Nehéz megfogni az ökokritika definícióját. Egy 2006-os, a Nyitott Műhelyben zajlott beszélgetést kell segítségül hívnunk. Az ott elhangzottak szerint Devescovi Balázs, az ELTE adjunktusának definíciója alapján ahogyan a feminista irodalomtudomány a nemet, az ökokritika a természet helyét nézi a nyelvben. A beszélgetés másik résztvevője, Horgas Judit, a Liget folyóirat szerkesztője erre akkor úgy reagált, hogy ez meglehetősen szűk meghatározás, és az irodalmi szövegeket élőlényekként kell kezelni. Édesapám szavaival élve ott vagyunk, ahol a part szakad.
Az ökokritika megnevezés sem igazán találó, az ecocriticism tükörfordításáról beszélünk. Egy angol megfogalmazás szerint az ökokritika az irodalom és az ökológiával foglalkozó interdiszciplináris nézőpontból működő tudományág, ahol az ezzel foglakozók az olyan szövegeket elemzik, amiben megjelenik a természet, és megvizsgálják, hogyan viszonyul a szöveg hozzá. Csalóka a szöveg, hisz nem csak irodalmi műveket vizsgálnak így, hanem gyakorlatilag bármit.
Az ökokritika az 1970-es években indult az irodalom és a környezet kapcsolatainak tanulmányozásaként. A kifejezést William Ruecker 1978-as esszéjéhez kötik, aminek a címében is szerepel a kifejezés. 1989-ig nem történt mozgolódás, de Cheryl Glotfelty, az Ökokritikai szöveggyűjtemény szerkesztője előszedte, és nem volt megállás. Akkor az volt a célkitűzés, hogy a természetábrázolás vizsgálatára legyen megfelelő kifejezés – bár Hódosy Annamária, a Biomozi – Ökokritika és populáris film című kötet szerzője szerint magyarul ez sem jó fordítása a the study of nature writingnak. Az ökokritika kezdetben a romantikus költészetre és a tájleíró (vagy azzal is rendelkező) művekre koncentrált, majd később szélesedett a horizont, és az összes művészeti szegmensen át egészen az építészeten át olyan intézmények vizsgálatáig, mint a vidámpark vagy a bevásárlóközpont. Persze szükséges hozzá, hogy az eljárás során a természetábrázolást és a természethez való viszonyt (retorika vagy filozófia köré szerveződve persze). Az ökokritikus arra kíváncsi, hogy milyen a környezettel kapcsolatos koncepciók és hogyan reprezentálják őket. Célja hogy átlássa a kultúra sok területén folyó ökológiai vitát, meg azt, hogy mit kell tennünk a környezet megmentése érdekében. A művekben az ökocentrikus értékeket, a kollektív erkölcsi felelősséget és az emberiségen túlmutató jelenségeket vizsgálja, és gyakran használja a természettudományok terminológiáját.
Legkönnyebben egy konkrét példán mutathatjuk be. Petőfi Sándor Tisza című versének elemzésén keresztül foghatjuk meg legjobban az ökokritika lényegét. Vagy érhetjük tetten.
Northrop Frye szerint a romantika természetközelisége az addig meghatározó apatípusú ősmítosszal szemben a természet anyatípusú mítoszát részesítette előnyben. Úgy látja, a romantika a természet ösztönös ciklikusságát az emberi civilizáció romboló racionalizmusa elé helyezi. A Petőfi-műben egy anyatípusú mítoszt vázol fel, a Tisza a kis Túr anyjaként a reprodukcióval és bővizűségével egyértelműen megszemélyesíti a folyó feminitását. A természet haragja, vagyis a kiöntő folyó szeszélye pedig egyrészt tűnik egy anyaistennő előjogának, másrészt pedig illeszkedik a nőiségről kialakult hagyományos képbe. Fried István szerint a versben megelevenedik a Füstbe ment terv anya-fia egysége is, ekkor még a nyilvános megfogalmazás előtti állapotában.
Az ökokritika alapvetése, hogy a romantika természetszeretetéhez kontrasztot az indusztrializáció pusztítása ad, esetünkben a haladás megnyilvánulása a folyószabályozás, amiről Petőfi sem volt jó véleménnyel – habár sajnálta a zabolázatlan Tiszát, azért támogatta a szabályozására irányuló törekvéseket. A Tiszáról szóló ökokritikai tanulmány ugyanakkor leszögezi, hogy az utolsó versszakban a folyó víz allegóriája valóban a nép, de a motívum feloldását nemcsak a kiöntő víz forradalmiságára vezeti vissza, hanem hogy a nép romlatlanságát a romantikus szemléletben jól szimbolizálja a víz.
Az ökokritika közel sem annyira ismert tudományterület, mint a feminista kritika. Való igaz, hogy néhány mű esetében érdemes lehet ezt a megközelítést választanunk, azonban kár lenne átesni a ló túloldalára. Egyértelmű dejà vu érzésem lenne, ha mégis megtörténne. Sokan gyakran felértékelik szerepüket a világban.
