Szalai Klaudia: „Kitartás, elkötelezettség és a saját álmaimba vetett hit. Ez kellett” – beszélgetés Mészáros Mártonnal

2020. november 25., 21:55

Mészáros Márton gyermekként mert nagyot álmodni. Egy kamasz, aki nem félt másnak lenni, mint környezetében élő társai, akit nem a focizás vagy a csocsózás vonzott, sokkal inkább az európai királyi dinasztiák megismerése, a könyvek bújása és a filmművészet felfedezése, hogy egy napon majd ő is a magyar kulturális élet kiemelkedő egyénisége lehessen. 13-14 éves korában megálmodta az Arany Medál-díjat, amely 12 éve töretlenül vonzza az irodalom, a színház és a filmművészet rajongóit, és amelynek köszönhetően számos magyar híresség vehette át a közönség szeretetét és tiszteletét tükröző elismerést.

Mészáros Márton a Máthé Erzsi-fotókiállítása megnyitóján a Karinthy Színházban – Fotó: Molnár Ádám

– Milyen út vezetett kisgyermek korától az első írása publikálásáig?

– Sosem tartottam átlagos gyereknek magamat. Amíg másokat a különböző szabadidős játékok foglalkoztattak, addig engem sosem lelkesített a csocsózás vagy a focizás az iskolaudvaron. Ellenben olvasni viszonylag korán elkezdtem, onnantól faltam a könyveket. Édesanyám egyedül nevelt fel: jövőre lesz negyven éve, hogy újságíróként helyezkedett el, részben emiatt hatalmas kulturális érdeklődéssel rendelkezik, amelyet akarva-akaratlanul, de azért többnyire mégiscsak tudatosan átörökített belém. Éppen ezért engem már tizenévesként sokkal jobban foglalkoztattak a könyvek, a színházi darabok, történeti és képzőművészeti kiállítások vagy egy-egy mozifilm, mint az imént említett szabadidős tevékenységek, amelyek a kortársaimat kötötték le. Kisfiúként albumokat készítettem: képeket rakosgattam sorrendben olló, cellux és ragasztó segítségével, a különböző tematikájú képek alá címeket írattam, majd írtam. Tizenhárom évesen Periodika címmel házi újságot indítottam. A nagyjából húszoldalas kiadványban történelmi évfordulókról szóló anyagokat, verseket és fotókat helyeztem el, illetve magam által készített cikkeket, ajánlókat, amikhez képeket illesztettem. Ezt váltotta fel később egy internetes blog, amit kulturális hírblognak neveznék, de kiegészült számos publicisztikai műfajjal, például interjúval, úti beszámolóval, jegyzettel, kritikával és ajánlóval.

 – Édesanyja volt a legfőbb inspirálója?

– Talán nagyképűen hangozhat, de mindig az önigazolás és a fejlődés lebegett a szemem előtt. A legfontosabb vágyaim között volt a nyomtatott sajtóban történő megjelenés, méghozzá kulturális és történelmi tematikájú írásokkal, valamint novellák, elbeszélések, recenziók és mélyinterjúk közzététele irodalmi folyóiratokban. Ennélfogva édesanyám nem feltétlenül inspirációt, inkább felfoghatatlanul nagy támogatást jelentett, hiszen minden körülményt megteremtett az álmaim megvalósításához.

Mészáros Márton – Fotó: Németh András Péter

– Milyennek élte meg gyermekkorát? Érték atrocitások a kívülállósága miatt?

– Azt hiszem, kijelenthetem: boldog, kiegyensúlyozott gyermekkorom volt. Ha kaptam is negatív visszajelzést, az teljesen érthető volt, de nem volt részem erőszakos vagy durva megjegyzésekben. Persze az egyetemig nem volt egyszerű „outsiderként” betagozódni egyik közösségbe sem, de úgy-ahogy megtaláltam a közös hangot a társaimmal. Az eltérő vélemény és világlátás hasznosnak bizonyult, és úgy hiszem, megpróbáltam profitálni abból, hogy az érdeklődési köröm merőben eltért a többiekétől. Elvégre abból, ha valaki Ferenc József hálószobatitkairól és Őrült Johanna tordesillasi fogságáról olvas, vagy Moldova György szociográfiáit, Nemere István sci-fijeit, Herczeg Ferenc prózáját és Merle disztópiáját olvassa, előny kovácsolható.

