Ilyés Krisztinka: „Akkor érdemes írni, ha valamit mondani is szeretnénk vele” – beszélgetés Farkas Wellmann Endrével

2022. augusztus 07., 10:38
Keresztes Franciska, Farkas Wellmann Endre, Juhász Anna / Fotó: Bach Máté
„míg ösztönösen egyetlen érdeked, hogy élj,
s hogy szerettél egykor, szétosztod, mint az aprót,
már nem lenni lett az egyetlen érdeked,
pedig csak az adott színfalak elé
képzeltél el egy saját életet”
(H. L. látlelete egy káeurópai folyó partján)

 

Idén rendezték meg másodszor az EgyFeszt kulturális és összművészeti fesztivált. A gyergyói-medencei falvak négy napba sűrítették a művészvilág különböző pontjait. Az irodalomkedvelők a Színház- és könyvudvarban válogathattak különböző színházi és irodalmi, illetve a két műfaj keverékeként összeállított eseményekből. Itt juthattunk el péntek délután Farkas Wellmann Endre Hannibal Lecter levelei Clarice Starling ügynökhöz című kötetének bemutatójára is. A közönséget az udvar vezetője, Keresztes Franciska köszöntötte, az ő felkonferálásával indult az irodalmi beszélgetés: a költőt Juhász Anna irodalmár, a Petőfi Kulturális Ügynökség programigazgatója kérdezte.

Kettejük közös munkája fél éve kezdődött: a kötet első bemutatóját is szintén Juhász Anna moderálta Budapesten. Azóta viszont a kötetben megjelenő, de úgy általában a Farkas Wellmann Endre-versek és -témák jóslatszerűsége egyre inkább elérkezik a beteljesedés felé. Ezzel maga a költő is egyetért – mint mondja, ha bármi is változott benne a könyvvel kapcsolatban, az sajnos a jóslatok szomorú beteljesedése. „Akkor sem gazdasági, sem pedig egyéb válságokat nem vizionáltunk különösebben a hétköznapokban. A háborút végképp nem. Az, ami ezekben a szövegekben megfogalmazódik, kegyetlen valósággá vált a néhány hónap alatt.”

Juhász Anna kiemeli, hogy a költőnél erős reflexiókat találunk az időre, a szeretetre és a szeretetlenségre egyaránt, amelyek a mai Európa-történetben a kulturális arculatot meghatározó egységeknek számítanak. Farkas Wellmann Endre egy reggeli gondolatával reflektál az irodalmár szavaira:

„Amióta a fogyasztói társadalom erősödik, egyre inkább megfigyelhető, hogy ezzel egyenes arányban csökkennek a szellemi igényeink is.”

Az, hogy a társadalom az anyagi túlélésre van berendezkedve, a szellemi szükségletek háttérbe szorulását eredményezi, így sok eséllyel elindulunk az állatvilág azon szintje felé, ahonnan az emberek annak idején felküzdötték magukat. Ez pedig az a jelenség, amelyben minden jelenkori esemény és társadalmi megmozdulás értelmezhetővé válik. A költő számára a szeretetfogalom egy érdekes megközelítése lehet ezeknek a mozzanatoknak. A keresztény társadalom alapértékének tartja, noha ettől állunk a legtávolabb – hangsúlyozza. 

Juhász Anna / Fotó: Bach Máté

Juhász Anna arra volt kíváncsi, hogy amíg a munkájában megtaláljuk azokat a városokat és alakokat, amelyek/akik felerősítik a költő hangját és ezáltal is egy tükröt tart az olvasók elé, ő saját magát hol látja ebben az említett fogyasztói világban. Farkas Wellmann Endre válaszából kiderül: ő valahol a legszélén helyezkedik el, a személyes fogyasztói ambícióit minimálisnak tartja. Sem a gyermekkori vágyai, sem a mai élete nem vitte őt olyan irányba, hogy a fogyasztói társadalom reprezentatív figurája tudjon lenni. Visszatérve a szeretetre, Farkas Wellmann Endre a mai társadalom legcinikusabb fogalmaként jellemzi, ez motiválta őt arra, hogy ilyen sokat foglalkozzon a kérdéssel, hiszen a fogalom akár mindennapi újraértelmezését, aspektusainak a vizsgálatát tartja mérhetetlenül fontosnak.

Juhász Anna a félelemmel hozza összefüggésbe a költő meglátásait: egyszerre zavarba ejtő, félelmet keltő, ugyanakkor őszinteségre is késztető a versek megszólalója. Így jutott el a beszélgetés odáig, hogy kimondják: az őrület kristálytiszta logikai rendszer.

„Az igazi őrültek mindig komoly rendszerekben gondolkodtak. Meg kell találni azt a szemszöget, ahonnan az, amit ők gondolnak érvényes a világra, amiben ők élnek. Hannibalnak természetszerűen belefér, hogy megegye a csúnyán viselkedő zenészt a hangversenyből, viszont ennek van egy kőkemény logikája, hogy miért kell ennek így történnie. Ugyanígy Néró összes elkövetett bűne mögött is volt egy rendszer, egy motivációs lánc, amely az ő szempontjából igaznak tudható be.”  

