– Budapesten születtél, s ha jól tudom, kétnyelvű közegben nőttél fel.
— Mozgalmas életem volt már gyermekként is. Budapesten születtem, de csak rövid ideig, egy évig éltünk ott, majd a háború után következett az Ungvár melletti Mezőkaszony – Beregszász, ahol 1945-ig laktunk. Édesapám szlovák nemzetiségű volt, anyukám pedig magyar, Jászapátiból származott. Amikor visszaköltöztünk az akkori Csehszlovákiába, Verebély lett az otthonunk, ahol apukám szülei is laktak. De még mindig nem volt vége a költözésnek, laktunk Nyitrán, Kistapolcsányban, és 1954-ben Nyúlvölgyben leltünk igazi otthonra. Ma is itt lakom, a szüleim házában, pozsonyi lakásomat átadtam a lányomnak és a két gyönyörű unokámnak. Végre otthonra leltem. Kétnyelvűként nevelkedtem, két kultúrát ismerek. Nálunk a családban szigorú rend uralkodott, be kellett tartanunk, hogy vagy szlovákul beszélünk, vagy magyarul. Drága anyukám természetesen, ha ejtett is hibákat, de megtanult szlovákul. Édesapám halála után pedig kizárólag csak a szlovák rádiót hallgatta, mert mindig azt mondta, hiányzik a szlovák hangja. Miután 2007- ben anyukám is meghalt, egyre kevesebb alkalmam volt magyarul beszélni. A verseimet „apanyelven” írom, vagyis szlovákul. Az első magyar kötetem viszont édesapám halála után készült el.
– Hosszú ideig, vagyis 1986- tól 1996-ig a Romboid irodalmi folyóirat szerkesztője voltál. Mit adott neked ez az időszak?
– Nagyon szerettem a szerkesztői munkát. Megismertem például Pavel Vilikovskýt, akitől rengeteget tanultam. A fantasztikus költő és író kollégákkal nemcsak munkakapcsolatba kerültem, hanem barátságok szövődtek közöttünk. A szerkesztői beszélgetéseknek se szeri, se száma nem volt, és tudtuk, éreztük, hogy az irodalom mennyire fontos a lelki élet megtartására és nemesítésére. Nagyon szép időszak volt az életemben.
– 1980-ban jelent meg az első versesköteted, a legutóbbi pedig 2021-ben Z rastlinstva címmel. Verseidben feldolgozod a mindennapok eseményeit, tragikumait. Vagyis az öröm pillanatait, emberi kapcsolatokat, szeretetet és fájdalmat egyaránt. Mi az, amit ma is írsz? Boldog ember vagy?
– Mindig azon voltam, hogy az életemet és az írásaimat összhangba hozzam, hogy úgy írjak, ahogy lélegzem. A verseimmel, remélem, nyomot hagyok magam után. Mindig is hittem a jóban, az emberi kapcsolatok fontosságában, annak ellenére, hogy nekem nem voltak boldog kapcsolataim, csak olyanok, amelyek a vége előtt már véget értek. Engem szorongat a hiány, amikor írok, vagyis az írásban teremtem meg mindazt, ami már nem létezik. Mára az én boldogságom kimerül a két unokámban, az életet jelentik számomra. A kisebbik egyszer azt mondta nekem: „Nem akarok nagy lenni, mert te már akkor nem leszel itt, és én nem akarok nélküled élni.” Ez maga volt a letisztult vers. A vers kihívás számomra. Sokszor írok reggel, s ilyenkor valami mindig átjön a versbe az álmomból. Egy-egy mondat, vagy csak ritmus. Majd délután úgy öt óra tájékán jön a lecsendesülés. Kézzel írok a szép kínai selyemmel fedett Moleskin naplóba, néha ceruzával, színessel is, vagy tollal. Majd átírom a számítógépemre.
– Mit jelent számodra a műfordítás?
– A kétnyelvűség valahogy mindig is azt eredményezte, hogy közöm legyen a fordításhoz és a többnyelvűséghez. Sajnos már nem fordítok, pedig bár nagyon kemény, de szép munka is egyben. A stafétát átadtam a lányomnak, Elvírának. Utoljára Tóth Lászlót, Csobánka Zsuzsát és Vida Gergelyt fordította a háromnyelvű lányom. Én angolból, németből és magyarból is átültettem szlovák nyelvre műveket. Pilinszky János a kedvenc költőm, és sajnos, amit tőle fordítottam, a mai napig kiadatlan maradt. Angolból fordítottam Sylvia Plath, Anne Sexton könyveit, magyarból Nemes Nagy Ágnest, Kiss Annát, Oravecz Imrét, Barak Lászlót, a drága Mikola Anikót, számos irodalmi folyóiratba. Egy antológia is készülőben volt, de sajnos Vojtech Kondrót halálával az előkészületek megakadtak.
– Milyen terveid vannak a jövőre vonatkozóan? Ha jól tudom, eddig húsz önálló köteted jelent meg.
