Nagy Erika: A kutatás perspektívái

2023. december 12., 10:17

Beszélgetés H. Nagy Péter irodalomtörténésszel, szerkesztővel, egyetemi oktatóval

 A budapesti születésű H. Nagy Péter 1999 óta szerkeszti a Prae irodalmi folyóiratot. Pécsett kezdett oktatni a ’90- es években, majd 2006-tól 2008-ig a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem kutatója volt, jelenleg pedig a komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Karának docense a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéken. Az Opus és a Partitúra alapító szerkesztője, az MA Populáris Kultúra Kutatócsoport alapító tagja. 2016 óta a Selye János Egyetem Tanárképző Kara folyóiratának, az Eruditio – Educatio című tudományos lapnak a főszerkesztője.

– Egyetemen tanítasz, sok tehetséges fiatal került ki a kezed közül. Hogy látod a pályakezdők helyzetét a hazai magyar irodalmi életben?

– Az egyetem olyan közeg, ahol mindig vannak tehetségüknél fogva gyorsan feltűnő fiatalok, akikkel érdemes foglalkozni, segíteni őket. Az már más kérdés, hogy az itteni folyóirat-kultúrába vagy intézményi hálózatba hogyan tudnak belépni. A tehetséggondozás fontos terület, nem feltétlenül a tanárképző karok feladata, de mégsem hanyagoljuk el. Egész más egy olyan egyetemi struktúra, amelyben nagyobb teret kapnak a kreatív írás kurzusok, vagy olyan órák, ahol fel tudják villantani a szépirodalmi képességüket (erre akár a verstanóra is alkalmas lehet). Nálunk indult például Baka L. Patrik, akinek az irodalmi karrierjét ugyanúgy támogattuk, ahogy a szakmai felkészítését is. Az egyetemen a tehetséget először is fel kell fedezni, ami nem kis feladat, aztán lehet rá építeni. Fontos tényező emellett a folyóiratok tehetséggondozó stratégiája, persze, ha van nekik. Emlékszem, mi annak idején az Opus folyóirattal vagy a Szőrös Kővel a fiataloknak publikálási teret biztosítottunk. Sőt, a tudományos lapokban is, mint a Partitúra. A fiatalok nincsenek elzárva az ilyen típusú lapoktól sem, de persze mindig az adott szerkesztőségen múlik, hogy miként viszonyulnak a fiatalokhoz és a fiatalok által küldött szövegekhez. Nem nehéz bekerülni az irodalmi életbe, de ahhoz, hogy ez működjön, nagy odafigyelésre van szükség a különböző szerkesztőségek, mentorprogramok és oktatási intézmények részéről.

 

– Populáris kultúrával foglalkozó kutatócsoport működik az egyetemen. Mit tud nyújtani a csoport a fiataloknak?

– Tíz évvel ezelőtt, amikor létrehoztuk a kutatócsoportot, rengeteg szemináriumot tartottunk. Pár évig bevezető jelleggel, hogy megismerjék a fiatalok a popkultúra kutatásának a lehetőségeit, helyzetét, vagyis azt, hogy mivel tudnak foglalkozni. A fiatalok kultúrája eltér az idősebb nemzedékétől, mást olvasnak, más a műveltségi hátterük. A popkultúra-kutatás azért is érdekes lehet nekik, mert lényegében olyan művekkel és jelenségekkel foglalkozhatnak, amelyek közelebb állnak hozzájuk (mint a részvételi kultúra vagy a rajongókörök tevékenysége), és nem az akadémiai előírások, vagy az egyetemi kánonoknak az elvárási rendszere szabja meg ezeket. Úgy hoztuk létre a kutatócsoportot, hogy egyetemi hallgatók is voltak benne minden szintről, és olyan oktatók is, akik professzionálisan kutatnak (mint például Keserű József, Nemes Z. Márió, Ureczky Eszter vagy L. Varga Péter). Lényegében ez a mai napig így működik. Jelenleg több mint húsz kutatónk van. Ez elsősorban egy szakmai-baráti közeg, és itt nem is a szépírói tevékenységüket, hanem inkább a kutatói mentalitást építjük fel, illetve konkrét kutatási területeket nyitunk meg előttük, a populáris irodalomtól kezdve Lady Gagáig.

 

– Termékeny szerző vagy, széles spektrumon mozognak a köteteid.