Hiába figyeltem évekig a takarásban, nem tudtam leleplezni, hogyan csinálja, de most, hogy nem láthatom többet, tudom, nagyon egyszerű a válasz. Börcsi ezzel az igazkönnyel született a földre. Küldetésként kapta és magával cipelte egész életén át. Gyűlt benne a sok lelki fájdalom, nehéz sorsának harcos küzdelmeiben folyamatosan termelődött és ha éppen meríteni kellett ebből a végtelen vízből, egyszerűen kicsordult a szeméből.
2013-ban jelent meg a Csíki Székely Krónikáról szóló tanulmányom a csíkszeredai Székelyföld folyóiratban, amelyben arra a következtetésre jutottam elsősorban filológiai érvek alapján, hogy azt nem hamisították 1796-ban, hanem kizárólag 1533-ban írhatták, mint ahogy maga is állítja. Azóta is foglalkozom e szöveggel – most két, abban előforduló tisztségnévvel kapcsolatban jövök új elemekkel.
"A kihantolás során a 12. holttest nadrágja hátsó zsebében találtam egy talajvízzel és az oszlásban lévő holttest nedveivel átázott és földdel szennyezett jegyzetfüzetet. Ezt napon megszárítottuk és a talajtól óvatosan megtisztítottuk: ez a jegyzőkönyv Radnóti Miklós magyar költő verseit tartalmazza. Kéri a megtalálót, hogy juttassa el Magyarországra.”
„Nagyon nem értek egyet azzal, hogy ha valakinek fontos a nemzeti hovatartozása, akkor megpróbálják negatívan megbélyegezni. Nem tetszik, de tudomásul kell vennünk és együtt kell élnünk ezekkel a hangokkal, amelyek akár ösztönzőek is lehetnek a józanul gondolkodó, a nemzetét féltő, értékeket mentő, hagyományokat megőrző ember számára” – mondja Bárdos Gyula. A felvidéki Csemadok országos elnökével a magyar kultúra sajátosságai mellett Esterházy Jánosról és a Beneš-dekrétumokról is beszélgettünk.
A magyar kultúra napja alkalmából fiatal írókat, költőket kerestünk meg az alábbi kérdéssel, kéréssel:
1. Melyik az az öt szó, amelyik először eszedbe jut, ha azt hallod, hogy magyar kultúra?
2. Kérlek, nevezz meg három olyan értéket a kultúránkból (lehet az műalkotás, étel, szokás, bármi), amelyet szeretnél, hogy ötven év múlva az akkori fiatalok is értékként ismerjenek!
A magyar kultúra alig várja, hogy eljöjjön a napja. Hiába van jelen a nap 24 órájában és az év 365 napján, ki kell várnia a sorát, hogy őt ünnepeljék. 1989 óta van a magyar kultúrának napja, ezért kicsit mintha az új magyar szabadság nyitóünnepsége is volna egyben. Voltaképpen ő kezdi az évet január 22-én, Himnuszunk letisztázásának évfordulóján – aztán jönnek a kistestvérek: magyar széppróza napja (február 18.), magyar költészet napja (április 11.), magyar dráma napja (szeptember 21.); végül, mintegy a híd túlsó pilléreként: a magyar nyelv napja (november 13.).
Az ember által alkotott műveket – nagyságukat, mélységüket – sohasem a szerint mérték, mely korban, vagy hol, a világ mely sarkában, szegletében íródtak. Értékük, időtállóságuk, sokszor csak évtizedek, évszázadok múltával mérhető. Mégis, amikor letűnt korok távolából vizsgálunk egy művet, annak irodalmi értékét, hajlamosak vagyunk arra, hogy a már általunk ismert valóságnak és tényeknek, a mű megírását felvezető vagy kísérő történéseknek olyan jelentőséget tulajdonítsunk, mely abban a korban, melyben játszódnak, még egyáltalán nem látszanak.
Mégis, talán ennél is szerencsésebb helyzetben van az, aki most szeretné olvasni vagy újraolvasni a Mészöly-életművet, hiszen az utóbbi években-évtizedekben megkezdődött a „rehabiliztációja”, jóvátétele a Rákosi- és Kádár-korszakban tapasztalt kiszorításnak, elnyomásnak (az életmű színházi részét például ellehetetlenítette az akkori kultúrpolitika). Most a primér szövegek mellett hasznos tudományos munkák, konferenciák és emlékkonferenciák, kiadványok, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeumban található Mészöly-hagyaték alapján is alaposabban tájékozódhatunk.
Ignácz Rózsa író, színművésznő és Makkai János országgyűlési képviselő fia 1956-ban, alig 21 éves korában hagyta el Magyarországot, és korábban emigrált édesapja után Amerikába ment. A Harvardon és a Yale-en szerzett tudással felvértezve elismert amerikai nyelvész lett, édesanyja magyarországi könyvcsomagjainak is köszönhetően pedig széles látókörű, magyar költő, műfordító. 2015-ben tért haza végérvényesen szülővárosába. Mint mondta: „Annyiszor elszakadtam a hazától, hogy a végén már sosem szakadtam el tőle.”