– A Csíki Játékszín befogadta a magánprodukciódat, külsősként beengedett a rendszerbe, ami ritka esetnek számít az erdélyi színházi gyakorlatban. Nagyon érdekel, hogyan történt ez, hisz jó példaként szolgálhat azon friss végzősök számára, akik gyakran azzal szembesülnek, hogy nem kapnak munkát.
– Igen, a csíkszeredai színház nagyon nyitott a külső megkeresésekre és a különböző együttműködésekre, amiért nagyon hálás vagyok. Mikor az igazgatót megkerestem, és mondta, hogy nincs üres hely a társulatban, megemlítettem, hogy lenne egy ötletem egy babaszínházi produkcióra. Nagy érdeklődéssel fogadta, és azonnal biztosított a támogatásáról, például bevállalta a produkciós költségeket, mármint a rendező, a zeneszerző, a díszlet- és jelmeztervező kifizetését. Én nem kértem pénzt a próbafolyamatra, hanem továbbmentem a Hargita Megyei Kulturális Központhoz, ahol megegyeztünk, hogy ők támogatnak majd engem előadásonként. Ez azért volt szükséges, mert az előadásra csak húsz anyuka jöhet be a babájával, tehát ez egy kis létszámú produkció, így piaci alapon nem lehet nyereségessé tenni. Ilyenformán megoldottuk a két partnerintézettel a fellépések finanszírozását. Mikor meglátta a színház művészeti vezetője a műsort, biztatott, hogy még csináljunk babaelőadást a Csíki Játékszín valamelyik színészével közösen. Úgyhogy vannak még közös terveink.
– Eszerint aki színházat akar csinálni és nem kap helyet egy társulatnál, így is elindulhat, ahelyett hogy szakmát váltana. Ám így sem könnyű. A mindennapos harc, amely a szabadúszói létmódot jelenti, elvette-e a kedved a színészi pályától?
– Én annyira szeretem a szakmám, hogy nem tudnék lemondani róla. Persze a családom is nagyon sokat segített mindenben, amiért nagyon hálás vagyok. Anyukám pedagógusként sok jó tanácsot adott. Apukám díszletet készített, az öcsém pedig zenét írt nekem. Apukám még egy húsz férőhelyes, huszonöt négyzetméteres pinceszínházat is készített a lakásunk pincéjében, itt Tusnádon, 2011-ben. Autót is a szüleimtől kapok, ha kell.
– Mióta járod az önállók útját?
– 2015-ben mutattam be az első Pufi előadásomat. Rengeteget jártam vele, 2019 tavaszán már 419 fellépésem volt, tehát négy év alatt elég sokat játszottam. Azzal, hogy szabadúszó lettem és én terveztem meg az előadásokat, én szereztem be a kellékeket és én mostam ki a jelmezeimet, magabiztosabbá váltam. Nagyon nagy erőt adott az, hogy rájöttem, meg tudom csinálni, és hogy több ember munkáját is el tudom végezni. Hogy nemcsak színész vagyok, hanem ennél több. Éreztem, hogy ezzel jót teszek a gyermekeknek, felnőtteknek, pedagógusoknak. Partnerre találtam a nézőközönségben is, a Pufi karakterem, amit kitaláltam, valahogy közel tudott kerülni a nézőkhöz.
– Ki ez a Pufi ?
– Egy kis manó. Három különböző produkciót szerkesztettem ezzel a figurával. A kevés szöveget az előadáshoz én írtam, mert ezek pantomim-előadások.
– A pantomimet hol tanultad?
– Karsai Veronikától egy budapesti tanfolyamon, és Nagyszebenben Dan Hândoreanutól, mert az egyetemen nem volt ilyen jellegű képzés.
– Mi adta az ötletet a legújabb projektedhez, vagyis a babaszínházhoz?
– Az anyaságra készülődtem, és a gyermekem számára kerestem gyermekirodalmat. Ez adta a szikrát, hogy Varró Dániel mondókáiból, versecskéiből építsek fel egy produkciót. Sokat beszélgettem erről a barátnőmmel, Blénessy Enikővel, aki szintén kismama lett, így a közös gondolkodás eredményeképpen ő rendezte meg az előadást.
– Egy idegen ember egy babának ebben a korban mit tud adni, amit a szülő nem?
– Fontos nekem színészként, hogy egy olyan pozitív élményt adjak a babáknak, amely később megalapozza a gyerekszínház iránti lelkesedésüket. Nálunk még a nézőtér nagyon közel van a játszótérhez, ahol pihe-puha fekvő- és ülőalkalmatosságok vannak, tehát nyugodtan lehet mászkálni is. Úgy gondolom, hogy ezzel szépen meg tudunk ágyazni annak, hogy a gyerek befogadja majd a művészeteket, például a jó zenét, a jó verset, a szép látványt, nem is beszélve a közös, minőségi játékról. Sajnos nincs szakirodalom még erről a műfajról, így nekünk kell kitapogatnunk, hogy meddig lehet elmenni.
– Színházi szabadúszóként van egy állandó munkahelyed is, fix fizetéssel.
