Nagy Erika: Víg éveim a gályapadon – beszélgetés Lacza Tihamérral

– Vegyésznek tanultál a prágai Károly Egyetem Természettudományi Karán, majd homlokon csókolt a múzsa. Alapítója és szerkesztője lettél a Homokórának, a prágai diákok lapjának, riportokat készítettél, szerkesztőként dolgoztál. Írtál irodalomkritikákat, valamint tudományos ismeretterjesztő cikkeket.

— A múzsa „csókja” igazából egy tudattalan vágy volt, hogy tollforgatóként is kipróbáljam magamat. Sok műfajjal próbálkoztam, még néhány verset is írtam, de a szépirodalom elsősorban mint vizsgálásra alkalmas szellemi teljesítmény foglalkoztatott, ezért írtam éveken át könyvkritikákat (is). Az igazi terepnek azonban a tudományos ismeretterjesztés és az esszéírás bizonyult, mindehhez nagyszerű ösztönzést adtak Németh László, Benedek István és Vekerdy László könyvei, tanulmányai. Ők a tudománytörténet fontosságára is ráébresztettek. A kémia, amit a prágai Károly Egyetemen tanultam, jó alapot jelentett az összes természettudományhoz, hiszen a fizikához, a biológiához, a földtudományokhoz is utat nyitott számomra, ezért is tudok viszonylag könnyen váltani a témák között. És el kell árulnom, hogy van még egy nagy birodalom, amelyben szívesen kalandozok – ez pedig a zene világa. Hangszeren nemigen tudok játszani, énekelni se nagyon, viszont első hallásra megjegyzem a dallamokat, és később is „megszólalnak” bennem.

– A Hét szerkesztője voltál, majd 1989-től a lap megszűnésig annak főszerkesztője. Mit jelentettek neked ezek az évek?

— Az újságírás egyfajta kiutat jelentett számomra, ugyanis az a tudományos téma, amelyet első munkahelyemen, a pozsonyi Polimer Intézetben kutattam, nem kötött le túlságosan. Eredetileg a növényi anyagok kémiájával és szerkezetvizsgálatával, valamint lehetséges fiziológiai hatásukkal szerettem volna foglalkozni, de arra éppen nem nyílt lehetőségem. Azonban mindig érdekeltek azok az emberek is, akik valamilyen területen fontos eredményeket értek el, vagy egyszerűen hasznossá akarták tenni magukat. Az újságíró anélkül kérdezheti őket, hogy ezt még részletesen indokolnia is kellene, és ott lehet akármilyen rendezvényen vagy eseményen, amelyről tudósítani szeretne. A szerkesztői munka persze más jellegű, hiszen nem a saját szövegeimet kell elrendezni, hanem a kollégák, a külső munkatársak és a gondolataikat megosztani akarók írásait kell tisztességes formában „eljuttatni” az olvasókhoz. Ebből a munkából sok ismeretet, tapasztalatot szereztem, értékes észrevételekre is szert tettem, miközben alaposabban is megfigyelhettem, hogy mások agya milyen módon „működik”.

– A Hét megszűnését követően a Pátria rádió szerkesztőjeként készítettél riportokat, tudományos ismeretterjesztő adásokat. Nagy fordulat volt ez az életedben? Közben a Szabad Újság kulturális rovatát szerkesztetted, tankönyveket, mezőgazdasági szakkönyveket fordítottál.

— A Hét megszűnése komoly trauma volt számomra. Szerettem a hetilapot és a szerkesztőséget is, húsz évig voltam a munkatársa, és az utolsó öt évben a főszerkesztője is. A saját kudarcomnak is éreztem, hogy ez megtörtént, bár semmit nem tehettem ellene. A rádióval alkalmanként már korábban is kapcsolatba kerültem (ráadásul a feleségem és az apósom évtizedeken át ott dolgozott), ismeretterjesztő hangjátékokat írtam, és ezekben a Komáromi Jókai Színház jeles művészei közreműködtek. Ennek köszönhetően sokkal magasabb szintre emelkedtek az elsősorban gyerekeknek szánt párbeszédek. A rádiós munka persze különbözött a hetilapban végzett tevékenységtől. Éveken át híreket szerkesztettem, ezeket cseh és szlovák jelentések alapján állítottuk össze, akkor ugyanis még nem volt internet, az MTI anyagait csak jóval később, a 2000- es évek közepétől kaptuk meg. Ezután a Krónika néven futó műsorokat is vezettem, de igazából egy saját műsorra vágytam, amelyben riporterként és szerkesztőként is megnyilvánulhattam. Így született meg a Kaleidoszkóp, amely egy hetente jelentkező 55 perces műsor volt. Ebbe többnyire magam készítettem a beszélgetéseket és a zenei „aláfestést és elválasztást” is magam oldottam meg. Emellett hetente volt egy-egy félórás műsorom is. Ezek A kultúra világa és A tudomány világa cím alatt váltakoztak. Nem számoltam meg, de becslésem szerint legalább 2500–3000 beszélgetést készítettem rádiósként tudósokkal, művészekkel, tanárokkal, mérnökökkel és természetesen nagyon sok derék és okos emberrel, akikkel összehozott a sors. Közben még óraadó tanárként is kipróbálhattam magamat a pozsonyi magyar gimnáziumban (két évig biológiát oktattam), később a Corvinus Egyetem komáromi kihelyezett karán újkori tudománytörténetet, a Selye Egyetem Gazdaságtudományi Karán pedig magyar művelődéstörténetet is előadtam éveken át. Dobos László és Fónod Zoltán felkérésére vállaltam el a Szabad Újság kulturális rovatának szerkesztését, talán azért is, hogy a rádiózás mellett ne essek ki túlságosan az újságírásból sem. Ekkoriban volt a legtöbb energiám az alkotó munkához is, hiszen a 2000- es években jelent meg vagy tíz könyvem, ezek témája igen változatos volt. Közben továbbra is fordítottam a tankönyveket. Az 1980-as évektől vállaltam ilyen feladatokat, de fordítóként arra a három könyvre vagyok a leginkább büszke, amelyek a zöldségfélék, a díszfák, valamint a szőlő és a gyümölcsfélék betegségeiről, kártevőiről és biológiai védelméről szólnak. Ezek nyomán sokan úgy hiszik, hogy e témák szakértője is lennék, de ez erős túlzás.

