Az ijesztegetés egyidős lehet az emberrel. A félelem ugyanis az ember alapvető ösztöne, az ijesztegetés félelemkeltés, a közös félelem pedig csoportösszetartó erő. A gyermek félelemérzettel születik. Erre játszanak rá a gyermekijesztők. De a felnőttekre is sokszor ráijesztenek. Mondhatni: mindennap.
A megijesztésben, az ijesztegetésben erő, hatalom van. Aki mást sikeresen megijeszt, abban félelmet kelt, egyúttal annak fölébe kerül. Ezért rendszerint a tapasztaltabbak tudják megijeszteni a tapasztalatlanokat, a tájékozottak a tájékozatlanokat, az idősebbek a fiatalabbakat. A szavakkal való ijesztegetés a szavak erejének, hatásának a bizonyítéka.
A megijesztés tartalma nagyon sokféle lehet. Ijesztegetés fertőzésektől, betegségektől, szélsőséges időjárásról, új munkahelyi vezetőtől vagy kollégától, párttól, diktatúrától, állattól, szomszédtól, etnikai csoporttól, pénzromlástól, a gazdasági helyzet rosszabbodásától, csődtől stb. A csoportos ijesztegetés következménye lehet a pánik, amely irracionális cselekedet, akár halálos balesetet eredményezhet.
Most maradjunk a gyermekijesztőknél, amelyeknek inkább fegyelmező (vagy „figyelmező”) célja van, semmint hogy pánikba ejtsük a gyermeket. A gyermekijesztő rendszerint kisgyermekek tréfás, esetleg beugratós figyelmeztetésére, nevelésére szolgáló fenyegető figyelmeztetés az idősebb testvérek vagy a szülők részéről. Az ijesztegetés következménye meglepetés, pillanatnyi elgondolkodás, tartózkodás, esetleg félelem, amelyet a jó szülők később igyekeznek feloldani. Persze túlzásba esnek, akkor az ijesztegetésnek tartós hatása, esetleg trauma is lehet a következménye.
A gyermekek ijesztegetése annyira szokványos, hogy sokszor nem is tudjuk, mit és miért mondunk ilyenkor. Hoppál Mihály néprajzkutató korábban csoportosította a gyermekijesztőket. (Hadd köszöntsük itt és most, vagyis október 31-én betöltött 80. születésnapján!) A gyermekijesztőkben felbukkannak bennük reális alakok (gyerekszedő, pulyaszedő, zsákos ember, koldus, rongyszedő, kéményseprő, drótos, csendős, rendőr, pap, doktor, fekete ember, tatár, török, betyár), állatok (bagoly, mókus, róka, farkas), hiedelemlények, mesei alakok (boszorkány, vasorrú bába, manó, ördög, garabonciás, tüzes ember, lidérc, csordásfarkas vagy prikulics), valamint irreális alakok. Utóbbiak valódi nyelvi csemegék, mivelhogy eredetük többnyire homályos, talán hangutánzó, talán valami sajátos gyermeknyelvi maradvány. Ilyenekről van szó: bákász, kókár, mamusz, bambuc, mankuj, vankuj… és ezeknek valóban ezernyi változata.
A gyermekijesztők hagyományos, rögzített nyelvi formát öltenek. Rendszerint az elvisz a…, illetve a jön a… formulába illeszkednek. Például elvisz a mókár! Illetve még egy figyelmeztető bevezető mondat is kerülhet eléjük: Vigyázz, mert elvisz a…, vagy: Ha rossz leszel, elvisz a… Egyes nyelvi formák földrajzilag jól körülhatárolhatók, vagyis táji állandósult szókapcsolatok, frazeologizmusok, mások persze nem. Míg a mumus országos elterjedésű, a bubust a Duna mentén, a böböst és a mamóst Erdélyben használták. Szabolcs-Szatmárban kókuval, palóc vidéken kókóval, a Felső-Tisza-vidéken mókárral fenyegettek.
