Kedves Laci bácsi!
Tudom, hogy nem haragszol meg e kései sorokért, hogy nem az elsők között gratulálunk a méltán elnyert nagy tisztességhez, a Kossuth-díjhoz, de hát az örömünkön túl talán fontosabb most emlékezni ebből az alkalomból is mindarra, ami miatt szeretünk téged: elsősorban a verseid – amelyekkel, én legalábbis, a nyolcvanas évek közepe felé találkoztam először, amikor még írógéppel sokszorosítva adogatták kézről kézre egymásnak az emberek –, továbbá azért, hogy annak idején, a kilencvenes években a Helikon teljes szerkesztőségével együtt mellénk, pelyhedző állú pályakezdők mellé álltatok, és segítettek megálmodni az Előretolt Helyőrséget.
A Helyőrség igazi kiképzői Ti voltatok: a Helikon akkori szerkesztői, akik teljes értékű kollégaként fogadtatok magatok közé, végtelen türelemmel tanítottatok és képeztetek bennünket az élet nagy dolgaira. Köszönjük, hogy volt kitől és volt mit tanulni. Minden közös beszélgetésünk, minden intelmetek, minden együtt megivott pohár bor friss emlék maradt, ahogyan minden tanításotok is: az emberi kiállás, a következetesség, az igényesség és a vállalt dolgainkkal szembeni alázat. Ezt köszönjük most neked, de köszönjük Szilágyi Pista bácsinak, Lászlóffy Ali bácsinak, K. Jakab Antalnak, Fodor úrnak és a felejthetetlen jó barátunknak, Mózes Attilának is.
Sajnálom is kicsit, hogy ezt a nagy elismerést kevesen érhettétek meg e társaságból, de azt is gondolom, hogy a díj szimbolikus értékéhez hozzátartozik annak a teljesítménynek is az értékelése, amit nemzedékként létrehoztatok; egy főhajtással ilyenkor gondolunk a többiekre is.
Az utolsó (vagy előtti) nagy Forrás-nemzedékből (ha igaz ez a mese is) már kevesen vagytok velünk, és mint a nemzedéked nagy igazlátója, végre – nem utolsósorban a Magyarország Babérkoszorúja elnyerése kapcsán elhangzott gyalázkodások ellenére – a legnagyobb elismerést is végre megkaptad. Pedig annyi költészetet, humánumot, emberségből való tanleckét kevesen mutattak nekünk, mint Te. Örülök, hogy az a hit, amit a nemzedékünknek átadtatok, tudjuk, hogy igazi, tudjuk, hogy nem hiábavaló. Erre bizonyosság ez az elismerés.
E sorok mellé most – nem véletlenül – a Ráncolt homlokkal tükör előtt című versedet választom a hatvanas évekből, egy olyat, amellyel ma is egy nemzedék világnézetét meg lehetne, sőt meg is kellene alapozni.
Kedves Laci bácsi! Engedd meg, hogy köszönetet mondjak és szívből gratuláljak mindehhez, azt kívánva, hogy minél tovább maradj még velünk és írjál, taníts még sokáig!
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.