– A kolozsvári BBTE színművészeti karán szereztél színészi diplomát. Szakmailag mennyire készített fel ez az iskola?
– Az alapdolgokra nagyon felkészítettek: figyelem, fegyelem, kitartás, erő, energia, őszinteség. Mert a színház őszinteség és energia! A gondolatok átmennek érzelmekbe. Az energiát pedig mindenki érzi, főleg, ha az érzelmek közvetítik. A jó előadás alkalmával mindez lejön a színpadról, és ha a nézőt megérinti, az egyből érződik visszafelé is. Soha nem tudtam alapjáraton művelni a színházat, mindig úgy dolgoztam, mintha az életem függne tőle.
– Mesélj a munkamódszeredről!
– Sohasem a szöveg volt számomra az elsődleges, inkább azt kerestem, hogy bennem hol van a kapcsolódás azzal a szereppel vagy azzal az illetővel, akit játszanom kell. Hol tudok egy lenni vele. Hol vannak azok a dolgok, ahol már ő vagyok, vagy ő én. Mindig azt éreztem, hogy az a szerep, ami engem megtalált, egy tükör számomra, és ezért muszáj teljes bedobással megcsinálnom, mert tulajdonképpen az én vagyok, vagy egy rész belőlem. Ez nem azt jelenti, hogy magamat elveszítem, hanem egyszerűen azt, hogy azok a tulajdonságok, azok az érzelmek, amik az illetőben vannak, ott vannak bennem is.
– A karakterszerepeknél sem építkezel kívülről?
– Soha. Mindig a figura lelkivilágából, energiájából indulok ki, és onnan jönnek a mozdulatok. Muszáj igazivá alakítanom a figurát belülről, mert a közönség csak a hiteles dolgokra vevő. De ez a rendezőtől is függ. Mert van, aki megadja a paramétereket, s ahhoz te kell majd megtaláld a belső utat. Ezt a módszert sokkal jobban kedvelem, mert nagyobb a szabadságom ilyenkor. Meg kell mondanom, hogy imádom a karakterszerepeket, mert szeretek rossz is lenni, nem csak tündéri.
– Amivel ki tudod adni a negatív érzéseidet is…
– Erre tényleg nagyon jó a szerepjátszás. Amúgy minden embernek ajánlanám a színházat mint terápiát. Szerepjátszás alkalmával senki sem csodálkozik azon, hogy miért sírsz, vagy nem mondja azt, hogy nem vagy normális. Nekem sokszor jólesik sírni a színpadon, vagy kidühöngeni magam. Amit nem mindig tehetek meg civilként, azt megteszem színészként. Így maximálisan ember lehetek, felvállalva minden érzést.
– És miután kijátszod magad, nincs férfi, aki fel tudna dühíteni…
– Az biztos! Egy kemény előadás után úgy ellazulsz, hogy csuda, és olyan vagy, mint a rongy.
– Menjünk vissza odáig, hogy a kolozsvári színművészeti elvégzése után Váradra szerződtél. Foglalkoztattak akkoriban úgy, ahogy szeretted volna?
– Nem nagyon volt fiatal színésznő, így sokat játszhattam. Az Énekes madárral kezdtem, ami nagyon jó indulás volt.
– Magdó szerepében szívesen megnéztelek volna. Hogy sikerült kilábalnod szőkén és kék szemekkel a naiva szerepekből?
– Szerencsém volt. Pár év elteltével olyan rendezők jöttek, akik másfajta szerepekben is kipróbáltak.
– Ennyi év elteltével most már otthon érzed magad Váradon?
– Nagyon. Itt van a családom, a gyermekeim. Itt van az életünk. Szerintem nagyon jó a társulat is, és nagyon jó rendezőkkel dolgozunk. Nem vagyunk sokan, de szuper a csapat. El vannak osztva a feladatok a társulaton belül, mindenki kap szerepet. Nincs az, hogy futtatnak valakit, a többi csak vár, és nem dolgozik semmit. Egyedül ez a leépítés veszélye vet árnyékot az életünkre… Az hírlik, hogy júniusban újból kezdik a szorongatást. Pedig szerintem a színház elég jól megy, kitart mellettünk a közönség.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. márciusi számában)
Viola Szandra író, költő, rádiós műsorvezető és kulturális forradalmár. Három verseskötet, a Léleksztriptíz (2008), a Testreszabás (2014) és a Használt fényforrások (2021) szerzője, a Poétikon rádióműsor szerkesztő-műsorvezetője, a testverselés műfajának megalkotója, és számtalan rendhagyó irodalom-népszerűsítő tevékenység, például a verskarácsonyfa, a versékszerek, a vers-divatbemutató ötletgazdája, illetve szervezője.
