– Hogyan jött létre a Szőcs Géza-szalon, illetve mi köze volt Szőcs Gézának Balatonfüredhez?
– Hosszú történet, máig előttem van, hogy 2000-ben, tehát 23 évvel ezelőtt egy márciusi napon a sétányon, egy Hamvas Béla-emlékezésen találkoztam először Gézával. Személyesen nem ismertem, nyilván tudtam, kicsoda Szőcs Géza, a verseit is olvastam, de nem ismertük egymást személyesen. Őt valójában a Hamvas iránti érdeklődés hozta el Füredre. Akkor ültettük az emlékfát Hamvas tiszteletére, és akkor volt itt Kemény Kató néni is, Hamvas özvegye.
– Ők ismerték egymást.
– Igen. Elmesélte, hogy egyszer Hamvast próbálta megkeresni Pesten, és összejárt mindenféle író- és egyéb szövetséget, ment ide-oda, és nem tudták, hogy Hamvas már meghalt. Amikor Kató nénihez becsöngetett, ő mondta neki, hogy Hamvas már nem él. A lényeg az, hogy amikor megismertük egymást – és ezt csak azért mondom el, mert Géza közben politikai karriert is befutott –, akkor sem az irodalmi élet résztvevőjeként, sem politikai etetőanyagként, hogy úgy mondjam, nem játszott szerepet Magyarországon. Azaz, és ezt szeretném kihangsúlyozni, furcsán is hangzik, de érdek nélküli kapcsolat volt ez, ami fokozatosan barátsággá alakult. Rendszeressé váltak a találkozásaink, és Géza rendkívül sokat segített nekem. A hivatalban dolgozván felelős voltam bizonyos kulturális programokért, és Géza nagyon jó ötleteket tudott adni, és volt olyan is, amit szinte maga szervezett.
Soha nem felejtem el, de hamarosan meg lehet majd nézni, mert lesz a szalonnak egy honlapja, és annak az archívumába fölteszem majd azt a beszélgetést a rendszerváltozásról, amelyet Géza szervezett. Az időpontra most nem is emlékszem, de a vendégei között volt Pozsgay Imre és Németh Miklós, az utolsó miniszterelnök. Óriási létszámú érdeklődő előtt zajlott ez, nagyszerűen felidézte a rendszerváltozásnak a hangulatát. Beleborsózott a hátunk.
– Ez mikor volt?
– 2008 körül. Jellemző a magyar sajtóra, meg általában a sajtóra, hogy milyen címmel és hogyan kapták föl, de mindenhol volt hír róla, hiszen Németh Miklós szájából elhangzott az a mondat, hogy Kádár János meggyónt a halálos ágyán. Ez akkora hírnek számított, és jó lehetőség volt arra, hogy a címre mindenki felkapja a fejét. De mondhatnám azt is, hogy az 1956-os forradalom 50. évfordulójának a programját – amiről állítom, hogy Pesten nem volt olyan színvonalú, mint Balatonfüreden – ugyancsak Géza hozta össze. Meghívta Párizsból Kennedyt, hívott filozófust Erdélyből, hívott Moszkvából történészt; az egész program és megemlékezéssorozat gyönyörűen sikerült és rendkívül színvonalas volt. De számtalan eseményt sorolhatnék.
– Most mintha szándékosan hagytad volna ki az irodalmi rendezvényeket, de én emlékszem, hiszen Gézával már az első ide látogatása óta nagyon sokszor szerveztetek irodalmi rendezvényt is, többször vendégeskedtünk nálatok. 2000 és 2020 között itt számtalan irodalmi találkozó is lezajlott, aminek mind-mind köze volt Gézához. A legelején sokunkat, mint fiatal költőket hozott el ide, aztán vele együtt Füred szerelmesei lettünk.
– Nagyon sokszor volt az, hogy Géza ilyen találkozókat szervezett, amit aztán később is folytatott, másképpen, más körülmények között, de a lényeg, hogy évente több alkalommal is az ő ötlete és úgymond intenciói alapján szerveztünk programokat, irodalmiakat is. Nagyon sokat számított az értékválasztása és segített a most már több mint harmincéves költőverseny igazi lábra állításában, ott is a háttérmunkálatokban, mert direkt módon ő ezekben soha nem vett részt.
– Tehát a döntéshozásban sem, mondjuk ki, mert ez fontos.
– Így van, soha. Nem befolyásolta a kuratóriumot sem, tagja sem volt.
– Mi minden fért még bele a barátságotokba?
– Például együtt mentünk el Olaszországba, Arpinóba, ahol a kőbe vésett versek között – egyedüli magyarországiként – az ő verse szerepel. Ott az a szokás, hogy óriási sztélékre faragnak rá verseket a világ minden részéről a legjobb költőktől, és Magyarországról Gézáé az egyetlen vers ezek között. Ez meg is jelent, olvasható és gyönyörű. Ha jól emlékszem, A zuhanás előtt a címe. Számtalan könyvbemutatót tartottunk. Olyan fiatal és nem fiatal költőre, íróra hívta fel a figyelmünket és hívta el ezeket Balatonfüredre, akiket esetleg mi nem vettünk volna észre. De mindezt persze túl a személyes barátságunkon, ez az együttműködésünk szakmai része volt. De meghívott bennünket Kolozsvárra, elmentünk hozzá és eltöltöttünk ott pár napot. Aztán nagyon komoly beszélgetéseket tudtunk folytatni itt, a pincesoron, tőlünk pár kilométerre, a Pécselyi-medencében, ahol nagyon jókat tudtunk borozni, és mindenről lehetett beszélgetni vele. Fantasztikus műveltségű ember volt.
