„Említettük volt lapunkban, hogy Petőfi Debreczenből, levél kiséretében, egy csatadalt küldött a képviselőházhoz. Íme az érintett levél és csatadal:
»Debreczen, december 8-ikán 1848. Képviselő polgárok ! Milyen nagy fontosságú lehet egy kis költemény, bizonyítja egy franczia tábornok levele, ki azt irta a conventnek, hogy vagy küldjenek neki tetemes segédsereget, vagy küldjenek egy kiadást a Marseillaise-ből. – Ha elég buzditónak találják önök a következő költeményt, nyomassák ki annyi példányban, a mennyit szükségesnek fognak látni, s küldjék szét országszerte a magyar táborokba. Részemről igen óhajtom , hogy miután szigorú körülményeim elvonták egy kis időre a hadi pályáról személyemet, legalább lélekben az alatt is részt vegyek nemzetem harcaiban.«
CSATADAL
Trombita harsog, dob pereg,
Kész a csatára a sereg.
Előre!
Süvít a golyó, cseng a kard,
Ez lelkesíti a magyart.
Előre!
Föl a zászlóval magasra,
Egész világ hadd láthassa.
Előre!
Hadd lássák és hadd olvassák,
Rajta szent szó van: szabadság.
Előre!
Aki magyar, aki vitéz,
Az ellenséggel szembenéz.
Előre!
Mindjárt vitéz, mihelyt magyar;
Ő s az isten egyet akar.
Előre!
Véres a föld lábam alatt,
Lelőtték a pajtásomat,
Előre!
Én se' leszek rosszabb nála,
Berohanok a halálba,
Előre!
Ha lehull a két kezünk is,
Ha mindnyájan itt veszünk is,
Előre!
Hogyha el kell veszni, nosza,
Mi vesszünk el, ne a haza,
Előre!
Köszönjük Farkas Jenőnek, aki a versre és a kommentárra felhívta a figyelmemet!
Megkísérelve Boér Géza Hiányok térképe című első kötetének leírását (Korunk, 1981. 4. 315–308.), azt mondottam, könyvet, írást feltételez a Boér-vers. A kritikus azt kívánta ezzel hangsúlyozni, hogy költőnk esetében a versnek mindkét érzékelhető „teste”, a hangos és a vizuális egyformán fontos, sőt ez utóbbi olyan jelentésmezők felé nyit, amelyet a hangzásra hagyatkozó versben elérni lehetetlen.
A mindössze 57 évet élt Farkas Jenő a természetlírát és a katolikus értékrendet képviselte a felvidéki magyar irodalomban. Ez utóbbi nem meglepő, hiszen a száz éve, 1922-ben, Szencen született költő a helyi alapiskolai és a pozsonyi gimnáziumi tanulmányai után – ahol kedves tanára Szalatnai Rezső volt –, Esztergomban végzett a Hittudományi Főiskolán, s katolikus lelkészként szolgált Csicsón, Kiskeszin, Bajtán, Nagymegyeren (itt legtovább, 12 évig), halála előtt pedig Albáron.
A felkérés, hogy írjak Fukári Valiról, felkavart. A legjobb barátaim egyike volt, egy időben a legjobb. Bizalmas jóbarát, semmi több. Az egyetemi felvételi vizsgán sodort minket egymás mellé az élet. Ültünk a folyosó padján, a terem ajtajánál, s halkan beszélgettünk. Kiderült, hogy a cigányfekete bőrű lány szintén magyar–szlovák szakra jelentkezett.
Tisztelt Ház! Ez mégiscsak mindennek a teteje és egyben az alja is. Milyen alapon veszik ki a számból a szót? Alkotmányos alapon, igen? Hát miféle eljárás ez, kérem, hogy mikor valakinek a száján van a szó, akkor annak a szájára ütnek?! Ezt kérdem én!
Nehéz eldönteni, hogy Tandori Dezső a neoavantgárd formátlanság, vagy a klasszikus formák bűvöletében élt-e inkább, és talán nem is kell. Elég annyi, hogy mindkét terepen nagyot alkotott, és ehhez még annyit lehetne hozzátenni, hogy jelen sorok írója elsősorban a klasszikus formákban írt verseit tartja legnagyobbra, például a laza jambusokban, vagy a ballada- vagy az egyéb formában írott verseit.
A trianoni békediktátum utáni Romániában a magyarokra nagyon könnyen rásütötték az irredenta jelzőt. A papok erre többszörösen rászolgáltak. 1936 augusztusában a Keleti Újság számol be arról, hogy Sepsiszentgyörgyön Ferencz József és Fikker Ferenc református lelkészek ellen kiterjedt irredenta működés miatt eljárás indult. Fikker Ferenc életútját követve azt láthatjuk, hogy az akkori Sziguránca és utódja, a Szekuritáté folyamatos megfigyelés alatt tartotta őt és feltételezhetően más lelkészek tevékenységét is.
Bizonyára vannak, akik elmosolyodnak magukban, hogy 2022-ben is van ilyen, ha egyáltalán iskolai emlékeikből földereng a fogalom jelentése. Irodalom és divat? Ha csak nem az az összefüggés a kettő közt, hogy az előbbire többnyire úgy tekintünk, hogy kiment a divatból, az utóbbira, pedig úgy, hogy vagy követjük, vagy nincs pénzünk rá, vagy okosabbnak tudjuk magunkat a trendeknél. De kicsit többről van szó. Sokkal többről.
Az igazságérzetem azt sugallja, hogy bármennyi kül- és belpolitikai hibát is vétett Ukrajna, ezeket a csorbákat nem a harcmezőn, ártatlanok élete árán kell kiköszörülni. De, úgy tűnik, a nagyhatalmak logikája egészen más, kicsit sem emberi. Mi idelent lokálisan szemléljük az életet, és végsőkig ragaszkodunk a kis világunkhoz, amit felépítettünk a magunk számára. Ezért is borzaszt el akár csak egyetlen menekült család látványa is. Odafent, a globális perspektívából ez nem látszik. Nekik csak „térkép e táj.”