Juhász Anna neve hívószó az irodalom világába vágyó embernek, és egyben garancia is. Mégpedig arra, hogy egy-egy irodalmi est, séta, előadás vagy bármely más alkalom erejéig valódi kapcsolatot teremthetünk a művészettel. Erről tanúskodik a neve alatt futó összes teltházas irodalmi és kulturális rendezvény, és erről a több mint egy évtizede működő Irodalmi Szalon is, amely idén, november 15-én ünnepelheti 13. születésnapját. Ennek apropóján beszélgettünk az elmúlt évek történéseiről, a jelen(lét)ről, erőt adó ars poeticáról és a még dédelgetett, de már egyre inkább kiforrni látszó álmokról.
2023. október 21-én mutatták be a szabadakarat>>>> című koncertszínházi produkciót az Erkel Színházban. A régóta várt előadás az előzetes híradások ígéretei szerint hozta mindazt, amit a bemutató előtt elárultak a szervezők: a mai fiatal felnőttek elé állítja Petőfi és Szendrey Júlia szerelmi történetét, amelyet a történelmi hitelesség és a versszövegek tesznek átélhetővé, a sztori drámaisága pedig a befogadó értelmezésére bízatik: emberi dráma, költői sors vagy katonasztori.
Póda Erzsébet hivatásos újságíró, szerkesztő, író. Volt munkatársa az egykori Szabad Földművesnek, az Új Nőnek, a Csallóköz hetilapnak és a Pátria Rádiónak. netBarátnő (www. baratno.com) elnevezéssel saját internetes női magazint alapított. Eddig három mesekönyve és egy jegyzetgyűjteménye látott napvilágot, hamarosan megjelenik a novelláskötete Macskakő címmel.
Az idei budapesti Ünnepi Könyvhét alkalmából jelent meg Géber László Vershamisító című verseskötete a Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában. Jelen interjúban nemcsak a frissen megjelent kötetére összpontosítunk, de igyekszünk közelebb kerülni a szerzőhöz és az opusához is.
Bolemant Lászlónak négy önálló verseskötete jelent meg; a legutóbbi 2019-ben A megrajzolt idő címmel, amely versfordításait és fotóit is tartalmazza. 2020- ban elnyerte a pozsonyi Irodalmi Alap Madách Imre Nívódíját. Korábban versfordításai jelentek meg szlovák, cseh, skót szerzőktől, valamint önálló kötetében Tom Bryan, skót-walesi költő egyik verseskötetét ültette át magyarra.
Tony Lakatos ismert és elismert dzsesszszaxofonos, aki már egészen fiatalon szakított a családi hagyománnyal, miszerint felmenőihez, családtagjaihoz hasonlóan neki is hegedülnie kellene. Már korán úgy érezte, hogy világot akar látni, és eldöntötte, hogy nagy hal akar lenni a nagy vízben. Ez Tony Lakatos története, akivel a Nyárhangoló Fesztiválon az esti fellépése előtt beszélgettünk.
Hirtling István Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, kitűnő színpadi alakításai mellett számos emlékezetes filmszerepet is a magáénak tudhat. Láthattuk őt olyan kultikus magyar filmekben, mint A Hídember vagy a Magyar vándor, valamint az Üvegtigris című vígjáték harmadik részében is játszott. Az ő hangján szólal meg magyarul Bruce Wayne Batman szerepében, a népszerű Stranger Things sorozat egyik szereplőjének is ő kölcsönözte a hangját, és ő tolmácsolja Az igazi című Márai-regény férfi főhősének gondolatait hangoskönyv formájában.
Gyerekkorában még sorba kellett állnia, hogy idősebb testvérei mellett hozzájuthasson édesapja gitárjához. Jó hallásának és kitartásának köszönhetően végül sikerült elérnie, hogy abból éljen, amit szeret, az pedig nem más, mint a gitár és a dzsessz. Bár ma már Berlinben él, a Kossuth-díjas zenész sosem felejtette el, honnan is jött. A palicsi Nyárhangoló Fesztiválon a hangpróba előtt sikerült „elrabolnunk” pár percre. Ez Snétberger Ferenc története.