– A közelmúltban elkészült a kézirat a verseskötetemhez, aminek a Dokonalé zviera(nie) címet adtam, s reményeim szerint 2023-ban talán megjelenik. Szeretnék még összeállítani egy utolsó, mégpedig egy autobiografikus könyvet, amelyben minden benne foglaltatik majd: sorsom, írásaim, családom, szerelmek. De benne szerepelne a sok szép utazás, az írótársaim, a zene és képzőművészet is. Az életemet magam akarom papírra vetni, elkerülve ezzel a későbbi nosztalgiázást, vagy azt, hogy a jövő olvasóit félrevezessék. Ahhoz, hogy az unokáim az igazat tudják meg rólam, magam leszek a felelős minden leírt szóért.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. júniusi számában)
Elérkezett a pillanat, amikor egy vérbeli bölcsésszel beszélgethettünk, aki nem mellesleg még költő is. Ráday Zsófi gyermekkora óta az irodalom szerelmese, az évek során könnyedén átvészelte az ELTE BTK magyar alapszakát, most pedig az irodalom- és kultúratudomány mesterképzési szak záró időszakát élvezheti. Kislányként arról álmodozott, hogy egyszer majd énekes, sárkány, szurikáta, kocsmatulajdonos, irodalmár vagy esetleg denevér – és még sok minden más is – lesz, majd költővé vált, hogy bármivé, még akár egy játszótéri haditudósítóvá is átalakulhasson.
Takács Bálint első novelláskötete Bad Trip címmel jelent meg 2020-ban. Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanul forgatókönyvírás szakon. A szépirodalom és a filmművészet együttes világa határozza meg mindennapjait. Az íróval a forgatókönyvírásról, a filmkritikákról és a humorról beszélgettünk, de két új regényének kézirata is szóba került.
Gerencsér Anna első, Az ajtó másik oldalán című novelláskötete 2020-ban jelent meg, majd egy seregnyi félresöpört regénytörténet után elérkezettnek érezte azt a pillanatot, hogy végre útjára engedje egyik szövegét. Az írónő Kimondatlan kívánságok című regénye nem is olyan rég, 2022 decemberében látott napvilágot, s így mi nem csupán egy remek alkotással gazdagodhatunk, hanem Gerencsér Anna tapasztalataival, élményeivel is, melyek példaként szolgálhatnak az írni vágyóknak.
Regős Mátyás első verseskötetét, a Patyik Fedon élete címűt két regény követte, a Tiki, valamint a Lóri és a kihalt állatok. 2022-ben Gérecz Attila-díjat kapott. Jelenleg a PPKE-BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, és két kislány édesapja. A fiatal költő-íróval az olvasási igényekről, az írás munkafolyamatáról beszélgettünk, de szóba került az is, hogy negyedik könyve újból versekkel lesz teli.
Tavaly augusztusban jelent meg a csallóközi Makki Lajos, alias Maquet Ludovic könyve, Ludo, egy hontalan idegenlégiós címmel, amely csakhamar sikerkönyvvé vált. Az önéletrajzi ihletésű, gazdagon illusztrált és magyarázó jegyzetekkel ellátott kalandos történet nemcsak az olvasók, hanem az újságírók érdeklődését is felkeltette. Sőt, többen is jelezték már, hogy szeretnének dokumentumfilmet készíteni a szerző életéről.
Gere Nóra Éva Csíkszeredában született, jelenleg Prágában él. Egy évet volt diák a kolozsvári BBTE Bölcsészettudományi Karán, egy év múlva viszont felköltözött Budapestre, hogy a MOME design- és művészetelmélet tanulója legyen. Első alkotása három-négy éves korában született. Gere Nóra Éva néven publikál, de barátai – a teljes név összevonásából létrejövő becenevén – Genovévának szólítják.
Leczo Bence egykötetes szerző, újságíró, de ami még ennél is izgalmasabb, szereti a vonatokat. 2021-ben jelent meg A falu összes férfija című novelláskötete, amelyben sok más mellett a természet és az ember viszonya is megjelenik. Főként ezen az íven haladva beszélgettünk az említett kapcsolat különféle megnyilvánulásairól, de szóba került még az alkotó első (még megírásra váró) története, az irodalmi díjak és irodalmi élet, a közösségi média által kondicionált instaversek, majd az interjú végéhez közeledve az is kiderült, hogy a költő milyen más művészeti ágban alkotna még szívesen.
Gál János muzeológusként dolgozik a budapesti Mezőgazdasági Múzeumban, a Vajdahunyadvárban. Történészként abban látja munkája izgalmas oldalát, hogy elsőként tárhat fel összefüggéseket, amelyekből később történetek szövődnek. 2021-ben jelent meg első verseskötete Az eltűnt hírnév nyomában címmel, melynek egyik alappillére a humor. Jelenleg az Iván báró című verses regényén dolgozik. A költővel a paródiáról, a kötött versformákról és a versmegzenésítésről beszélgettünk, de az is kiderült, kivel beszélgetne szívesen, ha időutazásban vehetne részt.
Pejin Lea a Vajdaságban, Zentán született, a SZTE BTK Szociológia Tanszék volt hallgatója. Eddig két verseskötete jelent meg, az első 2017-ben Nyugati csiga körfűrésszel álmodik címmel, a második, a Hogy meg sem érte című 2021-ben került olvasók elé. Több alkalommal és több kategóriában is ért el helyezést az Énekelt versek fesztiválján. A szerzővel a versmegzenésítésről és az identitáskeresésről is beszélgettünk.
Mátyás Emőke Ibolya Székelyudvarhelyen és Patakfalván nőtt fel, nyolc éven át viselte a Tamási Áron Gimnázium egyenruháját. Az iskola Ébredés című diáklapjának főszerkesztőjeként ismerkedett meg jelenlegi mentorával, Farkas Wellmann Endrével. Orvosira készült, de a valódi útja a teológia felé vezetett, azóta tudja: nincsenek véletlenek. Meghatározó egységként tekint mindkét keresztnevére. A költővel gyerekkori olvasmányairól, főszerkesztői munkásságáról és az első kötettnek kéziratáról is beszélgettünk.