Idén rendezték meg másodszor az EgyFeszt kulturális és összművészeti fesztivált. A gyergyói-medencei falvak négy napba sűrítették a művészvilág különböző pontjait. Az irodalomkedvelők a Színház- és könyvudvarban válogathattak különböző színházi és irodalmi, illetve a két műfaj keverékeként összeállított eseményekből. Itt juthattunk el péntek délután Farkas Wellmann Endre Hannibal Lecter levelei Clarice Starling ügynökhöz című kötetének bemutatójára is. A közönséget az udvar vezetője, Keresztes Franciska köszöntötte, az ő felkonferálásával indult az irodalmi beszélgetés: a költőt Juhász Anna irodalmár, a Petőfi Kulturális Ügynökség programigazgatója kérdezte.
Kettejük közös munkája fél éve kezdődött: a kötet első bemutatóját is szintén Juhász Anna moderálta Budapesten. Azóta viszont a kötetben megjelenő, de úgy általában a Farkas Wellmann Endre-versek és -témák jóslatszerűsége egyre inkább elérkezik a beteljesedés felé. Ezzel maga a költő is egyetért – mint mondja, ha bármi is változott benne a könyvvel kapcsolatban, az sajnos a jóslatok szomorú beteljesedése. „Akkor sem gazdasági, sem pedig egyéb válságokat nem vizionáltunk különösebben a hétköznapokban. A háborút végképp nem. Az, ami ezekben a szövegekben megfogalmazódik, kegyetlen valósággá vált a néhány hónap alatt.”
Juhász Anna kiemeli, hogy a költőnél erős reflexiókat találunk az időre, a szeretetre és a szeretetlenségre egyaránt, amelyek a mai Európa-történetben a kulturális arculatot meghatározó egységeknek számítanak. Farkas Wellmann Endre egy reggeli gondolatával reflektál az irodalmár szavaira:
Az, hogy a társadalom az anyagi túlélésre van berendezkedve, a szellemi szükségletek háttérbe szorulását eredményezi, így sok eséllyel elindulunk az állatvilág azon szintje felé, ahonnan az emberek annak idején felküzdötték magukat. Ez pedig az a jelenség, amelyben minden jelenkori esemény és társadalmi megmozdulás értelmezhetővé válik. A költő számára a szeretetfogalom egy érdekes megközelítése lehet ezeknek a mozzanatoknak. A keresztény társadalom alapértékének tartja, noha ettől állunk a legtávolabb – hangsúlyozza.
Juhász Anna arra volt kíváncsi, hogy amíg a munkájában megtaláljuk azokat a városokat és alakokat, amelyek/akik felerősítik a költő hangját és ezáltal is egy tükröt tart az olvasók elé, ő saját magát hol látja ebben az említett fogyasztói világban. Farkas Wellmann Endre válaszából kiderül: ő valahol a legszélén helyezkedik el, a személyes fogyasztói ambícióit minimálisnak tartja. Sem a gyermekkori vágyai, sem a mai élete nem vitte őt olyan irányba, hogy a fogyasztói társadalom reprezentatív figurája tudjon lenni. Visszatérve a szeretetre, Farkas Wellmann Endre a mai társadalom legcinikusabb fogalmaként jellemzi, ez motiválta őt arra, hogy ilyen sokat foglalkozzon a kérdéssel, hiszen a fogalom akár mindennapi újraértelmezését, aspektusainak a vizsgálatát tartja mérhetetlenül fontosnak.
Juhász Anna a félelemmel hozza összefüggésbe a költő meglátásait: egyszerre zavarba ejtő, félelmet keltő, ugyanakkor őszinteségre is késztető a versek megszólalója. Így jutott el a beszélgetés odáig, hogy kimondják: az őrület kristálytiszta logikai rendszer.
Az moderátor a költő bátorságára is felhívja a figyelmet, hiszen társadalmunkban nem jellemző, hogy ilyen típusú tükröket mutassunk, ilyen „őshősökhöz” térjünk vissza.
Farkas Wellmann Endre ekkor mondta ki a talán egyik legfontosabb és örök érvényű mondatot: akkor érdemes írni, ha valamit mondani is szeretnénk vele. A világ megőrült, és ennek a felismerése mindannyiunk természetszerű tapasztalata, mégsem tudunk, merünk róla beszélni. Épp ezért indult el ezen az úton, s ahogy Juhász Anna is többször megismétli: Farkas Wellmann Endre verseinek nagy tétje és elhivatottsága van. Ha válaszokat keresünk a mai társadalom elveszendőjeként, akkor bizonyosan találunk hozzá fogódzókat a kötet valamennyi versében.
