Az ijesztegetés egyidős lehet az emberrel. A félelem ugyanis az ember alapvető ösztöne, az ijesztegetés félelemkeltés, a közös félelem pedig csoportösszetartó erő. A gyermek félelemérzettel születik. Erre játszanak rá a gyermekijesztők. De a felnőttekre is sokszor ráijesztenek. Mondhatni: mindennap.
A megijesztésben, az ijesztegetésben erő, hatalom van. Aki mást sikeresen megijeszt, abban félelmet kelt, egyúttal annak fölébe kerül. Ezért rendszerint a tapasztaltabbak tudják megijeszteni a tapasztalatlanokat, a tájékozottak a tájékozatlanokat, az idősebbek a fiatalabbakat. A szavakkal való ijesztegetés a szavak erejének, hatásának a bizonyítéka.
A megijesztés tartalma nagyon sokféle lehet. Ijesztegetés fertőzésektől, betegségektől, szélsőséges időjárásról, új munkahelyi vezetőtől vagy kollégától, párttól, diktatúrától, állattól, szomszédtól, etnikai csoporttól, pénzromlástól, a gazdasági helyzet rosszabbodásától, csődtől stb. A csoportos ijesztegetés következménye lehet a pánik, amely irracionális cselekedet, akár halálos balesetet eredményezhet.
Most maradjunk a gyermekijesztőknél, amelyeknek inkább fegyelmező (vagy „figyelmező”) célja van, semmint hogy pánikba ejtsük a gyermeket. A gyermekijesztő rendszerint kisgyermekek tréfás, esetleg beugratós figyelmeztetésére, nevelésére szolgáló fenyegető figyelmeztetés az idősebb testvérek vagy a szülők részéről. Az ijesztegetés következménye meglepetés, pillanatnyi elgondolkodás, tartózkodás, esetleg félelem, amelyet a jó szülők később igyekeznek feloldani. Persze túlzásba esnek, akkor az ijesztegetésnek tartós hatása, esetleg trauma is lehet a következménye.
A gyermekek ijesztegetése annyira szokványos, hogy sokszor nem is tudjuk, mit és miért mondunk ilyenkor. Hoppál Mihály néprajzkutató korábban csoportosította a gyermekijesztőket. (Hadd köszöntsük itt és most, vagyis október 31-én betöltött 80. születésnapján!) A gyermekijesztőkben felbukkannak bennük reális alakok (gyerekszedő, pulyaszedő, zsákos ember, koldus, rongyszedő, kéményseprő, drótos, csendős, rendőr, pap, doktor, fekete ember, tatár, török, betyár), állatok (bagoly, mókus, róka, farkas), hiedelemlények, mesei alakok (boszorkány, vasorrú bába, manó, ördög, garabonciás, tüzes ember, lidérc, csordásfarkas vagy prikulics), valamint irreális alakok. Utóbbiak valódi nyelvi csemegék, mivelhogy eredetük többnyire homályos, talán hangutánzó, talán valami sajátos gyermeknyelvi maradvány. Ilyenekről van szó: bákász, kókár, mamusz, bambuc, mankuj, vankuj… és ezeknek valóban ezernyi változata.
A gyermekijesztők hagyományos, rögzített nyelvi formát öltenek. Rendszerint az elvisz a…, illetve a jön a… formulába illeszkednek. Például elvisz a mókár! Illetve még egy figyelmeztető bevezető mondat is kerülhet eléjük: Vigyázz, mert elvisz a…, vagy: Ha rossz leszel, elvisz a… Egyes nyelvi formák földrajzilag jól körülhatárolhatók, vagyis táji állandósult szókapcsolatok, frazeologizmusok, mások persze nem. Míg a mumus országos elterjedésű, a bubust a Duna mentén, a böböst és a mamóst Erdélyben használták. Szabolcs-Szatmárban kókuval, palóc vidéken kókóval, a Felső-Tisza-vidéken mókárral fenyegettek.
