– Sokrétű a tevékenységed, hiszen jelentek meg kórusgyűjteményeid, zenei kiadványaid, portrégyűjteményt is válogattál. Több tucat tankönyvet fordítottál, s most is fordítasz.
– A tankönyv-fordítással úgy kerültem közeli kapcsolatba, hogy a rendszerváltás után az egyik ismerősöm felhívta a figyelmemet egy pályázatra. A lehetőségen kapva jelentkeztem, és azóta több mint harminc könyvet fordítottam szlovákból, cseh nyelvből magyarra. Közben cikkeim is jelentek meg, főleg a tanárok nyelvhasználatáról: sok mindenre felhívtam a figyelmet, főleg a sikertelen tükörfordításokra, így kicsit nyelvész is lettem.
– Hogyan születtek a kórusgyűjteményeid?
– Három kórusgyűjteményem jelent meg eddig, mindegyik Huszár Lászlónak köszönhetően. Bár 2021-ben, az utolsó gyűjtemény megjelenésekor már nem élt, viszont amikor terveztük a kiadását, László megkérte Hodossy Gyulát, hogy kiadóként vállalja magára a nyomdaköltséget, mivel az ő két versfeldolgozása is szerepel a kötetben. Gyula ezt örömmel vállalta, így ennek köszönhetően megjelent a komolyzenei feldolgozásokat, komolyzenei kórusműveket tartalmazó kötet.
– A komolyzene szolgálatában – A szlovákiai magyar komolyzenei élet képviselőinek arcképcsarnoka című kiadvány tartalmát válogattad 2014-ben a Szlovákiai Magyar Írók Társasága felkérésére. Testhez álló volt ez a feladat számodra?
– A portrégyűjtemény összeállításának felkérése elég rossz időszakban talált meg, épp Amerikában voltunk a Tanítókórussal. Miután hazajöttünk, az év utolsó hónapjaiban finiseltünk, hogy tartani tudjuk a határidőt. A legnehezebb feladat az volt, hogy szigorúan száz személyről kellett írni, így nagyon fontos nevek maradtak ki belőle. Örömmel dolgoztam rajta.
– Több díjjal is jutalmaztak, a legutóbb 2018-ban kaptad meg a Kóta-díjat zeneszerző/szakíró kategóriában.
– Mégpedig Tamási László karnagy javaslatára. 1978 óta vezetem a kórus krónikáját, ezzel kapcsolatban megjelent egy könyvem is. Bevallom, büszkén mutogatom, hogy benne van a díjban az is, hogy zeneszerző, bár én nem tartom magam zeneszerzőnek. Hogy miért nem? Mert a zeneszerző mindent ír, én pedig kilencvenkilenc százalékban kórusműveket. Jó érzés, amikor azt hallom, hogy egyes hazai és magyarországi kórusok ezeket a műveket éneklik. Valószínűsítem, hogy a Kórusok Országos Tanácsa az arcképcsarnokra hivatkozva döntötte el, hogy nekem ítéli a díjat. Megtisztelő érzés volt, nem tagadom.
– Elismert karnagy is vagy, többek között a Franz Schubert Vegyeskar alapító karnagya, és alapítója és irányítója voltál a Zselízi Gimnázium Leánykarának is, ahogy a Katedra-versenynek is matematikusként. A sort még lehetne folytatni. Hogy bírod energiával?
– Az életemet nagyon régóta megosztom a zene és a matematika között. A zene tölti ki az életemet, de nincs olyan nap, hogy ne olvassak el legalább egy verset. Tulajdonképpen matematikatanárnak tartom magam, aki itt-ott kiruccan különféle területekre. Nyelvészet, zene, és a fényképezést is ide sorolnám, mert ha kell, a Tanítókórus dokumentumfotósaként is igyekszem helytállni. Kántorkodom a zselízi templomban, és mint megrögzött pedagógus, felkészülés nélkül nem tudok sehova sem menni. Fiatalkoromban volt egy saját zenekarom, és ezek a régi zenésztársaim, barátaim arra ösztönöztek, hogy álljuk össze újra a magunk szórakoztatására, örömére. És ez tart már három éve, vagyis ez a kedvtelés is elvesz egy napot a hétből. Ha olvasok egy verset, s az megragad, akkor azt mondom, ebből zenét kell alkotni, ugyanis soha nem tudatosan keresem a verset a kórusműhöz. Itt kapcsolódik össze az irodalom szeretete a zenével, és mivel nyughatatlan alak vagyok, mindenben a kreativitást keresem, még a főzésben is, semmit nem tudok rabszolgamódon elvégezni. Amikor belefáradok a zenébe, akkor jön a matematika. A Katedra-versenyt harminc éve irányítom, feladatokat találok ki, eddig vagy kilencszázat, s ezekkel szórakoztatom a gyerekeket.
– Tagja voltál a bécsi székhelyű Franz Schubert Intézetnek. Mit jelentett ez számodra?
– Édesanyám német volt, így természetesen megtanultam németül. Annak idején Zselízen járt egy Schubert-kutató, aki felkereste az akkori polgármestert, de mivel ő nem tudott németül, engem kértek meg, hogy segítsek. Schubert születésének kétszázadik évfordulójára óriási terveik voltak a zselízi kastélyban. Azonban látták, hogy a kastély nagyon rossz állapotban van, ami megváltoztatta a terveiket. Viszont észrevette, hogy én Schubert zenéjével is foglalkozom amellett, hogy németül is tudok. Így lettem a második szlovákiai tagja az intézetnek Zuzana Vitálová után. Rengeteg értékes emberrel találkoztam. Amerikaiak is jöttek Zselízre az énekkart meghallgatni. A templomban voltak a koncertek, ahol nemcsak Schuberttől énekeltünk, hanem a saját műveim is elhangzottak. Nekik köszönhetően jutottunk ki a bécsi Schubert-versenyre. Anyagilag támogattak minket, ugyanis mi magunk azt a hatalmas nevezési díjat nem tudtuk volna fedezni. Rengeteg Schubert-kiadványt kaptam ajándékba, igazi különlegességeket. Ebben az időben jelent meg Schubert zselízi éveiről szóló könyvem a Lilium Aurumnál, ami, ha úgy vesszük, nem is az én könyvem, hanem Kovács Károly zselízi református lelkészé, de nem jelenhetett meg a hatvanas években, mert református pap volt. Megkaptam ezt a kéziratot, és ebből az új információk segítségével írtam egy szinte új kötetet, azzal az alcímmel, hogy Kovács Károly elveszettnek hitt kézirata alapján.
– Régóta foglalkozol azzal, hogy családod rendhagyó történetét megjelentesd. Hol tartasz?
– Édesapám, bár ő nem volt író, de érezve, hogy nemsokára meg fog halni, három füzetben leírta azoknak az éveknek a történéseit, amelyekről mi még nem tudhattunk, mert akkor születtünk. Ennek lehetne a folytatása az én könyvem, csak a kettő együtt már nagyon vaskos példánnyá növekedne. Valódi élő személyek nevei szerepelnek majd a könyvben, hogy ha a zselíziek olvassák, ne legyen számukra félrevezető. Oral history, kitalált dolgok nincsenek benne, a tálalás hajlik a szépirodalom felé. Nem volt egyszerű, hogy valaki a háború után német anya, magyar apa gyermekeként éljen itt, az akkori kommunista Csehszlovákiában. Még kell egy kiadót találnom, és végre a polcokra kerülhet a könyv.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. júliusi számában)
