Az első pontot keresem, a meghatározót. Talán Kassa, 1949. Igen. Esztelenségekből tántorogtunk elő, húszévesen. Kulturális seregszemlére készültünk, a háború utáni elsőre. Népi táncot írtunk, kánont énekeltünk. Ady-verseket szavaltunk. Én A grófi szérűnt mondtam. Előtte éjszakák hosszán gyakoroltuk, asztalra állva mondtuk a költeményeket, hogy majdan le ne szédüljünk a színpadról.
Otthon Petőfit szavaltunk, a városba már Adyval jöttünk. Görcs oldása volt ez: ösztönösen más szavakat, más ritmust kerestünk: „Korgó gyomrú magyar paraszt, / Hát mi vagyok én neked?”
Kisiskolásként annyiszor ismételtük, hogy refrénné kövült a szánkon. Megmosolyogtuk magunkat, a másik pillanatban érthetetlenül meghatódtunk. A nagyvilágot, sok minden összefüggését nem tudtuk, csak jöttünk. Megtanultuk és mondtuk a refrént, az Ady-refréneket.
A semmiből kezdés állapota — ismert, sokszor mondtuk már. Sokan tanúi, részesei voltunk; élményünk, de ezen túl más is. A kötések, a szellemi kötődések sora: kitörés a szellemi vákuumból. Amíg a félelemből verskeresés, versmondás lesz. Kimondható nevek: Petőfi, Ady, verscímek sora.
S az élni akarás egyre konkrétabb megfogalmazásokat kíván. Helymeghatározásokat, az ösztönös mozdulatok eligazítását. A csehszlovákiai magyar irodalomnak van egy sajátossága: az egymás után jövő nemzedékek élménye azonos vagy hasonló. Én élményeim során — háború, megaláztatások — jutottam el az élő irodalomhoz, Fábry Zoltánhoz. Előbb az élményközösséget éreztem meg írásaiban. Fábry erkölcsi magatartást példáz és fogalmaz. Élmény és erkölcs kötődése: nemzetiségi irodalmunk alapvető ismérve. Utólag tudatosítom: irodalomba lépésétől haláláig Fábrynak ezáltal van meghatározó szerepe a csehszlovákiai magyar irodalom alakulásában. Fábry életműve etikai tételekre alapozott építmény, s ez építmény tartóváza Ady költészete — Ady a Fábry-életmű meghatározója. Dokumentálni szeretném e viszonyt, hitelesen talán így bizonyítható legjobban.
„Én abban a mértékben, ahogy lekoptak rólam a katonamundér darabjai, öltöttem magamra Adyt, hogy egy életen át vele, általa éljek, szóljak.”
S Ady hatása nemcsak egyszemélyes. „Ady Szlovákiában diákok, cserkészek demokratikus jelszava lett, és később a dolgozó ifjúság, ifjúmunkások dala és zenéje.”
A Magyar Nap 1936. november 22-i számában olvashatjuk: „Nincs munkás- és parasztkultúregyesület, amelyik ne ismerné az Ady-versek hódító, forradalmasító igézetét.”
A fasiszta szlovák állam évei. A Magyar Hírlapban nyilatkozatok hosszú sora jelenik meg Adyról. P. Sz. tanonc mondja: „…Egy könyvből kivágtam az arcképét, felfüggesztettem a szobánkban. Hadd lássam magam előtt egy igaz ember arcát, mert úgyis kevés van ma ebből a fajtából Pozsonyban.”
S idézhetnénk még hosszan. Ady nagy területen érintette a csehszlovákiai magyar kultúra első, háború utáni kibontakozását. Mégis: az Ady-hatás fókusza és kiteljesítője Fábry. Adyt Fábry fordította „csehszlovákiai magyarra”. Fábry Adyhoz való viszonya történelmi jelentésű felismerést hordoz: a kisebbségi irodalomnak létkérdése a progresszív szellemi vonulatokhoz való igazodás és felzárkózás.
Fábry Adyhoz való viszonya a kisebbségi és a nemzeti irodalom eszmei-erkölcsi kapcsolatának lehetőségét bizonyítja és dokumentálja.
Fábry a háborúból, a pusztítás térségeiről jövet találkozott Adyval. A találkozást megpecsételő vers az Ember az embertelenségben. Innen és ezzel kezdődik Fábry elkötelezettsége:
„Ékes magyarnak soha szebbet
Száz menny és pokol sem adhatott:
Ember az embertelenségben,
Magyar az űzött magyarságban,
Újból-élő és makacs halott.”