– Bizonyára a kapcsolati hálója is nagy segítségetekre volt az együttműködésben.
– Soha nem felejtem el azt, hogy milyen fantasztikusan erős volt a kapcsolatrendszere. Erre példa a Quasimodo költőverseny egyik epizódja is. Bogyay Katalin meghívására egyszer Párizsban volt egy esemény fellépője. Abban az évben, az évszámot pontosan nem tudom, de azt tudom, hogy kik voltak a nyertesek, Szálinger Balázs volt a nagydíjas, és Kabdebó Tamás a különdíjas; a verseiket lefordítottuk az olaszon kívül franciára, angolra, németre, és Bogyay Katalin szervezett az UNESCO-ban egy nagy irodalmi estet, ami később aztán hagyományossá vált. Erre az útra elkísért bennünket Géza is, aki akkor már államtitkár volt. Az akkori párizsi magyar nagykövet vacsorát adott a magyar vendégek tiszteletére. Nem szoktam hasra esni a sznob vagy nem sznobnak tűnő dolgok előtt, de azért ez érdekes volt, vagyis láttam, hogy ez nem akármi: libériás inas áll az ajtóban, ezüsttálcán van kitéve az ülésrend, bábukkal… Az, ami a magyar kormányzati viszonyok sajátos körülményei között egy kulturális államtitkár, az mindenhol máshol kulturális miniszter. Gézát mindenhol miniszternek szólították. A fordításokban nem secreteryt, hanem ministert mondtak mindenhol. Egyszer csak ez az inas megjelenik, a nagykövet ott ül már az asztalnál, és odasúg a nagykövetnek, aki aztán elnézést kér, hogy megszakítjuk most a vacsorát egy pillanatra, mert a miniszter urat Nicolas Sarkozy elnök úr várja. Eszméletlen, hogy kiket ismert és kikkel barátkozott. Mindig azt mondtam, hogy inkább köztársasági elnöknek kellett volna lennie, mert ez a minisztériumi adminisztrációs munka, ami mindig az angol Igenis, miniszter úr című komédiát juttatja eszembe, nem volt neki való. Egyébként dolgoztam vele ott is egy ideig, és az, ami biztos, hogy – és ilyen nagyon kevés van az életben – ugyanazt a Szőcs Gézát találtam Pesten a nagy irodájában, mint akit itt ismertem meg Füreden. Mindenben: gesztusaiban, viselkedésében, ahogyan hozzáállt az emberekhez. Az, amit én éreztem és most is érzek, hogy ez a túl nagy intellektus, túl nagy tudás nem volt képes tolerálni ezt a bürokratikus, eleve lefelé nivelláló rendszert. Ez nagyon sajnálatos.
– Tulajdonképpen ennek a kapcsolatnak volt akkor a természetes következménye, hogy a halálára azonnal reagálva itt létesült az első szervezett keretek között működő, mondjuk azt, hogy intézmény, mert végül is az vagy az lesz belőle, a Szőcs Géza-szalon?
– Igen, ez a szalon úgymond létrejött volna, de nem így terveztük. Az nyilvánvaló volt, hogy vele, az ő közreműködésével, de a halálára nyilván senki sem számított. Azt is tudni kell, hogy Géza díszpolgára lett Balatonfürednek. Nem sok díszpolgárunk van, Füred hál’ Istennek megnézi, hogy kik lesznek díszpolgárok itt, csak úgy nem osztogatjuk ezt a címet. Amikor megvolt a szalon, az elnevezésnél a polgármester úrral egyértelműen arra jutottunk, hogy Gézáról fogjuk elnevezni, és irodalmi, zenei és képzőművészeti programokat szervezünk benne, mintha csak élne és együtt szerveznénk továbbra is. Így hát megcsináltuk a szalont, a teret Géza tárgyaival rendeztük be, a dolgozószobájának a bútorait megkaptuk a Nemzeti Múzeumtól, a te remek fotóid vannak a falon, amiket mindenki nézeget, és azok a festmények, amiket hol piacon vett, hol ajándékba kapott, tehát ezek a kvázi ereklyék és majdnem az összes könyve. Remélem, hogy előbb-utóbb az összes könyve megtalálható lesz nálunk egy vitrinben, és, ami a legfontosabb, hogy ha bármilyen programot szervezünk itt, az mindig a Géza-féle szellemiségnek megfelelő igényességet tükrözze, vagyis a minőséget.
– Igen, az igényesség az, ami Gézát jellemezte. Megérdemli, hogy a halála után épülő kultuszának Füred legyen a bölcsője.
– Egy éve kezdtük el, most kezd igazán ismert lenni a szalon. Most már nem én megyek a programok után, hanem mások jelentkeznek, hogy szeretnénk itt egy-egy szonátaestet vagy bármilyen programot tartani. Így amire nem volt elég időm, arra most több jut, de a siker a hírverésen is múlik, ami nem mindig működik hatékonyan. Meg lehet, hogy szokatlan, hogy egy három éve elhunyt költőnek máris ekkora kultusza van.
