– Az Anjouk-sorozat első és második része 2015-ben látott napvilágot, majd sorban jött a többi is. Hat év alatt hét kötet, szép teljesítmény. Honnan a történelmi regények iránti szenvedély?
– Korai és meghatározó élményem volt Gárdonyi Gézától az Egri csillagok, később Umberto Eco remekműve, A rózsa neve nyitott ki előttem teljesen új kapukat. Eleinte nem is annyira a történelmi regények vonzottak, hanem a történelem, azon belül is a középkor, elsősorban mint miliő és tematika. A szenvedély pedig a gyerekkoromból táplálkozik, leginkább az ez irányú filmélményeknek, a hagyományőrző előadásoknak, a lovasíjász gyerektáboroknak és a hétvégenkénti vártúráknak köszönhetően.
– Milyen hosszúra tervezed a sorozatot? Látod már a végét?
– Amikor az első rész, a Liliom és vér nyomdába ment, még úgy gondoltam, tízrészes lesz. Mire azonban megjelent, és nekiálltam megírni a Lángmarta délt, már tudtam, hogy tizenöt részben fogom elmesélni mindazt, amit akarok. Ez persze nem hasracsapás-szerűen jött, hanem egyrészt precízen végignéztem az évszázad történéseit, másrészt rájöttem, ha a tizenöt részen belül dramaturgiailag öt trilógiára osztom fel a sorozatot, akkor a feszültség is jobban fenntartható, és az a kismillió történet is jobban elmesélhető, amit ez a hatalmas téma magában rejt. Így lett az első három rész Bátor Attila bosszútrilógiája, a 4-5-6. rész Arany Visegrád-trilógia, a most megjelent hetedik rész, A birodalom ura pedig Az ifjú lovagkirály-trilógia nyitánya. A borítókon persze nem bonyolítjuk ennyire, a könyvek egyszerűen egytől tizenötig lesznek számozva.
– Mit jelent számodra az, hogy az Athenaeum Kiadó írója lettél?
– Hatalmas elismerést, egyben óriási felelősséget jelent egy ilyen nagy múltú és komoly piaci elhelyezkedésű kiadó írójának lenni. És persze öröm, hogy hosszú távon is tudtam bizonyítani a kiadónál. Az első könyvem 2007-ben jelent meg, és a saját megítélésem szerint egészen 2013-ig tartott az amatőr írói korszakom: az volt a tanulási folyamat. A 2014-es Ragnarök című regényem jelenti számomra a határvonalat, és 2015-től, az Athenaeum Kiadónál történt debütálásom óta gondolom úgy, hogy megérkeztem valahová: azóta van komolyan vehető írói pályám. Ez már önmagában sokat elmond arról, mit jelent számomra ide tartozni.
– Több műfajban is kipróbáltad magad, jelent meg mesekönyved is. Van ennek köze Bence fiadhoz?
– A sárkány, aki nem akart aludni című mesekönyvet kifejezetten neki írtam, ő ihlette. Az Elveszett csillagok című ifjúsági kalandregényemben az Eger iránti vonzódásomat és Gárdonyi Géza iránti nagyrabecsülésemet juttattam kifejezésre, miközben kicsit visszatértem kamaszkori kedvencemhez, a krimi műfajához. Említhetném a Ragnarök vagy a Lázár evangéliuma című könyveimet is, mint a klasszikus történelmi regényektől való elrugaszkodásaimat. Jólesik néha kirándulgatni az egyes prózai műfajok között, és egész biztosan lesz erre példa a jövőben is.
– Példaértékű életet élsz, kerekesszékhez kötve is elmondható rólad, hogy sokkal tartalmasabb az életed, mint sok más mozgásában nem korlátozott embernek. Tucatnyi állomást érintő könyvturnén veszel részt évente, vagyis elviszed az olvasóhoz a „székirodalmat”.
– Mindig is igyekeztem aktív életet élni. Az íráson kívül például jelenleg is zenélek a HaddelHadd együttesben, heti rendszerességgel pedig edzőterembe járok Németh Péter barátommal, a könyvturnéim állandó résztvevőjével. 2013-ban próbáltam ki a könyvturnézást, akkor sok mindent tanultam erről az egészről, és 2014-ben indultam először több hónapon át tartó, tematikus Székirodalmi Könyvturnéra. 2016-ra már rutinná vált ez a fajta országjárás, addigra összeért az első turnés csapat is (sofőrrel, moderátorral). Kialakult, hogy február végéig leszerveztük a tavaszi-nyári országjárást, majd a tavasz és a nyár folyamán az év második felében esedékes Őszi gördülés megszervezésén dolgoztunk. A turnéknak lett egyfajta arculatuk, mindegyikhez készült könyvjelző, amit az előadásokon kaptak ajándékba az olvasók, és videónaplót is forgattunk ezekről az eseményekről. Ez egészen 2019-ig ment így, 2020-ban mindössze egyetlen élő könyvbemutatóm volt, 2021-ben pedig csak egy hatállomásos, SzékirodalMini Könyvturnéra indultunk el. Kíváncsian várom, mi lesz ebből jövőre.
– A Szent György Lovagrend tagja lettél, majd a következő évben az Eger Kulturális Nagykövete címmel is megjutalmaztak. Mit jelent ez neked?
