– 2021-ben végeztél a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész szakán. Mi lett az osztályoddal, hogyan boldogulnak társaid?
– Kilencen végeztünk harmadéven, hatan maradtunk a mesterire is, tavaly végeztünk. Kilencünkből hárman Budapestre költöztek, független színházaknál lépnek fel. Ám a független színházi projektekből nem tudnak megélni, ezért van egy másik pénzkereső munkájuk is. Közben pedig szereplőválogatásra járnak.
– Belenéztem az erdélyi színművészeti karok végzőseinek névsorába, és azt látom, hogy évről évre kevesebb végzős kerül színházakhoz. Olyan évfolyam is akadt, amelyből senki sem lett színész, senki nem kapott munkát, lehetőséget.
– A kolozsvári és a marosvásárhelyi egyetem magyar színész szakán összesen 24 diák végezhet évente, akiknek lassan nincs hová menniük. Most én is ezzel küszködöm. Azt nem tanítja meg senki, hogy mit csináljon az ember, mikor kijön az egyetemről. Évekig készül erre a pályára, utána pedig azt kell tapasztalnia, hogy nincsenek lehetőségei. Mindenik osztálytársam azt jelzi, hogy baj van. Én igyekszem mindent megtenni, amit lehet. Járok versenyvizsgákra, castingokra, kérdezősködöm, keresem a lehetőségeket, de ami a legfontosabb: nem adom fel.
– Jelen pillanatban mivel foglalkozol?
– Van három előadás-szerződésem Nagyváradon, amiért nagyon hálás vagyok, de közben igyekszem stabilabb munkahelyet keresni, hogy fenn is tudjam tartani magam. A művészet önmagában is a bizonytalanságról szól, emellé ott van a fiatal színművészeknek a létbizonytalanság is.
– A főiskolán volt-e lehetőség kiugrásra?
– Negyedéven a Yorick Stúdióban játszottam, ami óriási volt! A főiskolai előadásainkat viszont nem igazán vittük ide-oda, így nem láthattak minket a potenciális munkaadók. Ez persze részben a pandémia miatt is alakult így.
– Mi a legnagyobb vágyad?
– Szeretnék egy stabil megoldást vagy két évre, egy olyan helyet, ahol elkezdhetném nyitogatni a szárnyaimat, ahol folyamatosan megterhelnének és foglalkoztatnának. Játszani vágyom, és fejlődni szeretnék.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. májusi számában)
Magyarországi és sváb származású, tíz évig a nagyváradi színháznál dolgozott. Újabban felbontotta a szerződését, hogy szabadúszó színészként folytassa karrierjét. Melinda németül, magyarul és angolul anyanyelvi szinten beszél, most épp az amerikai akcentusát tökéletesíti, ha érkezik egy jó lehetőség, tudjon élni vele.
A legelső kötetem (Olaszliszka – Egy lincselés naplója) felkérésre készült. Akkoriban a Magyar Hírlap újságírójaként dolgoztam, és azt a feladatot kaptam, hogy tudósítsak az olaszliszkai lincselésként elhíresült büntetőperről.
Hogyan figyelhetjük ebben a felgyorsult világban életünk történéseit? Nem olyan bonyolult feladat ez. A többszörös Örkény István-ösztöndíjas íróval beszélgettünk azokról a megoldásokról, amelyeket az élet maga kínál nekünk. Szóba került még a színház, az újságírás és szépirodalom egyvelege, de arra is kerestük a választ, hogy mi talál ma a világhoz.
Óriási életmű kötődik a nevéhez, a számadatok alapján eddig 42 kötete jelent meg, 38 színházi bemutatója volt, 20 nyelvre fordítottak az írásaiból. Vörös István József Attila-díjas költő, prózaíró, drámaíró és irodalomtudós az átiratok mestere. Több klasszikus szerző művét gondolta újra, olyan szerzők kapcsolódnak az életművéhez, mint Mándy Iván, József Attila, Bohumil Hrabal vagy Milan Kundera. Szövegeiben a művek párhuzamos olvasását komoly értékítélet kíséri.
Az építészettől az irodalomig, a novelláktól a regényig menetelt, utóbb pedig a forgatókönyvírást is kipróbálta az idei KMI 12 Szerzőbár tagja, Jánoki-Kis Viktória. A tavalyi Móricz Zsigmond-ösztöndíjas írónővel a meg nem bánt pályaváltásról, az írás folyamatáról és mérhetetlen szeretetéről is beszélgettünk.
Mila Haugová verskötetei francia, német, angol és szlovén nyelven is megjelentek. 2013-ban megkapta a Dominik Tatarka-díjat, 2020-ban pedig Szlovéniában az Európai Irodalmi Vilenica nagydíjat. Magyar nyelvű, Őzgerinc című kötete 2000-ben jelent meg a Kalligram Kidónál, a munkásságáról szóló monográfia pedig 2002-ben, (Mila Haugová: Alfa) szintén a Kalligramnál.
Az idei KMI 12 Szerzőbár tagjai között találjuk a József Attila-díjas magyar költőnőt, Farkas Wellmann Évát, aki szívesen mesélt a készülőben lévő portréfilmjéről, a gyerekkoráról, de beszélgettünk az első és útindító olvasmányélményeiről, s a minőségi irodalom utánpótlásáról is.
Előadásaival mintegy huszonöt éve járja a magyarlakta településeket szerte a Kárpát-medencében, megtapasztalva a vándorszínészi létmód örömeit, kihívásait és nehézségeit is. Lapunkban erdélyi szabadúszó előadóművészekkel közöl interjúkat és készít kutatást a témában, mert úgy véli, ez a szelet eddig hiányzott az erdélyi színháztörténeti kutatásokból. Ezúttal mi kérdeztük őt, „akasztjuk a hóhért”.
Barabás Réka, miután elvégezte a marosvásárhelyi színművészeti főiskolát, több társulatnál is játszott, amíg családi okok miatt nem költözött el Nagyszebenbe, ahol már nem volt magyar színház. Rövid kényszerszünet után egy magánprodukcióval állt elő, és önálló előadóként több száz előadást tartott a Pufi című produkciójával. Nemrég a válása miatt hazaköltözött Hargita megyébe, és felajánlotta a csíkszeredai színháznak új ötletét, egy babaszínházi produkciót.