 

– Tanulmányait végül az Eötvös Loránd Tudományegyetem irodalom- és kultúratudomány mesterképzésén zárta le. Nem bánta meg, hogy végül ide jelentkezett?

– Egyáltalán nem! Mindezt persze úgy mondom, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemre is beadtam a felvételimet, filmrendező szakra. Már tizenévesként hatalmas filmes érdeklődésem alakult ki, oda voltam Clint Eastwood, Woody Allen, Franco Zeffirelli, Sergio Leone, Stanley Kubrick munkáiért, majd tizenhat-tizennyolc éves koromtól előbb néhány Fellini- meg Ray-filmért, Cassavetesről és Mike Nicholsról, meg Tarkovszkijról nem is beszélve. Gimnazistaként három rövidfilmet is készítettem (Emberség; Fakulás; Saraghina), amelyekben Bicskey Lukács, Tordai Teri, Gáspár Kata, Szigethy Hanna és Puskás Samu, valamint Ungváry Rudolf közíró játszotta a főbb szerepeket. Ma párját rikító fenntartásokkal nézem vissza őket, de azért csak jó visszagondolni a sok kellemes és mókás forgatási élményre, a Toldiban, Művészben és Átriumban tartott vetítésekre, a rövidfilmfesztiválos szereplésekre. Igazság szerint ha nem szakmabelivel beszélgetnék, vissza is kérdeznék, hogy ugyan miért bánnám, hogy az ország egyik legrégebbi, legjobb bölcsészkarával rendelkező intézményébe kerültem? A Pesti Bölcsész Újság nevű kari havilapot főszerkesztőként és olvasószerkesztőként másfél évig szerkeszthettem, miközben akkoriban egy országos napilapnál gyakornokoskodni kezdtem. Nem titkolom, hogy a világlátásom, kapcsolati hálóm és mindenekelőtt a tudásom sokat formálódott az ott töltött eddigi öt évem során, de másfél évre barátnőt és életre szóló barátságokat is „kaptam” az ELTE-től.

Claudia Cardinale társaságában – Forrás: magánarchívum

 – Életrajzából kiderül, hogy számos alkalmi publikálásra is nyílt lehetősége az évek során. Igaz az, hogy az időközben megszűnt Playboy magazinban is jelent meg cikke?

– Igaz. Semmi meghökkentő vagy meglepő nincs benne, csupán egy összeállítást írtam az olyan krakéler, fanyar humorú figurákról, mint amilyen Fülöp edinburghi herceg, Bill Murray vagy Kimi Räikkönen, meg egyet Robert Mugabe zimbabwei diktátor eltávolítása kapcsán diktátorokról. Odavagyok a fekete humorért, és hajlamos vagyok a szarkazmusra. Amúgy nagyon sajnálom, hogy megszűnt a Playboy, de vérzik a szívem az Elle divatmagazinért és a Várak, kastélyok, templomok című szakmai folyóiratért is. Eddig huszonöt nyomtatott sajtótermékben nyílt lehetőségem publikálni, ezek közül három-négy már nem jelenik meg. 

 – Mely interjúk, publikációk voltak a legemlékezetesebbek az ön számára?

