Sok minden fontos. Érdekel, mi van a hegyen messze túl. Úgy van-e, ahogy Weöres mondja, „lófej-széles ibolya virúl”? Na és akkor mi van az ibolyán messze túl?
Másképp meg szeretek egyedül lenni. Úgy is, hogy van mellettem valaki, akire rábízhatom magam – ilyenek a páros utazások. Esély a koncentrációra, a nyugodt megfigyelésre, mérlegelésre, emlékezésre, átrendeződésre.
És szeretek idegen nyelveken olvasni. Mivel nem vagyok otthon a magyarban kívül sehol másutt, lesznek idegen szavak, mondatok, amelyeket nem értek, és ezért magamnak kell kitöltenem az értelmüket. Ami intenzívvé, odaadóvá teszi az olvasást.
Amúgy a trendek egyáltalán nem érdekelnek.
Május 19-én átadták az idei Libri Irodalmi Díjat, ami összekötődik az ön nevével is, mivel 2020-ban Bolyai című művével a díj nyertese volt; regénye az irodalmi köztudatban is kiemelt érdeklődésre tartott számot. Mivel érhette el a szöveg ezt a hatást?
Magamból kiindulva tudok felelni. Itt van egy ember, Bolyai János, akinek reménytelennek, meghasonlottnak, búvalbéleltnek kellene lennie, és mégsem az. Nem hisz a gonosz létezésében, nem hiszi, hogy a világban a rossz uralkodik. A sok-sok nem mellett igeneknek is kell lenniük.
Követi a díjra jelöltek tevékenységét, elolvassa a műveket?
Szeretek jó könyveket olvasni, és a díjakra minden bizonnyal a jó könyveket szokták jelölni.
Érdekesség, hogy 2018-ban munkatársa, Vida Gábor, a Látó Szépirodalmi folyóirat főszerkesztője szintén a jelöltek listáján szerepelt az Egy dadogás története című önéletírásával. Hogyan hatott önökre mindez?
A szerkesztőségben nem szoktunk ilyesmiről beszélni. Egészségesebb volna, ha nem volnának díjak. Apropó, tudta, hogy a siker szavunk eredetileg csúszós, ragadós anyagot jelentett? Pázmány Péter a csizmájára ragadt sarat nevezte sikeresnek.
A Bolyai János és édesapja, Bolyai Farkas történetéről szóló könyvet nagy Bolyai-könyvként jellemzik, hiszen egyszerre tudós-, apa-, művészregény, útirajz, történelmi regény, és még krimi is van benne – miként Károlyi Csaba összegezte. A felsorolás melyik eleme volt a legfontosabb az alkotás során, illetve mely aspektussal adódott a legtöbb munkája?
Írás közben nemigen bogoztam szét a szálakat. De talán a krimiszál adta a legtöbb fejtörést. Mérlegeltem, legyen-e a kriminek megoldása. Adjam meg a megfejtését vagy hallgassak róla? Tegyem egyértelművé, mi történt, vagy sem? Végül ezt a szálat is elkötöttem, mégpedig azért, mert arra jutottam, hogy a krimiszál két álorvosa annyira szerencsétlen alak, hogy még egy titokzatosan ködbe vesző vég sem jut nekik.
Írásaiban nagy szerepe van a szerzői önreflexiónak, sőt a Bolyai kapcsán azt mondta, a mű valójában önről szól, illetve arról, hogyan viszonyul a tárgyához, mi történik vele a főhőssel párhuzamosan. Mit tart ezek közül a történések közül a legfontosabbnak?
Rólam szól, pontosabban egy íróról, aki Bolyai János kéziratos jegyzetei alapján igyekszik elképzelni, milyen ember volt, aki ezeket leírta. Fontos eleme a dolognak, hogy kéziratos jegyzetekről van szó. Tehát a kéz „nyoma” adott volt. Élő kezek rezdüléseiből, hangulatából, véletlenül elejtett pacákból, dühös satírozásokból, sebes rajzokból, vágyakozó kacskaringókból kellett megrajzolni valakit. Nem könnyű, de nem is olyan keserves, reménytelen munka. A barlang falára festet rajzokból is elég sokat megtudtunk az ősemberekről, mit ettek, mire vágytak, miként szerelmeskedtek stb. És a dolog akkor tud igazán működni, ha az ember nem magát látja bele mindenbe. De persze, hogy mibe nem akarjuk belelátni magunkat, az is rólunk szól.
