Kulcsár Gábor: A ravasz, az izgága és a különc – Csukás István filmjei

2021. május 16., 07:20

Egy éve hunyt el Csukás István író, költő, nemzetünk nagy mesemondója. Kétségtelen, hogy gyermekkorok ezreit varázsolták szebbé ikonikus figurái, éppen ezért talán nem is gondolnánk, hogy eleinte inkább felnőtteknek írt. A gyermekirodalomba csak később kóstolt bele, ezen a téren aratott sikereit pedig maga is sorsszerűnek érezte, elvégre egy napon született Andersen dán meseíróval.
Életműve a legtöbbünket kétségtelenül a mozgóképadaptációkon keresztül szólította meg. Ezek minőségbeli magasugrása annak is köszönhető, hogy többnyire a forgatókönyveket is maga írta. Remek humorérzékének és energikus párbeszédeinek hála hamar a magyar ifjúsági filmgyártás egyik központi alakjává vált, művei emlékezetes szereplőik és fülbemászó betétdalaik útján pedig mind belevésődtek a magyar köztudatba. Élőszereplős filmeket is írt, bár ezek fogadtatása határozottan szerényebb volt a rajzfilmekénél. Kivételt képez a Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági kalandfilm, amely 1975-ben még egy hollywoodi televíziós fesztivál nagydíját is elnyerte. A film ugyan hangulatát tekintve a múlt században ragadt, ám közvetlen humorával és kreatív cselekményével a mai napig szórakoztató. A szerző kreativitásáról tanúskodik, hogy minimális játékidő mellett is örökérvényűvé tudott faragni olyan szereplőket, mint Lópici Gáspár vagy Jenőke, akik azóta is rendszeresen tiszteletüket teszik a magyar mémoldalakon. Ez a kreativitás viszont kétségtelenül az animációs sorozatokban tündökölt a leginkább.
Csukás István egyik legnagyobb erénye az volt, hogy a lehető legkülönfélébb, a felszínen unalmasnak tűnő elemekből tudott valami rendkívül karaktereset alkotni. Elég csak legnépszerűbb rajzfilmfiguráira, az alakváltó Pom Pomra vagy a naiv, ám leleményes Ho-ho-horgászra gondolni. Mindketten azonnal felismerhető szereplői a magyar kultúrának, rövidebb kalandjaik pedig kellemesen egyediek, különösen a modern nyugati rajzfilmcunami tükrében. Az író az igazán kicsikről sem feledkezett meg. Állatmeséiben egyszerű, tanító jellegű történeteket dolgozott fel olyan szereplőkkel, mint Mirr-Murr, a kissé esetlen kandúr, vagy a világra gyermeki egyszerűséggel rácsodálkozó Kiscsacsi, akiket nem ritkán maga a Tévé Maci konferált fel. Az író zsenialitása leginkább a Süsü, a sárkány című bábjátéksorozaton érhető tetten. A történet a Shrek című hollywoodi sikerfilmhez hasonlóan a feje tetejére állítja a mesevilág ezerszer látott kliséit, miközben egy tradicionálisan gonosz és félelmetes lényt használ fel arra, hogy gyönyörű ódát zengjen a magányról és a kívülállóságról. Teszi mindezt felejthetetlen szereplőkkel, gyerekek és felnőttek számára egyaránt megkapó látványvilággal, valamint egy lemezre való fantasztikus dallal. Ám leginkább azért szeretem Süsüt, mert tökéletes hidat képez a generációk közt.
Csukás István életműve kétségtelenül meghatározó, és talán pont a szelídsége miatt kevésbé befogadható a modern fiatalság számára. Az viszont őket is megérintheti, mennyire tudatosan és emberközelien ábrázolja a különcséget vagy az önbizalomhiányt. Kérdéses, lesz-e még olyan magyar író, aki hozzá hasonló kreativitással tud majd kezet nyújtani az elveszett, bús vagy egyszerűen csak unatkozó gyermekek felé. De talán nem is kell, elvégre művein keresztül a nagy mesemondó tovább él könyvlapokon, tévéképernyőn és több generációnyi ember emlékeiben.

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. májusi számában)