Ahhoz, hogy a hallgatóság is csatlakozni tudjon az elmondottakhoz, a költő felolvasta a H. L. látlelete egy káeurópai folyó partján című versét.
Fény derült arra is, hogy Farkas Wellmann Endre jelenleg nem ír, mint mondja, most nincs benne az a tartalom, amelynek kötetté kellene összeállnia. Ars poetica után kutatva Juhász Anna a H. L. köpenyében című verset olvastatta fel a költővel.
A következőkben a versekben megjelenő hattyúk érzelmi súlyáról is szó esett, így jutottunk el a költő legérzékenyebb pontjához: a kötetet Térey János mellett Szőcs Gézának, mesterének és költőbarátjának ajánlotta. Kapcsolatuk több szempontból is különleges: a költő mestereként tekint Szőcsre, s hirtelen halála ellenére is mindig maga mellett tudja.
A hattyútörténet egy különálló szegmense a kapcsolatuknak is. Szőcs Géza a hattyúkról szóló kötetének megszerkesztését Farkas Wellmann Endre kezébe adta, viszont a halál közbeszólt, ezért a könyv sem jelent még meg. E kötet összeállítása során került ki Wellmann tollából is a Hattyúdallamok című verse, mely több emléket is magába tömörít. Közös múltjukat meghatározta a kolozsvári sétatéren található tó, mint találkozásaik gyakori helyszíne, amelyről Szőcs hattyúversei is szólnak. Farkas Wellmann Endre nagyon várja azt a pillanatot, hogy olvasók elé kerüljön a szóban forgó kötet: „A hattyú teljes kultúrtörténete benne van, az összes magyar és néhány világirodalmi vonatkozással együtt.” A költő elárulta azt is, hogy a Hannibal Lecter levelei Clarice Straling ügynökhöz című kötetét nyomdakész állapotában szerette volna megmutatni legszigorúbb kritikusának, de erre soha nem kerülhetett sor.
Juhász Anna a költő pályájában, megszólíthatóságában a párbeszéd kialakítását látja a legfontosabb tényezőnek. Szerinte Wellmann a verseiben nemcsak kinyilatkoztat, nem magában beszél, sokkal inkább kapcsolatot teremt a körülötte lévő világgal, mely az olvasóknak is támpontokkal szolgál.
Farkas Wellmann Endre boldogan és büszkén mutatja fel azokat a tapasztalatokat, amelyekből adott esetben megszületik egy-egy vers. Komoly referenciákkal bírnak, melynek nem csupán irodalmi vonatkozása van.
Juhász Anna a mester után a tanítványokra terelte a szót. A költő az Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatójaként is sok tehetséges fiatallal találkozik. Fejlődésüket, az irántuk vállalt felelősséget viszont a közelmúltban zajló történések keretében tudja meghatározni:
A költő a saját generációjának feladatát a fiatalok megerősítésében látja, hiszen rájuk hárulnak majd azok a missziók, amelyek az irodalomban is paradigmaváltáshoz vezetnek. Illusztrálásképp ezt a gondolatmenetet Juhász Anna egy Európa-versidézettel zárta.
A beszélgetés végéhez közeledve sem maradtak el olyan kérdések, mint a szabadságfogalom – az irodalmár a költőt saját világában megélt szabadságáról faggatta. Farkas Wellmann Endre bevallotta, hogy mint minden alkotó ember, ő is igényli ezt az állapotot, viszont elmondása szerint a szabadságról csakis úgy lehet beszélni, mint ami benne van az emberben, illetve ami rajtunk kívül nincs. Szabadságát az írásban, az alkotásban találja meg.
Zárásképp egy anekdota kíséretben visszatértünk Szőcs Géza emlékéhez, a Tábornok, térerő nélkül című verset a költő tolmácsolásában hallhatta a közönség.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.
,,A vers a Föld útja a Nap körül”[1] – írja Szőcs Géza 1976-ban. A költészet és a költészet búrájában születő mindenkori vers definiálására hivatott költő a létezés misztériumát az irodalom ágas-bogas, labirintusszerű univerzumán belül igyekezett megérteni, értelmezni, továbbadni és közvetíteni nekünk, halandó embereknek.