Nem kértem, nem olvastam, nem kedveltem, nem kattintottam, de valahogy rátapadt a közösségi oldalamra egy kamuhíreket tonnaszámra gyártó forrás, és mindennap a közösségi oldal hírfolyamának élére tolakodik. Ez a közösséginek mondott oldal (online-hírforrás) rácáfol mindenre, amit újságírásnak tartunk, ráadásul meglátásom szerint a bűncselekmény kategóriáját súrolja, ha csak már át nem lépte.
Az online-hírforrás jellemzője, hogy sokat ígérő, egy- vagy többmondatos címmel és a tárgyra utaló képpel felkelti az érdeklődést. A cím és a kép azonban teljesen félrevezető: a kattintás után megnyíló szövegben nem arról van szó, mint a felvezetőben, sőt sokszor ellentétes információ rejlik benne. Próbaképpen én is készítettem egy ilyen becsapós felvezetést, hogy megmutassam az átverésre szakosodott honlapok módszerét:
A továbbiakban a közösségi médiában futótűzként terjedő, tehát „kattintásvadász” online-hírforrás címadásait elemzem. (A kiemelések és a nyelvi hibák az eredeti szövegből származnak.)
Az álhírírók vagy még inkább hírtorzítók egyik kedvelt témája: a haláleset. A híres ember („magyar legenda”) halála sokakat kíváncsivá tesz. Valamint a hirtelen és váratlan halál is. És ha rákattintanának, hamar kiderülne, hogy nem is híres emberről van szó, illetve a hirtelen halál valószínűleg nem kimutathatóan tömeges haláleset része. A halálos betegség és az öngyilkosság ugyancsak hívószó a hírtorzítóknak. Főleg, ha „híres” emberrel hozzák kapcsolatba:
A hírtorzítók másik eszköze az ismert emberek nevével való visszaélés. Az ilyen hírek az emberek kíváncsiságára alapoznak:
Azzal, hogy itt is leírom ezeket a manipulatív címeket, remélhetőleg senkit nem indítok arra, hogy utánanézzen az interneten; mert ezek is gátlástalanul visszaélve ismert személyiségek nevével egészen biztosan félrevezető információt tartalmaznak. Persze vannak olyan „celebek”, akik önmaguk is mindent elkövetnek, hogy a bulvárhírek közül ki ne kopjanak, ezért kacifántosabbnál kacifántosabb történeteket találnak ki. Ebben az esetben az álhírgyártóknak nincs is nehéz dolguk, csak továbbítani kell a kamuhírt:
A hírtorzítók harmadik eszköze, hogy a hír valójában igaz, de a felvezető címben nem közlik, hogy mikor és hol történt az esemény. Ugyanis bármilyen borzalmas egy esemény, ha az 10-20 éve történt, és mondjuk, Amerikában, akkor az itt és most már nem érdekes.
Az egyik hozzászólásból tudom, hogy az esemény Mexikóban történt. Csakhogy a „Nagybani” piac egyértelműen, és helyesírását tekintve is Budapestre utal. Nyilvánvaló átverés.
Az álhírtematikában a haláleset után élen jár az időjárás. Az idézett címekben hangsúlyozzák, hogy „ez” itt és most érvényes:
Az idézett címekben szereplő, aktualitást közlő „most érkezett”, a közösséget bevonó „tragikus hírre ébredtünk”, „mindenki összeroppant”, „tízezrek döbbentek le” szerkezetek mind az érdeklődés felkeltésének nyelvi eszközei.
A kíváncsiság és érdeklődés felcsigázásán túl a hírtorzítók az emberek félelmeire is alapoznak. Tematikájukban az egészségüggyel és a nyugdíjjal kapcsolatos téves sugalmazások alkalmasak lehetnek széles néptömegekben félelmet kelteni.
Időben szólok: ezek már a rémhír kategóriájába tartoznak, az pedig a pánikkeltés előszobája. A rémhírgerjesztés és -terjesztés könnyen átválthat pánikkeltésbe, ami köznyugalom elleni bűncselekmény. Időben szóltam!
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.