– Repül és másokat tanít repülni. Ahogy egyik versében írja: „a világ vihart kavar, saját vitorláját dagasztva, hogy ne rostokoljon a történelem kába kikötőiben, nemzedékeket visz új nemzedékek felé, az értelmetlen értelem irányába.” Hogyan lett belőled költő?
– Óvodás koromban igyekeztem megismerni a betűket, izgalmasnak tűnt az a világ, érdeklődve hallgattam a négy évvel idősebb bátyám felolvasását, és türelmetlenül részese akartam lenni a csodának, amely jelek által közvetíti a tudást. Ahogy megtanultam írni, és szavakat kezdtem olvasni, felfigyeltem azok ritmusára, dallamára, és a gyermekversek rímelésére. Olyan gyerkőc voltam, aki szereti kipróbálni magát mindenben, ez nagy kihívás volt, de 14 éves koromban már megjelent első versem a bukaresti Jóbarát című gyermeklapban. Később rockegyüttesben basszusgitároztam, táncoltam népi- és modern tánccsoportban, színjátszócsoportban tevékenykedtem, rajzoltam, s az írást sosem hagytam abba. A középiskolában irodalmi kört szerveztem, amelynek rendszeres látogatói lettek a tanáraink is. Aztán az irodalmi lapoktól is pozitív visszajelzések jöttek, és elkezdtek közölni. Sosem voltam termékeny író, amit írtam, az mind megjelent. Az erdélyi irodalomban a tankönyvekben szereplő nagy öregek mellett két nagyon erős nemzedék biztosította az irodalom folytonosságát, ám az én verseimet nem lehetett egyetlen irányzatba se besorolni. Bevallom, ez nem zavart akkor sem, most sem. Első kötetemet Markó Béla szerkesztette meg, a megyei pártbizottság jóváhagyására várva egyik évről a másikra halasztották a Kriterion Kiadó szerkesztői, amit nem kaptak meg. Így miután áttelepedtem az akkori Csehszlovákiába, a pozsonyi Madách Kiadó gondozásában jelent meg kétezres példányszámban, és Madách-nívódíjas lett. Így kezdődött a felvidéki pályafutásom.
– Kiket olvastál akkoriban? Ki volt rád nagy hatással?
– Szilágyi Domokos és a beatköltők tettek rám nagy hatást, olyannyira, hogy az akkoriban népszerű költők versei unalmasnak tűntek a kedvencekhez viszonyítva. Később természetesen nagy hatással volt rám a román költészet is, amelyet fordítani kezdtem.
– Első köteted megjelenését követően hogyan alakult a pályád?
– Gyorsan megjelent első novelláskötetem is, aztán nagy fába vágtam a fejszémet. A Dobos László vezette Madách Könyvkiadó menedzsereként szerzett tapasztalattól felbátorodva megalapítottam a saját kiadómat, amely rövid időn belül felküzdötte magát a felvidéki magyar kiadók élvonalába. Emellett még kiadtuk az akkori fiatal írónemzedék folyóiratát, a Szőrös Kőt. Ez a megfeszített munka, miközben sok sikerélménnyel járt, elvonta az energiáimat az írástól. Egy évtized telt el így, már azt hittem, sosem fogok többé írni. Aztán megjelent a Meztelen lovagok című második verseskönyvem, és ez újra felébresztette írásvágyamat, ambícióimat. Ezt követően rendszeresen jelentek meg könyveim egyre több nyelven. Ma már 24 nyelven olvashatók írásaim több mint 30 országban. A világ minden részébe kaptam meghívást költészeti fesztiválokra. Ezek az utak, a barátok, idegen kultúrák inspiráltak, témát szolgáltattak, írásra serkentettek. De ahogy addig sem, továbbra sem lettem túl termékeny író. Megelégedtem a 4-5 évente megszülető új kötetekkel.
– Olyan költő vagy, aki híresebb, ismertebb a nagyvilágban, mint idehaza. Minek köszönhető a nemzetközi ismertség?
