A lengyel–magyar történelmi kapcsolatok gazdag, ezeréves múltra tekintenek vissza. Ez a tény a két nemzet – a Kárpátok északi vonulata mentén érintkező – közvetlen szomszédságára, a királyi házasodási politika következményeként háromszor bekövetkező perszonálunióra, illetve a két nemzet életében gyakran előforduló – néha tragikusan – nehéz időszakokban kölcsönösen és sokszor nyújtott segítségre vezethető vissza, ami aztán ennek köszönhetően mély szimpátiát ébresztett mindkét félben. A szomszédság a XX. században szakadt meg. Ettől függetlenül a magyar- országi lengyel nemzetiség továbbra is jelen van a tizenhárom meghatározó magyarországi nemzeti kisebbség egyikeként.
A Magyarországon élő lengyelek a világban szerte jelen lévő polónia egyik kisebb létszámú közössége. A 2011-es népszámlálási adatok alapján számuk mintegy hétezer körüli, a valóságban ez 10-12 ezerre becsülhető. A történelmi Magyarország területén a XX. század elején mintegy 150 ezer lengyel élt. Az ország lengyelséghez kapcsolódó hagyományai igen sokrétűek. Ennek egyik jellemző forrása a királyi udvari hagyomány, amelyet több alkalommal is formálhattak lengyel származású magyar uralkodók, illetve a velük érkezett lengyel udvartartás, de megemlíthetjük a számos alkalommal megvívott közös harcaink és az elszenvedett vereségek után egymásnak nyújtott segítség révén kialakuló közös hagyományok emlékezetét is. Ugyanakkor a magyarországi lengyelségnek még népi hagyománya is van, melynek tárgyi nyomait a jelenlegi Aggteleki Nemzeti Park területén a hajdani Derenk mint emlékfalu jelképesen őrzi. Ami a magyarországi polónia jelenét illeti, a magyar országgyűlés 1993ban fogadta el a nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvényt, így a nemzetiségeknek – köztük a lengyeleknek – lehetőségük nyílt (1994-1995-től kezdődően) az önkormányzati intézményrendszerük létrehozására. A lengyelek központi szerve az 1995-ben megalakult Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat lett (2012 óta Országos Lengyel Önkormányzat elnevezéssel). Helyi szintű önkormányzatok is működnek, továbbá (már a XIX. század végétől) immár hagyományossá vált lengyel civil egyesületek jelen vannak a lengyel nemzetiség közéletében. 1995 és 2006 között a lengyel nemzetiség – a magyar és a lengyel állam segítségével – megteremtette kulturális autonómiájának alapjait, vagyis létrehozta az ehhez szükséges kulturális intézményeit (Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára, jelenlegi nevén Lengyel Kutatóintézet és Múzeum; Lengyel Közművelődési Központ; Lengyel Nyelvoktató Nemzetiségi Iskola), továbbá művészeti együtteseket, lengyel nyelvű médiumokat működtet, lengyel nyelvű újságokat és könyvkiadványokat jelentet meg. 2014-ben pedig a tizenhárom magyarországi elismert nemzetiség – köztük a lengyel is – jogot nyert arra, hogy képviselőjét szószólóként a parlamentbe juttassa.
(Sutarski Szabolcs fordítása)
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. március 24-i számában)
Épp itt volt az ideje, hogy Petőfi mellett a másik kétszáz évesünk előtt is tisztelegjünk a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Annál is inkább, mert Madách Tragédiája az esztétikai értékei mellett látnoki mű. Éppen száz esztendeje, 1923-ban írja Babits Mihály a Tragédia előszavában azt, amit a kiállításban is idézünk: „Olvasd újra művét, s úgy fog hatni reád, mint valami véres aktualitás, korod és életed legégetőbb problémáival találkozol.”