Így volt, és érdekes módon így van ma is. 2008-ban felhívást tettem közzé a Magyar Rádió Tetten ért szavak című műsorában gyermekijesztők beküldésére. Sok érdekes adatot kaptam, és a világhálón azóta is meg-meglepnek (megijesztenek) újakkal. Néhány példa:
Elvisz a kezetlen, lábatlan Jankó (Tardoskedd), Elvisz a János bácsi, Elvisz a drótostót (Kecskemét), Elvisz a kókány (Szentkirály), Ne menj le (a pincébe), mert elvisz a mokokár (Üllő), Elvisz a mókár (Kács, Sály, Dél-Borsod), Elvisz a vasas cigányasszony (Üllő), Vigyázz, mert elvisz a Börny (Arad), Elvisz a banka (Ozsdola), Elvisz a bakróka (Baranya megye), Elvisz a szarabalta, elvisz a dzsabul (Forró), Elvisz a jeges (Komárom). Vannak teljesen egyedi megoldások: Elvisz az Érmelléki Kuglófember (Borsod).
Illetve valaki arról írt, hogy az 1930-as években Baranyában nemcsak furcsa szóval ijesztették meg gyermeket (elvisz a pákász és a kunkus), hanem a hatás érdekében a sötét pincében rothadt burgonyához is érintették a gyermek kezét.
Városi fiatalokat is megkérdeztem, akik a következőket említették:
Ha rossz leszel, elviszünk a javítóintézetbe (Budapest), Elvisz a ropi (Szlovákia, Csicser), Elvisz a mumus/momó (Hajdú-Bihar megye), Ha rossz leszel, elvisz a talus (Budapest), Vigyázz, mert elvisz a zsákos ember! (Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Hajdú-Bihar megye), Jön a zsákos ember (Budapest), Elvisznek a szörnyecskék (Hajdú-Bihar megye), Elvisz a jeti (Budapest), Elvisz a krampusz (Budapest), Elvisz a mumus (Budapest, Szlovákia: Mokcsa, Borsod-Abaúj-Zemplén megye), Elvisz a Jónás (víz közelében mondják, Debrecen), Elvisz a prikulics (Budapest), Elvisz a klotyómanó (Hajdú-Bihar megye), Elvisz a rézfaszú bagoly (Debrecen, Szlovákia), Elvisz az aranyfaszú sas (Szlovákia), Elvisz a koponyányi monyó (Debrecen), Elvisz a kunka (Nógrád megye), Elvisz a kókó, kóku (Borsod-Abaúj-Zemplén megye).
Nemcsak a használók, vagyis mi vagyunk roppant tájékozatlanok a gyermekijesztőkben foglalt alakok kilétét illetően, hanem maga a néprajzi és nyelvészeti irodalom is. Pedig nagyon sok példát gyűjtöttünk. Egyelőre ott tartunk, hogy gyermeknyelvi, hangutánzó szónak gondoljuk a legtöbbet, olyan szavaknak, amelyeknek a nyelvi formája önmagában alkalmas az ijesztésre, esetleg éppen azért, mert nem tudjuk, hogy mi is az. Az ember ugyanis leginkább az ismeretlentől fél. De az is lehet, hogy sok más értelem is bujkál ezekben a jól dokumentált szavakban:
babus, babós, bankus, bambuc, bákász, bobo, bobósbunkus, bönkös, böbös, bökötör, bumbus, bubusz, dodo, hemmes, kankas, kankus, kercsula, konkó, kókós, kókár, kumasz, kunka, mankuj, mánkus, muma, mumák, mamusz, mommó, murkus, vankuj.
A gyermekijesztés csúcspontját jelentő rézfaszú bagolyról van már némi szakirodalom (magam is írtam róla), az aranyfaszú sasról és a ropiról én is csak most értesültem, s valószínűleg kedves olvasóink még bőven tudják gyarapítani a gyűjteményt, amire ezúton is buzdítom önöket!