Így volt, és érdekes módon így van ma is. 2008-ban felhívást tettem közzé a Magyar Rádió Tetten ért szavak című műsorában gyermekijesztők beküldésére. Sok érdekes adatot kaptam, és a világhálón azóta is meg-meglepnek (megijesztenek) újakkal. Néhány példa:
Elvisz a kezetlen, lábatlan Jankó (Tardoskedd), Elvisz a János bácsi, Elvisz a drótostót (Kecskemét), Elvisz a kókány (Szentkirály), Ne menj le (a pincébe), mert elvisz a mokokár (Üllő), Elvisz a mókár (Kács, Sály, Dél-Borsod), Elvisz a vasas cigányasszony (Üllő), Vigyázz, mert elvisz a Börny (Arad), Elvisz a banka (Ozsdola), Elvisz a bakróka (Baranya megye), Elvisz a szarabalta, elvisz a dzsabul (Forró), Elvisz a jeges (Komárom). Vannak teljesen egyedi megoldások: Elvisz az Érmelléki Kuglófember (Borsod).
Illetve valaki arról írt, hogy az 1930-as években Baranyában nemcsak furcsa szóval ijesztették meg gyermeket (elvisz a pákász és a kunkus), hanem a hatás érdekében a sötét pincében rothadt burgonyához is érintették a gyermek kezét.
Városi fiatalokat is megkérdeztem, akik a következőket említették:
Ha rossz leszel, elviszünk a javítóintézetbe (Budapest), Elvisz a ropi (Szlovákia, Csicser), Elvisz a mumus/momó (Hajdú-Bihar megye), Ha rossz leszel, elvisz a talus (Budapest), Vigyázz, mert elvisz a zsákos ember! (Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Hajdú-Bihar megye), Jön a zsákos ember (Budapest), Elvisznek a szörnyecskék (Hajdú-Bihar megye), Elvisz a jeti (Budapest), Elvisz a krampusz (Budapest), Elvisz a mumus (Budapest, Szlovákia: Mokcsa, Borsod-Abaúj-Zemplén megye), Elvisz a Jónás (víz közelében mondják, Debrecen), Elvisz a prikulics (Budapest), Elvisz a klotyómanó (Hajdú-Bihar megye), Elvisz a rézfaszú bagoly (Debrecen, Szlovákia), Elvisz az aranyfaszú sas (Szlovákia), Elvisz a koponyányi monyó (Debrecen), Elvisz a kunka (Nógrád megye), Elvisz a kókó, kóku (Borsod-Abaúj-Zemplén megye).
Nemcsak a használók, vagyis mi vagyunk roppant tájékozatlanok a gyermekijesztőkben foglalt alakok kilétét illetően, hanem maga a néprajzi és nyelvészeti irodalom is. Pedig nagyon sok példát gyűjtöttünk. Egyelőre ott tartunk, hogy gyermeknyelvi, hangutánzó szónak gondoljuk a legtöbbet, olyan szavaknak, amelyeknek a nyelvi formája önmagában alkalmas az ijesztésre, esetleg éppen azért, mert nem tudjuk, hogy mi is az. Az ember ugyanis leginkább az ismeretlentől fél. De az is lehet, hogy sok más értelem is bujkál ezekben a jól dokumentált szavakban:
babus, babós, bankus, bambuc, bákász, bobo, bobósbunkus, bönkös, böbös, bökötör, bumbus, bubusz, dodo, hemmes, kankas, kankus, kercsula, konkó, kókós, kókár, kumasz, kunka, mankuj, mánkus, muma, mumák, mamusz, mommó, murkus, vankuj.
A gyermekijesztés csúcspontját jelentő rézfaszú bagolyról van már némi szakirodalom (magam is írtam róla), az aranyfaszú sasról és a ropiról én is csak most értesültem, s valószínűleg kedves olvasóink még bőven tudják gyarapítani a gyűjteményt, amire ezúton is buzdítom önöket!
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.