Bolyai János a gondolat szabadságát hirdette, „Bízott a mindent bevilágító értelemben. Kortársunkat szerettem volna benne láttatni”. Van olyan más tudomány- vagy kultúrtörténeti szereplő, akit hasonló érdeklődéssel kutatna a közeljövőben, vagy Bolyainak volt előjoga önnél (például a marosvásárhelyi kötődése révén)?
Nemrég felfedeztem, hogy Bartók Béla Zene húros hangszerekre, ütősökre és cselesztára című művének szerkezete pontosan követi annak a horizontnak a kontúrját, amelyet a komponálás első fázisában látott braunwaldi szobája ablakából. Ennek a történetnek szeretnék pontosabban utánajárni. Vagyis maradnék a B betűsöknél.
A regényben egy krimiszál is megjelenik, amihez hozzáadódik a főszereplő személyiségének feltárására irányuló nyomozói munka. Mit gondol, mi tartja életben egy író számára ezt a kíváncsiságot?
Áttételesen tudok válaszolni. A krimiszál azért volt fontos, mert a krimiepizód egyik szereplőjénél megjelenik egy Bolyai-regény. Tudniillik ez az alak krimiket ír, és saját pénzén kiadja őket. Belevág egy olyanba, amelyben Bolyai János is szerepel. Ennek a kéziratát találják meg nála a rendőrök, ebbe nézhet bele Herr Láng, aki Bolyai kéziratait böngészi. Kiben ne ébredne kíváncsiság egy ilyen helyzetben?
Az irodalom a világ megismerésének egyik eszköze – ezt Bolyai is így tartotta. A regényben sem a szerző, sem Bolyai nem viszonyul kritikusan a világhoz. A mindennapokban szintén ez a világlátás jellemző önre?
Kritikusan viszonyulnak a világhoz, ellenben nem elutasítóan. Bolyai az emberiség üdvtanán dolgozott, kételkedés nélkül rótta sorait halála pillanatáig, vállalva a legnagyobb nélkülözést, fittyet hányva testi bajokra, pénztelenségre, kiközösítésre. Példamutató volt számomra az ő rendíthetetlensége. Amikor Bolyai megírja 24 oldalas világraszóló tanulmányát a párhuzamosokról, nem írja le azt a szót, hogy párhuzamos. Mert nem akarja az újról szóló teóriáját „megfertőzni”. A kritikus viszonyulás nem erősíthet rá a kritika tárgyára. Ha a világban túl sok a negatív állítás, az emberben igény támad egy pozitív állításokat tartalmazó beszédre.
A kívülről érkező impulzusok szüntelen meghatároznak és alakítanak bennünket, s igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha adódik egy-egy olyan tevékenység, amely segít ezek feldolgozásában, kivetítésében. Törteli Réka azon mázlisták egyike, kiknek a művészet a mindennapjaik részét jelenti, s így könnyedén „hasznára” fordítja a világunkból érkező különféle impressziókat. Az Újvidéki Művészeti Akadémián tanul festészetet, és amint a „megfesthetetlen képek” gátja megakasztja alkotói tevékenységeiben, a költészet rögtön a segítségére siet.
Maurits Ferenc, Móri, ahogy sokan ismerik, grafikus, festő és költő. Egyformán mind a három. Nincs fontossági sorrend. Műveiben a kép és a szöveg egyenrangú társai egymásnak. Remegő vonalai, vibráló színei, gondosan válogatott szavakból álló rövidversei rendkívül jellegzetesek. Mint mondja, képes előhívni és megrajzolni a mindannyiunkban ott rejtőző (emlék)képeket, de nemcsak képek rejlenek benne, hanem történetek is, a gyerekkoráról, az újvidéki Telepről, költőbarátokról, utazásokról, művészetekről és művészekről… Nem a szavak embere, így viszonylag ritkán mesél, ez tehát egy kivételes alkalom.