– A világirodalom végtelen tenger, bárki meríthet belőle. Az, hogy valaki ismertté válik nemzetközi téren, sokféle tényező és a véletlen műve is lehet. Egyik román költő, akit fordítottam, hálából javasolt az egyik legjelentősebb latinamerikai költészeti fesztiválra, a nicaraguai Granadába. Egyhetes országos rendezvény, a költőket csoportokban elviszik vidéki városokba, intézményekbe, ahol felolvasnak, dedikálnak, megismertetik velük a helyi pazar népviseleteket, táncokat, népművészetet. Itt volt lehetőségem találkozni kamaszkorom hősével, Ernesto Cardenal bíborossal, akinek költészete és élete nagy hatással volt rám. Aztán évente 2-3 országba kaptam meghívást, ismerkedtem, barátkoztam, fordítottam, fordítottak, díjakat kaptam. Egy idő után más magyar költőket is javasoltam a fesztiválokra, így aztán a hosszú utazásokon társaim voltak Zalán Tibor, Turczi István, Halmosi Sándor és mások is. Verseink bekerültek antológiákba, köteteink jelentek meg.
– Lassan harmincéves lesz a kiadód, az AB ART. Ejtsünk szót a könyvkiadásról, az irodalomszervezésről, és természetesen a kiadói tervekről is!
– A kiadót Pozsonyban jegyeztettem be. Voltak termékeny évek és hullámvölgyek is, de 28 év alatt közel 900 kiadványt sikerült megjelentetnünk. A legszebb versek sorozatban Csoóri Sándortól, Parti Nagy Lajosig, Orbán János Dénestől Tolnai Ottóig a kortárs magyar költészet nagyjai jelentek meg. A Kenguru Könyvek sorozatban a magyar prózaírók mellett európai írók művei is helyet kaptak a kiváló műfordítóink tolmácsolásában. A Kortárs Költők sorozatban igyekeztünk a magyar mellett ízelítőt adni a világ költészetéből is. Felvidéki képzőművészeket is népszerűsítettünk albumsorozatunkban. A szlovákiai magyar népviseletek gazdag képanyaggal méltán lett az egyik kiadói sikerünk. Folytathatnám, de egy interjú kerete szűk egy komolyabb leltár vázolására. Jelenleg Budapestre költöztettem a kiadót, és Halmosi Sándor barátommal osztozunk jóbanrosszban. Ezúttal nagyobb figyelmet fordítunk a világirodalomra. Kiadványaink kétharmada műfordítás. A Lyra omnis sorozatban a világ költészetét mutatjuk be, a Prosa omnis sorozatban a prózáját.
– Miközben a kiadó ügyeit intézed, fordítasz, fesztiválokra jársz, találsz időt és kedvet arra, hogy továbbra is megszólaljon benned a verselő ember?
– A könyvhétre időzítette a Hungarovox Kiadó újabb verseskötetemet, amely az utóbbi tíz év legjobb versei mellett tartalmaz újakat is. Kenyában szuahéli nyelven jelent meg könyvem. Olaszországban két könyvem is megjelent idén, egyik Cinzia Demi, a másik Laura Garavaglia fordításában. Készül újabb angol nyelvű kötetem, amely az Egyesült Államokban jelenik meg, újabb román nyelvű kötetem moldáv fővárosban készül, ukrán nyelvű kötetem Kijevben. Szóval írok és publikálok. De a nagy tervemhez, egy nagyregény megírásához még nem tudtam elég erőt és időt gyűjteni. Remélem, rövidesen nekifogok. Ez az év a fordításokról szólt. A vietnami háború költőit fordítottam, Dmitri Csisztiak ukrán, Bill Wolak amerikai, Chrisopher Okemwa kenyai, és Horia Dulvac román költőt. Az időm nagy részét ez a munka kötötte le. Az év hátralévő részében sem fogok unatkozni. Úgy érzem, van még mondanivalóm, van még feladatom.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2020. novemberi számában.)
"A vágyak miatt fordultam a gyerekkor felé. Egy másik dolog viszont, ami nincs helyén kezelve a gyerekkorral kapcsolatban, hogy sokakban él a gyerekkor iránti nosztalgia. Ilyen például, amikor azt halljuk, hogy „azok a régi szép idők”, a gondtalan gyerekkor. Pedig a gyerekkor talán pont annyira félelmetes világ, mint a felnőttkor, mégis nagyobb téttel bír, mert a gyereknek számít a becsülete, a szava, és van mit elveszítsen. Ezt a tisztaságot szép lassan elveszti többek között a nemi érés okán. Utána pedig jönnek a rossz döntések, amivel felér végül a felnőttkorba."
