Hodossy Gyula: Mi dolgunk a Kárpát-medencében?

2023. szeptember 04., 10:44

1960-ban magyar szülők gyermekeként beleszülettem a Kárpát-medencébe. Nem Magyarországra, hanem Csehszlovákiába, nem a királyi hatalomba, hanem a kommunista diktatúrába. Nagyszüleimet nem ismerhettem, mert születésem előtt meghaltak, s velük együtt meghalt a múlt is, nem volt örökség, nem volt családi emlékezet, mert tilos volt, mert szüleim féltek beszélni. Nem magukat féltették, hanem minket, gyerekeket, mert félt az egész város, az egész közösség, lassan-lassan meg is szokták, vérükké vált a félelem. Szüleim titkai, a gyökértelenségem, a múlt hiánya szülte traumák, óhatatlanul kíváncsivá, felfedezővé, kutatóvá tettek. Fel kellett kutatnom a házat, a színt, a pincét, a padlást, az udvart, annak minden zegzugát. A megtalált, korábban jól elrejtett kincsekből, levelekből, fényképekből, okiratokból, kisebb féltve őrzött tárgyi emlékekből, mint kirakós játékot kezdtem összerakni családom múltját, amely lassan-lassan így nehéz örökséggé formálódott.

Vallom, hogy az örökséget, az abból eredő, és az örökséghez vezető tudást tovább kell adni, közkincsé kell tenni. Ennek hite vezetett, elég fiatalon, tizenhat-tizenhét évesen a szlovákiai magyar klubmozgalom megszervezéséhez, később a Csehszlovákiai Magyar Kisebbségi Jogvédő Bizottság munkájában való aktív részvételhez, a szlovákiai fiatal írók mozgalmának, az Iródiának az elindításához, a rendszerváltó Független Magyar Kezdeményezés megalakításához, hogy a szabad véleménynyilvánításnak a diktatúrában megszokottól eltérő másként gondolkodásnak, és a másként gondolkodók együttgondolkodásának legyenek színterei. Fordulat után azért jártam élen a Csehszlovákiai Magyar Cserkészszövetség és számtalan civilszervezet megszervezésekor, könyvkiadók és lapok alapításakor, hogy az eleinktől megörökölt és az életünk során megszerzett tudásunk szerint olyan magyar kisebbségi intézményi hálót építsünk a hirtelen jött szabad világ első éveiben, amely képes lesz a felvidéki magyarság és annak kultúrája megtartására.

Az elvek, amelyek mentén szerveződtek családom korábbi generációi jó útmutatót adtak egész eddigi életemhez, ragaszkodás nagyszüleimhez, dédszüleimhez, a hagyományokhoz való kötődést jelenti, hitem szerint, szüleim szeretete, a gyermekeim szeretetében kell visszatükröződjék. A közeg, melyben élünk, hol jól, hol épp rosszul, meg folyton-folyvást változik, mint ahogy a folyópart, a hegyoldal is mindig más, más a rét, és más a csillagos ég. Felnőni a Kárpát-medencében is évről évre, generációról generációra más, más a környezet, mások az eszközök, a kihívások, mások a lányok és mások a versek. Ami nem más, ami nem szabad, hogy más legyen, az a ragaszkodás hitünkhöz, elveinkhez, s ahhoz, hogy rajtunk mindenkor a legnagyobb rendezőelv, a szeretet uralkodjék. Ez a mi dolgunk a szabadsággal!

Elhangzott a XXXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. augusztus számában)