– Az első köteted a Vénusz légycsapója címet kapta. Mesélj erről a címről kicsit!
– Mindig is érdekeltek a természettudományok, legfőképpen a biológia. Tanulmányaim során valamikor találkoztam ezzel a fajnévvel és megtetszett. Csodálattal tölt el az, hogy egy növény lehet ragadozó is. Így elraktározódott az agyamban. A későbbiek folyamán elgondolkoztam azon, hogy lehetne-e Vénusznak légycsapója. És rájöttem, hogy lehet. Így keletkezett az egész regény, legelőször a címe, és utána ahhoz építkeztem.
– A kötetben a humor állandóan jelen van, tobzódsz a groteszk és mulatságos történetekben, dialógusokban. A humor az életedben is ilyen fontos helyen van?
– Igen. Szerintem sokkal könnyebb megélni az életet, ha humorosan fogjuk fel a dolgokat. Az igaz, hogy sokszor nehezen megy, de átsegíti az embert a nehezebb időszakokon is.
– Hogy ül le dolgozni, írni egy ilyen laza, vicces író? Mi kell neked az alkotáshoz? Jól hallottam, hogy van egy gépírókisasszonyod?
– Az alkotáshoz egy üveg jó minőségű vörösbor kell, és nagyon sok lelkierő. Nem szeretek leülni és dolgozni, csak indokolt esetekben: Vagy akkor, ha már a határidő egy hete letelt, vagy ha már „ütik a fejemet”, hogy küldhetném az anyagot. Viszont, ha magamtól kezdek neki, mondjuk egy regénynek, akkor azt nem nevezném munkának, olyankor nem dolgozni ülök le, hanem szórakozni. Mintha olvasnék. Nem, nincsen kimondottan gépírókisasszonyom, viszont, mivel írógépen dolgozok, ezért azt valakinek digitalizálnia kell. Ez a feladat édesanyámra, a barátnőmre, a szomszédasszonyra vagy bárki olyanra hárul, aki megcsinálja helyettem.
– Ahogy a fülszövege is elárulja, a kötet Rejtős és Leacockos vonásokat ölt. Eleve hozzájuk hasonló írói hangod volt, vagy ők járultak hozzá annak kialakulásához?
– Az előbb mondtad, hogy „roppant laza és vicces alak” vagyok. A baráti körömmel állandóan nevetünk, humorizálunk, így próbáltam régebben is olyan íróktól olvasni, akiknek a humoruk megegyezik, vagy hasonlít az enyémhez. Így ismerkedtem meg Rejtővel, és nagyon beleszerettem a műveibe. Szerintem az írói hangom alapja eleve megvolt, és ezt hizlalták meg a Rejtőtől és Leacocktól olvasottak. És ők is inspiráltak az írásra, szerintem, ha nem olvashattam volna tőlük semmit, akkor most nem lennék itt.
– Te magad vezettél-e már menyasszonyi ruhában harckocsit? Ha nem, tervben van-e?
– Sajnos ez még nem adatott meg nekem, de tekintve, hogy édesanyámnak menyasszonyi ruhaszalonja van, semmi sem kizárt. Már csak egy harckocsit kellene megpályázni, és minden mehetne magától.
– Játszunk egy kicsit! Egy medence szélén sütkérezel, amikor váratlanul egy meztelen nő, kezében egy élő tyúkkal, megáll melletted. Mit mondana erre egy igazi, Vaszilkó Bence-novella szereplője?
– Vágóhídra megy? – kérdezte Bruno a meztelen hölgytől, miközben lágyabb részeit vakargatta a medence mellett. (Nem a nőét, hanem a sajátját.)
– Hogy képzeli? – válaszolt felháborodva a hölgy. A tyúk, ami a kezében hesszelt, halk kotkodácsolással nyugtázta felháborodását. – Feljelentem magát a Nemzetközi Állatvédő Ligánál! – folytatta a sipákolást.
– Miért, ön futballozik? – emelkedett fel Bruno a napozóágyból, és abbahagyta lágyrészeivel való elfoglaltságát. A hölgy értetlenül állt a napozóágy mellett, elsősorban azért, mert nem értette Bruno válaszát a kérdésére, másodsorban pedig azért, mert a most már káráló baromfi megtisztelte egy folttal a köldöke fölött. A feszített víztükrű medencében eközben ebihalak és csikkek úszkáltak rendületlenül.
