Szabó Gábor neve aligha cseng ismerősen ma Magyarországon – pedig a helyzet jobb, mint 1990-ben. Addig ugyanis nem igazán lehetett hozzájutni a disszidens gitárművész lemezeihez, csak a szakma tartotta számon azt a jazzgitárost, aki olyan embereket inspirált stílusával, mint Carlos Santana, aki Mr. Szabo című számával állított emléket a magyar gitárosnak. Szabó egyedi gitárjátékában ötvözte a magyar népzenei elemeket a blues-zal, és a countryzenével, világzenét játszva akkor, amikor az még nem létezett. Jóval megelőzte korát, így nagy hatással volt a könnyűzene alakulására, de elismerést elsősorban a szakma részéről kapott, amely felismerte zsenialitását. Tehetsége, egyedisége ellenére (vagy éppen emiatt) a lemezkiadók folyamatos kontroll alatt tartották, így Szabó nem tudott teljesen kibontakozni, de ezeken a kezdeti lemezeken is érezhető sajátos stílusa.
Tizennégy éves korában kapott gitárján autodidakta módon, Roy Rogers westernfilmjei által inspirálva, kezdetben a rádiót – elsősorban a Szabad Európát – hallgatva tanult meg játszani hallásból, később pedig a budapesti éjszakai bárokban adott koncertek nemcsak a megélhetést, hanem a finomodó, egyre tisztább stílus kialakulását is biztosították. Az 1956-ban a Magyarországot elhagyó Szabó család először Ausztriába, egy menekülttáborba került, majd onnan az Egyesült Államokba, New Jersey-be távozott. Itt ismerkedett meg Szabó Rávay Gézával és Kabók Lajossal, akikkel zenekart alapított Three Strings néven. A sikertelenség hatására munkát keresett, így lett egy kaliforniai légibázis portása, emellett pedig ideje is maradt gyakorolni, zenélni. Két év alatt annyi pénzt megspórolt, hogy beiratkozhatott a bostoni Berklee School of Music iskolába.
Az ezt követő évektől beszélhetünk igazán fellendülésről, ugyanis eddig csupán a zeneiskola két nagylemezén kapott helyett Szabó, viszont az iskola elvégzése utáni évben csatlakozott a Chico Hamilton’s Quintethez, majd 1964-ben a Charles Lloyd’s Quintethez. Ugyanebben az évben a Down Beat című jelentős dzsesszlap kritikusi szavazásán a gitárosok között a nyolcadiknak, míg a legjobb új gitárosok között elsőnek szavazták meg – osztott helyen a szintén magyar Zoller Attilával.
1966-ban adta ki Spellbinder című lemezét, amin halhatatlan dala, a Gypsy Queen található. A dal világhírűvé azonban csak Carlos Santana 1970-es feldolgozásával vált. Santana kapcsolata közel sem ennyi Szabóhoz, inspirálta, személyesen is találkoztak, és saját bevallása szerint Szabó Gábor volt az, aki kirántotta a BB King-rajongásból. Két évvel később a többedmagával alapított lemezkiadóban felvették a Dreams című albumot, amely Szabó Gábor legjobbja lett. Szárnyaló eredetiségének itt már semmi sem szabhatott határt, ez lett a legeredetibb albuma.
Magyarországra 1974-ben tért vissza először, amikor is tévészereplést is biztosítottak az amúgy emigráns zenésznek, olyan előadókkal játszott együtt, mint Kovács Kati, Pege Aladár és Másik János. Habár a Magyar Televízió egy évvel később leadott ötven percet a másfél órányi felvételből, hanganyagként azonban nem volt kapható egészen 2008-ig.
A hetvenes évekre oly jellemző módon sem az alkohol, sem a kábítószer nem kerülték el, Szabó saját bevallása szerint is addiktív csillagjegyben született, így komoly alkohol- és drogfüggőséggel is küzdött. Végül kórházba is került, ahol megpróbált szabadulni függőségeitől, itt kezdte el 1979-ben felvenni utolsó albumát, a Femme Fatale-t, amelyet végül Magyarországon adtak ki 1981-ben. Ez az egyetlen Szabó Gábor-bakelitlemez, ami itthon készült el. Ugyanebben az évben tervezett új zenekarával lemezbemutató koncertet december 15-én, ám erre nem került sor, hiszen december 7-én kórházba került, majd 1982. február 28-án hunyt el ott, alig egy héttel 46. születésnapja előtt.
