Néhány éve valaki kitalálta a nem létező tárgyak kiállítását. Van neki (szójátékosan) „ötletgizdája” és rendezője, úgy határozzák meg, hogy: „a magyar degeneratív grammatika korintoszi oszlopfője”. A megnevezésekből sugárzik: nyelvi ügyekről van itt szó. Például a következő állandósult szókapcsolatokat kívánta megjeleníteni:
* radai rosseb, halványlila dunszt, a kocka el van vetve, fába szorult féreg, eszed tokja, írói véna, az idő vasfoga…
Gazdag fantáziával elképzelték az állandósult szókapcsolatokban szereplő, régi szemléletmódot tükröző, de ma már világosan nem értelmezhető szóképeket. Persze tréfásan. Például halványlila füstöt egy üvegben (halványlila dunszt), elültetett kockát (a kocka el van vetve).
Az ötlet követőkre talált. Egy sátoraljaújhelyi középiskolában találkoztam a nem létező tárgyak alkalmi kiállításával. Az alkotók friss képzelőerővel például a következő állandósult szókapcsolatokat jelenítették meg:
*szöget ütött a fejébe (egy oktatási célú műanyag koponyába szöget ütöttek)
*kibújik a szög a zsákból (egy zsák, amelyből kilóg egy szög)
*itt van a kutya elásva (egy kutya – Morzsi – stilizált sírja)
*rosszul áll a szénája (összegyűrt széna)
*anya csak egy van (a kiállítási tárgy: egyetlen anyacsavar)
*elvesztette a fejét (tessék kitalálni!)
Pedig ezeknek a szólásoknak megvolt valamikor az eredeti, konkrét jelentése, csak az idő folyamán ezek elhalványultak, elfelejtődtek. Lássuk például ezeket:
• Itt van a kutya elásva (elhantolva, eltemetve)
A 16. századi Hans Sachstól eredeztethető német fabulából lett szállóigére megy vissza: Da ligt der hunt (itt fekszik a kutya; az idézet régies német nyelven szerepel). A szólás eredetét így magyarázza a szótár: „A mondás babonás hiedelmet őriz: ha valaki megbotlik, az annak a jele, hogy ott ördögtől elvarázsolt kutya van elásva, és alatta kincsek rejlenek. Az idők folyamán a szólásmondás eredeti, botlásra vonatkoztatott babonás tartalma átalakult (ezt nyelvünkben az Itt van az öregapád kincse elásva alak fejezi ki), és manapság valamely baj, bökkenő, nehézség jelzésére használják. A szólás több nyelvben a kutya szóval létezik, de a franciában és az olaszban nyúl, a spanyolban pedig a macska elem bukkan fel.”
• Rosszul áll a szénája (eredetileg: rendben van, jól áll a szénája)
A paraszti élettel kapcsolatos szólás. Amikor lekaszálják a szénát, egy ideig száradni hagyják a földön, erre mondják, hogy a széna rendben hever. A rend ez esetben azt jelenti: a lekaszált fű földön levő sora (egy rend széna). Tehát a széna heverhet jó rendben, innen ered a mai „rendben van” kifejezésünk is. És persze a széna heverhet rendetlenül, illetve elázhat, s akkor: rosszul, rossz rendben van (áll) az illető szénája.
Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte magába, hogy mëgszökik. Nem tudom, hun vót katona, de azt tudom, hogy hídon köllött átmënni. És mikó mënt, mikó ēdöntötte, hogy mëgszökik, rögtön ēdobta a sapkát mëg az opaszácsot[1] is. És mikó a hídon mënt át, rögtön ēfogták, és vitték bë a kaszárnyába, és ugyë ottand vojni szúd ra[2] adták. Katonai bíróságra. Mikó őtet hallgatták ki a bíróságon, kérdezték, mé akart ēszökni, mëg hova.
„Az 1973-as esztendő valóssággal a magyar költészet évének tekinthető”[1] – olvashatjuk az ötven évvel ezelőtt megjelent Magyar Hírlap hasábjain. 1973-ban, ahogyan idén is, három nagyszerű magyar költő születésnapjának kerek évfordulóit ünnepelhetjük. Ünnepeljük is, méltón emlékezve a kétszáz éve született Madách Imrére, aki az 1862-ben megjelent Az ember tragédiája című drámai költeményével ma is érvényes, az élet értelmével és az ember feladatával kapcsolatos kérdéseket feszeget.
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?