Szavak kicsit vagy nagyon helytelen használatára hozok példákat.
A tapodtat önmagában áll. Szólásban így hangzik egy tapodtat sem. Azaz: egy lépést sem, a legkevésbé sem, egyáltalán nem. Tehát helyesen: Egy tapodtat sem engedett egyik sem. Írtam már erről, de mintha terjedne a helytelen, továbbképzett alak:
Tartok tőle, hogy a tapodtat-ba a -nyi a talpalatnyiból érkezett. De itt a talpalatnyi helye sincs talpalatnyinak.
Persze bármit lehet a hazatérő ittas férjhez vágni, de leginkább a tésztanyújtókészlet másik darabjával, a sodrófával szokták várni.
Inkább sötét lovak vagyunk… Sötét ló valaki vagy valami lehet: ismeretlen, kiszámíthatatlan viselkedésű személy; kiismerhetetlen tulajdonságú, kiszámíthatatlan hatású dolog.
Az idejekorán nem azt jelenti, hogy túl korán, hanem hogy még épp időben.
Szeptember végén már nem nyári, hanem legföljebb nyárias az idő. Ez pont fordítottja annak, mint amikor ősszel őszies, télen télies, tavasszal tavaszias időről beszélnek, mert akkor már őszi, téli vagy tavaszi az idő.
Lójárványos? Dehogy: lójárgányos öntözőművek!
Két szólás keveredett össze: van valami a füle mögött és vaj van a fején. Utóbbi magyarázatául szolgál a következő közmondás: Akinek vaj van a fején, ne menjen a napra!
A klausztrofóbia a zárt terektől való félelem – ez a focipályán nem jellemző. A tömegiszony az agorafóbia.
Ez angolul van. A prime minister magyarul miniszterelnök. És miért kell mindig az evakuál szót használni? A kitelepít nem eléggé világos és magyaros?
Ez is (high quality) angolul van. Magyarul: jó, kiváló minőségű.
Az idős így önmagában tiszteletlenség. Érdekes, a fiatal önmagában kevésbé. Helyesebb lenne így: az idős embert.
Csakhogy a „díszes társaság” többnyire ironikus, pejoratív használatú. Tiszteletlenség a vendégekkel szemben, különösen egy kormánypárti lapban.
Felcsillant a szemük.
Ebben nincs köszönet. Ezért inkább fogalmazzunk így: a klímaváltozás következtében.
Két szerkezet keveredik: vagy annak ellenére jelentették meg, hogy nem tárták fel, vagy anélkül jelentették meg, hogy feltárták volna.
Nem a tiltást szankcionálják, hanem a szállítást: a tiltás a szankció. Tehát helyesen: vonják ki a szankciók alól az orosz gabona és műtrágya világpiaci szállítását.
Elég lenne célokat kitűzni.
Nem lehet felismerni.
Egyhangúlag!
Durva ez a szleng a médiában.
Hogyhogy a számát? Szabadság egy van, csak a hossza különböző. Tehát maximum a mennyiségét lehet növelni. Vagy a pótszabadnapok számát.
Az értelmező és az idegen szavak szótára szerint a fekália: emberi ürülék. Tehát az emberi előtag fölösleges.
Na, ezt jól „megaszonta”!
(A hibás nyelvi példákat Balog Lajos kiskunhalasi tanár kollégám gyűjtötte.)
Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte magába, hogy mëgszökik. Nem tudom, hun vót katona, de azt tudom, hogy hídon köllött átmënni. És mikó mënt, mikó ēdöntötte, hogy mëgszökik, rögtön ēdobta a sapkát mëg az opaszácsot[1] is. És mikó a hídon mënt át, rögtön ēfogták, és vitték bë a kaszárnyába, és ugyë ottand vojni szúd ra[2] adták. Katonai bíróságra. Mikó őtet hallgatták ki a bíróságon, kérdezték, mé akart ēszökni, mëg hova.
„Az 1973-as esztendő valóssággal a magyar költészet évének tekinthető”[1] – olvashatjuk az ötven évvel ezelőtt megjelent Magyar Hírlap hasábjain. 1973-ban, ahogyan idén is, három nagyszerű magyar költő születésnapjának kerek évfordulóit ünnepelhetjük. Ünnepeljük is, méltón emlékezve a kétszáz éve született Madách Imrére, aki az 1862-ben megjelent Az ember tragédiája című drámai költeményével ma is érvényes, az élet értelmével és az ember feladatával kapcsolatos kérdéseket feszeget.
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?