A más népek és nyelvek kutatóit, tudósait többféleképpen nevezik meg a magyar nyelvben. Nincs egységes szemlélet, nem is mindig könnyű eligazodni. De azért próbáljuk meg. Induljunk ki a magyarságkutatóból, ez tűnik egyszerűbbnek.
A magyarságkutató vagy hungarológus: a magyarságtudománnyal, elsősorban a magyar nép nyelvével, történetével, irodalmával, néprajzával foglalkozó tudós. A hungarológia azt jelenti: magyarságtudomány. A hungarológus tehát a magyarságtudomány kutatója, művelője. Korábban nevezték hungaristának is, de a nyilaskeresztes mozgalom érvénytelenítette a szó használatát, tehát az 1940-es évektől tudósokra nem használható. A hungarizmus a nyelvészetben sajátosan magyar nyelvi fordulatot (szót, szólást, szerkesztésmódot) jelent, a magyar nyelv sajátos tulajdonságát, de az említett nyilaskeresztes hungaristák ezt a szót is érvénytelenítették, tehát nem használjuk. Inkább körülírjuk: magyar nyelvi jellemző.
A sokszor használt hungarikum szó azonban szerencsére nem értéktelenedett el.
• Hungarikum (hungaricum): a magyar természeti világ vagy kultúra jellegzetes terméke, tárgyi vagy szellemi alkotása. A magyar vonatkozású könyv is lehet hungarikum, avagy többes számban: hungarika.
A magyar nyelv eredetével és előtörténetével foglalkozó tudományok neve: uralisztika és finnugrisztika. Az uralisztika a tágabb, a finnugrisztika a szűkebb terület megnevezése. Az ebben a keretben dolgozó kutatók az uralisták, finnugristák (tréfásan finnugrászok, de nem illendő tréfálkozni, mert igen sértődékenyek). A lényeg, hogy az uralista és a finnugrista az uráli (finnugor) népek és nyelvek kutatója.
Az -isztika viszonylag újkeletű képzőnek tűnik, ilyen további alakokban bukkan még fel: albanisztika, balkanisztika, baszkisztika, kroatisztika (a horvát nyelvvel, kultúrával foglalkozó tudomány), nederlandisztika, szlovakisztika, szlovenisztika…
Komoly tudományos bázisa van a magyar kultúrában a török népek nyelvével, kultúrájával, történelmével, irodalmával foglalkozó tudománynak, az altajisztikának vagy turkológiának, esetleg turkisztikának. Az altajisztikának van tágabb értelme is, ide sorolható az uráli, török, mongol és mandzsu-tunguz nyelvek kutatója. Persze vannak speciális területek is, ilyen például a mongolisztika.
Ezek nyomán nyilván érthető a germanista, az anglista és az amerikanista: vagyis a német, az angol és az amerikai (amerikai angol) nyelv és kultúra kutatója. A szlavista nem egy szláv nyelvet, hanem általában a szláv nyelveket kutatja, de ha már egy konkrét szláv nyelvet akarunk megnevezni, akkor nem könnyű a helyzet. A cseh nyelv kutatója például nem csehista, hanem bohemista. A bohemista Csehország régi, Bohémia nevéből fakad, a bohemizmus cseh nyelvi sajátságot, jellegzetes cseh nyelvi fordulatot jelent. A polonista a lengyel, a russzista az orosz nyelv és kultúra (russzisztika) kutatója. Utóbbit vitatott felfogásból rövid sz-szel is írják – főleg a történészek: ruszista, ruszisztika. Az egyik érv szerint a közvetlen orosz átvétel a rövid sz, a két sz-es forma német eredetű. (A magyar helyesírás nem támogatja ezt a rövid formát, viszont működnek ezzel a helyesírással megalapított szervezetek, egyetemi szakok.) Ugyanilyen ingadozás figyelhető meg a bolgár nyelv kutatója kapcsán, akit (egy bolgárkutató szerint) nem bulgaristának, hanem bolgaristának neveznek annak ellenére, hogy a lexikonokban a bulgarisztika szerepel. A romanisztika nem csupán a román nyelvvel, hanem általában a neolatin (római alapú) nyelvekkel és kultúrákkal foglalkozik.