Az moderátor a költő bátorságára is felhívja a figyelmet, hiszen társadalmunkban nem jellemző, hogy ilyen típusú tükröket mutassunk, ilyen „őshősökhöz” térjünk vissza.

Farkas Wellmann Endre ekkor mondta ki a talán egyik legfontosabb és örök érvényű mondatot: akkor érdemes írni, ha valamit mondani is szeretnénk vele. A világ megőrült, és ennek a felismerése mindannyiunk természetszerű tapasztalata, mégsem tudunk, merünk róla beszélni. Épp ezért indult el ezen az úton, s ahogy Juhász Anna is többször megismétli: Farkas Wellmann Endre verseinek nagy tétje és elhivatottsága van. Ha válaszokat keresünk a mai társadalom elveszendőjeként, akkor bizonyosan találunk hozzá fogódzókat a kötet valamennyi versében. 

Ahhoz, hogy a hallgatóság is csatlakozni tudjon az elmondottakhoz, a költő felolvasta a H. L. látlelete egy káeurópai folyó partján című versét.

Farkas Wellmann Endre / Fotó: Bach Máté

Fény derült arra is, hogy Farkas Wellmann Endre jelenleg nem ír, mint mondja, most nincs benne az a tartalom, amelynek kötetté kellene összeállnia. Ars poetica után kutatva Juhász Anna a H. L. köpenyében című verset olvastatta fel a költővel.

A következőkben a versekben megjelenő hattyúk érzelmi súlyáról is szó esett, így jutottunk el a költő legérzékenyebb pontjához: a kötetet Térey János mellett Szőcs Gézának, mesterének és költőbarátjának ajánlotta. Kapcsolatuk több szempontból is különleges: a költő mestereként tekint Szőcsre, s hirtelen halála ellenére is mindig maga mellett tudja.

A hattyútörténet egy különálló szegmense a kapcsolatuknak is. Szőcs Géza a hattyúkról szóló kötetének megszerkesztését Farkas Wellmann Endre kezébe adta, viszont a halál közbeszólt, ezért a könyv sem jelent még meg. E kötet összeállítása során került ki Wellmann tollából is a Hattyúdallamok című verse, mely több emléket is magába tömörít. Közös múltjukat meghatározta a kolozsvári sétatéren található tó, mint találkozásaik gyakori helyszíne, amelyről Szőcs hattyúversei is szólnak. Farkas Wellmann Endre nagyon várja azt a pillanatot, hogy olvasók elé kerüljön a szóban forgó kötet: „A hattyú teljes kultúrtörténete benne van, az összes magyar és néhány világirodalmi vonatkozással együtt.” A költő elárulta azt is, hogy a Hannibal Lecter levelei Clarice Straling ügynökhöz című kötetét nyomdakész állapotában szerette volna megmutatni legszigorúbb kritikusának, de erre soha nem kerülhetett sor.

Juhász Anna a költő pályájában, megszólíthatóságában a párbeszéd kialakítását látja a legfontosabb tényezőnek. Szerinte Wellmann a verseiben nemcsak kinyilatkoztat, nem magában beszél, sokkal inkább kapcsolatot teremt a körülötte lévő világgal, mely az olvasóknak is támpontokkal szolgál.

Farkas Wellmann Endre boldogan és büszkén mutatja fel azokat a tapasztalatokat, amelyekből adott esetben megszületik egy-egy vers. Komoly referenciákkal bírnak, melynek nem csupán irodalmi vonatkozása van.

Juhász Anna a mester után a tanítványokra terelte a szót. A költő az Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatójaként is sok tehetséges fiatallal találkozik. Fejlődésüket, az irántuk vállalt felelősséget viszont a közelmúltban zajló történések keretében tudja meghatározni:

„A 16–25 éves korosztályt egy megelőző nemzedék nevelte fel, és ez a megelőző nemzedék tehető felelőssé azért is, hogy azzá váltak, akik. Ennek a nemzedéknek vagyok tagja én magam is.”

A költő a saját generációjának feladatát a fiatalok megerősítésében látja, hiszen rájuk hárulnak majd azok a missziók, amelyek az irodalomban is paradigmaváltáshoz vezetnek. Illusztrálásképp ezt a gondolatmenetet Juhász Anna egy Európa-versidézettel zárta. 

A beszélgetés végéhez közeledve sem maradtak el olyan kérdések, mint a szabadságfogalom – az irodalmár a költőt saját világában megélt szabadságáról faggatta. Farkas Wellmann Endre bevallotta, hogy mint minden alkotó ember, ő is igényli ezt az állapotot, viszont elmondása szerint a szabadságról csakis úgy lehet beszélni, mint ami benne van az emberben, illetve ami rajtunk kívül nincs. Szabadságát az írásban, az alkotásban találja meg.

Zárásképp egy anekdota kíséretben visszatértünk Szőcs Géza emlékéhez, a Tábornok, térerő nélkül című verset a költő tolmácsolásában hallhatta a közönség.