Kutatói pályája második és harmadik szakaszának középpontjában azonban nyelvművelői tevékenysége állt. A szlovákiai magyar nyelvművelés feladatait a magyarországi hagyományos nyelvművelő gyakorlathoz igazodva több cikkben és vitacikkben is megfogalmazza: A magyar nyelv szlovákiai változatai, A nemzeti nyelvművelés „liberalizmusának” és a kisebbségi nyelvművelés „radikalizmusának” okai, gondjai, Nyelvművelésünk múltja, jelene, jövője, A szlovákiai magyarság gondjai az ezredfordulón.
A 2012-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt Danyi Magdolna a ritkán megszólaló, szűkszavú költők közé tartozott, ám a mintegy négy évtized alatt született opusa így is egy bonyolult, sokszínű és sokmélységű költői pályaív megrajzolását teszi lehetővé, amelynek minden állomása figyelmet érdemel.
A három ősfolyadék a hideg, a meleg és a közép. A három alapfolyadék: a víz, a tej és a vér. A többi folyadék a természet és az ember közös munkájának eredménye. Ilyen az olaj, a tea, a kávé, a sör, a bor, és természetesen a pálinka. Hamvas szerint a modern kor szcientifista, másként elidegenedett vagy túlcivilizált embere nem húst, krumplit, szilvát, körtét, almát, mézes-vajas kenyeret eszik, hanem kalóriát, vitamint, szénhidrátot és fehérjét, nem bort iszik, hanem alkoholt… Hamvas nem ismerte a tiszta, egészséges gyümölcsből készült pálinkát. Ha ismerte volna, a bor mellé teszi. Aki valódi pálinkát iszik, az
Az Újvidéki Színház Verne klasszikus regényét, egyik legismertebb tudományos-fantasztikus művét, a Nemo kapitányt vette elő, gondolta újra, és döntött úgy, hogy ebből bizony musical lesz. Az énektudásban többször bizonyított társulat adott, a rendező a zenés műfaj nagymestere, Puskás Zoltán, a regényt igen gyakorlott kézzel Lénárd Róbert adaptálta színpadra, és bővítette ki sok-sok dalszöveggel, hiszen egy musicalhez az is dukál, meg persze zene is kell, erre a feladatra a Klemm Dávid és Erős Ervin szerzőpárost kérték fel, akik a színházi zenét nem középiskolás fokon művelik.
A Magyar Írószövetségből rögvest Dunaszerdahelyre vitt az utam, hogy eleget tegyek a SZMÍT elnöke, Hodossy Gyula meghívásának. A táskában könyvek, a lelkemben csordultig szeretet, a fejemben a Himnusz és a zivataros századok, amik, úgy tűnik, nem múltak el. Határon túlra menet mindig olyan érzés fog el, mint amikor elindultam szülővárosom, Beregszász felé. Bár be kell látni, hogy a határátkelés így, több órás sor nélkül egyetlen kicsi gyomorgörcsöt sem okoz, és nem is hiányzik.
Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte magába, hogy mëgszökik. Nem tudom, hun vót katona, de azt tudom, hogy hídon köllött átmënni. És mikó mënt, mikó ēdöntötte, hogy mëgszökik, rögtön ēdobta a sapkát mëg az opaszácsot[1] is. És mikó a hídon mënt át, rögtön ēfogták, és vitték bë a kaszárnyába, és ugyë ottand vojni szúd ra[2] adták. Katonai bíróságra. Mikó őtet hallgatták ki a bíróságon, kérdezték, mé akart ēszökni, mëg hova.
„Az 1973-as esztendő valóssággal a magyar költészet évének tekinthető”[1] – olvashatjuk az ötven évvel ezelőtt megjelent Magyar Hírlap hasábjain. 1973-ban, ahogyan idén is, három nagyszerű magyar költő születésnapjának kerek évfordulóit ünnepelhetjük. Ünnepeljük is, méltón emlékezve a kétszáz éve született Madách Imrére, aki az 1862-ben megjelent Az ember tragédiája című drámai költeményével ma is érvényes, az élet értelmével és az ember feladatával kapcsolatos kérdéseket feszeget.
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.