– Igen bizony! Jelenleg a Hargita Stúdiónál is dolgozom szerkesztő-műsorvezetőként. Úgy érzem, hogy ez így ideális, így lett kerek az életem.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. második májusi számában)
Erdély: 2022. május (2.), V. évfolyam 6. (49.) szám
Elérkezett a pillanat, amikor egy vérbeli bölcsésszel beszélgethettünk, aki nem mellesleg még költő is. Ráday Zsófi gyermekkora óta az irodalom szerelmese, az évek során könnyedén átvészelte az ELTE BTK magyar alapszakát, most pedig az irodalom- és kultúratudomány mesterképzési szak záró időszakát élvezheti. Kislányként arról álmodozott, hogy egyszer majd énekes, sárkány, szurikáta, kocsmatulajdonos, irodalmár vagy esetleg denevér – és még sok minden más is – lesz, majd költővé vált, hogy bármivé, még akár egy játszótéri haditudósítóvá is átalakulhasson.
Takács Bálint első novelláskötete Bad Trip címmel jelent meg 2020-ban. Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanul forgatókönyvírás szakon. A szépirodalom és a filmművészet együttes világa határozza meg mindennapjait. Az íróval a forgatókönyvírásról, a filmkritikákról és a humorról beszélgettünk, de két új regényének kézirata is szóba került.
Gerencsér Anna első, Az ajtó másik oldalán című novelláskötete 2020-ban jelent meg, majd egy seregnyi félresöpört regénytörténet után elérkezettnek érezte azt a pillanatot, hogy végre útjára engedje egyik szövegét. Az írónő Kimondatlan kívánságok című regénye nem is olyan rég, 2022 decemberében látott napvilágot, s így mi nem csupán egy remek alkotással gazdagodhatunk, hanem Gerencsér Anna tapasztalataival, élményeivel is, melyek példaként szolgálhatnak az írni vágyóknak.
Regős Mátyás első verseskötetét, a Patyik Fedon élete címűt két regény követte, a Tiki, valamint a Lóri és a kihalt állatok. 2022-ben Gérecz Attila-díjat kapott. Jelenleg a PPKE-BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, és két kislány édesapja. A fiatal költő-íróval az olvasási igényekről, az írás munkafolyamatáról beszélgettünk, de szóba került az is, hogy negyedik könyve újból versekkel lesz teli.
Tavaly augusztusban jelent meg a csallóközi Makki Lajos, alias Maquet Ludovic könyve, Ludo, egy hontalan idegenlégiós címmel, amely csakhamar sikerkönyvvé vált. Az önéletrajzi ihletésű, gazdagon illusztrált és magyarázó jegyzetekkel ellátott kalandos történet nemcsak az olvasók, hanem az újságírók érdeklődését is felkeltette. Sőt, többen is jelezték már, hogy szeretnének dokumentumfilmet készíteni a szerző életéről.
Gere Nóra Éva Csíkszeredában született, jelenleg Prágában él. Egy évet volt diák a kolozsvári BBTE Bölcsészettudományi Karán, egy év múlva viszont felköltözött Budapestre, hogy a MOME design- és művészetelmélet tanulója legyen. Első alkotása három-négy éves korában született. Gere Nóra Éva néven publikál, de barátai – a teljes név összevonásából létrejövő becenevén – Genovévának szólítják.
Leczo Bence egykötetes szerző, újságíró, de ami még ennél is izgalmasabb, szereti a vonatokat. 2021-ben jelent meg A falu összes férfija című novelláskötete, amelyben sok más mellett a természet és az ember viszonya is megjelenik. Főként ezen az íven haladva beszélgettünk az említett kapcsolat különféle megnyilvánulásairól, de szóba került még az alkotó első (még megírásra váró) története, az irodalmi díjak és irodalmi élet, a közösségi média által kondicionált instaversek, majd az interjú végéhez közeledve az is kiderült, hogy a költő milyen más művészeti ágban alkotna még szívesen.
Gál János muzeológusként dolgozik a budapesti Mezőgazdasági Múzeumban, a Vajdahunyadvárban. Történészként abban látja munkája izgalmas oldalát, hogy elsőként tárhat fel összefüggéseket, amelyekből később történetek szövődnek. 2021-ben jelent meg első verseskötete Az eltűnt hírnév nyomában címmel, melynek egyik alappillére a humor. Jelenleg az Iván báró című verses regényén dolgozik. A költővel a paródiáról, a kötött versformákról és a versmegzenésítésről beszélgettünk, de az is kiderült, kivel beszélgetne szívesen, ha időutazásban vehetne részt.
Pejin Lea a Vajdaságban, Zentán született, a SZTE BTK Szociológia Tanszék volt hallgatója. Eddig két verseskötete jelent meg, az első 2017-ben Nyugati csiga körfűrésszel álmodik címmel, a második, a Hogy meg sem érte című 2021-ben került olvasók elé. Több alkalommal és több kategóriában is ért el helyezést az Énekelt versek fesztiválján. A szerzővel a versmegzenésítésről és az identitáskeresésről is beszélgettünk.
Mátyás Emőke Ibolya Székelyudvarhelyen és Patakfalván nőtt fel, nyolc éven át viselte a Tamási Áron Gimnázium egyenruháját. Az iskola Ébredés című diáklapjának főszerkesztőjeként ismerkedett meg jelenlegi mentorával, Farkas Wellmann Endrével. Orvosira készült, de a valódi útja a teológia felé vezetett, azóta tudja: nincsenek véletlenek. Meghatározó egységként tekint mindkét keresztnevére. A költővel gyerekkori olvasmányairól, főszerkesztői munkásságáról és az első kötettnek kéziratáról is beszélgettünk.