– Én sohasem tudnék bántani egy állatot sem – folytatta háborgását a hölgy. – Egyébként is, mi köze hozzá? – kérdezte a megrökönyödött Bruntól.
– Én nem a tyúkra gondoltam, hanem magára. A madár maradhat, de ön mehetne.
Jó ómen lehetett, hogy Csukás István egy napon született Hans Christian Andersennel, a dán meseíróval. Talán az sem írható a véletlen számlájára, hogy egy kovácsműhely udvarán látta meg a napvilágot, lett kedvenc költője Petőfi Sándor (A helység kalapácsa, hm…), nyelvi világát formálta a kovácsműhely udvarán megforduló, sokféle tájszólással beszélő ember. Mohón és sokat olvasott, a zene is érdekelte, annyira tehetséges volt, hogy felvételiznie sem kellett a zeneiskolába.
– Nekem főleg emlékezetes hétköznapjaim voltak – mondja Bodor Ádám, amikor 85. születésnapja alkalmából az emlékezetes ünnepeiről kérdezem. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas íróval az életszemléletéről és szülővárosáról, az egykori és mai Kolozsvárról is beszélgettünk.
Minden túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a két világháború közötti szlovenszkói magyar irodalom legjelentősebb képviselője volt, aki lírában, prózában és drámában is jelentőset alkotott. Hálátlan utókora mégis teljesen elfeledte – mindössze 1976-ban jelent meg egy válogatás a prózájából egyik drámája beiktatásával. Az 1945 után megjelent antológiák közölték még pár versét, s ugyanazt a novelláját.
Hullamosók és vámpírok, fanyar humorral átitatott merész történetek. Kertész Dávid első kötete rendkívül bátor. Remekül egyensúlyoz fikció és valóság között, nehogy a kedves olvasó két nevetés között lepottyanjon a kötélről.
Ez a kötet rólam, rólad és róla szól. Arról, hogy te is ugyanolyan tehetetlen, vak és gyenge leszel, ha elér az az alattomosan támadó, az a megmagyarázhatatlan, minden logikát mellőző, gyilkos érzés, amit szerelemnek becézünk. Fájón ismerős történetek és alakok, közös, mégis egyedi emlékekkel megtűzdelve. A kötet kiforgat, beforgat, majd egy röpke pillanatra felemel, végül váratlanul gyomorszájon vág, amiért te kérsz bocsánatot.
"A vágyak miatt fordultam a gyerekkor felé. Egy másik dolog viszont, ami nincs helyén kezelve a gyerekkorral kapcsolatban, hogy sokakban él a gyerekkor iránti nosztalgia. Ilyen például, amikor azt halljuk, hogy „azok a régi szép idők”, a gondtalan gyerekkor. Pedig a gyerekkor talán pont annyira félelmetes világ, mint a felnőttkor, mégis nagyobb téttel bír, mert a gyereknek számít a becsülete, a szava, és van mit elveszítsen. Ezt a tisztaságot szép lassan elveszti többek között a nemi érés okán. Utána pedig jönnek a rossz döntések, amivel felér végül a felnőttkorba."
"Amióta elköltöztem Budapestről, sokkal nyugodtabbnak és kiegyensúlyozottabbnak érzem magam. Úgy gondolom, másképpen nem is működne az itteni élet, mint hogy az ember hozzálassul környezetéhez. A túrák, a természet, a közösség, valamint az a csönd, amely átjárja otthonunkat, egészen más léptékű, mint az élet Budapesten. Nem mondom, hogy ez jobb vagy rosszabb. Egyszerűen csak teljesen más."
Állítólag akkoriban, a kilencszázas évek elején a legszebb zentai hölgy Berzenczey Domokos felesége volt, aki nagyon szépen énekelt. Szűcs Lajosné a polgári lányiskola igazgatónője, Endreiné pedig a lánynevelő intézet tulajdonosa volt. Ezek a hölgyek mind gazdag férfiak feleségei voltak, ők vettek részt a jótékonyságban.
H. Nagy Péter saját elmondása szerint nem tud a naplóírással azonosulni, mégis valami hasonló került ki a kezéből a Karanténkultúra és járványvilág című mű kiadásával. Vajon hogyan hat a vírus az irodalomra? Erre és még sok más kérdésre válaszolt nekünk H. Nagy Péter irodalomtörténész, egyetemi oktató.