Szabados Attila habár fájó szívvel, de hamarosan befejezi mesterszakos tanulmányait a BME kulturális iparágak specializációján, mindeközben két új verseskötettel is készül olvasóinak, amelyek közül az egyik a Vérsűrűség címet fogja viselni. S noha a líra valóban közelebb áll hozzá, mint a próza, a feszes versnyelv, az egyirányúság, a szikárság és az úgynevezett végtelenségig redukált mártás, amellyel fiatal költőnk a narratív keretet illeti, minduntalan egyetértésre sarkallhatnak minket, hogy valóban „Halmazok vannak inkább, amik érintkeznek, metszik egymást.
Hegymegi Mátéval a vajdasági közönség 2013-ban találkozhatott először, amikor a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata és a budapesti Katona József Színház közös, Vörös című előadásában szerepelt. Azt a produkciót koreográfusként is jegyzi. Nemrég újra hallatott magáról, a Desiré fesztiválon két általa rendezett előadást láthattunk, a Kosztolányi Dezső Színházban pedig színpadra állította A föld fia című darabot.
Elérkezett a pillanat, amikor egy vérbeli bölcsésszel beszélgethettünk, aki nem mellesleg még költő is. Ráday Zsófi gyermekkora óta az irodalom szerelmese, az évek során könnyedén átvészelte az ELTE BTK magyar alapszakát, most pedig az irodalom- és kultúratudomány mesterképzési szak záró időszakát élvezheti. Kislányként arról álmodozott, hogy egyszer majd énekes, sárkány, szurikáta, kocsmatulajdonos, irodalmár vagy esetleg denevér – és még sok minden más is – lesz, majd költővé vált, hogy bármivé, még akár egy játszótéri haditudósítóvá is átalakulhasson.
Takács Bálint első novelláskötete Bad Trip címmel jelent meg 2020-ban. Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanul forgatókönyvírás szakon. A szépirodalom és a filmművészet együttes világa határozza meg mindennapjait. Az íróval a forgatókönyvírásról, a filmkritikákról és a humorról beszélgettünk, de két új regényének kézirata is szóba került.
Gerencsér Anna első, Az ajtó másik oldalán című novelláskötete 2020-ban jelent meg, majd egy seregnyi félresöpört regénytörténet után elérkezettnek érezte azt a pillanatot, hogy végre útjára engedje egyik szövegét. Az írónő Kimondatlan kívánságok című regénye nem is olyan rég, 2022 decemberében látott napvilágot, s így mi nem csupán egy remek alkotással gazdagodhatunk, hanem Gerencsér Anna tapasztalataival, élményeivel is, melyek példaként szolgálhatnak az írni vágyóknak.
Regős Mátyás első verseskötetét, a Patyik Fedon élete címűt két regény követte, a Tiki, valamint a Lóri és a kihalt állatok. 2022-ben Gérecz Attila-díjat kapott. Jelenleg a PPKE-BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, és két kislány édesapja. A fiatal költő-íróval az olvasási igényekről, az írás munkafolyamatáról beszélgettünk, de szóba került az is, hogy negyedik könyve újból versekkel lesz teli.
Tavaly augusztusban jelent meg a csallóközi Makki Lajos, alias Maquet Ludovic könyve, Ludo, egy hontalan idegenlégiós címmel, amely csakhamar sikerkönyvvé vált. Az önéletrajzi ihletésű, gazdagon illusztrált és magyarázó jegyzetekkel ellátott kalandos történet nemcsak az olvasók, hanem az újságírók érdeklődését is felkeltette. Sőt, többen is jelezték már, hogy szeretnének dokumentumfilmet készíteni a szerző életéről.
Gere Nóra Éva Csíkszeredában született, jelenleg Prágában él. Egy évet volt diák a kolozsvári BBTE Bölcsészettudományi Karán, egy év múlva viszont felköltözött Budapestre, hogy a MOME design- és művészetelmélet tanulója legyen. Első alkotása három-négy éves korában született. Gere Nóra Éva néven publikál, de barátai – a teljes név összevonásából létrejövő becenevén – Genovévának szólítják.