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2020. decemberi számában.)
A Trianon utáni erdélyi költőgenerációk életműve eltérő és közös jegyeket egyaránt mutat. Több tekintetben a vizsgálatkor szükséges elválasztani azokat a tematikus jellemzőket a szerzői életművekben, amik arra vonatkozóak, hogy mennyiben meghatározó egy-egy esetben a szakrális versbeszéd, a személyes és közösségi identitás mint sorsvállalás. És hogy miből fakadhat az egymást követő, sok esetben az elődöknek készakarva ellentmondani szándékozó különböző generációk létértelmező vallomásverseiben a télből folyton átderengő tavasz?
Csurka István éveken át írta és publikálta havilapjában a halála miatt torzón maradt Áldozat. Sorskérdésünk sorsa című történelmi dokumentumregényét. Ebben Alekszandr Szolzsenyicin hasonló módszerrel írt Együtt című regényének hatása alatt és annak mintájára ábrázolta a Tisza Kálmán és Tisza István miniszterelnöksége közötti évtizedekben történt politikai változásokat, változtatási kísérleteket és azok társadalmi, gazdasági hátterét: külön kihangsúlyozva a tiszaeszlári pert, az őszirózsás forradalmat és a tanácsköztársaságot.
A források 400-450 ezer betelepültről írnak. Ezek valószínűleg nem fedik a valóságot, mivel az első években nem jegyezték fel a beérkezők pontos számát. 1920 áprilisában alakult meg az Országos Menekültügyi Hivatal (OMH), de 1918-ban indult meg a menekülthullám.
Kissrác koromban szerettem be-belesni ablakokon. Elkapni egy-egy mozdulatot, színt; ahogy a konyhában tesz-vesz valaki, a szobában tévéznek, a nappali asztalánál kártyacsata zajlik… Elképzeltem illatokat is, vajon mi készülhet a tűzhelyen, az épp felbontott sör kesernyés szagát, cigaretták füstjét.
A hatalmas, rideg, kietlen világűr egyik pici pontján egyszer csak létrejött valami: megszületett a Csoda. Nem tudjuk, hogyan, honnan s miért. Talán egyedüli, megismételhetetlen jelenségként a hatalmas térben és időben, talán valahol rejtett társakat is sejtve, melengetve – ezt sem tudjuk. Csak azt, hogy létrejött, érzékelhetővé vált, kiteljesedett az Élet.
Ismét arra kerestük a választ, hogy melyik volt a legemlékezetesebb karácsony. De most gyerekkori fotókat is megmutatunk, és hálásak vagyunk azért, hogy a szerkesztőség tagjai mellett Ferdinandy György, Kabdebó Lóránt és Lőrincz P. Gabriella is megosztotta velünk az emlékeit és a családi fotóarchívumának egyik darabját.
A 2020-as év vége felé, mikor az ember a Megváltó születésére készülődik (dehogy erre: a karácsonyra gondol, kisbetűvel, az ajándékokra, miket muszáj megvenni), egy kicsit elszomorodom. Anyám meghalt 88 évesen, és ezzel mintha megszűnt volna az a fajta ráhangolódás, amit csak ő tudott megteremteni, mikor még ereje teljében volt. Pedig szegény már réges-rég nem ünnepelt úgy igazából.
Igaz az a felvetés, hogy felnőtt korba érve megkopik az ünnepekkel kapcsolatos lelkesedés? S ha valóban így van, mennyire nagy baj ez? – karácsonyi beszélgetések Tóth László József Attila-díjas író, költő, akadémikussal, Horváth Géza karnagy, szakíróval, Hogya György Talamon-díjas prózaíróval és Bíró Szabolcs író, művelődésszervezővel a felvidéki Előretolt Helyőrségben.
Talán a karácsonyt megelőző időszakban felerősödik bennünk a végtelen keresése iránti igény, ha akarjuk, hogy életünkben jelen legyen valamiféle misztérium. De „ha az ember elsőül önmagát tanulmányozná, rájönne, mennyire képtelen önmagán túljutni. Hogyan is ismerhetné meg a rész az egészet?” – kérdezi a 17. századi francia gondolkodó és matematikus Blaise Pascal.