Amikor játszott, rendszerint a gitárjára görnyedve, csukott szemmel tette. Látszott rajta, hogy máshol jár, hogy a színpadra való felmenet, és az egész élet nyűg – ahogy ő fogalmazott, nem tud mit kezdeni a világgal –, de ahogy megpengette a húrokat, máris valami elemi szabadult fel, és Szabó Gábor – életében talán csak ezekben a pillanatokban – otthonra lelt. A gitárjára görnyedő zseni önkéntelenül is eszünkbe juttatja a Torinóban a ló nyakára boruló, és aztán tíz éven keresztül, egészen haláláig nem beszélő filozófust. Szabó Gábornál is hasonló a helyzet – amikor gitárja nyakára borult, az ember elhallgatott, és valami sokkal másvilágibb csendült fel.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. november 3-i számában)
Ez a kötet rólam, rólad és róla szól. Arról, hogy te is ugyanolyan tehetetlen, vak és gyenge leszel, ha elér az az alattomosan támadó, az a megmagyarázhatatlan, minden logikát mellőző, gyilkos érzés, amit szerelemnek becézünk. Fájón ismerős történetek és alakok, közös, mégis egyedi emlékekkel megtűzdelve. A kötet kiforgat, beforgat, majd egy röpke pillanatra felemel, végül váratlanul gyomorszájon vág, amiért te kérsz bocsánatot.
"A vágyak miatt fordultam a gyerekkor felé. Egy másik dolog viszont, ami nincs helyén kezelve a gyerekkorral kapcsolatban, hogy sokakban él a gyerekkor iránti nosztalgia. Ilyen például, amikor azt halljuk, hogy „azok a régi szép idők”, a gondtalan gyerekkor. Pedig a gyerekkor talán pont annyira félelmetes világ, mint a felnőttkor, mégis nagyobb téttel bír, mert a gyereknek számít a becsülete, a szava, és van mit elveszítsen. Ezt a tisztaságot szép lassan elveszti többek között a nemi érés okán. Utána pedig jönnek a rossz döntések, amivel felér végül a felnőttkorba."
"Amióta elköltöztem Budapestről, sokkal nyugodtabbnak és kiegyensúlyozottabbnak érzem magam. Úgy gondolom, másképpen nem is működne az itteni élet, mint hogy az ember hozzálassul környezetéhez. A túrák, a természet, a közösség, valamint az a csönd, amely átjárja otthonunkat, egészen más léptékű, mint az élet Budapesten. Nem mondom, hogy ez jobb vagy rosszabb. Egyszerűen csak teljesen más."
Állítólag akkoriban, a kilencszázas évek elején a legszebb zentai hölgy Berzenczey Domokos felesége volt, aki nagyon szépen énekelt. Szűcs Lajosné a polgári lányiskola igazgatónője, Endreiné pedig a lánynevelő intézet tulajdonosa volt. Ezek a hölgyek mind gazdag férfiak feleségei voltak, ők vettek részt a jótékonyságban.
H. Nagy Péter saját elmondása szerint nem tud a naplóírással azonosulni, mégis valami hasonló került ki a kezéből a Karanténkultúra és járványvilág című mű kiadásával. Vajon hogyan hat a vírus az irodalomra? Erre és még sok más kérdésre válaszolt nekünk H. Nagy Péter irodalomtörténész, egyetemi oktató.
Meggyőződésem, hogy gyerekeknek nehezebb írni, mint felnőtteknek. Talán közhely, de a gyermekek igényesebb olvasók, ők még a lelkükkel és a szívükkel is látnak. Bármilyen fércmunkát nem fogadnak el, nem szeretik meg, nem érzik sajátjuknak. Így a költő nem hajolhat le a gyermekhez, rossz felnőttként nem gügyöghet, nem selypeghet neki, hanem át kell, hogy változzon, és a gyermeki képzelet lobogó színeiben kell láttatnia a témáját, mondandóját. Csak az képes erre, akiben magában is épségben maradt meg a gyermek.
L. Takács Bálint nem sokat teketóriázik. Megfogja a valóság keserű, íztelen termékét, belevágja egy befőttesüvegbe, hozzáad egy kis fekete humort, cukrozott álmot, velős társadalomkritikát végül ezt az egészet egy kis titkos létesszenciával megbolondítva olyan elképesztő agymenés-koktélt kever, hogy az olvasó csak pislog bambán.
Kozma Attiláról sokaknak a székely humor jut eszébe. Akár a színházban, akár az önálló produkcióiban, akár a reklámokban látom, akár a különböző lapokban közölt írásait olvasom, sziporkázóan szellemes. Ez az ő világa, ezt szeretjük benne.
Gyermekkoromban kissé megdöbbenve figyeltem a mohácsi busójárást, amint ijesztő maszkokat viselő emberek vonulnak fel a tavaszváró és téltemető ünnepen. A mohácsi busójárás 2012 óta hungarikumnak számít, köszönhetően a hagyományokat megőrző maszkfaragóknak és jelmezkészítőknek. Baráth Gábor az egyik legismertebb maszkfaragó, aki munkásságával méltán érdemelte ki, hogy 2011-ben a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott emlékérmén az általa készített maszk, valamint ő maga szerepel busójelmezben. Értékrendje középpontjában a környezettudatosság áll.
A női test biztonsága Bánkövi Dorottya első verseskötete, melyben kirajzolódik a nagybetűs nő. Ott szúr, karmol, harap, ahol addig lágyan simogatott, finoman csókolt, majd, mint aki kegyetlen tettétől megretten, szempilláját ártatlanul megrebbenti és elszökdécsel.