bálömböki bag u fan
bálombökö big a fún
búlámbákö bög i fan
balúmbaká bög ö fin
bilambúka bág ö fön
bölimbakú bag á fön
bölömbika búg a fán
A fent idézett szöveg volt az első, amit Lázár Ervintől olvastam. Roppant szokatlan helyen találkoztam vele: a matematikakönyvemben. Nem igazán szerettem a matematikát, talán dacból, már az óvodában is azt hangoztattam, utálni fogom. Biztosan a hangzása miatt, matematika, milyen szó ez, így hívnának egy mesebeli főgonoszt! Ezért aztán mindig előrelapoztam a könyvben, az órai feladatokkal gyorsan készen voltam, nézegettem hát az oldalsó sáv kis színeseit. Ezek a kis színesek nem csak matematikai feladatokat tartalmaztak, volt bennük szó Pitagorasz életéről, történelmi tényekről, sokkal érdekesebbek voltak akkor, mint a feladatok. Ott akadtam rá erre a versrészletre is, ami Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl fejéből pattant ki. Ha a matematikát nem is, a halandzsát már akkor nagyon szerettem, és ennek a kettőnek a találkozása megbabonázott a tankönyv szakadós és telefirkált lapjain. Ez a vers belemászott a fejembe, azóta is keresem az olyan szerzőket, akik nem rettennek meg a variációktól és permutációktól vagy a szelídebb anagrammáktól.
Aztán később rájöttem, hogy a vers és a matematika ugyan nagyon jól van egymással, de a kedvelőik ritkán jutnak egyezségre. Hiába szavaltam valakinek Lázár Ervin, pardon, Aromo versét, gyakran úgy reagáltak rá, mint a négyszögletű kerek erdő többi lakója:
„Találmánynak nem rossz – epéskedett Nagy Zoárd –, csak versnek.”
Pedig ha tudnák, milyen hasznos lehet, ha a kettőt vegyítjük! A zenét szokták példaként felhozni, ha a reál és humán gondolkodást akarják összevetni, de az irodalomban is szükség van mindkét agyféltekére. A kész szöveg számos variáción megy keresztül, míg elnyeri végleges (értsd: határidőre leadott) formáját, elemei átrendezhetők, minél szokatlanabb formába, annál jobb! Lázár Ervin szövegei is pont ilyenek, adott az alapanyag, a magyar nyelv és kultúra, amit úgy variál, hogy mindenki számára élvezetes legyen és közös tudást mozgasson. Persze az sem utolsó szempont, hogy e miatt a vers miatt nem utálom annyira a matematikát. Sőt, titokban szeretem is.
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.