre egyértelműbb lett, hogy elég hasonlók vagyunk. Aztán az is, hogy a többi Y-nal is. Sokat elárul, ha megjön a kedved, hogy hallgass egy zenekart, miután személyesen is megismered a tagjait. Akik még hirtelen eszembe jutnak, az mondjuk az Elefánt, de akár a mai vendég zenekarunk, a Grabovski is.

–  Az együttes nevét Kosztolányi fiktív alteregójától kölcsönöztétek. Ez a karakter mennyiben húzható rá arra, amit ti csináltok, képviseltek?

– Készült erről egy film, Itt maradtam az éjszakában címmel lehet megtalálni a YouTube-on, és ezt a témát dolgozza fel. Nagyon jó barátunk, Bátori Gábor ’jim’ (sinco) forgatta. Az ötlet Beck Zolitól származik: fogalmazzuk meg pontosan, hogy mi a szándékunk ezzel, hogy képviseljük ezt a karaktert. Alapvetően minden Esti Kornél-koncert arról szól, hogy vetkőzzük le magunkat a bennünk lévő Esti Kornéllá, aztán ez a sok kis Esti Kornél együtt, biztonságban érezze magát, és gondolkodás nélkül adja ki magából a feszültségeit.

 

2023. december 5-én jelent meg A noirtól a rockzenéig – Magyar rocktörténet című képregény, mely a Képes Krónikák Kiadó és a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával a magyar rock hőskorát jeleníti meg a hatvanas évektől az ezredfordulóig. Ennek apropóján a Helyőrség portálon Rockhónapot tartunk, ez idő alatt több neves rockzenésszel készült interjúval várjuk a kedves olvasóinkat.
Legfrissebb hírek
2024. február 21., 08:14
2024. február 20., 11:58
2024. február 20., 11:56
2024. február 20., 09:27
Legnézettebb