– Olyan újságíró vagyok, akinek megadatik az a luxus, hogy általában a szívügyeiről írhasson. Amikor körülöttünk sorra szűnnek meg az igényes divat- és életmódlapok, beszűkülnek és csendben kivéreznek az irodalmi folyóiratok, kivételes helyzetben érzem magamat, ha publikálhatok. Márpedig életem jelenlegi szakaszában nem panaszkodhatom: mindennap írok és/vagy anyagot veszek fel és/vagy szerkesztek. Történelmi érdeklődésemnek köszönhetően az egyik legemlékezetesebb publikációmnak azt az interjúsorozatot tartom, amelyben különböző európai királyi családok tagjaival vagy dinasztiavezetőkkel nyílik lehetőségem beszélgetni. Múlt héten például Athénban jártam, ahol Mihály görög–dán királyi herceg, a Glücksburg-ház prominens tagja, „civilben” kiváló történész és regényíró, a saját otthonában fogadott.  A sorozatban egyébként már készítettem interjút a szintén történelmi regényeket jegyző kenti hercegnével, meglátogathattam a Bragança-házat a sintrai villájukban, amelyet egykoron Marialva márkijai laktak, és II. Szimeon trónfosztott bolgár cárral, későbbi miniszterelnökkel a szófiai Vrana-palotában készíthettem egy igazán emlékezetes anyagot.

II. Szimeon volt bolgár cárral – Fotó: Ivo Csupetlovszki

 – Az Arany Medál-díjat, amelynek decemberi díjkiosztóját a napokban februárra halasztotta, immáron 12. alkalommal osztják ki a kiemelkedő magyar művészek között. Mikor született meg a díj ötlete és hogyan zajlott az első díjátadó?

– Talán nem meglepő, ha elmondom, hogy az első díjazottak főként az én látókörömből kerültek ki, ugyanis az első szavazás jórészt a korábban már említett házi újság, aztán a blogom felületén, valamint szűkebb családi, baráti és ismeretségi körömben bonyolódott. Ábrahám Edit színművész, a Barátok közt napi sorozat ikonikus Berényi Claudiája kapta meg először az Arany Medál-díjat, 2008-ban. Talán, ha ő nincsen és nem fogadja el a díjat, ma nem szavazna több tízezer ember, és 2013 óta nem a Bethlen Téri Színházban tartanák a díjkiosztót. Korábban változó helyszíneken voltak díjátadások, köztük a Dunapark kávézóban, de Editnek például az RTL Klub stúdiójába, a már akkor is gyengélkedő Törőcsik Marinak pedig a Nemzeti Színház művészbüféjébe vittem el a trófeát, oklevelet.

 – A kezdetek óta számos díjat kiosztottak az év színésze, színésznője, filmrendezője, írója és életműdíjasa, valamint feltörekvő tehetsége kategóriában. Mi kellett ahhoz, hogy a 14 éves fú álma megvalósulhasson?

– Kitartás, elkötelezettség és a saját álmaimba vetett hit. Hízelgő, hogy mostanra a személyemhez kötik a díjat, de, bár nem akarok szerénytelennek tűnni, csak kiszalad a számon, hogy úgy érzem, megérdemelten. Megszámlálhatatlan órányi szervezőmunka, adminisztráció, plakátolás, hirdetés, megkeresés áll mögöttem, és ha nem is tetemes, de nem elenyésző összeg a zsebpénzemből. Szeretném, ha évről évre elismertebbé válna díj és még több művész részesülne a közönség ilyenformán történő elismerésében.

 – A díj tehát, mondhatni, a közönség szeretetén alapul?

– Nem jár pénzjutalommal, de eszmei értékkel bír, hiszen a közönség szavazatán, szimpátiáján alapul. Tapasztalataim szerint a kitüntetett művészek megkönnyebbüléssel és örömmel fogadják az Arany Medál-díjat, elvégre számukra ez mégiscsak visszacsatolás arról, hogy a közönség figyeli, jegyzi és szereti mindazt, amit tesznek. Mást jelenthet, mint egy állami vagy szakmai kitüntetés.

 – Van valamely kritérium arra nézve, hogy kik részesülhetnek a díjban?  

– Nincsenek írott formában rögzített szabályok arra nézve, hogy kik lehetnek díjazottak az életmű, illetve a fiatal feltörekvő tehetségek kategóriában. Az, hogy az életműdíjasok 65 év feletti színművészek, általános tendenciává vált. A legígéretesebb fiatal tehetségnek járó Arany Medál-díjat 35 év alatti színészek, rendezők nyerik el. A fennmaradó négy kategóriánál adott évi színpadi, filmes, televíziós munka vagy kötetpublikáció a nevezés feltétele.  