– Azt jelenti, hogy jó úton haladok. Mindkét elismerés életem csúcspontjai közé tartozik. A Szent György Lovagrend 1326-os alapításáról még írtam is az Anjouk negyedik részében, és ehhez nem keveset merítettem a saját élményeimből. Még az esküszövegemet is beledolgoztam a regénybe, hiszen a korabeli esküszöveg nem maradt fenn. Hogy a rend tagja lehetek, és hogy történelmi regényeket írok – ez a két dolog bizonyos értelemben oda-vissza hat egymásra.
– Követhetetlen a könyveid száma. Mennyi is az annyi?
– Erre azért nehéz válaszolni, mert a pályám elején volt olyan könyv, amely néhány fejezettel kibővítve és egy régi kisregényemmel párban, az eredetitől eltérő címen is megjelent, vagy amelyik az e-könyvek hajnalán ISBN nélkül, azaz még csak nem is hivatalos kiadványként látott napvilágot. Volt kettő, ami valójában csak novella volt, de tenyérnyi kis könyvként önálló kötet formájában jelent meg. Aztán pedig ott a Non nobis Domine, ami bár önálló regény, de először két külön kötetben, más-más alcímmel ellátva jelent meg, és csak később került forgalomba egyetlen vaskos könyvként. Ezek miatt nem egyszerű kiszámolni, de ha nem tévedek, akkor A birodalom ura tizennégy év alatt már a huszonnegyedik könyvem.
– Leslie L. Lawrence, vagyis Lőrincz L. László nagy hatással volt rád annak idején. Mit adott ő neked?
– Magabiztosságot, útravalót, megerősítést abban, hogy írónak kell lennem. Tőle tanultam meg a párbeszédírás és a dinamikus cselekményvezetés alapjait. Az első mesteremnek tartom őt.
– Mi alapján választottál könyvkiadókat? Vagy a könyvkiadók választottak téged?
– Volt példa erre is, arra is. A Mediant, ahol az első két saját néven írt könyvem megjelent, én kerestem, a Vagabundba még kezdő ponyvaíróként Győry Attila ajánlott be, a Historium Kiadót én magam alapítottam, az Ulpius-ház és a Főnix Könyvműhely viszont már engem szólított meg. Az Athenaeum Kiadóba szintén meghívás alapján kerültem, és amikor megírtam a mesémet, azt automatikusan a Manó Könyveknek ajánlottam fel, hiszen ugyanúgy a Líra Kiadói Csoport alá tartozik, mint az Athenaeum. Most úgy érzem, a helyemen vagyok. Örülök, hogy már nem kell házalnom a regényeimmel.
– Annak idején, 2007-ben részt vettél pályaműveddel a Pegazus Alkotópályázaton. Grendel Lajos zsűritagként már akkor felfigyelt a tehetségedre, a zsűri első díja mellett védnöki különdíjban is részesített. Mit jelentett ez akkor egy fiatal írónak, akinek abban az évben jelent meg az első önálló kötete?
– Tisztán emlékszem, hogy az esélytelenek nyugalmával küldtem el a pályázatra a Hóhér című művemet – azaz egy kisregényt egy novellapályázatra. Óriási volt a megdöbbenésem, amikor kiderült, hogy nem csupán díjazták, de egyenesen első helyezett és különdíjas is lett. Hihetetlen volt. Grendel Lajos szavai, melyekkel akkor méltatta az írásomat, sokáig elkísértek: „profi erényeket csillogtató próza“. Micsoda visszajelzés volt ez akkor nekem, te jó ég! Grendel Lajos később ahhoz is hozzájárult, hogy a Hóhér 2008-as kiadásában megjelenjenek a sorai: mint akkor írta, továbbra is ez a határozott véleménye a művemről.
– Az Anjouk utáni terveidről lehet tudni valamit?
– Hogy mi lesz, mi lehet az Anjouk után, annak a megválaszolására inkább nem vállalkoznék, hiszen messze még a sorozat vége. Vannak azonban terveim mellette. Most például lassan, de biztosan készül a Non nobis Domine jubileumi kiadása: végső javításokat eszközlök a szövegen, utószót és függeléket írok hozzá, Várai Artúr pedig elképesztő minőségű illusztrációkat és egy kézzel festett borítót is készít ehhez a kiadáshoz. Szintén Várai Artúrral készül az első közös képregényünk, ami valamikor jövőre jelenik meg a Hősök tere című történelmi képregény-antológia részeként. A 2023-as Gárdonyi-évre az Elveszett csillagok egy igazán különleges kiadásával készülök, 2024-ben pedig a Ragnarök jubileumi kiadása várható. Ezeken kívül egyre komolyabban fontolgatom, hogy megírom a Lázár evangéliuma folytatását. Úgy néz ki, most már évről évre hallható lesz egy-egy regényem hangjáték-adaptációja is a Kossuth Rádióban, ami szintén hatalmas öröm számomra. És hogy kicsit elrugaszkodjunk az irodalomtól: jövőre jelenik meg a HaddelHadd zenekar második nagylemeze, amin énekesként szerepelek. Rengeteg konkrét tervem van az elkövetkező tizen-egynéhány évre, de ezekről nem szeretnék idő előtt nyilatkozni. Az biztos, hogy unatkozni nem fogok.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. novemberi számában)
