A magyar irodalomban nincs sok „hazai fejlesztésű” strófaszerkezet, és versforma még kevesebb. A Zrínyi-versszak egy laza metszetű, négyes rímes felező tizenkettes, s a már fejlettebb, egyedibb Balassi-strófa ennek rokona, viszont a Himfy-strófa, amit Kisfaludy Sándor (1772–1844) hozott létre, ezeknél is kidolgozottabb. Azonfelül, hogy nem a felező tizenkettesekre, hanem a felező nyolcasok és a kétütemű hetesek periódusaira épít, azt is bátran el lehet mondani róla, hogy itt nem csak egy versszak született, ahogy a neve mutatja, hanem egy magában megálló versforma is, mint mondjuk a szonett. (Tehát ebből a szempontból a Himfy-versszak elnevezés esetleg egy kis pontosításra szorulhat.)
A Himfy szerelmeinek világirodalmi párhuzamaként Petrarcát szokás említeni, de nekem Edmund Spenser angol szonettformában írott ciklusa is eszembe jutott, hiszen ez is, az is házassággal végződik, és mindkettőben a rossznyelvek okozzák a szerelmesek közti konfliktust, továbbá az angol szonett keresztrímei is közelebb állnak a formájához, mint a Petrarca szonett ölelkező rímei. (Egyébként a házassághoz tartozó, érdekes tény, hogy Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza frigyét először érvénytelenítették a rokonságuk miatt ‒ ahogy Zilahi K. Béla írja egy bevezetőben ‒, és egy engedély segítségével másodszor is össze kellett házasodniuk, vagyis ezt a sok lírai epekedést rögtön két házasság is megkoszorúzta.)
Kisfaludy versszakai A kesergő szerelem című, majd A boldog szerelem című részben epikus, de inkább lírai versfüzéreiben jelentek meg először, amik összefoglaló címe a Himfy szerelmei lett, és az ezernyolcszázas évek elején megjelenve jókora közönségsikert aratott. A szakirodalom két Himfy-szakról beszél, egy nagyról és egy kicsiről. Fontos megemlíteni, hogy a nagy Himfy-szakot a Himfy-művekben kizárólag a megszámozott Dalokban használja a költő, míg a kis Himfy-szakot csak az Énekekben! A Dalok különállóbak, az énekek mindig egybefüggőbbek. A nagy Himfy-strófa két nyolcas-hetes periódusokból álló négysoros versszak összeolvasztásából és egy nyolcas-nyolcas, hetes-hetes sorkapcsolatból álló négysoros szakból jött létre, tehát összesen tizenkét soros. A kis Himfy-szak pedig egy nyolcas-hetes sorkapcsolatokból álló négysoros strófa, és egy nyolcas-nyolcas, hetes-hetes periódusokból álló strófa összevonásából jött létre, vagyis összesen nyolcsoros.
Ám a helyzet még így sem teljesen árnyalt, hiszen a művek olvasása közben feltűnt, hogy Kisfaludy a Himfy szerelmeiben gyakran alkalmaz egy harmadik strófaszerkezetet is, ami szintén ugyanolyan fontos, mint az előző kettő, és két nyolcas-hetes sorkapcsolatokból álló, négysoros szak összevonásából áll, vagyis ez is nyolcsoros, mint a kis Himfy-szak. Ennek nincsen neve, pedig talán megérdemelné, és ezeket is az Énekekben alkalmazza Kisfaludy. Hogy ezt csak nagyon óvatosan, kísérletképpen nevezem el ebben az írásban mondjuk harmadik Himfy-strófának (a nagy strófa lenne az első, a kicsi a második, és ez a harmadik), az azért van, mert a két nyolcas-hetes periódusból álló versszakot nem Kisfaludy találta fel, de még a két ilyenből álló, nyolcsoros formáját sem, viszont annyira gyakori, hogy mégis jó lenne valahogy elnevezni, és ha valakiről, akkor miért ne Kisfaludyról, aki olyan tudatosan használja.
Maga a nagy Himfy-szak egy nagyon könnyed, nagyon művészi, nagyon rugalmas strófaszerkezet, vagy versforma. Egyébként a modern tartalmak kifejezésére is nagyszerűen alkalmas. Weöres Sándor például fogta ezt az alapvetően ütemhangsúlyos, tehát nem időmértékes strófát, és átírta trochaikussá a Himfy-strófák című versében: „Felkomorló szürke házak, / meredek sötét falak.” Mivel ez egy irodalomtörténeti dolgozat és egy költői műhelyesszé is, bátorkodom azt is megemlíteni, hogy napjainkban pedig én kísérletezem újra vele. Az eredmény hamarosan látható lesz.