Az indogermanista az indogermanisztika, ma már inkább: az indoeurópai nyelvek művelője. Az arabista – az arab nyelvvel, irodalommal, kultúrával, történelemmel foglalkozó tudós, a tudományág neve: arabisztika, az arabizmus pedig az arab nyelvre jellemző kifejezésbeli sajátosság.
Földrész nevéből is képezhető olykor kutató és kutatási irányzat: afrikanista – az afrikai népek és nyelvek kutatója, amerikanista – szűkebben az USA, tágabb értelemben egész Amerika történelmével, irodalmával, kultúrájával, társadalmával foglalkozó tudós.
A judaisztika vagy hebraisztika a héber nyelvvel és vallással foglalkozó tudományág. Az amerikanizmus valamely amerikai angol szó vagy kifejezés más nyelvben való felbukkanása.
Ezen minták alapján beszélhetünk romanistáról, aki a romanisztika, az újlatin nyelvekkel foglalkozó tudomány művelője. A skandinavista az északi germán, azaz skandináv nyelvekkel foglalkozó szakember. A következő nyelvek tartoznak ide: svéd, dán, norvég és izlandi.
A hellenista a hellenisztika tudósa, a hellenisztika pedig: hagyományosan az ókori görögség kultúrájával foglalkozó tudományág; illetve kiterjesztett jelentése: a görög nyelvvel, irodalommal, történelemmel, kultúrával foglalkozó tudomány.
A tibetológus a tibeti, a sinológus a kínai, a hispanológus a spanyol, a japanológus a japán, az indológus a hindi nyelv és kultúra kutatója.
A portugál nyelv tudósa luzitanista: Portugália korábbi Luzitánia nevéből.
Így jutottunk el a bohemistától és a polonistáig és a luzitanistáig. Érdemes lenne egyszer számba venni azokat a kultúrákat és nyelveket, amelyeknek kutatóit nem tudjuk, mert nem szokás magyar közegben megnevezni. A nyelv itt is árulkodik: például arról, hogy mivel nem foglalkoztunk, mivel nem foglalkozunk… Például Magyarországon aligha van majakutatás és majakutató, ezért szépen magyarul ki tudjuk fejezni, ha mégis szóba kerül.
De miért lehet érdekes egy kötetben összegyűjteni és kiadni ezeket a műveket – a szerkesztők, Szalisznyó Lilla és Zentai Mária is ezt a kérdést teszik fel az Utószóban, s persze látens olvasóként jól tudjuk rá a választ: Petőfi fordításainak megismerése hozzátartozik a róla kialakult kép teljességéhez, mivel irodalmi munkásságának a részei – még ha mostoha része is.
Az irodalmi élet problémáit most Erős Kingával, a Magyar Írószövetség elnökével boncolgatjuk tovább, újabb érdekes problémaköröket érintve, újabb érdekes szempontok mentén. Az intézményvezetői szemszög önmagában is különleges az egyéni megközelítésekkel szemben, hiszen egy szakmai érdekképviselet keretei között a rengeteg egyéni szempontot kell egységessé olvasztani, megtalálva a kollektív igazság esélyeit is. E folyamat koordinálása nem mindig szívderítő feladat, manapság talán egyre inkább nem.