"Amióta elköltöztem Budapestről, sokkal nyugodtabbnak és kiegyensúlyozottabbnak érzem magam. Úgy gondolom, másképpen nem is működne az itteni élet, mint hogy az ember hozzálassul környezetéhez. A túrák, a természet, a közösség, valamint az a csönd, amely átjárja otthonunkat, egészen más léptékű, mint az élet Budapesten. Nem mondom, hogy ez jobb vagy rosszabb. Egyszerűen csak teljesen más."
Állítólag akkoriban, a kilencszázas évek elején a legszebb zentai hölgy Berzenczey Domokos felesége volt, aki nagyon szépen énekelt. Szűcs Lajosné a polgári lányiskola igazgatónője, Endreiné pedig a lánynevelő intézet tulajdonosa volt. Ezek a hölgyek mind gazdag férfiak feleségei voltak, ők vettek részt a jótékonyságban.
H. Nagy Péter saját elmondása szerint nem tud a naplóírással azonosulni, mégis valami hasonló került ki a kezéből a Karanténkultúra és járványvilág című mű kiadásával. Vajon hogyan hat a vírus az irodalomra? Erre és még sok más kérdésre válaszolt nekünk H. Nagy Péter irodalomtörténész, egyetemi oktató.
Meggyőződésem, hogy gyerekeknek nehezebb írni, mint felnőtteknek. Talán közhely, de a gyermekek igényesebb olvasók, ők még a lelkükkel és a szívükkel is látnak. Bármilyen fércmunkát nem fogadnak el, nem szeretik meg, nem érzik sajátjuknak. Így a költő nem hajolhat le a gyermekhez, rossz felnőttként nem gügyöghet, nem selypeghet neki, hanem át kell, hogy változzon, és a gyermeki képzelet lobogó színeiben kell láttatnia a témáját, mondandóját. Csak az képes erre, akiben magában is épségben maradt meg a gyermek.
L. Takács Bálint nem sokat teketóriázik. Megfogja a valóság keserű, íztelen termékét, belevágja egy befőttesüvegbe, hozzáad egy kis fekete humort, cukrozott álmot, velős társadalomkritikát végül ezt az egészet egy kis titkos létesszenciával megbolondítva olyan elképesztő agymenés-koktélt kever, hogy az olvasó csak pislog bambán.
Kozma Attiláról sokaknak a székely humor jut eszébe. Akár a színházban, akár az önálló produkcióiban, akár a reklámokban látom, akár a különböző lapokban közölt írásait olvasom, sziporkázóan szellemes. Ez az ő világa, ezt szeretjük benne.
Gyermekkoromban kissé megdöbbenve figyeltem a mohácsi busójárást, amint ijesztő maszkokat viselő emberek vonulnak fel a tavaszváró és téltemető ünnepen. A mohácsi busójárás 2012 óta hungarikumnak számít, köszönhetően a hagyományokat megőrző maszkfaragóknak és jelmezkészítőknek. Baráth Gábor az egyik legismertebb maszkfaragó, aki munkásságával méltán érdemelte ki, hogy 2011-ben a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott emlékérmén az általa készített maszk, valamint ő maga szerepel busójelmezben. Értékrendje középpontjában a környezettudatosság áll.
A női test biztonsága Bánkövi Dorottya első verseskötete, melyben kirajzolódik a nagybetűs nő. Ott szúr, karmol, harap, ahol addig lágyan simogatott, finoman csókolt, majd, mint aki kegyetlen tettétől megretten, szempilláját ártatlanul megrebbenti és elszökdécsel.
Írónk tehát világéletében magányosan járta útját – a Fekete szél nemzedékéhez még nem, az iródiások Próbaútjához pedig már nem tudott csatlakozni, s magányosan az irodalomban nagyon nehéz. Volt idő, amikor úgy látszott: Nagy Miklósnak – mert ez volt a családneve – van, sőt nagy ereje van. De mint ahogy minden ember és minden érték törékeny és sérülékeny, az volt ő is, s mi talán nem figyeltünk erre (rá) eléggé. Neki pedig tizenhat éve már, hogy eddigi utolsó könyve megjelent (addig, huszonkét év alatt tizenkettő).