Érdekes, hogy az egyébként kiváló Szerb Antal mennyire leszólja ezt a strófát a Magyar irodalom történetében, szerintem méltatlanul. Egyhangúnak véli, és ezt írja róla: „a Himfy-strófát éppen könnyed lejtése teszi oly nehézkessé, és olykor esetlenné, mert ez a lejtés egyformán könnyed, akármi a tartalom…” Nem igazán tudom értelmezni Kisfaludy esetében az esetlenség-kritikát, mert bár a művén ott a kor lenyomata, biztos kezű, tehetséges, tudatos, remek ritmusérzékű alkotó. Aztán ott van még az a banálisnak tűnő kritikai észrevétel, ami szerint a versforma ebben az elbeszélő-lírai költeményben nem illeszkedik az általa kifejezett tartalomhoz, magyarán akkor is ez a forma, ha a lírai én szomorú, és akkor is, ha boldog. De hát ez minden egy versformában íródott, epikus költeményről elmondható lenne Zrínyitől kezdve, Gyöngyösin át, Aranyig és Petőfiig, és Homérosznál is ugyanaz a hexameter szól, bármi legyen a téma. Végére hagytam az egyhangúság vádját, ami sajnos Horváth János irodalomtörténeti munkájában is felbukkan. Ezt viszont azért tartom még inkább megalapozatlannak, mert egyfelől ez igaz lenne bármelyik állandó versformában írt epikus alkotásra, másfelől azért, mert Kisfaludy éppen az az alkotó volt, aki ügyelt arra, hogy művén belül váltogassa a formákat, ezért is hozta létre és alkalmazta következetesen mindhárom Himfy-szakát ‒ egy próba erejéig tehát mégis bevontam tehát ezek közé a harmadik versalakot is, mondhatni, az egyszerűbbség kedvéért ‒, amikről fentebb írtam. De Kisfaludy az életművében még ezen a három formán ‒ a nagy Himfy-strófán, kis Himfy-strófán, és a harmadik Himfy-strófán ‒ belül is külön változatokat alkot a rímrendek variálásával.
A Himfy szerelmeiben például a harmadik Himfy-strófát néha keresztrímek helyett páros rímekkel látja el, és ilyenkor az a verstanilag szokatlan, de ütemhangsúlyosság esetében megengedett helyzet áll elő, hogy a páros szótagszámú sor páratlanra rímel. A nyolcas-hetes periódusok alapjában véve keresztrímmel mennek, és a nyolcas-nyolcasok, hetes-hetesek meg párossal, de a regéiben előfordul, hogy félrímes megoldások jelennek meg, és szintén a regéiben van ennek a nyolcas-hetes sorkapcsolatból álló strófáknak egy olyan változata is, ami négy nyolc szótagos sor és egy hét szótagos sor összetétele.
Idetartozik, hogy bár Kisfaludy a Himfyhez írt előszavában azt hangoztatja, hogy nem követi az „oskolai regulákat” (ami ebben az esetben azt jelenti, hogy az időmértékes minták helyett az ütemhangsúlyosokat követi), azért két klasszikus versformát találtam a verseiben. Először is az alkaioszi strófát említeném, amit többször használ, majd később a változó szótagszámú, jambikus sorokból álló költeményeit, amikben mindig megtartja a penthémimerész-metszetet. Ám ha néhány kritikai észrevételt nekem is kellene tennem Kisfaludyval kapcsolatban, akkor talán a Himfyk bőbeszédűségét említeném, ami nem is hiba, mert nagyon kellemes, elringató bőbeszédűség ez, valamint azt, hogy az időmértékes munkái nem érnek fel az ütemhangsúlyosokéhoz.
Kisfaludy egyébként sok költőre hatott ‒ bár Szerb Antal az említett művében erről is azt írja, hogy „költészete folytatás nélkül maradt” ‒, például Petőfire és Kölcseyre is. Horváth János A magyar irodalom fejlődéstörténete című munkájában részletesen kimutatja, hogy hol és miként. Jómagam ezeken a szöveghelyeken kívül találtam egy másik helyet is, amiről nagyon valószínű, hogy hatott Petőfire, és a Petőfi által elhíresült szabadság-szerelem fogalompárt ebből a Kisfaludy-sorból meríthette a költő: „A szabadság és szerelem, / e szükséges két élelem.” De ‒ ahogy ezt előttem más irodalomtörténészek is észrevették ‒ Arany Jánosnál is találni három sort az V. Lászlóban („Jó Budavár magas / Tornyán az érckakas / Csikorog élesen”), amiknek írásakor Kisfaludy Sándor ezen sorai szólhattak fülében a Somló című regéjéből: „Pok várának magas tornyán / a vas kakas csikorog”. Egyébként fontos még elmondani, hogy Kölcsey Vanitatum Vanitas című költeménye is kis Himfy-strófában íródott, ahogy ezt a Szepes-Szerdahelyi is jelzi, de azt már én teszem hozzá, hogy így Reviczky Gyula Magamról című verse is, ami Kölcsey versére játszik rá. Az általam harmadik Himfy-strófának elnevezett formában pedig Arany Visszatekintés verse szól sok más költő verse mellett, mert mint említettem, ez a forma gyakori.
Egy unikálisan magyar, ezért (is) nagyon fontos versformáról, illetve strófáról beszélhetünk tehát a nagy ‒ vagy a számozásom szerint az első ‒ Himfy-strófa tekintetében, egy kvázi hungarikumról, amire jó lenne, ha az eddigieknél nagyobb figyelem jutna. Bízom benne, hogy az írásom is segíteni fog ebben.
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.