Ilyenkor, októberben, nem is értem, május helyett, miért nem ez a szerelem hónapja. Ilyenkor, amikor kiforrja magát a szőlő, hogy kissé zavaros musttá váljon, olyanná, mint fiatal szüzek szeme, amikor még nem döntötték el, hogy eljött-e az idő a szerelemre. Ilyenkor, amikor a férfiak borospincéket takarítanak, helyet teremtve az újbornak, Noét istenítve, hogy egykor szőlőt ültetett a paradicsom helyett. Ilyenkor, amikor a helyteremtés leghatékonyabb eszköze a nyugodt tavalyi borok fogyasztása. Ilyenkor, amikor a lányok, asszonyok mind szépek, kívánatosak, mint ahogy ezt már megírta a borok nagy filozófusa, Hamvas Béla is, a nagy bölcs Márai Sándor is, a legagyafúrtabb mesélő Krúdy Gyula is. És ez még mindig nem elég, még mindig nem október a szerelem hónapja? Annak dacára sem, hogy ilyenkor októberben, szüretkor, amikor kótyagos csehméhek felügyelik a munkát, hogy senki se pihen[1]jen, amikor a hagyományokhoz ragaszkodó falvakban még mindig a taposókádban tiporják a szőlőt a telt keblű, közel százkilós menyecskék, asszonykák, mert a sok musthoz ők kellenek, nem a csenevészek. Ahogy a fehérnép megemeli a szoknyát, és megvillannak a hófehér női combok, egyértelművé válik, hogy a bor és a szerelem együvé tartoznak. A taposólányok önfeledt tánca, a munkától és a bortól kissé elnyűtt férfiak nagy örömére van, nagy örömükre van, hogy Isten az idén is besegít, lesz jó bor.
Ilyenkor októberben, mint lányok a randi előtti napon, a szőlőmust is, az áztatókádban, már alig bírja kivárni a holnapot, hogy dolgos férfi - kezek újfent foglalkozzanak vele. Ekkor a szőlőlé megtelik élettel, magába szívja a szőlő minden tulajdonságát, a táp[1]anyagokat, a föld adta erőt, ízét az esőnek, a napsugarak szépségét, magába szívja aromáját a hagyománynak, színét a boldog életnek, hangját a vágynak, magába szívja mind[1]azt, ami volt, a tegnap összes gyászát, a szeretve törődés felemelő érzését, a megváltás misztériumát. Éjjel sem alszik, nem tud aludni, nem fél, csak izgatott, forr a lelke, majd reggel megérkezik a borász, mint szülőasszonyhoz a bába, hogy elmondja, ki mit fog csinálni, mert a rossz sorrend, vagy egy nem odaillő mozdulat végzetes lehet. A szülés egyedülisége, magasztossága meghat mindenkit, elérzékenyülnek még a gerlék is, tempós turbékolásba kezdenek. És elkezdődik. A törkölyláda tartalmát bemerik a présbe, hogy kisajtolják belőle a mindennapoknak immáron nyolcezer éve értelmet adó nedűt. A préseléskor, miközben látszatra minden besűrűsödik, összenyomódik, összeragad, valójában minden szétosztódik. Elválik a jó a rossztól, a száraz a hígtól, az unalmas az izgalmastól, a felesleges a szükségestől, vagyis a nélkülözhetetlen életérzéstől, ami nélkül nincs életkedv, mosoly, nincs csillogása a szemnek. Ezek után erjedni kezd az egyhangúság.
Ilyenkor októberben a szőlőlé erjedni kezd, mint ahogy a lányból asszony lesz, átalakul, s mi kóstolgatjuk, ízlelgetjük, simogatjuk, féltve őrizgetjük, mert végképp nem mindegy, hogy mivé alakul. A fiatal bor, mint a fiatal lány, kacér, percről percre más, sok törődést igényel. Ahogy telnek a napok, egyre nyugodtabb, egyre egyértelműbb, egyre tisztább, egyre inkább az élet sava-borsa, ereje, mígnem Isten vérévé nem válik. Az erjedés versírás, ahol a betűk értelmes szavakká, a szavak szép képekké, magvas gondolatokká, sírásra késztető érzelmekké alakulnak. A borospince komoly laboratórium, ott lakik a bor, lent a mélyben. Ahhoz, hogy az élet értelme hitelt nyerjen, hogy az értelmes életigenlés felszínre törjön, kell az a mélység, ami megteremti azt a harmóniát, ami a boriváshoz kell, ami a szerelemhez kell, vagyis a teremtéshez, az alkotáshoz kell, Istennek és az embernek egyaránt. Az a mélység kell, amely életben tart és megvéd a romlástól, amely a jó útra, hitem szerint a keskenyútra vezet. És ott lent elzárva a felszín összes zaját, morajlását, az értelmetlen vagdalódzásokat, az érthetetlen háborúkat, megnyílik a lélek, szeretetet áraszt. Amikor a lopóval felszívod a bort a hordódból, meghajolsz, mint mikor isteni áldást veszel, mint mikor szerelmet vallasz. Szádhoz emeled a poharat, mintha a szerelmedet csókolnád, finom az íze, először felüdít, majd kicsit megmar, csak egy nagyon kicsit, csak annyira, hogy vedd észre Ő is itt van, itt van veled, benned, egy kicsit savanykás, ahogy lenyeled, megédesít, hogy akard ezt az érzést, újra meg újra.
Ilyenkor októberben kiforrja magát a gondolat.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. októberi számában)
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.