Dr. Balázs Géza: A nyelvművelés kártékonyságáról

A mai hivatalos, akadémiai nyelvészeti közvélemény szerint nincs nyelvromlás, tehát nincs szükség nyelvművelésre. Ráadásul, aki nyelvművelő, az kártékony, ármánykodó és sarlatán. Egy beszédes című honlap címe is ez:

• A nyelvművelés kártékonyságáról és ármánykodásáról.

A magyarázatban pedig megjelenik a terrorizálás is. A nyelvművelő = terrorista: „Ez az oldal azért fog elkészülni, hogy egy helyre gyűjtve bemutassa, hogyan tehettek szert hatalomra egy áltudomány képviselői, milyen eszközöket alkalmaznak a naiv beszélők megtévesztése és a hatalomhoz jutás érdekében, hogyan terrorizálnak egy egész nyelvközösséget, hogyan bélyegeznek meg embercsoportokat anyanyelvük miatt.”

Dr. Balázs Géza | Tamási Áron ugrató humora

Tamási Áron stílusában különösen élvezetes a kedélyes-furfangos, székely beszédmódra jellemző nyelvi humor. Cs. Szabó László írja: „Tamási Áron életművében egyöntetű stílussá válik az ugrató humor, meghatározza hangvételét.” Legtöbben az Ábel-trilógiából ismerik a csavaros megfogalmazásmódot, kevesebben a második, csonkán maradt trilógiából.

A terrorizálás a nyelvművelőkkel kapcsolatban sokszor emlegetett diszkriminálásban érthető tetten: „Abban a korban, amikor a faj, a bőrszín, a vallás vagy a nem alapján történő hátrányos megkülönböztetés nyilvánosan nem fogadható el, a nyílt társadalmi diszkrimináció utolsó bástyája az emberek nyelvhasználata alapján történő diszkrimináció.” A nyelvművelők tehát az utolsó diszkriminálók.

A nyelvművelő (itt nyelvvédő) diktátor, és amit képvisel, az diktatúra: „A nyelvvédő a nyelvet védi (mégpedig, bármilyen különösen hangzik is, a beszélőkkel szemben)… A képtelenségek egy része ugyanis éppen azért jön létre, mert az emberek félnek a nyelvművelőktől. (Gondolkozzunk itt el ezen egy kicsit: miféle jogviszony az, ahol nagyon sok ember fél nagyon kevéstől, éspedig nyelvhasználati okból? A politikában az ilyen helyzetet diktatúrának hívják – ez vajon mi lehet?)”

A nyelvművelés mint áltudomány című dolgozat a Kedves hallgatóim! című hatszerzős ismeretterjesztő (nyelvművelő) kötet szemelvényei alapján kijelenti: „a nyelvművelés – vagy legalábbis annak közkeletű értelmezése – megfelel a hagyományosan »áltudományosnak« nevezett megközelítések minden ismérvének, tehát kimeríti a sarlatánság kategóriáját.”

Tehát akkor a nyelvművelő sarlatán is.

Legmesszebb az a nyelvész jutott, aki az 2000-es évek elején, a reklámnyelvtörvény kapcsán – néven meg nem nevezett – nyelvművelőket ekként bélyegzett meg (vagyis diszkriminálta a diszkriminálókat):
„A nyelvtörvény arról szól, hogy talált újból egymásra az, ami mindig is összetartozott: a politika és a nyelvművelés. Az új jogszabály támogatja az emberek nyelvhasználat szerinti diszkriminációját és annak intézményesült terjesztőit, a szellemi alvilág álnyelvész szélhámosait.”

Jegyezzük meg: a nyelvművelők „a szellemi alvilág álnyelvész szélhámosai”. A Magyar Tudományos Akadémia, melyet a magyar nyelv ápolására hoztak létre, sem akkor, sem azóta nem tiltakozott ez ellen. Miért is szólnának, hiszen a rendszerváltás óta nincs nyelvművelő tevékenysége az Akadémiának.
A nyelvművelők elleni támadások már korábban elkezdődtek. A fő támadási pont: a nyelvművelés nem tudomány. Laziczius Gyula untig ismételt szállóigéje:

• „A nyelvtudomány nem nyelvművelés, a nyelvművelés nem nyelvtudomány.”

A valóság nem érdekli az ítélkezőket: nyelvtudomány és nyelvművelés kezdetektől összekapcsolódik, a magyar nyelvművelés legjobbjai korukban a legképzettebb nyelvészek közé tartoztak, nyelvművelő munkájukat tehát tudományos megalapozottság jellemezte.

Laziczius kortársa volt Horger Antal, aki másként vélekedett a nyelvművelésről. Őt azonban véletlenül sem idézik. A magyar nyelvjárások című könyvének bevezetőjében előbb megvédi a népnyelvet, és azon az állásponton van, hogy bizonyos szempontból lehetséges „romlott nyelvről”, azaz nyelvromlásról beszélni:

• „Ha »romlott« nyelvről tudományos értelemben egyáltalán szó lehetne, akkor inkább a köznyelvet s még inkább az irodalmi nyelvet lehetne annak nevezni, mert ezek sok tekintetben mesterséges fejlesztésnek az eredményei, míg ellenben a népnyelvnek minden egyes sajátsága a nyelvi élet természetes fejlődése útján keletkezett. Egészen tudománytalan az a sokszor hallható ítélkezés is, hogy a parasztok ezen vagy azon a vidéken (mivel nem beszélnek irodalmi nyelven) – »csúnyán« beszélnek.”
Magát a nyelvromlást lábjegyzetben is magyarázza:

• „Nemzeti vagy esztétikai szempontból persze igenis lehet erről szó, s e szempontokból az ellene való küzdelem nemcsak jogosult, hanem nagyon is kívánatos.” (Horger Antal: A magyar nyelvjárások. Kókai Lajos kiadása, Budapest, 1934, 3. oldal.)

Jegyezzük meg: nemzeti vagy esztétikai szempontból a nyelvromlás elleni küzdelem (a nyelvművelés) nemcsak jogosult, hanem nagyon is kívánatos. Horger Antal nyelvtörténészként, nyelvjáráskutatóként hitet tett a nyelvművelés mellett is.

A rendszerváltás után a nyelvművelés ellen kardot rántott nyelvészek, különösen a magukat társasnyelvésznek nevezők a nyelvművelésre azt is mondják: hatástalan. Ha hatástalan, akkor mi a bajuk vele? S azt sem értem, hogy ha hatástalan, akkor hogy lehet egyszerre kirekesztő, diszkriminatív, sőt terrorizáló. Vagy esetleg a nyelvművelés mégsem hatástalan, mivel megfogalmaz olyan értékeket (eszmény, normativitás, minta, igényesség, jóhangzás, szépség), amelyre sokaknak igényük és szükségük van (vagy kellene, hogy igényük legyen), s egyeseknek, posztmoderneknek, relativizálóknak ez nem tetszik? És ez a nemtetszés lenne az akadémiai tudomány, szemben az üldözendő, áltudománynak nevezett, kiseprűzendő nyelvműveléssel?