Tűnődöm a képen, s már megint az ismerős bosszúságot érzem, a türelmetlenséget, a piciny haragot: hol vagy, Gyula bácsi, miért hallgatsz? Haragról beszéltem, igen, mert fiatalon, nagyképűen szólva amolyan „pályakezdő” éveimben, s később is, ha szóba került, mindig ingerültséget éreztem iránta. A türelmetlenség által táplált haragot. Legyen észak-fok, idegenség, vagy legyen sarkcsillag, legyen ő maga a cél, de olyan, amelybe nem férkőzhet be egyetlen fölösleges betű sem…
Mint egy ötcsillagos rémálomban, a boltíves, pinceszerű terembe három fekete köpenyes, csuklyás alak vonult be és foglalt helyet az emelvényen álló asztalnál.
– Szóval nem tagadja, hogy tanár? – szólalt meg a középen ülő, hórihorgas fazon.
– Már hogy tagadnám! – húztam ki magam önérzetesen. – Papírom van róla. Diplomám. De ezt maguk, tanügyi inspektorok is jól tudják.
A főbűnök kapcsolatba hozhatók az ember alapvető viselkedési jellemzőivel, alapszükségleteivel, alapérzelmeivel, amelyek számát ugyancsak hétben szokták meghatározni. Az utóbbiak közül az érdeklődés és a szomorúság közvetlen kapcsolatot is mutat az egyik főbűnnel, az irigységgel. Az emberekben benne van a szomorúság, a boldogtalanság, tehát nehezen viselik el, ha másokat boldognak látnak. Az ember a másik örömének és javainak láttán nagyobb keserűséggel érzékeli saját hiányosságait. Ezért nevezik befelé irányuló, szomorú szenvedélynek is. Az irigységben megmutatkozik az ember csoporttulajdonsága és versenyszelleme is.
Ha a magyarok sírva vigadnak, akkor a franciák vidáman siratnak – legalábbis ez derül ki a kortárs francia szerző, Pierre Notte Gyászúton – vidám sirató két hölgyre, egy zongorára című drámájából, amelyet a debreceni Csokonai Színház női sorsokat előtérbe helyező V. MagdaFesztje nyitóelőadásaként az erdélyi Szabó K. István rendezésében tekinthetett meg a közönség. A 2022. október 3-ai premieren jártunk.
Sepsiszentgyörgy bekapcsolódott a Petőfi Kulturális Ügynökség Írórezidencia Programjába, ezentúl ide is jönnek alkotni írók, költők, műfordítók. Az első íróvendég a Kárpátaljáról Magyarországra 2019-ben áttelepült Lőrincz P. Gabriella volt, aki egy mesekönyvön dolgozik. Kisebbségi létről, háborús helyzetről kérdeztük.
A közösséginek csúfolt médiában csoportok szerveződnek, hogy kitárgyalják a leginkább idegesítő, sőt irritáló nyelvi jelenségeket. A legtöbben szerepel a „feláll a hátamon a szőr” kifejezés – vagyis az illető azt sem tudja, hogy mit csináljon megdöbbenésében, felháborodásában, rémületében. A szólás egyébként az állatok megfigyelésén alapul, és ahhoz hasonlítja az embert: izgalmi állapotban egyes állatok, például kutyák, macskák a szőrüket felborzolják (zoomorf, animális hasonlat). Az emberek többségének ugyanis (már) nem szőrös a háta…
A nagyszombati polgári értelmiségi zsidó családból származó Egri (Eisler) Viktor megjárt két világháborút. Az elsőt még mind a hat fivérével együtt túlélte, a másodikat már csak ő maga. Két háború után kellett a semmiből újrakezdenie az életét, ahogy úttörő szerepet vállalt a szlovenszkói magyar irodalom első és harmadik nemzedékének elindításában is.
Nem olyan régen fogadóórára mentünk Ervin atyához, hogy eligazítson bennünket az esküvőnk egyházi teendőivel kapcsolatban, amiből van bőven: katekézis, jegyesoktatás, jegyesvizsga. Amikor az utolsó ponthoz értünk, kicsit pánikba estem: úristen, még vizsgáznom is kell a tanultakból? És mi lesz, ha megbukom, nem házasodhatunk össze?