Mara Kinga Villő: Kapuk kertje (olaj, vászon, 80 × 90 cm, 2011) – Fotó: Farkas Dávid
Nyelvi barangolások (23.)
Vendégeskedem egy közéleti naplóíró, franciatanár ismerősöm zuglói kertes házában. Szőlőtőkés, díszbokros, barátságos kertjében áll egy fából készült, nyitott, sokszögű, nádfödeles nyári enyhely. Oda telepszünk. Én filagóriának nevezném, de vendéglátóm kiigazít:
• pavilon
Mivel ő franciás műveltségű, hozzáteszi, hogy lehetne még:
• kioszk (kiosque)
De megenged több lehetőséget:
• Ez a kerti fedett pihenő vagy kerti lak nekem pavilon, a franciáknak lehetne kioszk, de nevezhetjük egyszerűen bódénak is.
Nem értek egyet. Kerti laknak semmiképpen sem nevezhetném, mert annak az értelmezésemben falai is vannak, akár lakni is lehet. A kioszk nekem árusítóhely, áruda, leginkább újságos vagy italosstand, esetleg őrbódé, és semmiképpen sem ez a bájos, fedett, de oldalt nyitott építmény. De pavilonnak sem nevezném, hiszen a magyarnak a pavilon leginkább alkalmi kiállítási csarnok. Mégiscsak legjobb megnevezés, amivel kezdtem:
• filagória
Javaslom, hogy maradjunk a filagóriánál, akkor is, ha ennek már archaikus bája van, a nyelvhasználati tévedésre is így figyelmeztetnek: összekeveri az allegóriát a filagóriával. Ráadásul kiejtési változatai is vannak, egyesek nyelvhasználatában: filegória. A filagória gyökere a görög őrház, majd a latin ereklyetartó szekrényke jelentésű kifejezés. Talán az őrház jelentés áll legközelebb a magyarhoz:
• többnyire fából készült, négyzetes vagy sokszögletű, fedett, oldalt nyitott kerti pihenőhely
De a szótár bedob még egy javaslatot:
• szaletli
Kerti beszélgetőhelyünk lehetne tehát olaszosan, németesen: szaletli. Az ugyancsak archaikus ízű szaletli olasz sala, saletta, a német Salettl szóból érkezett hozzánk. De valójában ezt se nagyon használjuk. Vendéglátóm tovább gondolkodik:
• Nevezhetnénk kerti lugasnak vagy pergolának is.
Lugas majdnem lehetne, mert van itt néhány szőlőtőke, igaz, nem nőtt a szaletli fölé. A lugas ismérve azonban a lombsátor, itt pedig csak legföljebb tetővel védekezünk az eső ellen. Nyelvtörténetünkben további csodaszép példákat találhatunk. A kerti lugas vagy pergola Eötvös Károly szerint leveles árnyék, Kemény Zsigmondnál hűselő, a Bakonyalján leveles sátor. Nyelvújítási szavunk is van erre. A szécsényi Forgách--Pulszky-kastély kerektorony-pavilonjának reformkori neve: gyönyörde. Még nem értünk a kerti pihenőhelyek megnevezésének a végére, mert ezernyi változatban sorakoznak teraszok, tornácok, „kódisállások” (koldusállás), erkélyek, szakállszárítók formájában. És akkor ott van az a bizonyos enyhely is, amely nekem jutott elsőként eszembe.
• Enyhely: régi irodalmunkban pihenést, védelmet nyújtó hely; egyes tájnyelvekben: karám.
Persze vendéglátóm pavilonját, szaletlijét, filagóriáját semmiképpen sem nevezhetném karámnak. Nekem továbbra is a filagória tetszik, de nem vitatkozom vele, ha neki pavilon.
Az ember mívelte kerteknek vonzásuk van. Nem véletlen, hogy összekapcsolódik a kert- és a nyelvművelés, s hogy a szervezett emberi gondolkodás, a platóni filozófia a görög Akadémeia ligetből indult ki. Az akadémia is eredetileg leginkább egy liget... Ma már társaság vagy épület.
Így filozofálgatunk mi, a nyugdíjas naplóíró franciatanár és én a zuglói kies (kellemes látványt nyújtó, vonzó) kiskertben, néhány szőlőtőke és virágágyás között a pavilonban, mint egykoron Berzsenyi Dániel visszavonulva a niklai méhesben. De mi a méhes?