A Sétatér – szellemvasút a Szamos partján című kézirat készen áll a kiadásra, tartalma hibrid szövegegységekből áll. A könyv tematikája valóban a hattyúk és a kolozsvári Sétatér megörökítése, ám mindez egy tág dimenzióban végigvitt kultúrtörténeti utazás, amelynek során Kolozsvár teljes történelme mellett a magyar és világirodalmi hattyúábrázolásokon át a költő személyes identitáskérdései is fellelhetők.
Szőcs Géza 1983-ban írta Esti ima című versét, a legsötétebb Ceaușescu-korszakban, amikor – 1982-es lefogása után – nemcsak szabadságáért, de életéért is aggódnia kellett. A visszatérő kihallgatások gyakran kínzásokká fajultak, valóságos háziőrizetben élt szülei lakásában; telefonját lehallgatták, minden lépését megfigyelték, s a házkutatások során elkoboztak mindent, amit személyesen fontosnak tarthatott – leveleket, verseket, jegyzeteket. Folyamatosan érzékeltetni akarták vele kiszolgáltatottságát – azt, hogy a hatalom bármit megtehet vele.
Tizennégy éves koromban jártam először Magyarországon, és szinte hihetetlen élmény volt, hogy első utam rögtön Budapestre vezetett. Tudtam, hogy létezik egy ilyen ország, ami nekünk anyaországunk, és amelynek eszményképe szinte jogalapját és bizonyítékát adta identitásomnak, ami néha ellentmondásokkal volt terhes, hiszen nagyon korán megtanították nekem, hogy magyar nemzetiségű ukrán állampolgár vagyok.
Danyi költői indulását a nyelvi fegyelmezettség, a közlés határokat feszegető lecsupaszítása, a fogalmazás már-már kíméletlenségbe hajló pontossága és többnyire a megszólalónak a vers belső működő világától való hideg eltávolodása jellemzi; olyan objektivitás, amely izzik az immanens feszültség(ek)től, ám ezek a „zárt csodák” – ahogyan a kortárs kritikák által sokat tárgyalt mű mondja – a „kéreg alatt” maradnak.
László Gyula ezt írja barátjáról, Németh Kálmánról: „szobrait nem lehet elfogulatlanul, rideg mérlegeléssel nézni, nem lehet csak a »szép« jegyében szemlélni, mert ezek a szobrok panaszolnak, vádolnak, hitet sugároznak, emlékeznek, pedig »csak« öregasszonyokat, vásárosokat, sebesült katonákat, szeretett fejeket idéznek, és gyakran érezzük a Megfeszített jelenlétét. Németh Kálmán a középkori faszobrászok kései utóda: a Krisztus-faragóké, Boldogasszony-idézőké, a szegény embert szeretettel átölelőké.” E megejtően lírai sorok miatt érdemes felidéznünk Németh Kálmán emlékét.
A dualizmus alatt (1867–1918) Szabadka egyetlen katolikus jellegű tanintézete a Miasszonyunkról nevezett iskolanénék zárdaiskolája volt. Az intézet alapítása a Szabadkai Első Nőegylet érdeme. Az egylet a városi árvák gondozását az iskolanővérekre szerette volna bízni, és ebből a célból 1869-ben zárda alapítását határozta el. Az építkezésre szánt adományokat a Római kath. nőiskola-alapítványa néven létesített számlára gyűjtötték össze.
2023 tavaszán mutatták be a Jókai Színházban, Komáromban N. Tóth Anikó A kacagó királykisasszony című darabját. A mű lényegében egy hagyományos sablonokból felépített történet, amelyet próbál valamiféle kerettel körbeölelni. Szerencsére nem is akar több lenni annál, mint aminek készült: szórakozás gyerekeknek és gyereklelkű felnőtteknek.
A SZMÍT és a NACE (Nueva Asociacón Canaria para la Edición) megállapodása keretében létrejött irodalmi együttműködés része volt a júniusban megvalósult kanári-szigeteki Lucía Rosa Gonzáles költő-író és Aquiles García Brito író-költő-irodalomtörténész látogatása. A vendégeket Hodossy Gyula, a SZMÍT elnöke látta vendégül Dunaszerdahelyen.