– Ismeretterjesztő és tudománytörténész szerzőként is számtalan könyv jegyzi a nevedet. Összesen mennyi is?

— Nem szeretném, ha erre a kérdésre egy listával kellene válaszolnom. A magyar tudomány évszázadai I–II. című köteteket közösen írtam testi-lelki jó barátaimmal: dr. Kiss László körorvossal és orvostörténésszel, illetve néhai Ozogány Ernő villamosmérnök-szakíróval. Ebből született meg egy bővített változat Gondolatokból épült katedrális címmel. Sajnos a visszhangjuk elég szerény lett, de ez sok más könyvvel is így van. Részt vettem A mi XX. századunk című kötet létrehozásában is, én írtam a tudománytörténeti fejezeteket. Az Utazók, felfedezők, hódítók, kalandorok című könyvem tulajdonképpen a földrajzi utazások történetének egyfajta sajátos összefoglalása, míg az Ókor emlékezete című kötet írástörténeti és művelődéstörténeti monográfi a. A magyar nyelvterületen is egyedülállónak számít a Bűvös táblázat című könyvem, amelynek alcíme: A kémiai elemek kultúrtörténete. Ezt, ahogy sok más könyvemet is, elsősorban a diákoknak és tanáraiknak szántam, de valahogy nem jutott el hozzájuk. Az egyik legtöbb energiát felemésztett munkám a prágai Ady Endre Diákkör történetét tárgyaló Sziget a szárazföldön című könyvem volt, ezen több mint négy éven át dolgoztam. És, ha Prága, akkor még megemlítem a prágai diákok Nyitnikék táncegyüttesének múltját bemutató Táncba szőtt történetek című kötetet is, amelyet szerkesztőként jegyezhettem. Kiss Lászlóval és Ozogány Ernővel kiadtunk egy tanulmánykötetet is Zsinórpadlás címmel, ez Magyarországon jelent meg, a hazai könyvesboltokban nem láttam. Terveztük a folytatásokat is, de Ernő halála miatt ez elmaradt. Mindenképp meg kell még említenem egyik legkedvesebb munkámat, A tudomány apostolai A-Zs című kétkötetes „lexikonomat”, ebben a felvidéki gyökerű vagy az egykori Felső-Magyarország területén működött tudósokat, mérnököket, szakírókat stb. vettem lajstromba. Egyébként olyan lexikonok munkatársaként is hasznossá tehettem magamat, mint A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–2004, A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona 1918-tól napjainkig vagy a még a rendszerváltás utáni első években megjelent Ki kicsoda Kassától Prágáig. Több esszé- és tanulmánykötetem is megjelent, de van egy nagy szívfájdalmam is. A hatkötetesre tervezett Tankönyvek hősei című sorozatból csak az első jelent meg nyomtatásban, a második kötet vagy 14 éve kéziratban várja az idők jobbra fordulását, míg a további kötetek csak vázlatosan vannak meg, de ha lehetőség akadna megjelentetni ezeket, hónapok alatt egy-egy kötet minden bizonnyal megszülethetne.

– A dunaszerdahelyi Nemzetközi Vámbéry Konferenciák rendszeres résztvevőjeként előadásokat is tartottál. Milyen jellegű előadások voltak ezek?

– Ezeken a konferenciákon elsősorban rádiós riporterként és kíváncsi emberként vettem részt. De voltak olyan témák, amelyekről nekem is volt véleményem, és tudtam hozzájuk érdekes ismereteket is felkutatni, így alkalmanként egy-egy előadásra is lehetőségem nyílt. Ezek az ismeretterjesztés műfajába sorolhatók inkább, bár helyenként sikerült olyan összefüggésekre is rávilágítanom, amelyek a szakembereknek is ösztönzőek lehettek.

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. februári számában)