– Igen, évente egy-két könyvem jelenik meg. Az idén megjelent kötetem a popkultúra-kutatás lehetőségeit kapcsolja össze az oktatás különböző területeivel, például azzal, hogyan lehet a tudományt és a kritikai gondolkodást oktatni a kortárs és a popkultúra felhasználásával. A képzelet tudománya a címe, ebben filmekről, különböző spekulatív fikciós alkotásokról van szó, amelyek felhasználhatók például ahhoz, hogy fizikai, kémiai, biológiai jelenségeket tárgyaljunk, vagy világítsuk meg. Van módszertani indíttatása is, de elsősorban szemlélettechnika, amely jól használható bizonyos egyetemi órákhoz. Diákoknak, oktatóknak egyaránt. A valamivel korábban megjelent Tudástér című könyvem szintén széles spektrumú volt, elsősorban az olvasáskultúrával foglalkozott, de vannak benne popkultúrával, tudománynépszerűsítéssel foglalkozó részek is. Jellemző rám, hogy általában nem egy területre fókuszálok, kontextuális analízist végzek, nyitottabb jellegű szerkezeteket működtetek. A kultúra számos területét bejárják ezek a gondolatmenetek. Az életművemen belül a médiatudományból, a tudománynépszerűsítő irodalomból kiinduló sorozatok is vannak. Most jelenik meg az Evidens közegek című könyvem, s ebben szó lesz a járványfikciókról, a kortárs tudomány bizonyos tendenciáiról, mint például a zoológiáról vagy kozmológiai kutatásokról ugyanúgy, mint a kortárs irodalomról és filmsorozatokról. Mindez összekapcsolódik egy multi- vagy interdiszciplináris térben. Számomra mindig fontos volt, hogy minél több területét lássam a kultúrának, minél több szegmensét, mert akkor nem zárul be a világ egy esetleges látószögben, hanem mindig látjuk azt, hogyan működnek ezek a területek egymás mellett, hogyan egészítik ki egymást. Ez olyasmi, mint egy mozaik vagy egy puzzle. Ahhoz, hogy kirakj egy képet, mindig látnod kell a magad darabja mellett azokét is, akik hozzáillesztik a sajátjukat. Régebben a kutatói mentalitást az jellemezte, hogy valaki egy bizonyos korszakot, vagy akár egy alkotót vagy egy poétikai tendenciát vizsgált. Ma már inkább csoportokban gondolkodik a tudomány, tehát sokan foglalkoznak egy területtel, éppen ezért az utak hálózat-jellegűen szerveződnek. Ez jellemző a kultúrakutatásra is. Egyetemi szinten elvárás, hogy kutatási projekteket nyissunk, teameket alakítsunk, és úgy végezzük a kutatásainkat. Számomra ez kiegészül a természettudománnyal, illetve a kettőt összekapcsoló olyan területekkel, mint a tudománynépszerűsítő irodalom, vagy a popkultúra-kutatás. Az utóbbi időben megjelent könyveim szerintem jól hozzák ezt a szemléletet. Ennek vannak nyelvhasználati kérdései, jellegzetességei is, hiszen nem mindegy, hogy ha valaki könyvet publikál, akkor azt a szakmának írja, vagy pedig a nagyközönségnek. A szakmai narráció, a fogalmi nyelvhasználat nehezen hozzáférhető a hétköznapi olvasók számára. Viszont ezek az átmeneti vagy összekötő területek, zónák szintén alkalmasak arra, hogy ne a szakterületi zártságot erősítsük, hanem inkább ezt a sokpólusú, a kölcsönhatásokra fókuszáló ökológiai szemléletet. Ha megnézzük a kilencvenes években megjelent könyveimet, akkor látjuk, hogy azok szakmailag zártabb nyelvhasználatot működtettek. A mostaniak sokkal könynyebben olvashatók, szélesebb merítésűek, többféle olvasót feltételeznek, messze túlnyúlnak az irodalomtörténeten. A Tudástér például kifejezetten a publicisztikai és a rövid műfajok szintjét működteti, ami olyan olvasót feltételez, akinek nem kell az erőteljes fogalmi nyelvet ismernie ahhoz, hogy megértse a gondolatmenetet.

 

– A szépirodalom mennyire van jelen az életedben?

– Szépirodalommal napi szinten foglalkozom, de ha arra vagy kíváncsi, hogy írok-e szépirodalmat, arra azt kell mondanom, hogy nagyságrendekkel kevesebbet, mint szakszövegeket vagy publicisztikai szövegeket. Sokféle műfajt kipróbáltam, vagy művelek, írtam nem régen egy kanadai úti esszét, amely közelebb van a szépirodalomhoz. Vagy írtam régebben drámát, vagy úgynevezett sf-monológokat, ötven-hatvan bricolage technikával készített verset. Visszaemlékezéseket is írtam, melyek inkább mininovellák lennének, mint esszék. Nyilván ez kisebb terület az életművemen belül, de majd ennek is lesz kifutása. Az sf-monológok projekt azért érdekes, mert ezek sci-fi meg fantasy művekből kiindulva előállított versek, felismerhetően mindig valamilyen fantasztikus alkotáshoz kötődő művilágot vagy kérdést tár fel. Ezek részben szabályos versek, verstechnikai szempontból is lehet mondani, hogy működnek, s van kialakult olvasótáboruk is. Egyszer majd kötetté kell szerkeszteni őket.

 

– Beszélnél a megvalósításra váró terveidről?

– Tervekben nem szűkölködöm. Kötettervek, kutatási programok meg különböző egyetemi szakokhoz kötődő lehetőségek foglalkoztatnak. Ki szeretném adni a közeljövőben például a karanténkultúrával foglalkozó szövegeim összegyűjtött változatát, de van egy kötettervem Klaszterek munkacímmel, amely a Kaleidoszkóp-könyvek sorozatba mehetne majd, illetve tovább szeretném bővíteni A képzelet tudománya című egyetemi könyvemet is (amelynek ez már a 3. kiadása lenne). Ugyanakkor hosszú időre tervezek előre. Olyan kutatási területekre épülő műveket is, melyeknek most még nem biztos, hogy látom a végét. Volt egy kutatási projektem, amely elmélethálózatokkal foglalkozott, ez lezárult, de nyilván lesz majd folytatása valamilyen formában, amely egy tudománytörténeti munkában csúcsosodhatna ki. Aztán az emberben mindig felmerül a nagy kérdés, hogy megírta-e már a nagy művet. S ez elgondolkodtad, folyamatos cselekvésre késztet. Az írás, ahogyan a kutatás is, soha nem állhat le.

 

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. decemberi számában)