Az Arany Medál-díj alapítója Ónodi Eszterrel, Rudolf Péterrel és Darvasi Lászlóval, a 2018-as díjazottakkal – Fotó: Börcsök Zsófia

 – Átlagosan mennyi szavazatot kell feldolgozni és hogyan lehetséges kiszűrni a szavazatok érvényességét?

– Mostanra több tízezres szavazatokról beszélhetünk, néhány évvel ezelőtt pedig a százezres szavazati számot is meghaladtuk. A szavazatok érvényessége ilyen mennyiségnél gondot jelenthetne, de az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy az emberek komolyan veszik az Arany Medál-díj szerepét, így egy-egy kósza trollt leszámítva, humorheroldok és humerheroldinák nem találnak meg minket.

 – Általában meg tudja tippelni, hogy ki lesz a nyertes?

– Volt olyan év, amikor nem okozott problémát, bár akkor is csak egy-egy kategóriában. Nyilván látja az ember, hogy melyik filmek vezetik a hazai mozijegyeladási toplistát vagy melyik könyv kerül a sikerlisták élére. Idén sokkal kevesebb cím jelent meg a könyvpiacon, a Nemzeti Filmalap pedig négy játékfilmet küldött moziba. A színházakat sem kímélte kevésbé a járvány. A koronavírus miatt a díjátadót is elhalasztottuk: a tradicionális decemberi eseményt következő év februárjában tartjuk.

 – Miket tartogat a jövő év önnek?

– Számtalan munkával foglalatoskodom: Ferdinandy György író titkáraként pályázatokat intézek, szövegeket gondozok, küldök folyóirat-publikációra és könyveket szerkesztek, Doncsev Toso író-szociológus új aforizmáit kötetbe rendeztem, de a kulturális menedzselés, a szabadúszó „irodalmi ügynökösködést” is kiegészíti az újságírói és lapkészítői tevékenységet. Talán meglepő lehet, hogy az Opus irodalmi folyóiratban Bob Dylan-versfordításaim jelennek meg, amelyeket angolból ültettem át, pedig Dylan nyelve nehezen hozzáférhető. Igaz, a napokban jelent meg, de alighanem jövőre is beszédtéma lesz, hogy Elia albán koronahercegné mesekönyvét albánból magyarra fordítottam. A fehér rózsa, amelyet az Alexandra az eredetivel megegyezően csodálatosan minőségben adott ki, Apponyi Géraldine magyar származású albán királynéról szól. Öröm volt kijárni, hogy az albán után a magyar legyen az első külföldi megjelenés, de a fordítás és az utószó írása is felvillanyozott. Nem tartom magam műfordítónak, így szerelembe esem, ha az átültetés útjára tévedhetek. Persze 2021-ben is vár rám kötetszerkesztés, de novellám és nagyinterjúm is be van tördelve egy-egy irodalmi laphoz. A királyi interjúkban, a fordításban csak titkon, a Premier összművészeti magazin életben tartásában pedig nyíltan reménykedem.

 

Az Arany Medál-díjat a közönség szavazatai alapján adják át, évente hat kategóriában. Az elismerés egy nonprofit alapú kezdeményezés, pénzjutalommal nem jár. Mészáros Márton 2008-ban hozta létre a kezdeményezést, amellyel legfőbb célkitűzése az volt, hogy a kultúra szerepe minél több emberhez jusson el. Fontosnak tartotta, hogy egy olyan közönségdíjat hozzon létre, amelynek szavazása nem jár emelt díjas üzenetküldéssel, bonyodalmas regisztrációval. A díj megálmodója szerint: „A legdemokratikusabb és -sokszínűbb közönségdíjnak tekinthető a hazai palettán.” A szavazatokat december 1-jéig lehet leadni az aranymedaldij@gmail.com címen, a kategória és jelölt megnevezésével.